Na, most nagy bajban vagyok/voltam, mert nem igazán tudtam, milyen címet adjak eme kis bejegyzésnek. A csodafiú? Vagy Dániel, a mintaóvodás? Netalán A gyerek, akinek az ovit kitalálták, de az anyja még azért aggódik, mi lesz később? (Jó, utóbbi lehet hosszú lett volna)

Há' kérem szépen az van, hogy Dánielnek az ég adta világon semmi gondja nincs az ovival, imád ott, az első napon máris csomó barátot szerzett, mindent megeszik/iszik, amit elé raknak, nincs problémája az ott alvással...meg még sorolhatnám. Kicsit sem éreztem hülyén magam, amikor anno elmentünk Andi nénihez bemutatkozni és elmesélni, milyen a gyerekünk, mert ahhoz képest, amit mi ott elmondtunk tulajdonképpen "csak" 180 fokos fordulat állt be. Apja szerint ez annak köszönhető, hogy itt már nem tipegő picurokként kezelik őket, hanem tényleg partnerként mindenben, igen, vannak szabályok, amelyek tiszták, világosak és érthetőek, mégis megvan minden, ami egy gyereknek a kíváncsiságát kielégítheti, egyben pedig fejlesztő jelleggel lehet rá. A véleményem a csoport létszámát tekintve semmit nem változott, tehát változatlanul úgy vélem, rengetegen vannak a két óvónénire. 

Szerintem az is óriási szerepet játszott a könnyű beszoktatásban (amellett, hogy a bölcsi csak előnyére változtatta a gyereket), hogy egyszerre többen is jöttek újak, úgyhogy például két iker kisfiúval már az első naptól kezdve sülve-főve együtt vannak. Ők 3 évig otthon voltak anyukájukkal, velük többet is maradt ott az édesanyjuk, így amikor én 1-2 órára, majd fél napra eljöttem, Líviához csapódott Dani is, ő pedig kedvesen, szeretettel foglalkozott vele. Be is lopta magát a szívembe emiatt, nagyon-nagyon jól esett, hogy soha nem rázta le Dánielt. Persze most már az ő srácai is "egyedül" vannak, de azt hiszem, nagyon jó kis közösség van alakulóban.

Amin én teljesen ledöbbentem, az a lányok agresszivitása. A kisfiúk szemmel láthatóan nyugodtabbak, nem bántják egymást  - jó, tudom, majd később bepótolják - míg a csajok minden piti dolgon összevesznek, hisztiznek, sőt, nem is egy van közöttük, aki az óvónők figyelmeztetése hallatán kinyitja az ajtót és egyszerűen közli, hogy akkor ő kimegy és nem jön vissza, majd bevágja maga után. Nyilván ez gyerek(nevelés)függő, de akkor is ledöbbentem, hogy ez tényleg ennyire jellemző lenne a lányokra ebben az életkorban????? 

Még a poszt végére hadd dicsekedjek el: volt fotózás a múlt héten és amennyire a fiunk a böcsiben gyűlölte és alig lehetett odaállítani, most 9 azaz kilenc darab képet csináltak róla és Viki néni szerint ilyen türelmesen gyereket fotózkodni ő biza még nem látott. Na, az én állam itt is leesett, főleg a végeredményt meglátva :-) Jaaaaa és ovi óta Dániel önmaga jön állandóan puszit adni (eddig nem erről volt híres), hogy mennyire szeret minket (én itt ingadozom az elolvadás és a bőgés között).

No meg engedtessék meg kicsit büszkének lenni magamra is, előléptettek, új pozícióm van, ami kicsit menedzseri funkciókkal is jár, így a hazaérkezésem nem túl korai, ellenben nagggyon jól érzem magam benne :-) Azon még gondolkodom, hogy petíciót adok be a nap 26 órára bővítéséről....