Egyszer már volt ilyen, most újra belevágunk….Igaz, akkor
csak fél évre cuccoltunk ki, most ez több év lesz. Kíváncsi is vagyok, félek
is, optimista is akarok lenni, de nem is akarom homokba dugni a fejem, hogy
minden tökéletes lesz. A történet hosszú, többször is lett volna alkalmunk rá,
hogy menjünk, mindezidáig nem tetszett egyik lehetőség sem…kivéve ezt. Az
úticél ismét Németország, ezúttal maga a főváros, Berlin. Jó is, meg nem is. Jó,
mert már most imádom, mennyi múzeumot, kastélyt, parkot fogok/fogunk megnézni,
hány hétvégét fogunk eltölteni utazással, kirándulással, és rossz, mert ha
valami történik abban az országban, az ott fog történni…hadd ne térjek ki az
aktuálpolitikai helyzetre. Jó, mert pár év múlva lesz egy kétnyelvű gyerekünk,
rossz – illetve helyesbítek, kissé fájdalmas, mert kiveszem abból a közegből,
amit imád, a barátai, akiket nagyon-nagyon szeret, pár évig távol lesznek tőle.
Elmondtunk neki mindent, nem gyerekesen, hanem konkrétan. Örült neki, hogy
megyünk, bár szerintünk egyelőre még csak annyit lát bele, hogy de jó, elutazunk,
sok-sok napra. A valóságban minimum 4 évre.
Általában hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek. Bevallom,
mind a ketten belefáradtunk az eddigi munkánkba. Nekem tökéletesen kezdődött a
multis-élet, aztán beláttam, hogy ez maga a halál. És nem azért, mert nem szeretek
dolgozni, sőt…életemben egy napot sem voltam munkanélküli, nem ültem otthon a
lábamat lógatva, nem vártam, hogy eltartson bárki is, hanem azért, mert ez az
életforma nem egészséges. Illetve lehet, hogy másnak pont ez az élet, de hogy
nekem nem, az biztos. Az utóbbi másfél évben kvázi lemaradtam a saját gyerekem,
családom életéről, a termelési adatokat, ha álmomból felkeltenek, akkor is
kívülről fújom, bármikor megírok egy zsebkendőáztató szöveget az ügyvezetőknek,
de azt, hogy a saját gyerekem mikor, melyik nap, mit csinál, nem tudtam. Reggel
7-kor elmegyek otthonról és este 6 előtt nem érek haza. A másik oldalon persze
ott van, hogy nem nézem túlságosan, mennyibe kerül egy aranyos kis póló, vagy
egy Lego-készlet, mert megtehetem, hogy ne nézzem. De ha választani kell,
inkább azt mondom, legyen kevesebb a számlámon, de tudjam, hogy milyen
szülinapi bulira megyünk, kihez, mikor. Szóval számomra ez az éles váltás
nagyon-nagyon jókor jön. Év végétől pár hónapig én is ovis leszek kicsit, végre
ott lehetek Dániel mellett, amikor megtanulja az első német szavakat (a fürdőkádban
már mondja magának a 4 mondatos bemutatkozó monológját, amit tanítottunk neki),
főzhetek, mint más anyukák és átadom a karrier lehetőséget apának. Belekóstoltam,
köszönöm, nekem elég volt.
