A mesemondó

Imádom ezt a kort, a maga nehézségeivel és problémáival együtt. Most szembesülünk a közösség erejével, vagyis miket tanulnak a gyerekek egymástól...és igen, ezek többségben nem jó dolgok. Viszont igyekszem nem csak ezeket nézni, hanem az össz-képet és az pedig igenis pozitív.

Itt van például a mesélés. Mindig sokat olvastam róla korábban, mennyire jó egy kicsinek, ha lefekvés előtt olvasnak neki, vagy egyszerűen csak könyvet nézegetnek vele. Dániel ezt már szó szerint követeli és ha megkésünk a fektetéssel, akkor is muszáj valamilyen könyvet  - ha csak 5 percig is - megnézni, átfutni. /Meg sem említem, hogy persze a munkagépes sztoriknak van a legnagyobb sikere./ Ami pedig szenzációs, hogy a legjobban mégis azt szereti, ha csak úgy költünk egy mesét...bármiről, vagy az én gyerekkori sztorijaimat mondom el. Kedvence az, amikor a kertben sóska-szedés közben megcsípett egy méhecske (nem kárörvendő módon kedveli ezt, csak most a bogarak is beléptek az érdeklődési körébe így tavasszal), ezt szerintem vagy ezerszer elmondtam már, van, hogy napközben is, amikor nem megy aludni. Ilyenkor mindig feltesz egy csomó kérdést, mint például miért volt mérges rám a méhecske?, miért eszünk sóskát?, miért egészséges?, miért nyúltam épp oda?....stb...stb. Előző héten volt láza, szerencsére csak 1 napig, mert átfutott rajta valamilyen vírus, akkor is el kellett mesélnem, hogy voltam én kisebb koromban beteg, mit csinált velem az én doktornénim, és kellett-e lázat mérni akkor is? Azt veszem észre, sokkal könnyebben elfogad így dolgokat, ha hallja, hogy igen, apa és anya is volt gyerek, nekünk is kellett gyógyszert szedni, de ettől mindig elmúlt a bajunk és bizony volt lázcsillapító kúp is (ezzel állandóan küzdünk, de bevallom, gyerekként én is utáltam, alig vártam, hogy a gyógyszert le tudjam nyelni).

Aztán ha épp kedve tartja, mint például tegnap a fürdőkádban, ő is költ mesét. Megkérdezte, szeretném-e hallani a fogkefe történetét...hát naná :-) És elkezdi: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény fogkefe (a "szegény" mesei kifejezést szerintem az ovis mesemondásokból tanulta), aki kék volt. Én már kezdtem beleélni magam a kék fogkefe sztorijába, mire huncutul elmosolyodott és be is fejezte: itt a vége, fuss el véle, kopasz Jancsi felesége (ez is ovis tudás). :-) Kérdem tőle, hogyhogy ilyen kis nyúlfarknyi lett a mese, mire ő: "Nem van tovább a fogkefés történet, ez csak ilyen kis rövid volt." :-)))) Este persze tovább gondoltuk az egészet és kibővítettük azzal, hogy a fogkefe mindig nagyon várta, hogy megmossa Dani a fogait vele, ő beleszőtte azt is, hogy tapadókorongja is volt, így aztán egész jó mese lett belőle. De a nap történéseit is így összegezzük lefekvés előtt.