Dani ovis, német ovis. Jövőre is az lesz, mivel úgy gondoltuk az óvónőkkel egyetértésben, hogy pár hónap kevés neki ahhoz, hogy megtanulja a nyelvet, főleg, hogy ebben nekünk benne lesz egy három hetes otthon tartózkodás. Nem abban kételkedünk, hogy nem menne neki, de ismerjük és tudjuk, hogy maximalista, a végletekig tökéletesen akar mindenhol teljesíteni, így adunk neki elég időt ahhoz, hogy a suli ezen a nyelven (is) menjen neki. Otthon magántanulóként elkezdi az egyik általános iskolát, már gyakorolgatunk vele bőszen, nem féltem, menni fog neki. Nekem újra kell tanulnom az írást :-))))), met rájöttem, egyszerűen nem tudok szépen, lassan írni, csak gyorsan és baromi csúnyán :-D
Ovi és beszoktatás: vannak olyan dolgok, amikkel maximálisan egyetértek és ezerszer jobbnak tartom, mint otthon, és vannak természetesen olyan dolgok is, amiket nem értek, furcsállok és Magyarországon sokkal jobb volt. DE, amit most leírok, az Berlinre vonatkozik, azon belül is egy bizonyos ovira és még pontosabban a mi gyerekünkre.
Dániel az egyetlen gyerek a csoportban, aki nem beszél németül, mert bár vannak örmény, bolgár, román származású kiscsajok és -pasik, ők már itt születtek és ha az ember nem tudná, melyik országból érkezett anno a család, nem lehetne megmondani róluk, hogy külföldiek. Sírás az első két napon volt, nem is kicsi. A világ legszarabb anyjának éreztem magam (ezt az érzést nem tudom, mikor fogom kinőni), a föld középpontjáig el tudtam volna ásni magam reggelente, amiért "ezt teszem" a gyerekemmel. Valahol belül tudom, hogy ő 5 perc után elrohan játszani, mintha mi sem történt volna....nem egyszer fordult elő azóta, hogy amikor érte mentem, össze se tudtam szedni, mert épp csocsózott és meccset megzavarni főben járó bűn.
Az óvónénik nem olyanok, mint otthon. Közel sem. Egy német és egy anyanyelvi spanyol néni van velük, magától értetődően az egyik spanyolul, a másik németül beszél hozzájuk. Ez tökéletes, Dániel egy csomó spanyol kifejezést tud, ért, használ és ugyanígy van a némettel is, bár erre kitérek később. Aranyosak, kedvesek, de elképesztő távolságtartók. Értem én, egy falusi ovihoz vagyunk szokva, de a poroszos magatartás itt még inkább előjön. Nullkomanix szeretgetés, simi, ölbe vétel. Dánielnek ez hiányzik, mert otthon mindebben része volt és igényelte is. Nem ült senkinek az ölében egész nap, de néha-néha nagyon is jó volt Erika nénihez, vagy Andi nénihez, vagy Viki nénihez odabújni. Itt a 6 évesek már kész felnőttnek számítanak, ami odáig rendben van, hogy ők terítenek maguknak, a koszos tányérokat, poharakat be kell vinni a szakács bácsihoz (ez nekem nagyon tetszik, hogy külön szakács van), de azért véleményem szerint nem szakadna le egyikük keze sem, ha olykor-olykor megszeretgetnék őket. Az első napon is azzal kezdtek, hogy OK, hát ugyan volt arról szó, hogy beszoktatás és hogy az anyukák itt szoktak maradni, de gyorsítsuk meg a folyamatot, járt már oviba a kisfiú, menjek is el most azonnal. A hüledezéstől szikrát se kaptam, a gyerek hüppögött mellettem, tehát megmondtam az óvónőnek, hogy egyáltalán nem erről volt szó, én legalább az első napon igenis itt maradok, szeretném látni, kik a csoporttársai, hogy zajilk egy nap. Tehát ami a jól csengő pedagógiai programban le volt írva, miszerint fokozatos beszoktatás, anyuka hospitáljon...estébé, estébé...abból egy kukk nem valósult meg. Oké, értem, hogy ha én ott vagyok, akkor a gyerek a szoknyám mellett van/lenne egész nap, de ez a mi esetünkben akkor sem működött. Így végül megadták magukat és egyáltalán nem bánom, hogy a sarkamra álltam. Biztos van olyan kisgyerek, aki önjáró már az első fél órában, Dániel nem ilyen. Így erre kaptak egy mínuszt, mert ez egyáltalán nem gyermekre szabott beszoktatás, holott a csoport kicsi, 13 fős (otthon 32-en voltak) és pont emiatt írták, hogy mindez megvalósítható.
Ez az ovi - de idézhetnék más itteni anyukát is - egy gyermekmegőrző. Na jó, ez így ebben a formában lehet, hogy kemény megfogalmazás, igyekszem definiálni. Ez is egy olyan dolog, amire lehet van, aki azt mondja, a gyerek játsszon egész nap, nem kell feladatokat oldania, ráér ezt az iskolában csinálni. Elfogadom, a mi esetünkben viszont hiányzik. Dániel már otthon is unatkozott, most addig lesz érdekes megint minden, amíg újak a játékok, figyeli, tanulja a nyelvet, de minden nap elmondja, hogy nincs gyakorlás sajnos. Emellett viszont van zenetanár, aki egy nagyon jó fej spanyol fickó, hoz vagy 20 különböző hangszert és mindenki azt veszi kézbe, amelyiket szeretné. Jó kis zenekar alakul ki a végére és senkire nem erőltetik rá egyiket vagy másikat, sőt, akinek épp nincs kedve, az nyugodtan elmehet a játszószobába. Vekerdy most biztos megtapsolná a rendszert, nekünk némiképp hiányzik a kis feladatmegoldós, gyakorlós fél órás foglalkozás, ami igazán nem terhelte meg túlságosan otthon egyik gyereket sem.
A kaja szuper. Változatos, Dániel szerint, aki aztán elég válogatós, ízletes. A szakács bácsi minden nap frisssen készíti az ebédet, reggelire 3-4 féle felvágott közül választhatnak, van gluténmentes zsemle, barna és fehér kenyér, tej, kakaó és tea. Szintén minden nap van gyümölcs, hatalmas tálakban kapnak ananászt, almát, kivit, sárgadinnyét, szőlőt, nyers sárgarépát (Dániel imádja) emellé jár joghurt is, délutánonként ásványvíz minden mennyiségben. Mindenki annyit szed magának, amennyit akar, nincsenek kész porciók, teljesen rájuk bízzák, miből mennyit és hányszor vesznek.
Mindehhez hozzáteszem, minden hónapban 123 EUR-t fizetünk mindezért, sőt, volt egyszeri beíratási díj is, ami 200 EUR. Otthon 7500 Ft körül volt a reggeli/ebéd/uzsonna ellátás, ahol egy száraz fél zsemlét kaptak némi vajjal, felvágottnak nem igazán nevezhető "valamivel" és töménytelen cukros cuccal délután. Ha valaki ezt átszámoja, nyilván gutaütést kap, de az itteni fizetések mellett ez nem drága, plusz benne van minden belépőjegy, ahová mennek, minden foglalkozás, felszerelés. Nem viszünk fogkefét, mert van, nem hiánycikk a folyékony szappan, van mindig wc papír....
Még egyszer: ez a mi ovinkra és a mi gyerekünkre igaz, de biztos, hogy nem vagyunk egyedi esetek!
