Szóval az úgy volt, hogy.....hol is kezdjem. Á, nem körítek nagy feneket neki, belecsapok a lecsóba: Dani nagytesó lesz
<3 p="">
Mondjuk minket lepett meg a helyzet a legjobban, mert hogy erre nem számítottunk. Legalábbis azok után, hogy a tavalyelőtti műtétem, a rengeteg gyógyszer, a rendszertelen menstruáció és peteérés, valamint az immunológiai problémák miatt a dokik nem sok jóval bíztattak. Se a nőgyógyászom, se az immunológusom. Próbálkoztunk mi, de aztán a sokadik kidobott egycsíkos teszt után fejben teljesen feladtam az egész tesókérdést és berendezkedtem arra, hogy hármasban leszünk, tök jó ez így, utazunk majd sokat, élvezzük berlini életünket, elmegyek dolgozni (bőszen nézegettem is a hirdetéseket, frissítettem az önéletrajzom) és szépen kinéztünk télre egy hajóutat magunknak....
Aztán a történet úgy folytatódott, hogy Dániellel ovi után egyszer bementünk egy mekibe, hogy egyen csirkefalatokat, én meg gondoltam, nyomok egy hambit, ha már ott vagyunk. (nem, nekem nincs lelkiismeret-furdalásom, hogy kéthavonta egyszer mekibe viszem a gyereket) Hambi kibont, Dániel kajája kibont, aztán vissza is csomagoltam azzal a lendülettel. Valami olyan mértékű hányinger jött rám, hogy szegény gyerek szinte megijedt, mi van az anyjával, akinek eddig semmi baja nem volt. Na, itt kezdett el gyanús lenni a dolog, de akkor már abban a fázisban voltam, hogy majd ha késik pár hetet, akkor esetleg talán hajlandó vagyok venni egy tesztet. Az el nem fogyasztott vacsorám után azért mégsem hagyott nyugodni a helyzet és másnap beslattyogtam egy drogériába. Levettem az első utamba kerülő pár eurós tesztet a polcról és úgy voltam vele, ha baba van, akkor jöhet a délutáni pisi is, ki fogja mutatni (Dánielnél se a reggeliből néztem). És így lett, hogy délután 5-kor 0,05 mp alatt olyan kétcsíkos tesztet produkáltam, hogy öröm volt nézni. Illetve nem volt öröm. Bennem az aggodalom, a meglepetés, a kétségbeesés minden fajtája lejátszódott, forgatókönyvek százait pörgettem le magamban, hogy ez most akkor mi, hogyan, merre. Szóval ez a terhességem nagyon másképp kezdődött, mint Dániellel. Nyilván ebben az is közrejátszott, hogy az utóbbi két évben annyi fájdalmat, orvosi kezelést, kivizsgálást éltem át/meg, olyan nagy változás következett be az életünkben, ami most valahogy elnyomta az öröm-bódottá-hormonokat és kicsit realistábban és racionálisabb gondolkodással tartottam a kezemben a tesztemet. Persze utána szántam-bántam, hogy szegény kis zigóta alig helyezkedett el, az anyja meg ilyen gondolatokkal küzd, de tényleg nem magamat kezdtem el sajnálni, hanem hogy mi lesz vele, van-e a gyógyszereknek olyan mellékhatása, ami még most is tarthat stb, stb.
De hagyjuk a negatív dolgokat, jöjjenek a jó hírek: Baby Nr2. tökéletesen van, túl vagyunk a 12. héten, illetve már 13+2-re írtak át, mivel sokkal nagyobb és fejlettebb az utolsó menstruációtól számolt korához képest. Nyilván azért, mivel a peteérésem totál rendszertelen volt és inkább korai volt mindig, a középidőtől én a műtétem után elbúcsúztam.
A német, illetve mindig ki kell hangsúlyoznom, berlini terhesgondozás nem egyszerű mutatvány, majd írok róla, hátha egyszer egy sorstárs ide keveredik és próbál majd kiigazodni az itteni útvesztőben.
Stay tuned.....
