Nyilván mindenki, aki kettessel átment matekból már kiszámította, hogy Léna fél éve idekint van és nődögél, nekem viszont kétgyerekes anyaként - durva kifejezéssel egyedülállónak érzem magam, hiszen az apjuk annyit dolgozik és utazott, főleg tavasszal, hogy a jelző nem túlzás - az időm valahogy elfogyott. De majd felveszem a fonalat, ígérem.
Tehát vizsgálatok és terhesgondozás. Kezdjük azzal az egy mondattal, amin teljesen kiakadtam, amikor egy szép napon beslattyogtam egy charlottenburgi rendelőbe időpontot kérni terhesgondozásra:
- Nem tudja, hogy Berlinben nyáron nem javasolt teherbe esni?
Nyilván látták rajtam a megrökönyödött arckifejezést, a két recepciós bánatosan csóválta a fejét, majd megállapították, biztos külföldi vagyok, hiszen ezek szerint ez itt egy íratlan szabály és a bennszülöttek teljesen tisztában vannak ezzel. Illetve helyesbítenék így: a főváros AB körzetén belül élő echte berlini nők tisztában vannak ezzel. Amikor a huszadik rendelőből is így jöttem ki, a negyvenedik elutasító e-mail is megérkezett és a harmincadik telefon is azt mondta be, hogy a nyári szünet miatt majd 3 hét múlva nyitnak ki újra....káromkodtam egy cifrát. Hogy szépen és nőiesen fejezzem ki magam.
Nincs olyan orvoskereső alkalmazás, amit ne töltöttem volna le és hát persze hogy az ember lánya szűri is a dokikat, hiszen aki mondjuk 2 csillagot kap 100 értékelésből 96-szor, ott valami nem stimmel és a francnak van kedve még azon is rágódni és aggódni külföldön, hogy a doki mikor szúr el valamit. Így kerültem Berlin Mitte városrészéből Marzahnba, ami barátok közt és alsóhangon is máfél óra utazás volt. Dr. Bergerért viszont megérte utazni...na jó, a 38.héten már egyáltalán nem gondoltam így (nem a kvalitásai, hanem az én egyre fokozódó nyűgjeim, bajaim, óriáshasam miatt), de előtte igen. Talán az is közrejátszott, hogy az utolsó 10 e-mailbe már beleírtam, hogy külföldiként egyszerűen nem tudom, hogyan, merre tovább és ő, mint szintén kelet-európai személyesen válaszolt, hogy időpont nélkül menjek el hozzá, megvizsgál, megbeszéljük, mik a teendők. Vetettünk egy pillantást Berlin térképére és azért elhűltünk, hogy ez kéthetente, de még eleinte havonta sem lesz egy kellemes menet, értsd U-Bahn, 1 óra S-Bahn, átszállások....de az idő sürgetett. Előtte a 8. héten voltam először orvosnál (Dániellel már az 5. héten rohantam, mint az őrült, de második gyerek ugye, kicsit helyrebillen anyuka fejében egy-két dolog), akkor épp otthon voltunk, így ahhoz a dokihoz mentem, akinél Dániel született. Minden rendben volt, uh-n is, bár megállapította, hogy ez a kis embrió bizony ugyan nem 8 hetes, hanem sokkal nagyobb és egyébként is nagyon bátor vagyok, hogy mindezt külföldön élve bevállalom. Itt azért én is csak néztem, hogy ugyan miért, hát nem az Amazonas mélyén készülök szülni egy sámán jelenlétében, hanem Németországban, de doki szerint - aki szerintem kissé paranoiás lett az évek alatt - ez nagy bátorságra vall. Hát jó, ezek szerint bátor vagyok, ilyet se mondtak rám előtte soha :D Tehát bátran utaztam el az első berlini vizsgálatra, kezemben szorongatva a magyar uh fotót, hogy be tudjam mutatni, azért mégsem most járok először szülésznél, hiszen ekkor már a 11. hétben voltam.
Vártam másfél órát mire sorra kerültem és marhára izgultam. Az ember lánya mégis "kűűűűfőőődiül" mondja el a gondját, baját, sorolja el, mi volt előtte, hogy szült estébé. Hát szégyen ide vagy oda, utána kellett néznem, Dániel hány centi, hány kiló volt, mert a 6 és fél év alatt ezt biza elfelejtettem. (pironkodik) Meg ott volt még az a dolog is, hogy Dr. Berger NŐ, nekem pedig soha nem volt női nőgyógyászom. A franc se tudja, hogy Magyarországon miért nem megy több nő erre a területre, én úton-útfélen csak pasikkal találkoztam, pedig nőnek mesélni szüléssel, női dolgokkal kapcsolatos gondokról sokkal JOBB. Berger doktornő pedig egy elképesztő jókedélyű, aranyos orvos volt, aki egyből letegezett, megbeszéltük, hogy mennyire szereti Magyarországot, mivel Moldáviában született és gyerekkorában sokat utaztak Budapestre, milyen a külföli lét, amit ő is át tud érezni, hiszen "csak" 12 éve jött Berlinbe. Jó sok hasznos tippel látott el és nem sajnálta az időt, akkurátusan mindent felsorolt, mikor, hova kell menni, kit kell keresni. Elsőként máris kaptam beutalót a 12. hetes ultrahangra. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy sallala bemegyünk egy központi rendelőbe és elvégzik a vizsgálatot, vérvételt, annak szólok, hogy neeeeeem, itt ezek a dolgok nem így működnek. Keresni kell olyat, aki egyáltalán jogosult erre DEGUM vizsgával, rendelkezik rendelővel ÉS kapacitással, hogy anyuka odamenjen. Tehát kezdődött előről az internetes keresgélés időszaka. Az első három dokiról lepattantam - mert a doktornő is megállapította, hogy gyermek sokkal nagyobb, mint az utolsó menstruációból számított terhességi kor, így sietni is kellett, hogy beleférjünk a hetekbe - a tizedik a vizsgálat előtt egy nappal küldött visszamondoó e-mailt és amikor már lábon kihordtam a sorrendben kábé huszadik ideösszeroppanásomat, rátaláltam Dr. Hese-re. Dr. Hese egy kétméteres, ősz, 150 kilós, elképesztő mérgesen néző úriember volt, szegény Dániel egy pillanatra meg is állt az ajtóban. (kis kitérő: mivel Dániel akkor fejezte be az ovit, ezért apa hiányában mindenhova ő jött velem, tehát bizton állíthatom, többet látta a tesóját ultrahangon és több vérvételnél asszisztált, mint bárki) De Dr. Hese-ről kiderült, hogy szinte a legjobb a szakmájában és innentől baromira nem érdekelt, hogy néz (le rám), az első másodperctől látszott rajta, hogy érti a dolgát. Kereken negyven (!!!!!) percet voltam bent nála - Dánielnél az asszisztens csinálta a vizsgálatot és asszem 10 perc volt levetkőzéssel és felöltözéssel együtt - ezalatt pedig a baba utolsó milliméterét is átnézte, mindent türelmesen elmagyarázott, megmért, kiszínezett, kinagyított, 4D-zett (Dániel ekkor ájult el, mennyire cuki a tesója már most) és megnyugtatott, hogy a vizsgálata alapján minden oké, de legyen vérvétel is. Lett. Nagyfiam mellettem állt és orvosi precízséggel segített a nagyon kedves nővérnek, akit egyáltalán nem idegesített, hogy egy hatéves orvost játszik mellette és ő szeretné anya kezére rátenni a ragasztócsíkot, de jobb lett volna, ha vért is ő vesz.....:-)