Készülődünk....

Bizony, Dániel idén már totálisan tudatában van annak, hogy a december egy szuper hónap lesz számára, mert hogy jönni fog a Mikuls bácsi és a Jézuska.

Bevallom, sokat filóztam rajta, mit mondjak/mondjunk neki, hogy kerülnek az ajándékok a fa alá és a kis csizmákba, bevalljuk-e, hogy anya-apa-család veszi ezeket, de arra jutottam, hogy nekem életem legszebb időszaka volt ez a pár hét kisebb koromban és maradjon meg addig ez a varázs, ameddig elég nagy nem lesz ahhoz, hogy tudja. Szóval, bőszen énekelünk, készülünk és Dániel tuningolja is magát rendesen, miszerint jó gyereknek kell lenni no meg ő bizony oda fog menni a Mikulás bácsihoz, nem úgy mint tavaly. Na, ezt viszont nem erőltetem, persze beszélgetünk róla, hogy senkit nem bánt, ad majd csomagot, de tavaly - igaz, ennyire azért nem vette az adást ezzel kapcsolatban - inkább az én nyakamba bújt és én adtam elő repertoáromat :-) Pedig Mikulás bácsi nagyon meglepődne, ha meghallaná, mennyire édesen tudja énekelni a Kis karácsony, nagy karácsony... és Hull a pelyhes fehér hó című slágereket. Majd beszámolok! :-)

Énektudása szenzációs. Szerintem majdnem az összes dalt kívülről tudja, amit születése óta énekeltem/tünk neki és imádja hallgatni a dalocskákat. Amíg a régi lakásban laktunk, fel volt szerelve az ajtóra az Adamo hintája, délutánonként ebéd után állandóan abban szundított el, én pedig az elalvásig kitartóan daloltam minden éneket, ami eszembe jutott, aztán szorgalmasan bővítettem is tudásomat a jutyub-ról :D Általában a harmadik-negyedik dal végére Dániel édesdeden szundított (2-3 óra hosszat), de bevallom, volt olyan is, amikor kb. ötödször kezdtem újra az elejéről a műsort. Szóval dalolászásom közben mindig azon gondolkodtam, vajon fog-e a fiatalember emlékezni ezekre...és lám, majd' 3 éves korára szinte - kisebb segítséggel - az összeset tudja. Először szégyenlősen kezdte el őket, aztán amint rájött, hogy a nézőközönség elképesztő üdvrivalgásban tör ki, bámit is ad elő, felbátorodott és egyre nagyobb elánnal folytatta. Nem tudom, eddig hol vagy hogy tárolta kis agyacskájában ezeket a tudományokat, de kétség sem fér hozzá, meglett az eredménye a sok dalolásnak, sőt, elalvás előtt még Maci Úr, Simi Úr és újdonsült barátja Rozmár (alias Rozmi) is kap alatatódalt, ahogy anno ő is tőlem.

Gondoskodásban egyébként jelest érdemel Dániel, nagyon-nagyon szereti a kisebb gyerekeket, nagyon vigyáz rájuk és abszolút tudja, érzi, hogy kell közeledni hozzájuk. Viszont előtört belőle a pedagógus szellem is, rengetegszer visszahallom saját szavaimat tőle, amikor mondjuk a betonkeverőjét vagy kukásautóját "neveli" mint például: "Ejnyeeeee, betonkeverő, ne szemetelj, mert neked kell összetakarítanod!" vagy "Türelem, türelem autó, ne nyávogj, mert azt csak a cicák csinálják!" Néha apjával együtt majdnem kitör belőlünk a nevetés, egy 3 éves tökmag szájából azért vicces ezeket hallani, de aztán inkább nem tesszük, legalább tudja, érti, mikor kell használni őket... bár amikor neki mondom, néha nem vagyok annyira biztos ebben....

A bölcsis mindennapok is megjelennek nála, és hát igen, hoz haza rossz dolgokat is, de ezek annyira nem vészesek, simán el tudjuk magyarázni neki, hogy Regina harapdálással kifejezett szeretete nem jó, mert ha kedvelünk valakit, akkor megsimizzük és megpusziljuk inkább. Tegnap például ültünk a bilin - azért többes számban, mert nekem is ott kellett dekkolnom a szőnyegen - és nézgettük az apjától kapott szuper munkagépes enciklopédiát, miközben azon dolgoztunk, hogy a kakamanó belepottyanjon végre a bilibe. Dániel egyszercsak közölte, hogy most ő fog mesélni nekem, maradjak csendben és elkezdte a kis történetét, amit ő talált ki, de teljesen úgy csinált, mintha a szöveget olvasná fel, sőt még a hangsúly, hanglejtés is tökéletesen passzolt egy mese-előadáshoz. Ezt bizonyára a bölcsiben látta, ott szokott Kati néni és Jutka néni elalvás előtt olvasni nekik. Itthon nem igazán van türelme végighallgatni ezeket, inkább képeskönyveket nézegetünk, kedvencei a repülőtérről és a repülésről szóló könyv, amit Zsuzsitól kapott, illetve a Keress, találj, mesélj sorozat böngésző könyvei. Na, ott aztán apukájával olyan sztorikat találnak ki, hogy öröm hallgatni :-)

És végül egy aranyköpés: ülök a kanapén, nézegetem az akciós újságokat, amiket bedobtak a postaládába, Dániel játszik mellettem, majd megszólal: Anya, ha csúnyán beszélsz, beragasztom  szád. (mondta Jutka néni Bíborkának a bölcsiben, Dánielnek pedig nagyon megtetszett) Most így merjek megszólalni.....

Legalább nem ígér olyat, amit nem tud garantálni

A múltkor megyek Dánielért a bölcsibe, benyitok a kis csoportszobába és megdöbbenve látom, hogy Dániel és Boldi haverja kettesben ücsörögnek egy kis asztalnál egy szem játékautó társaságában. Kati néni mosolyogva - hogy ne lássák a renitensek - mondja, hogy a két gézengúz csinált egy kis galibát, ugyanis összedobálták az összes kispárnát, majd úgy gondolták, hogy lakberendezés címszó alatt még kicsit át is rendezik a kiságyakat.

Ejnye-bejnyéztem (bár csak a két gyerekre kellett nézni, és majdnem elnevettem magam nagy szülői hegyi beszédem közben), aztán mondtam Dánielnek, hogy legközelebb azért legyenek okosabbak és ne rosszalkodjanak, ha Kati néni erre kéri őket /egyáltalán nem szigorúak, szóval  csintalanságok beleférnek, de szabályok azért vannak/.

- Dániel, legközelebb légy szíves visekedj jól.

Mire a gyerekem:

- Ezt anya nem tudom megígérni.

 

Szevasz  :-)

Dániel és a mumusok

Az úgy történt, hogy az eddig nagyon jól és egyedül elalvó Dániel egyszer csak tiltakozni kezdett az esti lefekvéskor, hogyaszongya ő nem álmos (csak majdnem álltó helyében elaludt), nem tud/akar elaludni és ezen kívül minden egyéb kifogás felmerült. Gondolkodtunk, tanakodtunk Apjával, mégis mi a fene ütött a gyerekbe, de csak nem tudtunk rájönni. Ez ment kb. másfél héten keresztül, hogy mi erősködtünk, ő tiltakozott, de csak nem jutottunk dűlőre az ügyben. Végül aztán csak kibökte Dániel, mi a gond, de azért szokásához híven most is csak körülírva: ugye nincsenek nagy, fekete pókok az ágy alatt? ugye nem jönnek boszorkányok? (ez utóbbit halvány lila dunsztom sincs, honnan szedte, mert ilyen mesét nem is olvasunk neki) és ugye anya, nyitva hagyod az ajtót? Szóval itt volt a probléma, Dániel elkezdett félni a sötéttől…én azt gondoltam, ez egy kicsit később jön majd, de a gondok – ha nem is teljesen – azért megoldódtak a szobaajtó félig nyitva hagyásával, hogy hallja, mi még ott kotorászunk, tv-t nézünk és beszélgetünk, ergó nincs egyedül a sötétben. Mindez nagyon jól működik hét közben, hétvégén azonban erőre kap és mire mi kifáradunk és jobbra-balra dőlünk, ő jön pizsiben, zsákban és követeli a „bulis műsort” (X faktor), ahol tudjuk, azok a nénik meg bácsik hangosan énekelnek. Ennek végeredménye annyi, hogy apja jobbra, én balra dőlök ki, ő meg középen táncol és felváltva tologatja rajtunk éppen valamelyik legújabb autószerzeményét. Szerencsések akkor vagyunk, amikor nem a nagy kukásautó kerül sorra, hanem csak valamelyik kisebb fajtársa.

Pisi-kaki üggyel ugyanúgy állunk, pisi bármikor mehet bilibe-wc-be, kaki soha, sehova máshova, csak pelusba. Mindezt pedig addig képes fokozni, hogy ha nem adunk rá pelenkát, egész nap visszatartja, amíg annyira nem fáj a hasa, hogy sírva fakad. Pedig nem erőltetjük, csak bugyit adunk rá, főleg ha hétvége van és otthon vagyunk. Dániel elméleti szakemberként bármikor el tudja mesélni bárkinek, hogy kell kakilni bilibe/wc-be, így aki nem ismeri, azt is gondolhatja róla, hogy születése óta ezt tanulmányozza és már a disszertációját is megírta belőle, de neeeeem, ez csak a látszat, tulajdonképpen a gyakorlati rész még nem valósult meg J

Ma egyébként fényképezés van a bölcsiben, kíváncsi vagyok, fogunk-e tudni a nagyszülőknek adni valamilyen fotót, mert őfelsége kijelentette, hogy maximum arra hajlandó, hogy Reginával széttúrják a fotós bácsi táskáját és megnyomkodják a gépét, de nem áll oda modellnek, mit is gondolunk. Én azért reménykedem, hogy a szintén nemrégiben kialakult „ne fényképezz” magatartás változik kicsit a többiek körében….még hiszek a közösség erejében!