"Majd' megszakad a szívem, annyira csikis ez!"
Így kezdtük tegnap az altatási ceremóniát, ami abból állt, hogy én feküdtem Dániel mellett, ő pedig a fejünk felett lógó IKEA-s levél-baldachint simizte. Meg is kérdeztem tőle, hogy ez a kifejezés honnan van, mert hogy nem tőlünk, az tutkó. Kiderült, hogy Máté haverjától hallotta a közös ovis építkezés folyamán, így fogta és bele is tette a szókincsébe, hátha jó lesz még valamire. És így van nagyjából minden egyéb mással is. Néha elképesztően nehéz nem nevetni azon, amit és ahogy mond, mert teljes mértékben felfedezem benne a mi stílusunkat, ergó saját magunkat.
Mint például:
-Anya, hol van a kis sárga, billencses autóm?
-Nem tudom, Dániel, szerintem nézd meg az autós dobozodban.
-Jól van, nem vitatkozom veled.
-Anya, légy szíves ne szólj közbe, ha én magyarázok neked valamit. Szépen figyelj oda!
-Bújj bele rendesen a köntösödbe, mert megint megfázol és vihetlek orvoshoz! (übercuki)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése