Dániel élete első pár napját a kórházban az én köntösömbe betakarva/tekerve töltötte. Ez a bizonyos köntös, hát, mit szépítsük a dolgot, már akkor is volt vagy 20 éves. Asszem a 14. szülinapomra kaptam, 5 évig szegényt nem is hordtam, így talán fiatalíthatunk is a korából. Akkoriban még biztos minőségibb ruhákat csináltak, mert semmi nem látszik rajta most sem, senki meg nem mondaná, mennyi idős.

Szóval eme híres köntös Dániel életében fontos szereppel bírt, imádta belefúrni magát, nyilván anya-illata volt :-) Aztán jöttek a különböző nagyon fiús-mintás-repcsis/verdás/tűzoltós takaró csodák, most meg már űrhajós van, szóval a köntös visszatért eredeti funkciójába, vagyis téli és hidegebb őszi időszakokban - mint most is - engem melegít reggelente és esténként. 

Tegnap Dánielt Apa altatta épp, akitől kért egy pohár fizet. Ő kiment, én pedig egy jó éjt puszira besiettem még, aztán a következő történt, miután átöleltük egymást:

-Anya, én annyira szeretem ezt a te köntösödet, ennek van a világon a legjobb illata!

Majdnem elbőgtem magam, honnan hívhatta elő a kis agyából ezeket az illat-élményeket! Szóval, lehet, hogy van/volt sok szép és ennél a ruhadarabnál sokkal drágább cuccom, de hogy ezt tartom a legnagyobb becsben, az is biztos.