Lett ovink. Na persze nem úgy, hogy egyszer csak pozitív visszajelzést kaptam valahonnan....hanem a szokásos uram-bátyám módszerrel. Oké, nekünk ez most szuper hír és örülünk, mint majom a farkának, de ettől még a probléma megmarad másoknak ugyanúgy. 17 metrómegállónyira van tőlünk egy átszállással, de nem baj, bevállaltuk, mert Dániel megőrül itthon. Nem lenne gond, ha mondjuk jobb idő lenne és tudnánk menni ide-oda. Ha kicsit is süt a nap, azonnal öltözünk, viszem várost nézni, templomokat látogatunk, végigutazzuk a híres 100-as városnéző busz vonalát oda-vissza 42-ször....de. DE hiányzik neki a gyerektársaság akkoris. Április 3-tól beszoktatáson vagyunk, pár hétig természetesen én is megyek vele, hiszen valahogy kommunikálnia kell, most én leszek a tolmácsa :-) Ovivezető néni szerint no problem, volt itt már tucatnyi külföldi gyerek (német-spanyol kétnyelvű ovi), nem ad neki 3 hónapot és perfekt lesz. Legyen igaza. Nem a gyerekem szellemi képességeiben kételkedem, szó sincs róla, csak ugye ezt a nyelvtanulási formát én nem tapasztaltam, nem láttam, nem ismerem.
Sokan kérdezték az ovis dolog mellett, milyen egy milliós világvárosban élni, menekültek, külföldiek, furcsa emberek, satöbbi. Erre annyit tudok mondani ilyen rövid idő elteltével, hogy igazából nem tűnik fel. Dániel eleinte még a sötétebb bőrszínűeket is aranyos naivsággal nézte, soha életében nem látott fejkendős, csadoros néniket, turbános bácsikat, de mára neki is megszokottá vált és soha, egyetlen fél mondattal sem kérdezi, ők miért mások. Sokszor elnézem, ahogy ad egy hajléktalannak aprót, ahogy rámosolyog és arra gondolok, talán még van remény az emberiségnek, hogy a gyerekeink és az ő gyerekeik már egy jobb világban fognak élni. Itt öltözhetsz akárhogy, nem néznek rád furcsán, ha akarnám felemás cipőben is kimehetnék az utcára, elfogadja mindenki. Igenis van, amikor két lány, vagy férfi megy kézenfogva. El is magyaráztam Dánielnek, hogy ez természetes, ők is ugyanúgy szeretik egymást, mint mi apával és naná, hogy kézen fogva sétálnak egymással. Talán ez a legnagyszerűbb hozadéka ennek az egésznek, hogy a gyerekünk sokkal nyitottab lesz más kultúrák, más szokások iránt, kérdés nélkül fogad el dolgokat, hiszen itt ez természetes.
Elképesztő kirívó dolgokat egyébként nem láttam és tapasztaltam, mi egy szuper környéken lakunk, de itt is multikulti van, csak a szintünkön a hat lakásból egyben lakik német, a többiben olaszok, mexikóiak, franciák, mi magyarok és japánok. Amikor turistaként voltunk itt, minden hátizsákos embertől féltem, aki felszállt a metróra, és persze a tegnapi londoni eseményeket olvasva is felötlik az emberben fél másodpercre, hogy de hát ez itt is lehetett volna. Igen, de így nem lehet élni. Így az utcára sem mennénk ki, nem néznénk meg csodálatos dolgokat. Ezekből pedig van bőven....