Sikertörténet

Dániel úr és a hinta....nem indult jól a kapcsolat, de annál nagyobb szerelem lett belőle, ma már csak pár löködés kell és voilá, két órája szundít a gyermek benne :-)

Dániel úr számokban

• 2 fog (1 db készülőben)


• sok haj (egyre hosszabb, de az apja nem engedi, hogy télre megigazítsam a hajkoronáját)


• számtalan 74-es, pont-pont jó ruha


• 0 db cipő (túl kicsi még a lába hozzá és a védőnő azt mondta, majd csak 11 hónapos korától kezdjük el szoktatni rá)


• 1 db szuper, igazi nagyfiúknak való hiperkényelmes, menetiránnyal szemben beállított gyerekülés


• ideális esetben 3 x nappali alvás


• eddig 1, azaz egy darab átaludt éjszaka (nem adom fel, 18 éves koráig még tuti lesz ilyenben részem)


• és sok-sok gyönyörű mosoly :-)

9 hónap

Ennyi idő alatt túl vagyunk jó nagy hasfájós rohamokon, egy sérvműtéten, számtalan kakis-pisis pelenkán (és még mennyi jön...), át nem aludt éjszakán, aggódáson és ennél sokkal-sokkal több örömön és csodálatos pillanaton.

Dániel úr megállíthatatlanul nő, egyre több mindent tud, egyre kíváncsibb, ezzel együtt egyre ügyesebb, mindezekből pedig az következik, hogy egy percre sem lehet magára hagyni. A járókát utálja, csak akkor van el benne, ha ott vagyunk körülötte (bár akkor meg minek???), elszöszmötöl benne 10-15 percet, majd feláll és hangos óbégatások közepette jelzi, itt az idő, kéretik őt kivenni. Elég jól kialakult már a kis személyisége is, jelen pillanatban úgy gondolom, mindkettőnkből örökölt jóóóóó sok mindent, leírom, mi az, ami egyikükben sincs meg, ergó benne sem: türelem, higgadtság, nyugalom....

Igen, Dani egy eleven, hétördög kisfiú, de valahogy ezt már akkor tudtam, amikor még csak szedercsíra állapotban volt bennem. Két tippem volt: vagy kislány lesz és a kos jegyében születik, tehát saját magamat kapom vissza, csak kicsiben, vagy fiú - itt a kos-ság már csak ráadás lett volna - és nem egy pedagógusok álma kiskrapek. Utóbbi jött be, úgyhogy kösse fel a gatyáját minden tanító néni, mert pár év múlva visszasírják a Született feleségek Lynette-jének három vásott kölykét és inkább azért fognak imádkozni, hogy a Lila akác közben taníthassanak :-), Dániel egymagában kitesz hármat.

Egyébként nem lehet nem imádni a huncut nézésével, már nagyon jól tudja, mit jelent a "nem szabad", "nem", de azért nagy mosollyal az arcán fél kézzel bepróbálkozik, úgy gondolja, addig, amíg mi azzal vagyunk elfoglalva, hogy a két fogával milyen édesen vigyorog, ő a háttérben bármit megtehet. Amit lehet, engedünk neki, nincs korlátok között olyan értelemben, hogy mindentől tiltanánk. Nincs steril gyerekként nevelve például, ami nem azt jelenti, hogy koszban van és a földről eszik, de ha a babakeksz épp a konyhakövön landolt egyszer, akkor úgy gondolom, azt még nyugodtan lehet csócsálni, főleg, hogy szinte kétnaponta fertőtlenítővel mosok fel mindent. Ennél jóval több koszt összeszed a mászásai során és eddig még semmi baja nem lett. Nyáron engedtük, hogy simogassa a füvet a kertben, amit nagyon érdekesnek talált, néha a szájában is volt egy-két szál, de hát istenem, jómagam a homokból csináltam kiskoromban csokipudingot és meg is kóstoltam, aztán mégis itt vagyok :-))) Érdekes módon para-anyuságom ezekre a dolgokra nem terjed ki. Ezzel szemben nem engedjük például, hogy a számítógép házát bütykölje, vagy a modemet megkalapálja, nem mehet a tv és a hifi berendezésekhez, azt sem engedem, hogy a babakocsi kerekét nyalogassa - az már nekem is túl koszos - és ha nem ér rá enni, nem kergetjük körbe a lakásban, a "majd ha éhes vagy, eszel" elvet követjük és eddig bejött. Mert hogy mostanában Dánielnek annyi, de annyi dolga van, hogy az eddig szépen bejáratott evési rituálét a sarokba hajítva ő inkább menne, játszana és bármiben benne lenne, csak ne kelljen az etetőszékben ülnie és nyugton lennie 10 percig. Kifigyeltük azonban, hogy ha mi is eszünk, akkor ő is annyira érdeklődik, hogy hajlandó benyomni az adagját, így szép lassan egymáshoz igazítottuk az étkezések időpontját. Válogatósnak nem válogatós, de már sokkal szívesebben eszik "felnőttes" kajákat, mint bébipapit, így péládul a nagymamák húslevesét úgy eszi nagy kanállal, mint a nagyok. Tegnap benyomott mellé egy fél répát és jó sok husit is, egy merőkanál levessel együtt, na ezek után érthetően nem kellett a pépes étel. Nagyon szeret egyedül enni és bár a száját nem mindig találja el (fülbe, orrba, mindenhova kerül ilyenkor), lelkesen gyakorol, elsősorban gyümölcspürével. Érdekes módon a gyomrának nem tesz jót - ettől bukik a legtöbbet - de csak úgy mint én, megőrül a paradicsomos ételekért. Ha már a bukásról írtam, 8 hós kora óta csak a paradicsomos cuccok jönnek vissza néha, de nagyon kevés, szóval talán le merem írni, ennek is vége. Miután lassan 5 hete elkezdtük a tejtartalmú desszerteket, pépeket és szerencsére lekopogom, azóta se jött ki rajta allergiára utaló jel, egyre többet kap ilyet is és ééééérdekes módon a grízpudingot, eperjoghurtot úgy meg tudja enni, mint a kisangyal egy ültő helyében....no comment.

Változatlanul rafinált, mert nagyon jól tudja, kivel mit csinálhat meg...anyával mindent (öööööö), de bekeményítettem én is. Papákkal-mamákkal, nagynénikkel, nagybácsikkal elhiteti, hogy ő egy nyugodt, csendben játszogató kisfiú, amint engem meglát, elkezdődik a nyüsszögés, ölbe bújás, majd feszengés, hogy tegyem le a földre és a többi. De mindezektől függetlenül imádjuk és soha de soha nem cserélném el semmilyen másik gyerekre, biztos vagyok benne, azért választott engem anyukájának, hogy én is tanuljak egy kis türelmet, úgyhogy nem is értem, miért csodálkozunk rajta, hiszen mi pont ilyenek vagyunk az apjával :-D

Az első átaludt éjszaka

Dániel úr ma több mint 8 és fél órán keresztül aludt egy hang nélkül. Para-anyu persze hajnalban - ahelyett, hogy aludt volna - osont mint egy kommandós, hogy mi van a gyerekkel (mert ha nem kel fel, akkor meg ugye az a baj...), de az édesen szuszogott a kiságyban és teszi ezt még mindig.

Az okokat, amik ide vezettek még mindig keressük, fogalmunk sincs mit csináltunk vele, ha rájövünk, írok egy könyvet róla ;-)

Ugyanannyi kint, mint bent

Tegnap volt pontosan, hogy Dani ugyanannyi napot töltött el "kint", mint amennyit bent volt a pocakomban :-)) Ilyen huncut és örökmozgó kiskrapek lett közben....

"Hol a kutya?"

"Simán ki tudnék porszívózni, ha hagynátok végre azt csinálni, amit szeretnék..."

Dani egyedül eszi a gyümölcspépet :-)

Álom, édes álom.....

Kezdem az elejéről. Amint hazajöttünk kis hévízi-pécsi kiruccanásunkról, nyugodtan és élményekkel teli könyveltük el, de jó végre itthon, most januárig ki sem tesszük a lábunkat, maximum a nagyszülőkig vagyunk hajlandóak elmenni kocsival, szép az élet, trallalla. Éjjel aztán valahogy átértékelődött bennünk minden, amikor Dániel úr elkezdte az óránként felkelek-ordítok (de úgy, mintha nyúznának) - nem kell anya, sem szopi című népi játékot. Próbálkozhattunk mindennel, odavettük magunk közé (még rosszabb lett a helyzet), kapott cicit - amitől már bukott, mert annyira teleszopizta magát, tehát ki volt csukva, hogy éhes/szomjas lett volna - sétáltam vele én, aztán az apja, majd villany fel, gyermek pedig a szőnyegen vigyorogva játszott, mi meg zombi fejjel néztük, mi lelte. Éjjel kettőkor anya internetre fel, keresi az okokat, majd miután egyre durvább verziókat talál, úgy dönt, ennek fele sem tréfa. Másnap ugyanez a jelenet játszódik le, így a paranoiás anyukában megfogalmazódik a gondolat: megmutatni orvosnak a gyereket, mitől lehet mindez. Mivel amúgy is jártunk nyáron a Gézengúzba, felhívtam Mónit, hogy mi tévők legyünk, ő pedig javasolta, mivel lett egy szabad hely Beke doktornőnél aznapra (gyermek-neurológus) és úgyis meg kellett volna neki mutatni Danit a korábbi kifli-tartása miatt, vigyük el, beszéljük meg vele a dolgot. Aznap talán két korty kakaót ittam, totál ki voltam bukva, hogy a gyerek már nálam sem nyugszik meg, nem bújik hozzám, és olyan kórtörténeteket kreáltam a fejemben, hogy Doktor Ház-ék simán kértek volna tőlem egy forgatókönyvet. Úgy vezettem a Liget utcába, hogy csoda, nem ütöttem el senkit. Elég hamar sorra kerültünk, bezzeg akkor és ott Dani megint az "angyalka vagyok" formáját hozta, majdnem elaludt az előtérben található hintában - merthogy hintázni imád, abban mindig megnyugszik - , teli szájjal vigyorgott a doktornőre és Mónira, majd rámnézett az orvos és megkérdezte, hogy akor most kérem szépen mi is a probléma. Ilyenkor tuti biztos vagyok benne, hogy Dani direkt csinálja ezt velem, olyan mintha egy felnőtt agya lenne benne minden rafinériával és gondolattal.... Végül azért megállapításra került, hogy motorosan elég aktív (mintha eddig nem tudtuk volna), egyébként meg jól és szépen fejlődik, csak később figyeljünk majd oda, hogy ez az aktivitás nehogy a tanulás, koncentráció rovására menjen. Egyébként az apja is ilyen volt gyereknek, ami érdekelte, azt minden erőbedobással csinálta és gyűrte, ami meg nem, az le volt sz....va. Dániel - ezt senki nem hinné el róla - imád "olvasni", illetve képeskönyveket nézegetni és basszus valahogy lapozni is megtanult, pedig a finommotoros mozgások hol vannak még a fejlődésében. Ezt a doktornő is kiemelte, hogy eléggé előre jár ebben érdekes módon. Szóval hosszú-hosszú ideig nézegeti az ábrákat, rámutat egyre-egyre, mi meg rendületlenül mondjuk, hogy az éppen micsoda. Ha van olyan, ami a saját játékai között is felfedezhető, azt felismeri. Így például, ha megkérdezzük, hogy hol a labda a könyvben, akkor rámutat, ugyanígy a kis sárga fürdőkacsára és a gombokat is megismeri, mert azt imádja piszkálni mindenki ruháján. Szándékosan nem hangzott el a hiperaktív szó Beke doktornő szájából, szerinte ezt manapság túl sok gyerekre sütik rá, akivel a pedagógus nem tud mit kezdeni és nem tudja lekötni. Alvás téren is mondott praktikákat, most ezeket próbálgatjuk.

Azóta egyébként az ELalvással nincsenek gondok. Simán le merem írni, mert halál biztos vagyok benne, hogy egy hét múlva nyüsszögni fogok, hogy megint elromlott minden. Az éjszakai felkelések száma is töredékére csökkent, mert nem veszem ki a kiságyból, csak odamegyek (nem első hangra), megsimogatom, visszaadom az alvómaciját (legtöbbször egyébként medve úr keveredik el valahova) és legtöbbször ennyi elég is neki, tehát nem szopiztatom rögtön. Tulajdonképpen a "megoldás" (??) az lenne, ha ennyi idős korban hagynánk sírni, így megtanulja, hogy tessék aludni oszt' kuss van, de nekem ez nem megy, szerintem ez hülyeség úgy, ahogy van. Dani különbenis olyan, aki csak belehergeli magát az egészbe, szóval ez nálunk nem működik.

Nem is tudom, írtam-e, hogy vettem egy csodálatos Gremese mei-tai-t, imádjuk!!! Dániel nem nagyon volt oda egy ideig a kendőért, főleg a kötés alatt feszengett, persze utána meg elaludt benne kb 10 másodperc alatt....de ezt nagyon szereti. Ahogy meglátja, nyújtja a kis kezeit, bújik oda, rámhajtja a fejét, megpróbál nézegetni persze, de alvás lesz belőle mindig, anya meg egyszerűen boldog, hogy vééééégre valamivel örömet tudok neki szerezni. Rátaláltam egyébként nagy netes keresgélésemben egy blogra, ami szintén egy ilyen habitusú kisfiú történetéről szól és bár ő idősebb pár évvel Daninál, ne is haragudjon így ismeretlenül sem az anyuka, én halálra nevettem magam, annyira viccesen írja le ugyenezeket a dolgokat és kicsit jó érzés volt, hogy nem csak nálunk megy ez így :-))))

Hévíz

Most állok neki negyedszerre ennek a bejegyzésnek, háromszor már elúszott az egész valami miatt, szóval nem kicsit vagyok ideges, de egyszer majd csak sikerül közzétenni.

Lassan már el is felejtjük, de voltunk welness-ezni is, amint írtam, Hévízen, majd utána Pécsre utaztunk. A hévízi szállodánk első osztályú volt, szerencsére sok hotelben volt alkalmam megfordulni, de ilyen szépet, tisztát még nem láttam, ilyen udvarias, kedves alkalmazottakkal pedig öröm összefutni. Kezdték azzal, hogy mire odaértünk, már bekészítették a babaágyat, hogy ne kelljen a kocsiból kirámolni, adtak egy originál, dobozból akkor kivett vízforralót a bébiételekhez és egy apartmanszobát, hogy jobban elférjünk, pedig sima standard kétágyasat foglaltam, de a plusz költséget nem számolták fel. Tulajdonképpen akkor döbbentem rá, hogy Danival "remek" helyet sikerült választanom, hiszen a hotel tele volt pihenni és magukat áztatni, masszíroztatni vágyó osztrák/német/orosz nyugdíjasokkal, akiknek utolsó kívánságuk (se) volt gyerekzsivajt hallani, gondolom elég nekik az unokáé otthon. Végülis aztán előnyt kovácsoltunk ebből... A szobánkat akkor újították fel teljesen, kicserélték a szőnyegpadlót, úgyhogy Dániel úrnak a lelkére kötöttem, nehogy belekenjen valamit, vagy bukjon, mert akkor anya és apa itt marad mosogatni egy évig, így hát kerültem a paradicsomos babakajákat és igyekeztem a szőnyeg színével harmonizáló ételeket adni neki. A szálloda shopjában kapott egy baba úszógumit is, ami a fotókon is jól látszik, ezt fel is avattuk nyomban. Jó lesz, jó lesz, csak a gyereknek nőnie kell még hozzá, mert annyira vizsgálgatta a forrasztásokat, feliratokat, hogy néha bele-bele nézett a vízbe :-))), amitől persze én jobban megijedtem, ő prüszkölt kettőt, aztán dolgozott tovább. A medencetérben voltak járókák is a kis vendégek számára, de ezekkel befürödtünk, mert Dani kijelentette, felejtsük el, hogy őt csak úgy belerakjuk egy ilyenbe, mikor kint sokkal érdekesebb a világ, így aztán hiába vittük el a sok játékot, ő inkább nézegetni akart, aminek hangot is adott. Anya ilyenkor gyorsan kikapja a gyereket, bele a kocsiba és az úszómester segítségével kituszkolja a folyosóra, hátha a félhomályban, kellemes zenében elalszik a gyermek, míg apuka szaunában pihenget. Nem tudom, miért vagyok ennyire naív, ismerhetném a saját gyerekemet, hogy esze ágában sem volt aludni - holott a víz annyira kifárasztja, hogy a kezét alig bírta felemelni - , mivel meglátta a beauty centert a sok emberrel és közölte, oda kellene mennünk ismerkedni. Ilyenkor bezzeg semmi nyoma a szeparációs szorongásnak, csak olyan hülyén néztünk ki a nyugók között, akik különböző orvosi kezelésekre és masszázsra vártak az előtérben, mi meg ott köröztünk közöttük. Azért előjött belőlük a nagyi-érzés, mindenkinek volt a saját nyelvén valami kedves szava Dánielhez, aki a kocsiban ülve fogadta hódolói bókjait, néha dobott egy nagy egyfogas mosolyt és kész, mindenki elolvadt....én meg próbáltam megérteni, mit kérdeznek tőlem oroszul és ekkor már szántam-bántam, hogy az én évfolyamom volt az első, aki nem tanulta már eme remek nyelvet.

A vacsorák is érdekesek voltak, az etetőszékeket elfelejthettük, csupán addig voltak jók, amíg a gyümölcstálból zsákmányolt szilva kitartott, mert rájöttünk, hogy Daninak el kell foglalnia magát valamivel, önállóan, és ekkor 10 percig nem nyűglődik. Kettévágtuk a gyümölcsöt, magot kivettük és (az akkor még) egy foggal tökéletesen leszedte a gyümölcshúst....mondjuk a ruhája állapotát nem részletezem, de legalább csend volt. Az alvás elromlása már ott megmutatkozott, habár akkor biztos voltam benne, hogy a második fog miatt van mindez, szegénynek egy nagy vérhólyag lett az ínyén, még sosem láttam ilyet, borzalmasan nézett ki. Szerintem annyira nem fájt neki, de tuti kellemetlen érzés lehetett, mert amint meglátta a sárga kanalát visításban tört ki, ebből pedig arra következtettünk, hogy az evés nem olyan jó móka így.

A wellness napok után Pécsre utaztunk, Apának volt pár órája az egyetemen, én meg nosztalgiáztam kicsit első egyetemi városomban. Be kell hogy valljam, nem annyira győzött meg Pécs, szerintem a belvároson kívül nagyon elhanyagolt, van persze hangulata és én mindigis jó szívvel fogok a városra visszagondolni, de hagy kivetnivalót maga után, az biztos. A hazaúton aztán véglegesen kijött a második fogacska is, azóta már szinte ugyanakkora mint a mellette lévő, jelenleg pedig a felsőkra várunk. A következő bejegyzésben - ami remélem nem fog százszor az éterbe veszni - beszámolok arról, milyen módszerekkel próbáljuk alvásra bírni éjszaka a gyereket és hogy sikerült az első, anya-apa nélküli elalvás este, ma ugyanis koncertre megyünk Budapestre és a nagyszülőkra vár a kihívás....én felkészítettem őket, ők állítják, hogy megoldják....

Dani best of - október