Hévíz

Most állok neki negyedszerre ennek a bejegyzésnek, háromszor már elúszott az egész valami miatt, szóval nem kicsit vagyok ideges, de egyszer majd csak sikerül közzétenni.

Lassan már el is felejtjük, de voltunk welness-ezni is, amint írtam, Hévízen, majd utána Pécsre utaztunk. A hévízi szállodánk első osztályú volt, szerencsére sok hotelben volt alkalmam megfordulni, de ilyen szépet, tisztát még nem láttam, ilyen udvarias, kedves alkalmazottakkal pedig öröm összefutni. Kezdték azzal, hogy mire odaértünk, már bekészítették a babaágyat, hogy ne kelljen a kocsiból kirámolni, adtak egy originál, dobozból akkor kivett vízforralót a bébiételekhez és egy apartmanszobát, hogy jobban elférjünk, pedig sima standard kétágyasat foglaltam, de a plusz költséget nem számolták fel. Tulajdonképpen akkor döbbentem rá, hogy Danival "remek" helyet sikerült választanom, hiszen a hotel tele volt pihenni és magukat áztatni, masszíroztatni vágyó osztrák/német/orosz nyugdíjasokkal, akiknek utolsó kívánságuk (se) volt gyerekzsivajt hallani, gondolom elég nekik az unokáé otthon. Végülis aztán előnyt kovácsoltunk ebből... A szobánkat akkor újították fel teljesen, kicserélték a szőnyegpadlót, úgyhogy Dániel úrnak a lelkére kötöttem, nehogy belekenjen valamit, vagy bukjon, mert akkor anya és apa itt marad mosogatni egy évig, így hát kerültem a paradicsomos babakajákat és igyekeztem a szőnyeg színével harmonizáló ételeket adni neki. A szálloda shopjában kapott egy baba úszógumit is, ami a fotókon is jól látszik, ezt fel is avattuk nyomban. Jó lesz, jó lesz, csak a gyereknek nőnie kell még hozzá, mert annyira vizsgálgatta a forrasztásokat, feliratokat, hogy néha bele-bele nézett a vízbe :-))), amitől persze én jobban megijedtem, ő prüszkölt kettőt, aztán dolgozott tovább. A medencetérben voltak járókák is a kis vendégek számára, de ezekkel befürödtünk, mert Dani kijelentette, felejtsük el, hogy őt csak úgy belerakjuk egy ilyenbe, mikor kint sokkal érdekesebb a világ, így aztán hiába vittük el a sok játékot, ő inkább nézegetni akart, aminek hangot is adott. Anya ilyenkor gyorsan kikapja a gyereket, bele a kocsiba és az úszómester segítségével kituszkolja a folyosóra, hátha a félhomályban, kellemes zenében elalszik a gyermek, míg apuka szaunában pihenget. Nem tudom, miért vagyok ennyire naív, ismerhetném a saját gyerekemet, hogy esze ágában sem volt aludni - holott a víz annyira kifárasztja, hogy a kezét alig bírta felemelni - , mivel meglátta a beauty centert a sok emberrel és közölte, oda kellene mennünk ismerkedni. Ilyenkor bezzeg semmi nyoma a szeparációs szorongásnak, csak olyan hülyén néztünk ki a nyugók között, akik különböző orvosi kezelésekre és masszázsra vártak az előtérben, mi meg ott köröztünk közöttük. Azért előjött belőlük a nagyi-érzés, mindenkinek volt a saját nyelvén valami kedves szava Dánielhez, aki a kocsiban ülve fogadta hódolói bókjait, néha dobott egy nagy egyfogas mosolyt és kész, mindenki elolvadt....én meg próbáltam megérteni, mit kérdeznek tőlem oroszul és ekkor már szántam-bántam, hogy az én évfolyamom volt az első, aki nem tanulta már eme remek nyelvet.

A vacsorák is érdekesek voltak, az etetőszékeket elfelejthettük, csupán addig voltak jók, amíg a gyümölcstálból zsákmányolt szilva kitartott, mert rájöttünk, hogy Daninak el kell foglalnia magát valamivel, önállóan, és ekkor 10 percig nem nyűglődik. Kettévágtuk a gyümölcsöt, magot kivettük és (az akkor még) egy foggal tökéletesen leszedte a gyümölcshúst....mondjuk a ruhája állapotát nem részletezem, de legalább csend volt. Az alvás elromlása már ott megmutatkozott, habár akkor biztos voltam benne, hogy a második fog miatt van mindez, szegénynek egy nagy vérhólyag lett az ínyén, még sosem láttam ilyet, borzalmasan nézett ki. Szerintem annyira nem fájt neki, de tuti kellemetlen érzés lehetett, mert amint meglátta a sárga kanalát visításban tört ki, ebből pedig arra következtettünk, hogy az evés nem olyan jó móka így.

A wellness napok után Pécsre utaztunk, Apának volt pár órája az egyetemen, én meg nosztalgiáztam kicsit első egyetemi városomban. Be kell hogy valljam, nem annyira győzött meg Pécs, szerintem a belvároson kívül nagyon elhanyagolt, van persze hangulata és én mindigis jó szívvel fogok a városra visszagondolni, de hagy kivetnivalót maga után, az biztos. A hazaúton aztán véglegesen kijött a második fogacska is, azóta már szinte ugyanakkora mint a mellette lévő, jelenleg pedig a felsőkra várunk. A következő bejegyzésben - ami remélem nem fog százszor az éterbe veszni - beszámolok arról, milyen módszerekkel próbáljuk alvásra bírni éjszaka a gyereket és hogy sikerült az első, anya-apa nélküli elalvás este, ma ugyanis koncertre megyünk Budapestre és a nagyszülőkra vár a kihívás....én felkészítettem őket, ők állítják, hogy megoldják....