Kezdem az elejéről. Amint hazajöttünk kis hévízi-pécsi kiruccanásunkról, nyugodtan és élményekkel teli könyveltük el, de jó végre itthon, most januárig ki sem tesszük a lábunkat, maximum a nagyszülőkig vagyunk hajlandóak elmenni kocsival, szép az élet, trallalla. Éjjel aztán valahogy átértékelődött bennünk minden, amikor Dániel úr elkezdte az óránként felkelek-ordítok (de úgy, mintha nyúznának) - nem kell anya, sem szopi című népi játékot. Próbálkozhattunk mindennel, odavettük magunk közé (még rosszabb lett a helyzet), kapott cicit - amitől már bukott, mert annyira teleszopizta magát, tehát ki volt csukva, hogy éhes/szomjas lett volna - sétáltam vele én, aztán az apja, majd villany fel, gyermek pedig a szőnyegen vigyorogva játszott, mi meg zombi fejjel néztük, mi lelte. Éjjel kettőkor anya internetre fel, keresi az okokat, majd miután egyre durvább verziókat talál, úgy dönt, ennek fele sem tréfa. Másnap ugyanez a jelenet játszódik le, így a paranoiás anyukában megfogalmazódik a gondolat: megmutatni orvosnak a gyereket, mitől lehet mindez. Mivel amúgy is jártunk nyáron a Gézengúzba, felhívtam Mónit, hogy mi tévők legyünk, ő pedig javasolta, mivel lett egy szabad hely Beke doktornőnél aznapra (gyermek-neurológus) és úgyis meg kellett volna neki mutatni Danit a korábbi kifli-tartása miatt, vigyük el, beszéljük meg vele a dolgot. Aznap talán két korty kakaót ittam, totál ki voltam bukva, hogy a gyerek már nálam sem nyugszik meg, nem bújik hozzám, és olyan kórtörténeteket kreáltam a fejemben, hogy Doktor Ház-ék simán kértek volna tőlem egy forgatókönyvet. Úgy vezettem a Liget utcába, hogy csoda, nem ütöttem el senkit. Elég hamar sorra kerültünk, bezzeg akkor és ott Dani megint az "angyalka vagyok" formáját hozta, majdnem elaludt az előtérben található hintában - merthogy hintázni imád, abban mindig megnyugszik - , teli szájjal vigyorgott a doktornőre és Mónira, majd rámnézett az orvos és megkérdezte, hogy akor most kérem szépen mi is a probléma. Ilyenkor tuti biztos vagyok benne, hogy Dani direkt csinálja ezt velem, olyan mintha egy felnőtt agya lenne benne minden rafinériával és gondolattal.... Végül azért megállapításra került, hogy motorosan elég aktív (mintha eddig nem tudtuk volna), egyébként meg jól és szépen fejlődik, csak később figyeljünk majd oda, hogy ez az aktivitás nehogy a tanulás, koncentráció rovására menjen. Egyébként az apja is ilyen volt gyereknek, ami érdekelte, azt minden erőbedobással csinálta és gyűrte, ami meg nem, az le volt sz....va. Dániel - ezt senki nem hinné el róla - imád "olvasni", illetve képeskönyveket nézegetni és basszus valahogy lapozni is megtanult, pedig a finommotoros mozgások hol vannak még a fejlődésében. Ezt a doktornő is kiemelte, hogy eléggé előre jár ebben érdekes módon. Szóval hosszú-hosszú ideig nézegeti az ábrákat, rámutat egyre-egyre, mi meg rendületlenül mondjuk, hogy az éppen micsoda. Ha van olyan, ami a saját játékai között is felfedezhető, azt felismeri. Így például, ha megkérdezzük, hogy hol a labda a könyvben, akkor rámutat, ugyanígy a kis sárga fürdőkacsára és a gombokat is megismeri, mert azt imádja piszkálni mindenki ruháján. Szándékosan nem hangzott el a hiperaktív szó Beke doktornő szájából, szerinte ezt manapság túl sok gyerekre sütik rá, akivel a pedagógus nem tud mit kezdeni és nem tudja lekötni. Alvás téren is mondott praktikákat, most ezeket próbálgatjuk.
Azóta egyébként az ELalvással nincsenek gondok. Simán le merem írni, mert halál biztos vagyok benne, hogy egy hét múlva nyüsszögni fogok, hogy megint elromlott minden. Az éjszakai felkelések száma is töredékére csökkent, mert nem veszem ki a kiságyból, csak odamegyek (nem első hangra), megsimogatom, visszaadom az alvómaciját (legtöbbször egyébként medve úr keveredik el valahova) és legtöbbször ennyi elég is neki, tehát nem szopiztatom rögtön. Tulajdonképpen a "megoldás" (??) az lenne, ha ennyi idős korban hagynánk sírni, így megtanulja, hogy tessék aludni oszt' kuss van, de nekem ez nem megy, szerintem ez hülyeség úgy, ahogy van. Dani különbenis olyan, aki csak belehergeli magát az egészbe, szóval ez nálunk nem működik.
Nem is tudom, írtam-e, hogy vettem egy csodálatos Gremese mei-tai-t, imádjuk!!! Dániel nem nagyon volt oda egy ideig a kendőért, főleg a kötés alatt feszengett, persze utána meg elaludt benne kb 10 másodperc alatt....de ezt nagyon szereti. Ahogy meglátja, nyújtja a kis kezeit, bújik oda, rámhajtja a fejét, megpróbál nézegetni persze, de alvás lesz belőle mindig, anya meg egyszerűen boldog, hogy vééééégre valamivel örömet tudok neki szerezni. Rátaláltam egyébként nagy netes keresgélésemben egy blogra, ami szintén egy ilyen habitusú kisfiú történetéről szól és bár ő idősebb pár évvel Daninál, ne is haragudjon így ismeretlenül sem az anyuka, én halálra nevettem magam, annyira viccesen írja le ugyenezeket a dolgokat és kicsit jó érzés volt, hogy nem csak nálunk megy ez így :-))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése