Második karácsonyunk hármasban

Amilyen pesszimista előérzettel indultam ennek az egésznek, olyannyira jól sikerült minden, amit elterveztem/tünk. Minden ajándék időben megérkezett - idén is az interneten történő vásárlást preferáltam - minden ajándékozott örült neki és még a süteményeim is tökéletesen sikerültek.

Ez a karácsony merőben más volt, mint a tavalyi, hiszen 2011-ben Dániel még fel sem fogta mi történik körülötte, most azonban "tudatosan" készült mindenre. Tudta, hogy van karácsonyfa - semmilyen angyalkás-díszítős mesébe nem fogtunk bele - amit 24-én reggel látni fog majd, lesz pár meglepetés a fa alatt, de állítom, a gömböket, dekorációkat nagyobb örömmel és eksztázissal fogadta. Apa is itthon volt már az ünnepek előtt, így minden reggel hármasban bújtunk össze a nagy ágyban, azt hiszem ezek a pillanatok pedig feledtettek velem minden  nehézséget, ami az utóbbi időben történt velünk. Nyilván a gyógyszernek is köze van hozzá, de nagyot fordult velem a világ, életemben talán először tudok örülni minden pillanatnak, amit meg/átélhetek, a rossz gondolatokon nem filózom és el is kerülnek szinte teljesen, újra elkezdtem sütni-főzni mindenki örömére és önbizalmat adott, hogy sikerült is minden, még jobban is, mint elképzeltem. A betegségem megvan, de jelen pillanatban - talán a hozzáállásom miatt (is) - stagnál és be is vallottam magamnak, sokat "köszönhetek neki", valóban jobb ember lettem, teljesebb élettel. :-) Úgy tudok örülni a hónak, mint gyerekkoromban, szánkózom Dániellel, hógolyózunk, csúszunk-mászunk a vonatpálya mellett az új játékokkal, vendégségbe megyünk és vendégül látjuk a barátainkat, egyszóval: szép az élet :-D

 

Ennek ellenére azért hozzá kell tennem, fárasztó is volt a karácsony előtti időszak, nem volt olyan nap, amikor ne mentünk volna valahova, de szerencsére mama-papa jóvoltából két nap welness és kikapcsolódás is jutott kettesben. Sümegre utaztunk el egy welness szállóba Apával, és bár rettenetesen hiányzott Dániel, nagyon jó volt feltöltődni és egyedül is lenni. Nevezhet bárki rossz anyának, ennyi kell igenis a szülőknek, az év 365 napjából azt hiszem kettő nekünk is jár gyerek nélkül. Dániel egyébként vígan el volt a nagyszülőkkel, nem hiányolt minket, talán egyszer kérdezte meg, hol vagyunk, arra a Papa azt felelte, hogy elutaztunk és majd jövünk érte másnap. Ennyi is volt... Az idegenektől való félelme is alábbhagyott, mára eljutottunk oda, hogy aki szimpi neki és kedvesen közeledik hozzá, azzal elbeszélget, válaszol, ha kérdezik és szívesen játszik másokkal is. Nyilván ez abból is fakad, hogy már nem kell anyát védenie és óvnia, biztos ő is érzi és látja, minden rendben van velem, így mehet felfedezni a világot.

Az ajándékok közül mára mindent kibontottunk, de érdekes módon egyszerre csak egy játékkal kezdett foglalkozni, a többi csak szép sorban jött utána. Ismét kapott sok-sok könyvet, örömmel konstatáltuk, hogy még mindig imád "olvasni" és képeket nézegetni, most olyan foglalkoztatói vannak, ahol meg kell keresni bizonyos tárgyakat a képen, ez új kihívás neki! A számolás továbbra is szívügye, mindent megszámol :-)))) persze szigorúan tízig! A beszéde szerintem elképesztő, simán alkot összetett mondatokat, mint pl: vége az asztalnak, nehogy leessen az autó vagy köszönöm az ebédet, nem kérek anya többet. Nem szeretek dicsekedni, sosem voltam az a játszótéren vagy tanácsadáson hencegő anyuka, de az biztos, hogy kommunikáció terén elképesztő gyorsan fejlődik Dani. Igyekszünk szépen, választékosan beszélni előtte és amit egyszer elmondunk neki, azt alkalmazza, használja is és szinte mindig helyesen, a megfelelő szituációban.

Szereti nézegetni a betűket, párat már ismer is, és a könyvekben mindig keresi őket. Papa szokott néha elképedve feljönni vele a sétából, miszerint a gyerek elolvasta az éjjel-nappalin, hogy ABC, vagy a parkoló táblán hogy P, a DANI-betű pedig örök kedvenc marad. Zsuzsi tanította neki az első betűket kis kockákról és annyira megszerette, hogy azóta a számítógép billentyűzetén pötyögi őket Word dokumentumba, utána pedig fel kell neki olvasni, hogy éppen mit írt le. :-) Mesék terén is váltottunk, Bogyó és Babóca most már csak ritkán jön elő, jelen pillanatban éppen a Chuggington és Thomas a sztár, illetve mindegy melyik, csak mozdony legyen és lehetőleg pöfögjön, fújjon gőzt és szállítson valamit. Amin javítanunk kell, az a türelem, általában evés terén mutatkozik meg legjobban, hogy Daninak bizony rengeteg dolga akadna, de ezek közé a legkevésbé sem tartozik az evőeszközök használatának gyakorlása. Ott ülök mellette és szépen lassan mutatom neki, a villa még OK, de a kanál nagy ellensége, nem szereti, ha azzal kell ennie, rámnéz a nagy szemeivel és közli: Anya, inkább kézzel. Én nem erőltetek nála semmit, talán a bölcsiben majd látja, több gyerek is azzal eszik, most hiába parancsolom a kezébe, azzal még annyit sem fog enni, mint nélküle. Ha valakinek van valami tippje erre nézve, szívesen venném :-)

Készülődünk...

Idén már sokkal nagyobb elánnal készülünk a karácsonyra, mint tavaly, mivel Dániel kezdi sejteni, hogy a december hónap még sok-sok évig szuper lesz az életében, hiszen "valami miatt" annyi de annyi minden történik ilyenkor - no meg ajándék is akad.

Kezdtük azzal, hogy ellátogattunk a Mikuláshoz, aki a Mama munkahelyére jött. Én egy picit aggódtam, mert visszagondolva magamra, a szüleimnek nem volt egyszerű dolga velem, ugyanis kb. 5 éves koromig nem kedveltem a Nagyszakállút, féltem tőle és nem akartam előadni neki semmit. Otthon persze bőszen énekeltem, szavaltam a családnak, na de azt, hogy kimenjek és egy fehér hajú, szakállas, bottal közlekedő puttonyos bácsinak is bemutassam a tudományom...na azt már nem. :-) Dánielt már pár nappal előbb "felkészítettük", hogy a Mikulás nagyon aranyos, hoz a gyerekeknek csomagot, amiben van kis csoki, mogyoró, dió és énekeltünk is dalokat, hogy meghallja és minél előbb jöjjön. Ez eddig rendben is volt, Dani nagyon édesen dalolta utánam, hogy keeeeedves télapóóóó (ennyi maradt meg) és várta is a nagy napot. A gyerektársaságot nagyon élvezte, tetszett neki, hogy hozzá hasonlóan kicsik voltak a társaságban, futkozott, megszerelte a padokat természetesen, mert az nem lehet, hogy a műsor előtt nem nézi meg, minden csavar rendben van-e :D A Mikulás bácsi érkezéséig sem volt gond, hatalmas szemekkel nézte, ahogy bekopogott az ablakon, integetett neki, felállt az ölemben. A bökkenő az volt, hogy őt szólították elsőnek és hát rutintalanul mentünk, nem látott előtte senkit, mit is kéne csinálni a bácsival, aki kérdezgetett minden félét. Így aztán az én nyakamat szorította, eltakarta a kis szemét - nehogy meglássa a Mikulás - én meg fulladozva próbáltam válaszolni a Télapónak, miszerint igen, jó gyerek volt a Dani, van Thomas mozdonya és szereti a nínós autókat is, közben pedig nagyon sajnáltam szegény gyereket :-( A csomagot azért átvettük, utána meg már nagy volt az öröm, amikor egy Kinder tejszeletet is találtunk benne, na azután már egyre érdekesebb lett a dolog. Végül odáig jutottunk, hogy Dániel fogta a Mikulás bácsi botját és nagy elánnal cincálni kezdte, hogy azt bizony ne vigye el, mert az neki igenis kell. "Saaaajnos eeevitte" felkiáltással vette tudomásul, hogy a botra szüksége van szegény Mikulás bácsinak.

 

Annyit még hozzátennék, hogy a többi gyerek kimenetele alatt Dani végig dumált, kivétel volt, amikor a nagyobbak énekeltek vagy verset mondtak, mert akkor udvariasan elhallgatott, a produkciót pedig minden alkalommal megtapsolta, ahogy kell. De fennhangon megállapította, hogy a bácsinak szemüvege van, szemüveges a mama és a papa is, Zsuzsi is és néha anyuci és apuci is, úgyhogy az egész melóhely tudja most már, hogy a családunkban mindenkinek van szemüvege, na meg hogy finom volt a csoki amit az a bácsi adott. :-)))))

Aranyköpések

Dániel elérkezett abba a korba, amikor tulajdonképpen csak akkor nem beszél, ha alszik :-))) ebből kifolyólag pedig remekül elszórakoztat minket és persze magát is. Fantáziája határtalan és ilyenkor mindig kicsit irigykedem a gyerekekre, olyan tök jó gondolataik vannak, ezt mi felnőttek sajnos az idő múlásával elveszítjük...

Mivel a Mama "felrobbantotta" a csipkebogyólekvárát, ami beterítette az egész konyha falát, ezért el kellett hívni Tóni bácsit, a festőt, hogy valamit csináljon, mert a helyszín körülbelül úgy nézett ki, mint ahol 10 embert lekaszaboltak gépfegyverrel :-S Dániel állt, állt az ajtóban, nagyon figyelte Tóni bácsit, aki létrán egyensúlyozva pingálta épp a csöveket, majd egyszercsak megszólalt:

-Csikizi a csöveket!

:-))) Merthogy a mozdulat, amivel festett, őt a csikizésre emlékeztette :-))))

Dani kapott egy kis zsámolyt, amin fel tud állni a mosdókagylóhoz kezet mosni, a kis öszecsukható szerkezet pedig már az első pillanattól megtetszett neki és előszeretettel hurcolta az autókhoz is garázsosat játszani. Az egyik pillanatban aztán rájött, hogy a kanapéhoz odatolva fel tud rá állni és így Apán is lehet autókat tologatni. Apja szólt neki, hogy óvatosan másszon fel, nehogy leessen. Egy ideig ment is a dolog, majd egyszercsak Dániel saját kezébe vette a fegyelmezést. Egyre csak mondogatta magának: "Óvatosan, Dani, óvatosan!" A másik pillanatban lecsúszott és eltűnt a szőnyegen, majd nagy vigyorral megszólalt: "Mondtam, Dani!" :-DDDD

 

Tegnap épp főztem, amikor a következő párbeszédre lettem figyelmes, természetesen mindkét szerepet Dániel játszotta:

-"Hova mész kisautó?" (kérdezte a villamos)

-"Áááákádba" (Árkádba) - mondja a sárga kisautó

-"Mi van Ááákádba?"

-"Gömbök" (ez azért emlékezetes, mert a Papával és a Mamával megnézték a karácsonyi díszeleteket)

:-))))