Dackorszak, te csodás!

A minap egyik ismerősünkkel találkoztunk, akinek egy nagyobb és két kisebb iker fia van, ő mesélte a következő két sztorit: egyrészt, mikor az ikrek megszülettek, a nagyobbik kicsit féltékenykedve odament hozzájuk, apuka kezében az egyik, anyuka kezében a másik síró kis poronty, majd elmésen megjegyezte: na, tessék, kellett nektek még egy gyerek.... :-))))) A másik történet már az egyik ikerfiúhoz kapcsolódik, aki dackorszaka kellős közepén egyszer csak "rárontott wc-n ülő és olvasgató apjára, majd rákiabált, miszerint: NEM AKAROOOOOOM!!!!!! - majd becsukta maga mögött az ajtót /hogy mit és miért, merre, hogyan, apuka azóta sem jött rá, de abban a szentséges pillanatban értelmet nyert számára minden szakirodalom, ami a dackorszakról szólt és ő elolvasta/

Na, valahogy így éldegélünk mi is mostanában, pár hete Dánielnek ugyanis a következő mondatok lettek a favoritjai: nem akarom, néha megspékelve így: nem akarom azt, vagy egyszerűen csak: neeeeeeeem vagy éppen: éééén, egyedüüüüüüül. Mást nem nagyon hallunk tőle, ha jobb pillanatokat fogunk ki, akkor úgy mint régen, elbeszélgetünk értelmesen egymással, de általában két-három perc után kikötünk a fentieknél. Sokszor halvány lila gőzünk sincs, hogy éppen mit nem akar, mert az előző történethez hasonlóan, a legtöbbször nem szólunk hozzá, úgy kapjuk a képükbe a tiltakozást. Én fulladozva próbálok nem nevetni, egyszer kitört belőlem, és megkérdeztem tőle, édes kisfiam, mégis mit nem akarsz???? Erre úgy megsértődött, hogy még jobban rázendített, így én azóta a rezignált arckifejezést veszem fel, és türelmesen várok, amíg elmúlik az 5 perc. Egyszerűen semmi nem jó, amit mi mondunk, nem jók a ruhák, amiket kikészítek, így eljutottunk oda, hogy kettőből lehet választani, és azt vesszük fel, amit kér. De kettőből, nem háromból, nem négyből. Az öltözés így nagyjából negyed óra alatt meg is van, előtte küzdünk egy sort azzal, hogy a kakit ki kell venni a pelusból, mert hát mégis....aztán kezdjük mindezt elölről a cipő felvételnél. Szóval summa summarum, egész napunkat behálózza a dackorszak, de azért mégis jobb viccesen felfogni és mantrázzuk magunknak, hogy a gyerek teljesen természetesen és korának megfelelően viselkedik, most épp egy kicsit több türelem kell hozzá - ami apjának nem igen van :-) Az eddig imádott fürdés közutálat tárgya lett, mert nem akar tiszta lenni, a szeretett fogmosás 10 perces kínlódás, mert...mert egész egyszerűen nem, és a legtöbb dolgot pedig egyedül akarja csinálni, amit hagyunk is és csak a huszadik sikertelen próbálkozás után merjük az úrtól udvariasan megkérdezni, segíthetünk-e esetleg, netalán...változó sikerrel. Persze nem panaszkodás a bejegyzés, ez van, majd elmúlik, mindezek mellett imádni való kisördög, aki teljesen az ujja köré tud csavarni, amikor visszaszól az ajtóból, hogy anya, imádlak (olvad, olvad).