Most jöttünk haza az oltásokról, Dani egy kis hős volt! Pici nyöszörgés azért volt, mikor a doktor néni megszúrta, de aztán elhallgatott és nézelődött, majd mikor az asszisztensnő odaadta, hogy vígasztaljam meg, odabújt hozzám és jó kisfiús szokás szerint telibe pisilte a pulóverem, még jó, hogy kocsival mentünk :DDD A rota ellenit végül csak két hét múlva fogja megkapni, mert élő vírust tartalmaz, a műtét óta pedig még nem telt el egy hónap, azt mindenképp ki kell várnunk. Mázsálás is volt, sikerült ismét több mint fél kilót híznia két hét alatt, jelenleg 5680 gramm a kis mislenbaba :-)

Le-/Rászoktatások(k)

Nos, megvolt a látogatás Imre bácsinál, az én gyerekkori orvosomnál, akiben anyukám is és én is vakon megbízok. Apa szerint "oldschool" a doki, tény, hogy nincs számítógép, meg menő, króm bútorzat, szerintem ugyanaz a vizsgálóasztal van, amin én is csücsültem anno megszeppenve, de emellett ott van majdnem 40 év tapasztalata, nekem ez pont elég.

Rávilágított elég sok problémára, elmeséltük a hasfájást is, de ennek nem tulajdonított nagyobb jelentőséget, mivel ő is megerősítette a tényt, hogy ez ellen sajnos nincs sok mindent tenni ha a szerek nem használnak, a bélrendszer és a gyomor fejlődésével + tanulással megszűnik egyik napról a másikra. Hogy ez a nap mikor jön el, azt nem tudjuk.... Viszont. Egyből észrevette, hogy Dani nyugtalan kisbaba - szerinte nem két hónaposként viselkedik - jár keze-lába, ideges. Kérdezte, mennyit alszik, én meg rávágtam, hogy szinte semennyit. Na, erre elmondta, hogy ez kihat az idegrendszerre is, mert kialvatlan, ez pedig még egy felnőttön is meglátszik, nem hogy egy csecsemőn. Elmeséltük a sérv műtétet, valamint azt a rossz szokást is, hogy kézben cipeltük sokat, hogy ne sírjon, így aludt el mindig, ezt szokta meg. Imre bácsi pedig nézett nagy szemekkel és láttam rajta, megtalálta a probléma forrását, erre utal a cím is. Szóval napjaink tanulásból állnak. Dani aludni tanul - egyedül, én pedig azt tanulom, hogy nem szabad felvennem és állandóan vígasztalnom, hiszen rá kell jönnie megnyugtatni saját magát, hogy vissza tudjon szenderegni. Joggal merül fel a kérdés, hogy egy ennyi idős gyerek hogy nyugtassa meg magát, ha épp fáj a hasa. Túl több tucat szakirodalmon egyértelmű a válasz: sehogy. Ott lehet állni a kiságynál, masszírozni, fogni a kis kezét, simogatni a fejecskéjét, de ennyi, a görcsök karban se múlnak el (ezt én azt hiszem kellőképp bizonyíthatom), a szeretgetés, gondoskodás pedig a simogatásban is benne van. Most is úgy vagyok vele, hogy szerintem Daninak egyszerűbb és nekem nehezebb, első nap ordítva bőgtem a konyhában, amikor a gyerek jelezte, hol marad a ringatás, cipelés. Igen, ezt kérte, mert ennyi idő után tudjuk már, melyik sírása, mit jelent. 10 perc után mentem be hozzá, felvettem kicsit, egyből elaludt a vállamon, tehát az ég adta világon semmi problémája nem volt. Na, ilyenkor kell nekem erősnek lennem, hiszen nem szabad elaltatnom, hanem félálomban kell letenni, hogy ő saját maga aludjon el. Nem részletezném a dolgot.... Folyamatosan a "szaranya" érzés volt bennem, holott az eszemmel nagyon jól tudtam és tudom most is, hogy az ő későbbi életét könnyítem meg ezzel és nem akarom elkényeztetni sem, valamint azt sem, hogy túlságosan függjön tőlem és képtelen legyen önálló lenni bármiben is. Ezekkel a gondolatokkal lehet vitatkozni, nagyon jól tudom Ranschburg és Vekerdy véleményét ebben a témában, hiszen olvastam, azt is, hogy ilyenkor a gyereknek szinte halálfélelme van, ha hagyják ordítani, mégis azt választom, hogy sírjon kicsit. Minden egyes 10 percben ott állok az ajtóban - úgy, hogy ne lásson - megnézem nincs-e valami gond, ha alszik, odaosonok, hogy lélegzik-e, be van-e takarva és a legszebb ajándék az, hogy ébredéskor mégsem utál, mert hatalmas mosollyal fogad, nagyon örül annak, hogy lát.

Tegnap volt a tesztnap, tehát sok konklúziót nem szeretnék levonni belőle, de klasszisokkal jobb kedve volt a több alvástól, mesét olvastam neki, amit nagy szemekkel hallgatott végig, pedig úgysem értette, csináltunk babatornát (életében először tegnap önállóan átfordult hasról hátra. Mi körbeugráltuk, hogy micsoda ügyes Dánielünk van, ő meg lesett ránk, hogy ezek meg mit csinálnak :D), beszélgettünk, próbálom utánozni a hangocskákat, amiket ő kiad, este pedig a 8 órás szoptatás után egészen 10-ig egy hang nélkül szöszölt a kiságyban, nézegetett, forgatta a fejét, de nem sírt.

Remélem több sikerről is be tudok majd számolni, állítólag két hét kell, amíg ilyen kicsi korban kialakulnak az új szokások és rögzülnek. Én meg addig megőszülök...

Dani-medley

Eltelt két hónap

Dani 2 hónapos lett, hihetetlen, hogy megy az idő!

Sajnos a hasfájással továbbra is küzdünk, egyszerűen semmi nem segít, de mára annyit elértünk, hogy a legnagyobb csúcspont "csak" este felé van, a 6 óra körüli szoptatás után, ez azonban eltart akár éjjel 11-ig is. Délelőtt úgy-ahogy elvan szegényem - most is hason pihenget -, de délután tud a legjobbakat aludni. Nagy barátunk a friss levegő és a babakocsi+hasonfekvés kombinációja itt a gangon, a múltkor 4 órán keresztül a hangját se hallottuk a gyereknek, többször rá is néztünk, mert életében nem aludt ennyit napközben. Ezt én is megéreztem, mivel általában 2 óránként eszik a kis haspók, így 2 melltartó betétet "áztattam" el anyatejjel, mire felébredt....hát, nagy megkönnyebbülés volt. Lekopogva azért leírom, hogy a sírások mennyisége jelentősen csökkent a műtét óta, illetve most, hogy egyre nagyobb, tovább le tudjuk kötni a figyelmét a játszószőnyegén például és olyankor elfelejti a görcsöket. Ami újdonság, hogy szorulásos lett. Fogalmam sincs, hogy egy kizárólag anyatejes babánál ez hogy fordulhat elő (mondjuk nem egy ilyen esetről hallottam már), de manapság a produktum elővarázslása a pelusba órákat vesz igénybe, és hát igen, ez is fájdalmas szegényemnek. A sok gond-baj miatt ma elmegyünk az én régi gyerekorvosomhoz, aki egész Győr szerte nagyon nagy hírnévnek örvend, szerencsére még van magánrendelése és a kórházban is dolgozik a gyermekambulancián. A családból szinte minden gyerek nála "nőtt fel", anyukám kizárólag az ő véleményére adott anno, a körzeti gyerekorvosunk csak úgy volt, meg szegényt amúgy se csíptük, szerencsénk, hogy ő már nyugdíjba ment, mert Danit én biztos nem adnám kezei közé. Szóval, neki majd elmeséljük, mik történtek, miket tapasztalunk (alvás, hasfájás, szorulás), nagyon kíváncsi vagyok a véleményére, remélem, estére okosabbak leszünk és ellát minket hasznos tanácsokkal.

Dánel úr már két hete elkezdte, de mostanra már tökéletesítette a gügyögési mechanizmust, imádnivaló hangocskákat produkál. Eleinte rettenetesen megijedt, hogy "ez meg ki volt??!!!", mára azonban konkrétan beszélgetésre használja a kis szótagokat, mint hőőő, geee, plusz ezekhez tartozik a sikítás is, ami neeeeem, nem a sérves sírásra hajaz, ez csak egy kis rövid ideig tartó vélemény nyilvánítás és általában pozitív dolgot jelent. A legjobb, amikor mindezt éjszaka adja elő, szoptatás után. Teljesen felélénkül pár percre, mosolyog rám és beszélget, persze full hangerővel, hogy az alvó apját is felkeltse, végülis minek alszik, hallgassa meg inkább az ő mondanivalóját. Imádja pelenkázás közben az ágya fölött lévő forgókát nézegetni, de állandóan fel kell húzni a csillagos-nyuszis-felhős csodát, mert ugye csak hanggal az igazi :D Mi az Apjával sokszor már kicsit kiakadunk Brahms altató dalától, amit játszik, de hatalmas önfegyelemmel tűrjük, mert a gyerek mozdulatlanul és teli szájas vigyorral gagyog neki. Itt a mozdulatlan szón van most a hangsúly, mivel Dani elkezdett próbálkozni az oldalra fordulással, namost akinek van gyereke, az tudja, hogy ez pelenkázás közben mit jelent....azt, hogy képtelenség rendesen felapplikálni a pelust, aminek lett már olyan következménye, hogy Dani a háta közepéig kakis lett. Én korábban nem hittem, hogy a babák tudnak ilyet, de mára bizonyítani is tudom, egy-egy szerencsétlenül járt ruhadarabbal, tudniillik az anyatejes kakit kimosni művészet.

A nagy és sűrű szopizások következménye képpen másfél hete Dániel úr átlépte az 5 kilós határt, legközelebb majd most csütörtökön mázsálják. Ekkor kapja az oltásait is, a kötelező két hósat, a pneumococcus ellenit (ez nem kötelező, csak szülő által kérhető) és a Rota vírus elleni cseppeket. Hosszra is rengeteget nőtt, a 62-es ruhácskák is jók már :D ja, és egyre pasisabban tudom öltöztetni, bár magát a folyamatot gyűlöli (ilyenkor jön a zenélős forgó még egyszer). Sapkaundora csak fokozódott értelmi színvonalának fejlődésével, mert rájött, hogy a kezével félre lehet tolni, meg lehet lazítani, én meg küzdök vele emiatt, úgyhogy alig várom a nyarat és a meleg időt, hogy ne kelljen harcolnunk egymással. Fürdeni a szivacs kiskádba helyezése óta imád, még a legnagyobb sírást is abbahagyja, mikor megérzi a vizet, bár eleinte szinte lemegy hídba, csak hogy ne kelljen belefeküdnie a kádba :-)), ez nagyon vicces tud lenni.

Még mindig megvan a babahaja, sőt, csak nőtt azóta! Hátul a kis tarkójánál szinte hosszú fürtök vannak, talán elöl "kopaszodott" kicsit, ott mintha már megjelentek volna új hajacskák is. Emiatt fürdés után mindig megfésüljük, na, hát ez sem libling, de nagyon édes szokott lenni a jófiús sérójával. Fürdés után egyébként én előszeretettel puszilgatom a hurkáit, namármost ezt ő ki nem állhatja. Ez nagy szívfájdalmam, de remélem, később azért megszereti az én kedvemért :P

Dani tehát minden nappal egyre többet tud és fejlődik, nagyon jó figyelgetni, ahogy ráébred a világra...csak a hasfájást szeretnénk már magunk mögött hagyni végre....

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Mindenkinek!

Hasfájás elleni csodaszerek

Direkt nem tettem idézőjelbe a csodaszereket, mert lehet, hogy valakinek már az első választás is beválik, nekünk sajnos egyik sem jött be, leírom, melyik, miért nem.

Espumisan cseppek: Azért kezdem ezzel, mert ennek konkrétan az ég adta világon semmi haszna nem volt, csak a pénzt dobtuk ki rá, de egy üveg elhasználása után nem is vettünk másikat. Ha jól emlékszem 20 vagy 25 cseppet lehet adni a babának belőle, mi szopi előtt tömtük Daniba, aki lelkesen meg is itta a kiskanálnyi löttyöt (szagra nem rossz egyébként), de hatása a nullával volt egyenlő.

Édeskömény tea: Ismerősök mondták, hogy az is jó, ha anyuka issza naponta (másfél-két liternyit), mert átmegy a tejbe, így a baba is kap belőle. /egyébként ezzel az "átmegy a tejbe" dologgal is úgy vagyok, hogy egy csomó szakértő szerint ez egy nagy baromság és mindig azt kéne ennie a szoptató nőnek, amit megkíván, tehát ha ő napi 2 liter tejet inna, akkor annyira van szüksége, holott minden védőnő elmondja, hogy szoptatás alatt napi fél literre kell korlátozni a tej, ivójoghurt mennyiségét/ Nos, én bőszen vedeltem, amivel azt értem el, hogy a saját emésztésem totálisan felborult, puffadt a hasam, a gyerek meg ugyanúgy szenvedett, mint előtte. Manapság azért néhanapján lefőzök egy cumisüvegnyi adagot és Dani néha iszik belőle egy-két kortyot, főleg akkor, ha nem éhes, csak megizzad és szomjas kicsit. Erre tökéletes. Másik hatása, hogy ettől a pár kortytól a szelek jobban kimennek belőle, bár ezzel előtte se volt gondja, tehát summa summarum, ez sem oldotta meg a helyzetet.

Infacol: ezt már akár 1 napos kortól is lehet használni, mert a hatóanyaga szimetikon, ami nem szívódik fel, tehát semmilyen más károsító hatása nincs a babára nézve, csak a pénztárcára. Nem olcsó szer és ha az ember rendszeresen használja, akkor bizony másfél hetente kell vásárolni. Ez az egyetlen, amit megtartottunk, éjszakánként ugyanis mindig ezt kapja Dani. Cseppentővel lehet adagolni, tehát félálomban is beletalálok a gyerek szájába és korlátlanul adhatom neki egy nap a fent leírtak miatt. Nem mondom, hogy segít, de talán még ez vált be úgy-ahogy.

Gripe water (angolvíz):na, ehhez fűztem a legnagyobb reményeket, mert minden általam látogatott fórumon azt olvastam, hogy ez aztán húúúha...az igazi csodaszer. A hatodik patikában sikerült hozzájutnom (egyébként drogériákban utána tömegével láttam a polcokon), és szintén nem olcsó. Naponta legfeljebb hatszor lehet adni a gyereknek (1 hónapos kortól!!!), 5 ml-t. Probléma egy: szép ez a leírás, de egy árva adagoló poharat, kanalat se adnak hozzá, de azt persze leírják ezer helyen, hogy a napi mennyiséget ne lépd túl. Így elmentünk gyógyszertárba, és kértünk egy adagoló poharat, amivel ki tudom mérni az 5 ml-t. Ezután egy régebbi Infacol-os cseppentővel kapja meg Dani úgy, hogy felét szopi előtt, felét pedig utána. Iszonyat kapor szaga van (ez a hatóanyag benne), de a gyerek lelkesen nyeli, én tuti nem innám meg :-) Vegyes a tapasztalatom róla, de az biztos, masszív Dani-féle hasfájásra ez sem jó. Ugyan azt olvastam, hogy hasmenést okozhat, nálunk pont fordított a helyzet, mert Daninak szorulása lett tőle, ergó még idegesebb lett, még egyszer ergó én is...... Az első napokban mintha csökkentette volna a tekergések mennyiségét, de aztán nulla lett a hatása, pedig több hétig nyomattuk.

Papaverin csepp: ez sajnos vényköteles és napi háromszor adható csak egy kávéskanállal, mivel gyógyszer és a többivel ellentétben felszívódik. Nem adnám Daninak, mert minek ilyen korán gyógyszerrel tömni, de még ennek van a legtöbb pozitív hatása. Kiválasztottam három - általában esti, éjszakai - etetést, amikor kapja, és szintén egy régebbi Infacol-os cseppentővel adagolom neki. Simaizom lazító hatása van, tehát a görcsöket szünteti meg, hátránya, hogy a szervezet elég hamar hozzászokik a hatóanyaghoz, így egy idő után csökken a hatékonysága, addig meg imádkozunk, hogy Dani minél előbb kinőjje ezt a borzalmat.

Sab simplex: Szintén szimetikon a hatóanyaga, mint az Infacol-nak, de nagyobb arányban van benne, mint az utóbbiban és a vivőanyag is más. 15 cseppet kell szopi előtt a babának adni (édes, vaníliás ízű). Jelentősebb hatása ennek sincs, de szülőként ezt is megvettük, nehogy az legyen, hogy nem próbáltuk ki.

Tudom, sokan esküsznek a homeopátiás bogyókra, de azok úgy hatnak, hogy először felerősítik a tüneteket, én pedig - kövezzenek meg érte a természetgyógyászok, alteranyák - nem akarom ezt tenni a már eddig is sokat kínlódó gyerekemmel. Sok sikert azoknak, akik bevállalják, remélem, használni fog nekik.

Miután ezeket mind kilőttük (igen, a babamasszázst, pocakmelegítő párnát is), elkezdtük hason altatni Danit. Először rajtam hasalt sokat kis békaként, hogy megszeresse, mert eleinte csak ordítás volt a szokatlan testhelyzet miatt, majd mára eljutottunk addig, hogy félálomban le lehet már tenni. Éjszakára nem merem, mert nincs légzésfigyelőnk, de amióta így pihenget, nincs a szopi után egy órával jelentkező hasgörcs, ami visító sírással párosul. Ja, és reménykedünk, hogy a csodálatos harmadik hónap elérkeztével elmúlik minden....

Murphy elmehet a .....ba

A bejegyzések gyakoriságából is látszik, micsoda "időmilliomos" vagyok, pedig az ember azt hinné, aki gyerekkel van otthon, az ráér, úgysem csinál semmit. Na, majd egyszer az ilyeneknek is lesz porontya :D

Az előző bejegyzésnél ott hagytuk abba, hogy ezekkel a történésekkel még korántsem értek véget megpróbáltatásaink. A sérvekről úgy általában tudni kell, ahogy engem is felvilágosítottak, hogy önmagukban nem fájnak és akár többször is ki-be járnak, úgy, hogy az ember észre sem veszi mindezt. (még belegondolni is szörnyű, hogy a gyereknek hánszor lehetett kint) Fájdalom csak akkor van, ha kizáródik, vagyis "kint marad" és nem húzódik vissza a sérvkapun. Szóval, Dani egyik nap - 5 hetes volt - ismét belekezdett a sivítós üvöltésbe, sehogy nem volt jó, se Apánál, se nálam, és hát nekem ezek a tünetek a múltkori történet óta felettébb gyanúsak lettek. Gyereket gyorsan feltettük a pelenkázóra, kibontottuk, és elkezdtem tapogatni a lágyékát. Nem kívánom újfent senkinek a felismerést, amikor megéreztem, hogy a jobb oldala határozottan keményebb, mint a bal. Apa mondta, hogy szerinte nincs igazam, de én csak erősködtem, hogy hívjuk a gyerekorvost, hiszen ezt mondta a sebész, hogy ilyet fogok érezni, ha kint van a sérv. Dokinéni jön, tapogat, majd megerősített benne, hogy bizony, igazam van. Még abban a percben vissza is tette, de Dani keserves sírása miatt kettő másodpercen belül újra kint volt. Megint visszatette, de nekem akkor már gyanús volt a dolog, hogy a múltkor bent is maradt, most miért nem....

Ahogy elment az orvos, kicsit azért megnyugodtunk, majd ez a nyugalom este 9-ig tartott, amikor is újra keményebb volt a jobb oldala, ezért azon nyomban autóba ültünk és bementünk a kórházba a csecsemőosztályra. Szerencsére Gábor intézkedett és már vártak minket, nem is tudom, mi lett volna velünk, ha ő nem szól oda. Ott ismerős volt a doktor néni, ő engedte haza Danit anno a kórházból. Ami következett, azt az ellenségemnek se kívánom, engem lelkileg annyira megviseltek a látottak, hogy amíg élek, nem fogom elfelejteni. Dani a vizsgáló asztalon feküdt egy szál pelenkában, két nővér próbálta fogni, közben kapott cumit és cukoroldatot, és a doktornő pedig nyomta a sérvet. Kb 10 perc próbálkozás után feladta és elmondta, szól az ügyeletes gyereksebésznek, mert nem meri jobban megnyomni. Mivel a gyereksebészeten nincs ügyelet, csak behívásra jönnek, ezért jó 20 percet vártunk Dávidovics főorvos úrra, aki végül megérkezett. Róla annyit, hogy jó nagydarab a doktor úr, de nagyon aranyos és kedves, csak én már a keze méretétől megijdetem, mert akkora volt, mint Dani kis felsőteste. Na, aztán itt kezdődött az idegbaj nálam, komolyan aggódtam azon, hogy a sok stressz és idegeskedés miatt elmegy a tejem. Ismét lefogták a gyereket, és a főorvos úr elkezdte nyomni vissza a sérvét. Dani oldalra fordította a kis fejét, és nyitott szemekkel üvöltött, eközben pedig végig ránk nézett, hol az apjára, hol rám, mintha azt mondta volna, hogy segítsetek, vigyetek el innen.... Azt, hogy mindezt hogy bírtam üvöltés nélkül, nem tudom, de a 10. ilyen perc végén nem tudtam a saját fiam szemébe nézni. A két méter magas orvosnak is 20 percbe telt, míg elengedte Dani pocakját és közölte, visszatette. Mikor mondtuk, hogy ezt nem bírjuk tovább így csinálni júniusig, közölte, hogy reggel megbeszéli a Danit elsőként vizsgáló Antali doktor úrral a helyzetet és előrébb fogják hozni a műtétet mindenképp, mivel ez a második kizáródás már veszélyesebb volt és ha ez így folytatódik, akkor a kizáródott bélszakasz akár el is halhat. Éjszaka megfigyelésre ott maradtunk, Apa behozta a cuccainkat, így kis időn belül többedszer éjszakáztam a kórházban, csak most épp a C épületben.

A kis beteg egyébként úgy kimerült, hogy 5 órát aludt egy huzamban, közben a nővérek óránként jöttek be megnézni minket, megsimogatták Danit, engem próbáltak megnyugtatni, szóval ismét le kell írnom, hogy le a kalappal előttük. Reggel aztán a vizit alkalmával megállapították, hogy a sérv helyén lett egy kis ödéma a nyomás miatt, de ennek örülni kell, mert emiatt nem valószínű, hogy a napokban újra ki fog jönni, péntekre pedig kaptunk műtéti időpontot soron kívül. Még aznap délelőtt haza mehettünk, és csak csütörtökön kellett visszajönnünk vérvételre, aneszteziológusi vizsgálatra. Persze horror akkor is volt, mert a vérvétel ilyen pici babánál feji vénából történik, de rutinosan már ki is küldtek minket, szóval "csak" a sírást hallottuk, én meg mint egy anyatigris masíroztam fel-alá, pedig tudtam, hogy Dani ölben van az egyik nővérnél és mindent megtesznek annak érdekében, hogy neki a lehető legkevésbé fájjon. Az alatatóorvos persze mindenféle rizikóra felhívta a figyelmünket, aláírtunk vagy száz papírt, hogy mindent tudomásul veszünk, mindenbe beleegyezünk, majd azzal engedtek el minket, hogy hajnal 3-ig mehet az anyatej, 5-ig teázhat, utána pedig SEMMI. Mind a ketten úgy voltunk vele, hogy 5-től ordítás lesz a köbön, de csodák csodájára - legalább ebben szerencsénk volt - Dani fél 7-ig aludt és mivel 8-ra kellett menni, már nem is volt olyan sok hátra az indulásig. A kórházban is inkább Apánál volt, mert rajtam mindig érzi a tej illatot és nálam nem maradt nyugodtan egy pillanatra se, én meg nem akartam kínozni szegényemet. Végül 9 órakor vitték el egy nagy hordágyon, amiben el is veszett, odaadtuk a nővérnek a csodatakaróját, hogy ismerős illat legyen mellette, én meg agyon puszilgattam, hogy vigyázzon magára és legyen okos fiú, ne féljen.

Az öröm az ürömben végül az volt, hogy kedves urológus barátunk Laci egy nagy meglepetést okozott nekünk azzal, hogy volt egyetemi csoporttársát, Bokor Csilla doktornőt megkérte, ő altassa Danit. Amikor beszéltünk vele és megsimertük, nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről, valahogy rögtön olyan érzésem volt, hogy erre az orvosra nyugodtan bízhatom a gyereket, azóta is óriási hálával gondolok rá, mert a szabadnapján jött be dolgozni.

A beavatkozás 1 órás volt, Danit a plédjébe csomagolva hozták vissza, édesen aludt, csak járt a kis szája, már akkor cumizott. Kapott infúziót folyadékpótlásra és kis adag fájdalom csillapítót, bár mindenki elmondta, jobban meg fogja viselni a diéta, mint a műtét és a heg maga. Ez bennem is akkor tudatosult, mikor először pelenkáztam át (úgy bántam vele, mint a hímes tojással, pedig mondták, hogy mindent ugyanúgy lehet vele csinálni) és megláttam a"kötését": egy ragtapasz volt mindössze a pocakja alatt. A műtét után 4 órán keresztül a hányás veszély miatt csak teázhatott: 20-30 ml-t /megjegyzem csecsemő korában többet evett ennél/, majd délután 5-kor volt az első szopi. Először csak 3 percig, majd 5 percig kaphatott anyatejet, majd este már vééééégre megehette a teljes mennyiséget. Az éjszakától persze féltem, de ez alaptalan volt, Dani mint a kisangyal aludt végig, meg is jegyezték, hogy ő volt a legjobb gyerek az osztályon. Persze a nagyobbak már jobban felfogták, mi történt velük, és hát a mi sérvműtétünk tényleg csak rutin volt a többi műtéthez képest, már amennyit hallottam a többi anyukától.

Bár sose szeretnénk visszamenni a gyerekosztályra, azt el kell mondanom, hogy nagyon aranyos team dolgozik ott, hihetetlen gyerekszeretet jellemzi őket, a rengeteg munka mellett is van egy-két jó szavuk mindenkihez, Dani pedig mondanom se kell, ismét női parfüm illatú lett, mert minden apolónő megszeretgette egy kicsit. Hálás köszönet nekik!!!!

Így, ezzel a műtéttel, nagyon remélem, hogy befejződött a canossa járásunk, most már nem kérünk több rosszat, csak élvezni szeretnénk végre a mindennapokat Danival és figyelgetni, ahogy egyre okosabb :-)))

Murphy még jobban bekeményít

Ez a bejegyzés azért nem lesz olyan vicces, mert a saját magam gondját-baját néha igenis elbagatellizálom, mert úgy könnyebb elviselni, de a gyerek betegségeit, problémáit nem tudom.

Kezdem azzal, hogy az ellenségemnek se kívánom, hogy hasfájós gyereke legyen. Dani drágám extrém módon az. Próbáltunk mi már mindent, Infacol-t, Gripe water-t, édeskömény teát, gyógyszertári Papaverin cseppet, Espumisan cseppet, de mindegyik annyit ér, mint halottnak a csók. Ha egyszer lesz egy kis plusz időm, leírom, melyik milyen hatékonyságú és mit tapasztaltunk, de sikerélményünk egyikkel se volt.

Az is igaz, hogy Dani mohó. Nagyon rövid idő alatt rekord mennyiségű tejet képes szopni, tehát gyorsan iszik, és ez már előre is vetíti, hogy a pocakja telemegy levegővel, ő pedig jól túleszi magát. Ilyenkor van, hogy már szopi közben, jobb esetben csak utána jön az ordítás, tekergés, mi meg könnyes szemmel nézzük a gyereket, hogy mi a fenét csináljunk, hogy tudunk rajta segíteni. Sehogy. Mert hogy idővel elkezd emészteni, kakilni és akkor megoldódik a gond. Ezek a szenvedős időszakok kb 20-30 percig is eltartanak, ez alatt folyamatosan kézben van, általában nem teljesen vízszintesen, hogy "gyorsabban menjen lefelé" a tej, és ringatjuk, sétálunk vele. Még talán ez használt eddig a legtöbbet.

E rövid felvezetés után tehát nagyjából egyértelmű, hogy Dani nem egy nyugodt baba, sajnos nagyon sokat sír a fájdalom miatt, van, hogy alvás közben is emiatt kel fel. A szinte 2-3 órás éjszakai alvások után Apa nagy elánnal készült egy három napos továbbképzésre, amit egy vidéki hotelben szerveztek, így én egyedül maradtam a kispasival. Az első napon semmi gond nem volt, majd a második napon, az egyik reggeli szopizás után elkezdődött a sírás. Abszolút nem tűnt fel semmi, hiszen máskor is ez a műsor megy, sőt, meg is nyugodtam, mert negyed óra sétálás, éneklés, beszélgetés után Dani lecsukta a szemeit, én pedig nagy óvatosan settenkedtem az ágy felé, hogy lerakom és megyek dolgomra. A sokk akkor ért, amikor az utolsó milliméternél a gyerek a képembe visított, szegényt majdnem eldobtam a meglepettségtől, mert ezt a fajta sírást még az életben nem hallottam tőle. Hirtelen visszahúztam a karomba, ott azonnal újra elaludt. Gondoltam, teszek még egy próbát, hátha az előbb valami nem úgy sikerült, vagy megnyomtam valahol....de nem, újra a velőtrázó sikoly és visítás, de innentől mindez már nem múlt el. Délben jöttek apukámék az ebéddel, és akor már hárman álltunk a gyerek felett, hogy mi baja lehet. Mentőötletként arra gondoltam, biztos most hamarabb megéhezett, megszoptatom, de a teljes, totális pánik akkor tört ki rajtam, amikor szopni sem akart, egyszerűen vöröslő fejjel kiköpte és ott vonaglott az ágyon. Na, itt már tiszta ideg voltam, mert ha az én fiam nem akar szopni, akkor itt már nagy baj van. Gyorsan előkotortam a gyerekorvos mobilszámát, úgy voltam vele, maximum kinevet, hogy a kezdő kis parázós anyuka nem tudja megnyugtatni a gyereket, de ekkor már mindegy volt, hiszen Dani vagy 5 órája egy szemhúnyást se aludt, csak ordított. Szerencsére negyed óra alatt meg is érkezett és elkezdte vizsgálni a kis pácienst.

A sokk csak akkor ért igazán, amikor kibontottam a pelenkából. A doktornő feltűnően sokat vizsgálta a kis heréit, pocakját, majd rámnézett és azt mondta, azonnal öltözzünk és irány a gyereksebészet, mert lágyéksérve van Daninak, ami jelenleg kint van és vissza kell nyomni. Szerintem nekem csak az volt a szerencsém, hogy a kiságynak támaszkodtam, mert különben ott helyben összeestem volna, azt se tudtam, mihez kapjak, hova kell egyáltalán menni, hogy fogjam a gyereket. Apukám lóhalálában rohant a kocsiért, közben én öltöztettem Danit, a doktornő írta az ágyon a beutalót és próbált nyugtatgatni, hogy nem lesz semmi baj, jó orvosok vannak ott. Rólam a sírás miatt lefolyt a smink, valami melegítőt sikerült csak magamra cincálni, így indultunk a kórházba, ahol a gyereksebészeten fogadtak minket. Ott tudatosult bennem az, amit anyukám mindig is mondott, hogy milyen az, amikor egy szülő aggódik a gyerekéért. Dani feküdt a vizsgálóasztalon, az egyébként nagyon kedves, aranyos orvos nyomta a hasát, én közben fogtam Dani kezecskéjét és próbáltam nyugtatni, míg rólam szakadt a víz és ömlöttek a könnyeim. Nyilván látott már ilyet a doki anyukáktól, mégis szégyelltem magam kicsit, hogy nem tudtam erősebb lenni, de azt leírni se szeretném, milyen módszerrel tették helyre a sérvét, minek után egyébként egy hang nélkül elaludt szegényem, velem pedig közölték, hogy muszáj műtétre előjegyezni, mivel a lágyéksérv magától nem gyógyul, így 3 hónaposan megcsinálják és júniusra kaptunk időpontot. Én már akkor is pedzegettem az orvosnak, hogy miért várnak ennyit és mi van, ha újra előjön, de részletesen elmondta, hogy ilyen kicsi korban (ekkor volt 3,5 hetes) az altatás nagyon nagy rizikóval jár - tehát nem a műtét maga - és ezért csak a legvégső esetben műtenek előbb. Úgy bocsátott el, hogy minden pelenkázásnál nézni kell a lágyékát, hogy nem keményebb-e a jobb oldalon és ha ilyet tapasztalunk, akkor azonnal hozzuk vissza. Remek. Még azt is meg akarta mutatni, hogy lehet visszarakni a sérvet, de mondtam, nekem ehhez nem lenne lelki erőm, meg isten tudja, mivel csinálok jót, úgyhogy inkább szakemberre bíznám a dolgot.

Aznap nem is mertem egyedül aludni otthon, annyira kiakadtam, Apának meg se mertem írni a dolgot (nem volt térerő a Bakonyban, ahová ment), nehogy emiatt idegeskedjen, elég, ha én teszem. Murphy többedik törvénye egyébként pont rá sújtott le, úgy ment el itthonról, hogy majd ott kipiheni magát, jacuzzi, jó társaság, finom kaják és nulla gyereksírás, erre 3 napig egy rota vírus szerű valamitől szenvedett, 39 fokos lázzal, hasmenéssel, hányással, így nemhogy szaunázni, de enni se tudott.....no comment.

Ez a történet végül most azzal zárul, hogy a gyerek minden apró rezzenésére ugrottunk, azonnal bontottuk a pelenkát, finoman nyomkodtuk a hasa alját és imádkoztunk, hogy jöjjön el mihamarabb az a nyamvadt június. Közben a hasfájás nem múlt, sőt, pedig a sebész és a gyerekorvos is megmondta, el kell hogy rontsuk Danit, mert inkább legyen rengeteget ölben, kézben, mintsem hogy kijöjjön a sérve a hatalmas ordítások miatt. És aki azt hiszi, hogy Murphy ezzel elfelejtett minket, az nagyon téved, mert ez még semmi nem volt.....

Amikor Murphy beindul

Jaj, hol is kezdjem ezt a bejegyzést??? Mert hogy mi elég rendesen megkaptuk a magunkét Murphy bácsitól...haladjunk mondjuk úgy, hogy kezdem magammal (nem egoista mivoltom miatt), én kevesebbet kaptam.

Dani alig volt talán két hetes, amikor egyik éjjel olyan hidegrázás jött rám, hogy nem tudtam kikelni az ágyból és úgy éreztem, az összes fogam kirepül a számból, a belső szerveimről nem is beszélve. Apa félálomban "bíztatott", hogy maradjak csendben, a gyerek alszik, fel fogom ébreszteni. Azt hiszem talán 5 perc elteltével jött rá, hogy nem színészkedem, hanem valóban rosszul vagyok, erre meg azt a diagnózist állította fel, hogy tuti halál fáradt vagyok és ez ettől van, de lélegezzek mélyeket, ahogy a szülés alatt is, és attól jobb lesz. (erről a megoldásról hidegrázás esetében sose hallottam, de hát kipróbáltam) Mindezzel azt értem el, hogy még rosszabbul lettem, már a két takaró se segített, a gyereket, aki közben felébredt, tisztába se tudtam tenni, örültem, hogy nem estem le az ágyról a remegés miatt. Aztán ahogy jött, úgy el is múlt, én meg elkönyveltem, hogy ez az Apa mégiscsak tud valamit, lélegezni kell mélyeket és pikk-pakk kutya bajom. A következő napokban csak azt éreztem, hogy fáradt vagyok, nem bírok még annyi mindent se csinálni, mint előtte, de mivel más tünetem nem volt, nem is tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget. Kb. 1 héttel az ominózus eset után egyik este gondoltam, kipróbálom a gyerek digitális lázmérőjét, megmérem a lázam, mert annyira szomjas voltam egész nap a több liter folyadék ellenére, hogy kezdett végleg gyanús lenni a dolog.....aztán alig akartam hinni a kijelzőnek: 38,9. Szerintem vagy tízszer megnéztem, mert gyerekkoromban is csak maximum 37,5 -ig ment fel a "lázam", apukámtól örököltem ezt a láztalan szenvedést, ami sajnos nem jó, mivel az immunrendszerem így nem is működik olyan jól. Gyorsan Algopyrin, amit lehet szoptatás alatt is szedni és bizakodva vártam, mit hoz a másnap. Hát, nem lett jobb az állapotom, sőt, 39,5-nél már kezdtem nagggggyon komolyan aggódni. Persze mire gondoltam....szoptatok, így tuti mellgyulladásom van, nem ürült ki rendesen a tej és köztudott, hogy ez extrém magas lázzal jár és más egyéb tünetem (fejfájás, torokfájás, végtagfájdalom) nem is volt. Így aztán elővettük a mellszívót, és bőszen fejni kezdtem (így lett kb 1 liter tej a mélyhűtőben), és mikor az egyik szoptatás után minden nehézség nélkül még 125 ml-t sikerült megmenteni, már tuti biztos voltam benne, hogy ettől van a láz. Felhívtam a védőnőt, aki megerősített ebben a hitemben, és Gabyt is (mint online tanácsadót), akinek szintén volt ilyen, de ő állította, hogy fejés után hamar lement a láza, én meg két nap Algopyrin és fejés után még mindig csak 38 fokig tudtam csillapítani. Mindez még két napig ment így, majd egyik vasárnap bedühödtem és elhatároztam, hogy bemegyek a kórházba, elvégre én még gyermekágyas kismama vagyok, garanciális, úgyhogy vizsgáljanak ki. Elég nehéz szívvel mentem fel az osztályra, azt hittem oda legközelebb csak a második gyerekem szülésekor fogok felkecmeregni, de már vakon eltaláltam a vizsgálóba, jelentkeztem az ügyeletes szülésznőnél és elmondtam a problémámat. Megmérték a lázam (mindkét hónalj alatt) és valóban, 38 volt pontosan, majd hívták az épp ott lévő dokit - akit még ismertem is - , miszerint vizsgáljon meg. Szép sorban mindenen végig haladtak, volt kenetvétel, manuális vizsgálat - abszolút nem fájt már - , ultrahang, de az ég adta világon semmit nem találtak. A sebem szép volt már akkor is, az uh szerint a méhem is annyira visszahúzódott addigra, hogy alig találták meg, és csodák csodájára, a melleim vizsgálatakor is azt mondta az orvos és a szülésznő is, hogy ez bizony nem ettől van, mivel egyik se kemény, a tej dőlt belőlem, így a tejcsatornák se záródtak el. Na, itt már kezdtem pánikolni, hogy valami ismeretlen eredetű betegség támadott meg és vajon mennyi idő lesz, míg rájönnek mi a bajom. Lelki (örök pesszimista) szemeim előtt lejátszódott, hogy engem befektetnek a kórházba és majd Apa cumisüvegből fogja Danit etetni otthon....de mire ezt elképzeltem, elküldtek egy kis pohárral a már jól ismert "szupertiszta" wc-be, egy kis mintáért.

És igen, itt lépett a képbe az a szemét Murphy, mert mi jött ki??? Na, vajon mi???? Hát persze. Az, aki hólyaggyulladásra tippelt, jelentem, nyert. Fehérje, genny, minden volt, annyi keresztet kaptam, amennyit még soha, doki szerint itt a kórházban sikerült összeszednem a fertőzést és szép lassan odáig fajult - mivel nem csípett, nem volt vér, fel se tűnt - , hogy extrém módon belázasodtam és a kezdeti hidegrázás bizony egy kemény lázgörcs volt és örülhetek, hogy nem lett nagyobb bajom. Kaptam egy doboz Augmentin-t, amit beszedtem, majd pár nap múlva a kenet eredményből még az is kiderült, hogy egy kis e-coli fertőzéssel is meg vagyok spékelve, így egy második gyógyszer is felkerült a napi táplálékok közé.

Ezúton is köszönöm a lelkes kórházi takarító brigádnak, hogy e kis ajándékkal kedveskedtek nekem! És ez még mind semmi nem volt ahhoz képest, ami akkor következett, amikor Apa három napra elment továbbképzésre....

Dániel úr haza indul

A kórházból végül rendesen, öt nap után engedtek minket haza pénteken, bár sokáig kétséges volt, hogy hazajöhetünk-e. Sajnos Dani szerdán már elég sárga volt és a csütörtök reggeli vérvétel ki is derítette, hogy ez nem a "normál", minden babánál bekövetkező sárgaság, hanem olyan mértékű, amihez inkubátorba kell feküdnie, kék fény alá. Saját lelkiállapotomat, mikor betolták mellém az "űrhajót" a kék lámpával, inkább nem részletezném, legyen elég annyi, hogy a kétségbeesett és a hisztérikus között voltam valahol félúton, közelebb a hisztérikus felé. Szoptatni ugye csütörtök délben még nem tudtam, tehát folyamatosan néztem az órát, hogy mikor kell vinnem pótlásra, majd eme aggodalom mellé még azt is végignéztem, ahogy leragasztják a kis szemeit, nehogy károsodjon a fényben.

Most - nagyon okosan - azt mondom, ez tényleg semmi nem volt. Borzalmas látni egy szál pelenkában a gyereket, ahogy tekereg az inkubátorban, mert nem lát, nincs anya...én próbáltam a kis nyílásokon folyton benyúlni hozzá, simogatni, hogy megnyugodjon, mert tudtam, ha mindig ki kell venni, nem fog segíteni a fény és nem mehetünk haza másnap. Innen is még egyszer köszönet Gabynak, aki telefonos lelkisegély-szolgálatot nyújtott, mivel az ő Zsófija is így járt, szegény ő is napozott kicsit, mielőtt hazamehetett volna.

Ám lényeg a lényeg, Dani hihetetlenül hősiesen viselkedett, a tápszer után elaludt és órákat szunyókált a melegben, meg se moccant, sokszor benéztem hozzá, hogy lélegzik-e egyáltalán, de édesen aludt. Mivel aznap éjjel tejem is lett, kezdtem kissé pozitívabban látni én is a dolgokat, és úgy voltam vele, inkább itt a kórházban derüljön ki minden, mint hogy otthonról kelljen visszahozni valami miatt. A reggeli 5 órás tápszer után egyből ott is fogták vérvételre, hogy délre meg legyen az eredmény (nem, nem néztem végig), és mondták, kivehetem az inkubátorból, felöltözhet és a divatos napszemcsitől is megszabadították. /A sárgaság egyébként nem egy azonnal múló dolog, Daninak 3 és fél hetesen tűnt el a színe, először mindig a lábakon fakulnak a babák, aztán egyre feljebb, míg végül a szemük fehérjéből is eltűnik a sárga szín/

Nagy volt az öröm egy óra körül, amikor bejött a gyerekorvos és közölte, nagyon jók lettek az eredményei, kettőkor kiadják és haza vihetjük. El sem tudtam akkor hinni, hogy a saját gyerekemmel hazamehetek végre 5 nap után és elkezdődnek az otthoni kalandok. Mire Apa bejött a hordozóval, cuccokkal, addigra Dani vígan szopizott, majd utána jó baba módjára ki is dőlt, így relatív könnyű volt beletuszkolni az overallba, amit vettünk neki, bár hozzá kell, hogy tegyem, a sapka nem tartozik a kedvencei közé és ez azóta is így van. A folyosókon még kicsit elégedetlenkedett, de amint kiértünk a levegőre, lecsukta a szemeit és aludt, és ezt a kocsiban is folytatta, abszolút nem zavarta, hogy hangzavar van, zötyög az autó, egy ülésben ül belepréselve...stb. Első utunk a bababoltba vezetett, én, mint parázó anyuka egyből akartam mérleget bérelni, hogy nézzem, mennyit eszik a gyerek, majd azzal a lendülettel egy kézi mellszívót is vettünk. Itt jegyezném meg, amit majd később is leírok: az első dolog halál felesleges, mi múlt héten vissza is vittük, a második viszont hasznos és jó szolgálatot tesz mind a mai napig.

Otthon első látogatóink a nagyszülők voltak, akik elláttak minket mindenféle finomsággal, hogy csak melegíteni kelljen az ételt, majd a vacsora után készültünk az első közös éjszakánkra, ami meseszépre sikeredett....és akkor még azt hittük, ez így is marad.

A következő bejegyzésben majd leírom, hogy vettem ki a kezem a biliből :-))