Ez a bejegyzés azért nem lesz olyan vicces, mert a saját magam gondját-baját néha igenis elbagatellizálom, mert úgy könnyebb elviselni, de a gyerek betegségeit, problémáit nem tudom.
Kezdem azzal, hogy az ellenségemnek se kívánom, hogy hasfájós gyereke legyen. Dani drágám extrém módon az. Próbáltunk mi már mindent, Infacol-t, Gripe water-t, édeskömény teát, gyógyszertári Papaverin cseppet, Espumisan cseppet, de mindegyik annyit ér, mint halottnak a csók. Ha egyszer lesz egy kis plusz időm, leírom, melyik milyen hatékonyságú és mit tapasztaltunk, de sikerélményünk egyikkel se volt.
Az is igaz, hogy Dani mohó. Nagyon rövid idő alatt rekord mennyiségű tejet képes szopni, tehát gyorsan iszik, és ez már előre is vetíti, hogy a pocakja telemegy levegővel, ő pedig jól túleszi magát. Ilyenkor van, hogy már szopi közben, jobb esetben csak utána jön az ordítás, tekergés, mi meg könnyes szemmel nézzük a gyereket, hogy mi a fenét csináljunk, hogy tudunk rajta segíteni. Sehogy. Mert hogy idővel elkezd emészteni, kakilni és akkor megoldódik a gond. Ezek a szenvedős időszakok kb 20-30 percig is eltartanak, ez alatt folyamatosan kézben van, általában nem teljesen vízszintesen, hogy "gyorsabban menjen lefelé" a tej, és ringatjuk, sétálunk vele. Még talán ez használt eddig a legtöbbet.
E rövid felvezetés után tehát nagyjából egyértelmű, hogy Dani nem egy nyugodt baba, sajnos nagyon sokat sír a fájdalom miatt, van, hogy alvás közben is emiatt kel fel. A szinte 2-3 órás éjszakai alvások után Apa nagy elánnal készült egy három napos továbbképzésre, amit egy vidéki hotelben szerveztek, így én egyedül maradtam a kispasival. Az első napon semmi gond nem volt, majd a második napon, az egyik reggeli szopizás után elkezdődött a sírás. Abszolút nem tűnt fel semmi, hiszen máskor is ez a műsor megy, sőt, meg is nyugodtam, mert negyed óra sétálás, éneklés, beszélgetés után Dani lecsukta a szemeit, én pedig nagy óvatosan settenkedtem az ágy felé, hogy lerakom és megyek dolgomra. A sokk akkor ért, amikor az utolsó milliméternél a gyerek a képembe visított, szegényt majdnem eldobtam a meglepettségtől, mert ezt a fajta sírást még az életben nem hallottam tőle. Hirtelen visszahúztam a karomba, ott azonnal újra elaludt. Gondoltam, teszek még egy próbát, hátha az előbb valami nem úgy sikerült, vagy megnyomtam valahol....de nem, újra a velőtrázó sikoly és visítás, de innentől mindez már nem múlt el. Délben jöttek apukámék az ebéddel, és akor már hárman álltunk a gyerek felett, hogy mi baja lehet. Mentőötletként arra gondoltam, biztos most hamarabb megéhezett, megszoptatom, de a teljes, totális pánik akkor tört ki rajtam, amikor szopni sem akart, egyszerűen vöröslő fejjel kiköpte és ott vonaglott az ágyon. Na, itt már tiszta ideg voltam, mert ha az én fiam nem akar szopni, akkor itt már nagy baj van. Gyorsan előkotortam a gyerekorvos mobilszámát, úgy voltam vele, maximum kinevet, hogy a kezdő kis parázós anyuka nem tudja megnyugtatni a gyereket, de ekkor már mindegy volt, hiszen Dani vagy 5 órája egy szemhúnyást se aludt, csak ordított. Szerencsére negyed óra alatt meg is érkezett és elkezdte vizsgálni a kis pácienst.
A sokk csak akkor ért igazán, amikor kibontottam a pelenkából. A doktornő feltűnően sokat vizsgálta a kis heréit, pocakját, majd rámnézett és azt mondta, azonnal öltözzünk és irány a gyereksebészet, mert lágyéksérve van Daninak, ami jelenleg kint van és vissza kell nyomni. Szerintem nekem csak az volt a szerencsém, hogy a kiságynak támaszkodtam, mert különben ott helyben összeestem volna, azt se tudtam, mihez kapjak, hova kell egyáltalán menni, hogy fogjam a gyereket. Apukám lóhalálában rohant a kocsiért, közben én öltöztettem Danit, a doktornő írta az ágyon a beutalót és próbált nyugtatgatni, hogy nem lesz semmi baj, jó orvosok vannak ott. Rólam a sírás miatt lefolyt a smink, valami melegítőt sikerült csak magamra cincálni, így indultunk a kórházba, ahol a gyereksebészeten fogadtak minket. Ott tudatosult bennem az, amit anyukám mindig is mondott, hogy milyen az, amikor egy szülő aggódik a gyerekéért. Dani feküdt a vizsgálóasztalon, az egyébként nagyon kedves, aranyos orvos nyomta a hasát, én közben fogtam Dani kezecskéjét és próbáltam nyugtatni, míg rólam szakadt a víz és ömlöttek a könnyeim. Nyilván látott már ilyet a doki anyukáktól, mégis szégyelltem magam kicsit, hogy nem tudtam erősebb lenni, de azt leírni se szeretném, milyen módszerrel tették helyre a sérvét, minek után egyébként egy hang nélkül elaludt szegényem, velem pedig közölték, hogy muszáj műtétre előjegyezni, mivel a lágyéksérv magától nem gyógyul, így 3 hónaposan megcsinálják és júniusra kaptunk időpontot. Én már akkor is pedzegettem az orvosnak, hogy miért várnak ennyit és mi van, ha újra előjön, de részletesen elmondta, hogy ilyen kicsi korban (ekkor volt 3,5 hetes) az altatás nagyon nagy rizikóval jár - tehát nem a műtét maga - és ezért csak a legvégső esetben műtenek előbb. Úgy bocsátott el, hogy minden pelenkázásnál nézni kell a lágyékát, hogy nem keményebb-e a jobb oldalon és ha ilyet tapasztalunk, akkor azonnal hozzuk vissza. Remek. Még azt is meg akarta mutatni, hogy lehet visszarakni a sérvet, de mondtam, nekem ehhez nem lenne lelki erőm, meg isten tudja, mivel csinálok jót, úgyhogy inkább szakemberre bíznám a dolgot.
Aznap nem is mertem egyedül aludni otthon, annyira kiakadtam, Apának meg se mertem írni a dolgot (nem volt térerő a Bakonyban, ahová ment), nehogy emiatt idegeskedjen, elég, ha én teszem. Murphy többedik törvénye egyébként pont rá sújtott le, úgy ment el itthonról, hogy majd ott kipiheni magát, jacuzzi, jó társaság, finom kaják és nulla gyereksírás, erre 3 napig egy rota vírus szerű valamitől szenvedett, 39 fokos lázzal, hasmenéssel, hányással, így nemhogy szaunázni, de enni se tudott.....no comment.
Ez a történet végül most azzal zárul, hogy a gyerek minden apró rezzenésére ugrottunk, azonnal bontottuk a pelenkát, finoman nyomkodtuk a hasa alját és imádkoztunk, hogy jöjjön el mihamarabb az a nyamvadt június. Közben a hasfájás nem múlt, sőt, pedig a sebész és a gyerekorvos is megmondta, el kell hogy rontsuk Danit, mert inkább legyen rengeteget ölben, kézben, mintsem hogy kijöjjön a sérve a hatalmas ordítások miatt. És aki azt hiszi, hogy Murphy ezzel elfelejtett minket, az nagyon téved, mert ez még semmi nem volt.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése