A kórházból végül rendesen, öt nap után engedtek minket haza pénteken, bár sokáig kétséges volt, hogy hazajöhetünk-e. Sajnos Dani szerdán már elég sárga volt és a csütörtök reggeli vérvétel ki is derítette, hogy ez nem a "normál", minden babánál bekövetkező sárgaság, hanem olyan mértékű, amihez inkubátorba kell feküdnie, kék fény alá. Saját lelkiállapotomat, mikor betolták mellém az "űrhajót" a kék lámpával, inkább nem részletezném, legyen elég annyi, hogy a kétségbeesett és a hisztérikus között voltam valahol félúton, közelebb a hisztérikus felé. Szoptatni ugye csütörtök délben még nem tudtam, tehát folyamatosan néztem az órát, hogy mikor kell vinnem pótlásra, majd eme aggodalom mellé még azt is végignéztem, ahogy leragasztják a kis szemeit, nehogy károsodjon a fényben.
Most - nagyon okosan - azt mondom, ez tényleg semmi nem volt. Borzalmas látni egy szál pelenkában a gyereket, ahogy tekereg az inkubátorban, mert nem lát, nincs anya...én próbáltam a kis nyílásokon folyton benyúlni hozzá, simogatni, hogy megnyugodjon, mert tudtam, ha mindig ki kell venni, nem fog segíteni a fény és nem mehetünk haza másnap. Innen is még egyszer köszönet Gabynak, aki telefonos lelkisegély-szolgálatot nyújtott, mivel az ő Zsófija is így járt, szegény ő is napozott kicsit, mielőtt hazamehetett volna.
Ám lényeg a lényeg, Dani hihetetlenül hősiesen viselkedett, a tápszer után elaludt és órákat szunyókált a melegben, meg se moccant, sokszor benéztem hozzá, hogy lélegzik-e egyáltalán, de édesen aludt. Mivel aznap éjjel tejem is lett, kezdtem kissé pozitívabban látni én is a dolgokat, és úgy voltam vele, inkább itt a kórházban derüljön ki minden, mint hogy otthonról kelljen visszahozni valami miatt. A reggeli 5 órás tápszer után egyből ott is fogták vérvételre, hogy délre meg legyen az eredmény (nem, nem néztem végig), és mondták, kivehetem az inkubátorból, felöltözhet és a divatos napszemcsitől is megszabadították. /A sárgaság egyébként nem egy azonnal múló dolog, Daninak 3 és fél hetesen tűnt el a színe, először mindig a lábakon fakulnak a babák, aztán egyre feljebb, míg végül a szemük fehérjéből is eltűnik a sárga szín/
Nagy volt az öröm egy óra körül, amikor bejött a gyerekorvos és közölte, nagyon jók lettek az eredményei, kettőkor kiadják és haza vihetjük. El sem tudtam akkor hinni, hogy a saját gyerekemmel hazamehetek végre 5 nap után és elkezdődnek az otthoni kalandok. Mire Apa bejött a hordozóval, cuccokkal, addigra Dani vígan szopizott, majd utána jó baba módjára ki is dőlt, így relatív könnyű volt beletuszkolni az overallba, amit vettünk neki, bár hozzá kell, hogy tegyem, a sapka nem tartozik a kedvencei közé és ez azóta is így van. A folyosókon még kicsit elégedetlenkedett, de amint kiértünk a levegőre, lecsukta a szemeit és aludt, és ezt a kocsiban is folytatta, abszolút nem zavarta, hogy hangzavar van, zötyög az autó, egy ülésben ül belepréselve...stb. Első utunk a bababoltba vezetett, én, mint parázó anyuka egyből akartam mérleget bérelni, hogy nézzem, mennyit eszik a gyerek, majd azzal a lendülettel egy kézi mellszívót is vettünk. Itt jegyezném meg, amit majd később is leírok: az első dolog halál felesleges, mi múlt héten vissza is vittük, a második viszont hasznos és jó szolgálatot tesz mind a mai napig.
Otthon első látogatóink a nagyszülők voltak, akik elláttak minket mindenféle finomsággal, hogy csak melegíteni kelljen az ételt, majd a vacsora után készültünk az első közös éjszakánkra, ami meseszépre sikeredett....és akkor még azt hittük, ez így is marad.
A következő bejegyzésben majd leírom, hogy vettem ki a kezem a biliből :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése