Hát, nagyon úgy néz ki, hogy kezdek annak a bizonyos kiskosárnak a szélére szorulni és már csak akkor vagyok jó, amikor baj történik, vagyis elesés, különböző végtagok, testrészek beütése vagy éhség/álmosság áll fenn. Játéknál már uncsi vagyok és folyamtosan hallgatnom kell, hogy "Ap? Ap?? AAAAppppp???" ami lefordítva annyit jelent, hogy "mondd már meg, mikor jön vissza apa!!!" Majd amikor ez megtörténik, akkor árnyék-Dániel rátapad imádott Ap-jára és követi :-) Ha a digitális képnézegetőt bekapcsolom és odaállunk, akkor minden egyes szereplő Ap, még akkor is, ha például én egyes fotókon - szerintem - elég rendesen anyának nézek ki, a hármunkról készült alkotások láttán pedig szintén csak egy szó hagyja el a száját: Ap! Ennyit erről....bakker a védőnőnek igaza lesz.
A fiatalembernek egyébként kinyílt a csipája, halálosan meg van sértődve, ha valamit nem szabad neki, vagy megtiltunk, óriási műsírásba kezd, lefekszik a földre én meg magam előtt látom, hogy kb fél év múlva ugyanezt fogja csinálni a szupermarketben is. Egyelőre ignoráljuk ezeket a parádékat és addig fekszik a földön, amíg jó neki. Amikor már kicsit lehiggadt, akkor pedig odaveszem az ölembe és próbálom nagyon-nagyon-nagyon türelmesen elmagyarázni neki, hogy ezt ilyen-olyan okokból kifolyólag nem szabad és máskor sem lesz szabad. Egyszer le kellene videóznom, micsoda megbánó arccal ül ott, lefiggyedt szájjal, majd egyszercsak - amikor már úgy gondolja, hogy na jól van mutter, akkor spongya rá aztán röhögjünk egyet - elneveti magát és ekkor rettttttenetesen nehéz megállnom, hogy anyai szigorral nézzek továbbra is. Általában nem sikerül, pedig én igyekszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése