Hamar telik a nyár, bár nekünk ez a mostani tulajdonképpen semmi másból nem áll, csak az építkezésből. Ha lenne időm és energiám, isten az atyám indítanék egy blogot az építkezés buktatóiról, amiről senki nem beszél és részletesen leírnám, melyek azok a cégek, bankok, amiket messze el kell kerülni. Egyet viszont idevések az utókornak, ha bárki olyan olvassa ezt a bejegyzést, aki tervezi a hitelfelvételt, azt kérve kérem, még véletlenül se az UniCredit Bankot válassza. Rózsaszín gyerekszobám emlékére nem kezdeném el minősíteni őket, legyen elég annyi, alig várom, hogy egy véleményező nyilatkozatot ki lehessen tölteni, vagy valahol megállítsanak és megkérdezzék, mi a véleményem a hazai bankokról. Soha nem szoktam leállni ilyen kérdezőbiztosoknak, de ez ügyben kivételt fogok tenni. Röhögőgörccsel kevert idegroham tör rám bármelyik reklámjuk láttán, az általuk támogatott "hiteles reklám és tájékoztatás" megtekintésekor pedig eret vágnék magamon, de legszívesebben azon az emberen, aki a szájába adta szerencsétlen betanított szereplőnek, miszeirnt "számomra legfontosabb, hogy gyorsan a pénzemhez jussak". Hetente találták ki, hogy milyen dokumentum hiányzik, hiába kértünk részletes listát arról, mit kell beadni, egyszer sem segítettek. Több emberrel is beszéltünk azóta és ezzel a bankkal valahogy mindenki megjárta, pedig az életben nem volt tartozásunk - még hitelünk sem - és nem több 10 millió forintról beszélünk. Szóval én itt most a negatív marketingkampányuk szószólójaként kijelentem: SOHA TÖBBET UNICREDIT.

Kellemes csalódás volt viszont a PannonVíz, akikről pedig pont az ellenkezőjét gondoltam, vagyis hogy náluk fog állni a dolog, ehelyett szimpatikus, segítőkész ügyintézőket és kedves szerelőket fogtunk ki, a visszautalt pénzt is megküldték időben, semmi fennakadás nem volt náluk.

Jelen pillanatban a festés indult el, utána jön a villanyszerelő, az ajtóbeépítő, a konyha, aztán valamikor, egyszercsak be lehet költözni......A kőgazdag szomszéd is kiakadt már, pedig zsebből csenget ki mindent, de teljesen el van keseredve, ő is megjárta mindenkivel, elszabták, amit el lehetett, a járólapjáról valami foltok nem jönnek fel, lényeg a lényeg, az ember tényleg belefásul szinte, mire örülni lehetne az új otthonnak.

Na, de jöjjenek a jó hírek. Tegnap megtudtam hivatalosan is, hogy kisbabát vár az unokahúgom, nagyon örültünk a hírnek. Február 24-re van kiírva, még akár 28. is lehet belőle és akkor pont két év lenne Dani és a bébi között :-)))) Sajnos Tirolban élnek, úgyhogy elég messze vannak, de azért egyszer majd meglátogatjuk őket, addig pedig drukkolunk, mert jelenleg még elég rosszul viseli szegényem a babavárást. Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott a család elkezdte kérdezni, hogy nálunk jön-e a kistesó, tervezzük-e, de szó sincs róla, majd pár év múlva csak. Én ismerem a saját korlátaimat, tisztában vagyok vele, hogy nem tudnék most két gyerekkel itthon maradni, anyagilag sem jönnénk ki és dolgozni is szeretnék már jövőre. Jöhetnek a szuperanyuk kövei meg tojásai, nekem szükségem van a felnőttek világára, még tanulni is szeretnék ősztől, szóval jelen pillanatban nem tervezünk újabb babát. Dániellel már egyre könnyebb, sok mindenben önálló lett, értelmes, szinte mindent meg lehet neki magyarázni, most ezt nem szeretném előről kezdeni, nyilván eljön majd az idő, mindenesetre annyit már tudunk, hogy ha a második is fiú lesz, akkor a neve már megvan :-)

Olimpiára

Gyűrűn "tornázó" kisfiú



Gyereknap Laciéknál :-)

Bodó és a kulináris élvezetek

Dániel nem egy nagy tv- és meserajongó, persze tudom, tudom, ez még változhat, mindenesetre nem szeretnénk, hogy a tv és a számítógép legyen a legjobb barátja. Anya-apa tervez, gyerek végez, ennek mindig ez a vége, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy inkább valami szabadidős tevékenységet találjon magának. Lipcsében ugyan elkövettük azt a hibát, hogy etetés (sírással járó kényszertáplálás, amikor majd' 1 kilót fogyott 3 hét alatt) közben a letöltött Halász Judit nénis és mondókás slágereket nézte, de szerencsére nem szokott rá. Mostanában hála istennek megint szenzációs étvágya van, pedig folyamatosan bújnak elő az őrlő fogai, de szinte semennyire sem viseli meg. Nála teljesen bejött az az elmélet, hogy az első hat fog kibújása jár a legnagyobb fájdalommal és kellemetlenséggel, a nagyobbacska fogacskák meg csak jönnek és jönnek, de semmi tünet. Leszokott a mindent megeszünk és szájba veszünk szokásról is, néha-néha próbálkozik csak ezzel, amikor valami olyan dolgot lát vagy tapasztal, ami ismeretlen volt addig. A múltkor például kimentünk az ikrényi strandra, szenzációs napunk volt, de Dániel úgy gondolta, hogy nem elég a tóparton ülni és sarazni, meg is kell azt kóstolni, így kiskutya módjára lehajolt és jó nagyot beleszürcsölt a vízbe. Én, para-anyu persze elájultam, de aztán felmosdattam magam és eszembe jutott, hogy jómagam hányszor kortyolgattam a Balatont és úgy döntöttem, a gyereknek sem lesz semmi baja. Letörölgettem, elmondtuk, hogy ez nem ivóvíz és láss csodát, semmi baja nem is lett tőle.

Visszatérve a tv-zésre. Általában ha egyedül vagyok vele és pont nem alszik, nekem pedig a konyhában van dolgom, bekapcsolom neki az apja pici laptopját és a YouTube-on néz mesét. Sok mindent kipróbáltunk, de legjobban a Bogyó és Babóca jött be. Nem tudom, miért fújolnak olyan sokan Bartos Erika meséire, én semmi kivetnivalót nem találok bennük, bár az Anna, Peti, Gergős sztorit bevallom, nem ismerem. Szóval ezek olyan 5 perces kis részek, tündéri animációval és Pogány Judit narrációja pedig olyan élvezetes, hogy én felnőttként is remekül szórakozom rajta. Dániel eleinte csak csendben nézte az egészet, mára eljutottunk oda, hogy hangosan kiabál, miszerint "Bodóóóó, Bodóóó" és lelkesen drukkol, hablatyol a szereplőknek. Elszontyolodik, amikor sírnak, tapsol, ha valami sikerül nekik és Bodón, alias Bogyón kívül nagy kedvencei is vannak, mint péládul a barlangi pók , Csiga Csaba (a csigák amúgyis nagy liblingjei), a Százlábú és a vízisikló, akinek sziszeg is. Rendszeres időközönként töltenek fel újabb részeket, így mindig van újdonság, de őt egyáltalán nem zavarja, ha például a Tengeri kaland című epizódot nézzük körülbelül tizedszerre :-)

A nagy étvágy pár hete jött újra elő nála, mindig vannak jobb és rosszabb időszakok, szerintem most növésben is van, mert a 80-as ruhák hirtelen szűkek és kicsik lettek, szóval jelen pillanatban mindent megeszik, ami az útjába kerül és hamm-hamm. Továbbra is imádja a nagymamák leveseit (meg mindenféle levest), a sárgarépát, paradicsomot, párolt zöldséget, főleg zöldbabot, borsót, kukoricát (kuko), minden mennyiségben jöhet a virsli (vííísi), sajtos párizsi, kenyérfajtákban viszont válogatós. Lenyalogatja a vajat róluk, de ennyi, alig csipeget belőlük. Míg a husik, zöldségek elfogynak, addig a kenyér, kifli, vagy bármilyen pékáru mindig ott árválkodik a tányérján. Az édességeket nem nagyon szereti, sütit, palacsintát például nem lehet belediktálni, fagyit (fadi) eszik pár kanállal és a Kinder tejszelet jöhet még, de ezzel ki is fújt. Aztán vannak olyan ételek, amikről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy épp ezek fognak ízleni neki, de nem először fordul elő, hogy a markáns fűszerezésű dolgok igenis bejönnek. A minap valamilyen thai tésztát ettünk ebédre és Dániel - aki addigra túl volt a saját ebédjén és azt is megette az utolsó morzsáig - "jelentkezett", hogy esz, esz, így kapott a thai kajából is, amit először nézegetett, majd okosan megfújt, nehogy meleg legyen ugye, majd kézzel megevett az utolsó tésztaszálig. Végülis a múltkori gyros vacsorája után nem is nagyon kellene csodálkoznom ezen.

Boldog névnapot kívánunk, Dániel Úr!

Az első.....mamapapaéjszaka

Az előző posztban közzétett fotómontázson még mindig jót szórakozom, valahányszor megnézem...főleg az "ahogy a társadalom lát" -hoz tartozó fotón röhögcsélek, mert úgy, na úgy tuti soha nem fogok kinézni :-)))) Van egy kedves ismerősöm, aki egy 9 hónapos kisfiú anyukájaként pontosan ugyanígy fest - emberileg egyébként roppant mód kedvelem, vagány, belevaló anyuka - és mai találkozásunkkor egy kb 10 centi sarokmagasságú topánkát viselt, meg is kérdeztem tőle, hogy a fenében bírja. Simán. A múltkor "kiöntöttem lelkem" a pedikűrösömnek, hogy én már valószínű soha az életben nem fogom tudni felvenni a csini kis darabjaimat, mert már akkor fájdalmaim vannak, amikor rájuk nézek - pedig korábban szinte csak ilyenekben járkáltam - szerinte semmi gond nincs, csak elkényelmesedett a lábam és gyakoroljak otthon. Na, hazamentem, felkaptam az egyik szupi darabot, és elkezdtem grasszálni a lakásban, marha büszke voltam magamra, mert hát eltelt 5 perc, 10 perc és semmi kellemetlen lábfájás, zsibbadás...majd miután kiörömködtem magam és elkönyveltem szinte, hogy milyen ügyes vagyok, innentől gyerekjáték lesz "visszaszoknom", átestem a hálószoba küszöbén és eltaknyoltam a franciágy előtti placcon. Úgy néztem ki, mint egy felfordított, kalimpáló bogár, de ilyenkor elkezdem valahogy kívülről látni magam és olyan nevetés tört ki belőlem, hogy a fenekem/combom sajgása eltörpült emellett. Ott feküdtem házi nadrágomban, otthoni pólómban a kis dekoratív cipellőkkel a lábamon és a fejemet fogtam...vígjátékba illő jelenet volt. Majd mintha mi sem történt volna feltápászkodtam, levettem elegánsan a lábbeliket és visszahelyeztem őket a cipősszekrénybe. Azt hiszem, kicsit még várok a felvételükkel, mielőtt megint bridzsetdzsónsz-kodom egyet.

Ma egyébként "nagy nap" van. Dániel a mamánál-papánál alszik életében először.....mondanom sem kell, halál depis vagyok, itt ülök egy pohár alkohollal és ugyan Apa előtt próbálom tettetni a hű de jól vagyok, nincs semmi bajom című szerepet, de azért tudja ő, na.....Persze megvártam, míg elalszik a gyerek, settenkedtem a szobából, ami korábban az enyém volt, apukám meg nagy vigyorral ült a nappaliban és megjegyezte, hogy legjobb lenne, ha hazamennénk és nem aggodalmaskodnék már annyit, mert Dánielnek nem lesz baja és ha sír, akkor is tudják kezelni a helyzetet, egyébként meg akkor mi van!? Apa nyomatékosan megkért rá, hogy lehetőleg ha kiszállunk itthon a kocsiból, hagyjam abba a sírás-rívást és inkább nézzem meg, hogy van-e az IKEA-ban az az étekzőasztal, amit kinéztünk, holnap ugyanis korán reggel oda megyünk, előtte pedig egy konyhabútort nézünk meg, amit egy kedves ismerősünk tervezett a házba. Nyilván jobb Daninak is, hogy holnap nem cincáljuk magunkkal és ha éppen olyanja van, akkor elég későn kel fel, felébreszteni meg nem szeretem...szóval az eszemmel tudom én, hogy minden oké lesz (ha nem, azt sem tudnám meg, ebben biztos vagyok), meg soha nem szokott semmit csinálni, ha épp nem vagyunk vele, teljesen jól elvan mindenkivel. de akkoris bruhhhhaaaahhhaaaaaa, nincs itthon a kisfiaaaaaam :-( (iszom egyet) ;-)
....aki egyébként véglegesen kinőtte a 80-as ruhácskákat, bár márkára válogatja a dolog, mert a Scamp-ből már nem jók, de más márkából (Tesco-s pl) simán rámennek még. Imád rajzolni továbbra is, szereti, ha körberajzolhatja a kezem, persze ez inkább abból áll, hogy háromszor belémböki a filctollát, vagy ami épp nála van, de én lelkes modell vagyok! Elkezdődött a mász-mász-korszak, vagyis minden egyes fotel, szék, heverő, ágy, polc meghódítandó csúcs, amire mindenképp fel kell küzdenie magát. Egészségi állapotomra nincs épp jó hatással, hogy a legtöbbször sikerül is neki a mutatvány. Tudja ugyan, hogy kell lemászni, de azért nincs normál pulzusom olyankor, főleg, mert siet mindenhova és a nagy kapkodásban néha vannak apróbb málőrök. Dumája továbbra is szenzációs, bár kedvenc szava a "nem" lett, mindenféle formában és hangsúllyal tudja mondani, kiabálni és tulajdonképpen mi bármit szeretnénk, neki az mindig nem! Hihetetlenül könnyebb is azonban minden, amióta van akarata, például ha jól lakott és nem kér többet, akkor a "nem esz" mondat után átadja a tányérját, semmi gond, majd eszik később. "isz" a kifejezés, ha szomjas, és már megy is a vízért, kiszolgálja magát  Még csak most született (legalábbis én úgy érzem) és maholnap ott tartunk, hogy egyedül fog öltözni és egy laza pápá után bevonul majd az oviba játszani a haverokkal.....és akkor mi lesz veleeeeem??? (asszem megiszom a maradékot is)

Mert anya csak egy van! :-)))

Egyre nehezebben viseljük a nagy forróságot, gondolkodom rajta, hogy Afrikába kellene menni hűsölni kicsit ;-) Tegnap Dániel hajnali kettőkor aludt csak el, én már olyan voltam, mint egy zombi, Brad Pityu filmjébe se kellett volna sokat sminkelnem, "éjszakázó anyuka vagyok" felkiáltással felesleges körök nélkül is felvettek volna statisztának. Elszoktam már ettől na, megszoktam, hogy a gyerek gyönyörűen végigalussza az éjszakát, erre tegnap semmi nem volt jó. Már ott voltam, hogy kivittem a kis hintájába éjjel, hátha ott elszenderül, de semmi nem segített, szegénykém csak sírt, vagdalta magát össze-vissza, ide-oda. Kapott fájdalomcsillapítót is, de tuti nem a foga fájt, mert utána se lett jobban, csak már nem tudtam mire vélni a dolgot. Csak reménykedni tudok benne, hogy ma nem lesz ilyen....

Kicsit megváltozott most az élet több szempontból is, mivel újra vállaltam tanítványokat és egy nagy fordítási munkám is van, illetve Apával közösen csináljuk. Így aztán Dánielnek most vannak kimondottan apás napjai, amikor anya dolgozik, tanít és fordít. Ilyenkor ők már reggel elmennek és csak este jönnek haza - bevallom, rettenetesen hiányzik a rosszcsont fiam ilyenkor :-) Viszont azt le kell szögeznem, hogy sokkal jobb lett a fiúk kapcsolata, Daninak nagyon hiányzott szerintem már az apja, aki a sok utazás miatt szinte egy hónapig távol volt tőlünk. Tipikusan megfigyelhető, hogy vannak dolgok, amiket már csak Apával szeret csinálni, olyan "á, anya, te csak lány vagy" nézéssel figyel engem, amikor pl. próbálok tornyot építeni neki, mert ez fiús játék, ehhez a nők nem értenek. Vagy a kis rajztáblára is Apa rajzolja mindig a jobb és szebb kamiont, buszt, csigát, ja és persze a Papa. Na, valahogy így alakulnak ki szerintem ezek a sablonok a férfiaknál. A rajzolásra visszatérve, a héten járt nálunk a védőnéni is, már csak kéthavonta látogat meg minket és nem is tudom, ebben a lakásban fogunk-e egyáltalán még találkozni. Neki is megmutatta Dániel a rajztudományát, nagyon büszke voltam, mert azt mondta Mónika, hogy sajnos manapság kevés kisgyerek rajzol, pedig jót tesz a személyiségfejlődésnek (is) és örömmel látta, Dani milyen ügyesen fogja a ceruzát, tollakat. Jó, most még csak fűcsomók sikerülnek, meg pöttyök (azok nagyon!), de örömmel alkot és mindig mondja, hogy éppen mit szeretne rajzolni. Egyszer körberajzoltam a kezét és a kis lábát is, na azóta ezt minden nap meg kell ismételnünk vagy tízszer :-)
Ahogy telnek a hónapok, egyre jobban és többet lehet kommunikálni Dániellel, imádjuk, hogy be nem áll a szája, minden szót amit hall utánoz, olyan színpadiasan dob puszit mindenkinek, hogy a vörös szőnyegen tanítani lehetne és most már a fegyelmezést is jobban és könnyebben fogadja, nem sértődik meg mindenen. Jó, nem mondom, sokszor próbálkozik tiltott dolgokkal, de ha rászólok, minden további nélkül elmegy onnan, vagy abbahagyja, amit csinált. Újabb sztár a szívószál, mindent azzal szeretne inni, vizet, préselt gyümölcslevet, teát, kis segítséggel a pohárból való ivás is megy már, de az egyelőre nem olyan élvezetes, mint az előző alternatíva. Legnagyobb kedvence ugyanúgy a fürdés maradt (élete első hónapjaiban ezt azért nem gondoltuk volna), Halak jegyű gyerekehez "méltón" több órán keresztül pancsol a kerti medencében (most már minden nagyszülőnél van), szerintem ez az egyetlen tevékenység, amit képes akár órákig is élvezni úgy, hogy közben az ember feltett lábakkal végre olvashat egy fejezetet az épp aktuális könyvből.

Pihegünk

Megvagyunk, illetve lézengünk még ebben a forróságban, de hát nyár van, nyáááár :-) Cseppet nehezen viseljük, én például alig alszom valamit éjjel. olyan fülledt a levegő, de a két pasim legalább kipiheni magát. Dániel napközben már csak egyszer alszik, 1-másfél órát, mondjuk ebben a 40 fokban többet nem is nagyon tudna. Az első kánikulai napokon nagyon kis zizi volt, megviselte a forróság, szinte kezelhetetlen lett, de aztán ahogy megszokta, újra a "régi" lett. Nem akarom elkiabálni, de kicsit talán a napokban csökkentek a hisztirohamai, már nem sértődik meg a "nem" szóra, hanem próbál más elfoglaltság után nézni, amit vagy én ajánlok fel neki, vagy önállóan lép a tettek mezejére. Étvágya ismét visszaesett, alig csipeget valamit, ellenben rengeteget iszik, aminek most kicsit jobban is örülök. Apja présel neki mindig friss gyümölcslevet, amit szigorúan pohárból iszik szívószállal vagy csőrös pohárból egyedül. Merthogy az egyedül tevékenykedés manapság követelmény részéről, így csak arra figyelünk, nehogy valami veszélyes dolgot tegyen, de egyébként hagyjuk kísérletezni. Ennek a következménye, hogy pár kék-zöld-lila folt azért van a térdén, lábán, a legtöbbről tudomást sem vesz, ellentétben a családdal, Apukám például teljesen oda van, amikor meglátja, hogy a gyerek elesik, vagy beüti valamijét. Velem is ezt csinálta, de Dániel születése előtt megfogadta, hogy ő aztán nem lesz ilyen az unokájával, hát nem tudja nagyon betartani :-)))) Hiába mondom neki, hogy azért ne akarja már burokban nevelni meg hát fiú, eleven, nem elülős, soha nem is volt az, hát majd megtanulja, hogy például a csatornafedő meleg a napsütésben. Persze előtte hiába mondtam neki, hogy ne menjen rá, mert rásütött a nap, meleg lesz a lábának mezítláb, ő csak ráment, majd jött nyöszörögve. Azóta egyszer sem lépett rá, nagy ívben kikerüli és délután is először a kezével ellenőrzi, majd utána dönti el, rámenjen-e vagy sem. Sokkal több esze van mint azt gondolnánk, de melyik gyerek hallgat a szülőre az első szóra, főleg, ha meg van tiltva valami? :-) Az akkor tuti nagyon érdekes dolog lehet.

Szenzációsan dumál egyébként, mostanában kezdte el nevükön szólítani az embereket és nagyon tetszik neki a reakció. Nagynéném oda meg vissza van, hogy Dániel kiabál neki át a kertben, unokatesóm felesége szintúgy, amikor kis babanyelven felcsendül a Máááátaaaaa. Mi Mártinak szólítjuk, de Daninak ez valahogy nem jött be, így ő a hivatalos verziót szajkózza. Először mindenki azt hitte, hogy csak úgy mondja a neveket bele a nagyvilágba, de nem, világosan meg tudja különböztetni a családtagokat és a helyes keresztnevet használja náluk. Összeköt dolgokat, emlékszik sok mindenre, kifejezi, mit szeretne, ezerszer könyebb így vele, hogy kommunikál. A két szavas mondatok már szinte alap dolgok nála, apa fut, papa autó, mama nyit, nyilván nem ilyen tisztán kiejtve, de mindet helyesen használja. Határozott ízlése van az ételeknél, imádja a leveseket, a húslevesben a répát, zöldségeket, a vadast például, a paradicsomot, amit néha úgy eszik mint egy almát, gyümölcsből szinte mindent, örökölte apja virsli génjeit, amit akkor is befal, ha jönnek a fogai, vagy valami más baja van, ellenben eltolja a palacsintát, édességeket, sütiket, viszont szereti a Kinder szeletet (2 kockát kap naponta, de csak akkor, ha rendesen eszik előtte, ehhez én ragaszkodom) és vasárnap a Nagyinál kaphat kis zizit is ebéd után. Ezt szemenként csipegeti, szóval nincs marokszámra tömködés. Tudja, hogy ha nem evett rendesen, akkor nincs kölesgolyó (még mindig nagy sztár) és keksz. Nem tiltom egyébként semmitől, mert úgy gondolom, ha dugdosnánk előle az ilyen ételeket, akkor csak még jobban tömné őket később (lásd egyik ismerősünk gyerekét, aki 4 éven keresztül nem látott se csokit, se cukrot, most meg dugiban falja fel, amit talál másoknál), de ebéd előtt szigorúan tilos a nassolás és ebéd helyett sem kap ilyeneket. Ha éppen akkor nem éhes, akkor nem parázom most már túl, mindig bejött még eddig, hogy egy óra múlva ő maga jött hamm-hamm felkiáltással, miszerint most kér enni és rendesen meg is eszi a kitett ételt. Ebből soha nem fogok problémát csinálni, ha nem pont délben kér enni, hanem csak fél kettőkor. Visszatérve a zöldségimádatára, a fogyókúrám során (most már mínusz 6 kilónál járok, pedig csak néha tudok otthon tornázni, inkább az étkezési szokásaimon változtattam) nagyon sokszor látta, hogy a húsokhoz zöldségköretet ettem, vagy salátát, és rengetegszer evett bele ő is, remélem, nem múlik el ez a jó szokása. Nem vasgyúró gyerek, nem gurul, inkább kis sportos alkat, de hízik minden hónapban rendesen, most tartunk 10 kilónál.

El is felejtettem írni, hogy az oltástól végül kutya baja se lett, nagy kő esett le a szívemről, aggódtam, hogy ő is kiütéses lesz, vagy magas láza lesz.