Az előző posztban közzétett fotómontázson még mindig jót szórakozom, valahányszor megnézem...főleg az "ahogy a társadalom lát" -hoz tartozó fotón röhögcsélek, mert úgy, na úgy tuti soha nem fogok kinézni :-)))) Van egy kedves ismerősöm, aki egy 9 hónapos kisfiú anyukájaként pontosan ugyanígy fest - emberileg egyébként roppant mód kedvelem, vagány, belevaló anyuka - és mai találkozásunkkor egy kb 10 centi sarokmagasságú topánkát viselt, meg is kérdeztem tőle, hogy a fenében bírja. Simán. A múltkor "kiöntöttem lelkem" a pedikűrösömnek, hogy én már valószínű soha az életben nem fogom tudni felvenni a csini kis darabjaimat, mert már akkor fájdalmaim vannak, amikor rájuk nézek - pedig korábban szinte csak ilyenekben járkáltam - szerinte semmi gond nincs, csak elkényelmesedett a lábam és gyakoroljak otthon. Na, hazamentem, felkaptam az egyik szupi darabot, és elkezdtem grasszálni a lakásban, marha büszke voltam magamra, mert hát eltelt 5 perc, 10 perc és semmi kellemetlen lábfájás, zsibbadás...majd miután kiörömködtem magam és elkönyveltem szinte, hogy milyen ügyes vagyok, innentől gyerekjáték lesz "visszaszoknom", átestem a hálószoba küszöbén és eltaknyoltam a franciágy előtti placcon. Úgy néztem ki, mint egy felfordított, kalimpáló bogár, de ilyenkor elkezdem valahogy kívülről látni magam és olyan nevetés tört ki belőlem, hogy a fenekem/combom sajgása eltörpült emellett. Ott feküdtem házi nadrágomban, otthoni pólómban a kis dekoratív cipellőkkel a lábamon és a fejemet fogtam...vígjátékba illő jelenet volt. Majd mintha mi sem történt volna feltápászkodtam, levettem elegánsan a lábbeliket és visszahelyeztem őket a cipősszekrénybe. Azt hiszem, kicsit még várok a felvételükkel, mielőtt megint bridzsetdzsónsz-kodom egyet.
Ma egyébként "nagy nap" van. Dániel a mamánál-papánál alszik életében először.....mondanom sem kell, halál depis vagyok, itt ülök egy pohár alkohollal és ugyan Apa előtt próbálom tettetni a hű de jól vagyok, nincs semmi bajom című szerepet, de azért tudja ő, na.....Persze megvártam, míg elalszik a gyerek, settenkedtem a szobából, ami korábban az enyém volt, apukám meg nagy vigyorral ült a nappaliban és megjegyezte, hogy legjobb lenne, ha hazamennénk és nem aggodalmaskodnék már annyit, mert Dánielnek nem lesz baja és ha sír, akkor is tudják kezelni a helyzetet, egyébként meg akkor mi van!? Apa nyomatékosan megkért rá, hogy lehetőleg ha kiszállunk itthon a kocsiból, hagyjam abba a sírás-rívást és inkább nézzem meg, hogy van-e az IKEA-ban az az étekzőasztal, amit kinéztünk, holnap ugyanis korán reggel oda megyünk, előtte pedig egy konyhabútort nézünk meg, amit egy kedves ismerősünk tervezett a házba. Nyilván jobb Daninak is, hogy holnap nem cincáljuk magunkkal és ha éppen olyanja van, akkor elég későn kel fel, felébreszteni meg nem szeretem...szóval az eszemmel tudom én, hogy minden oké lesz (ha nem, azt sem tudnám meg, ebben biztos vagyok), meg soha nem szokott semmit csinálni, ha épp nem vagyunk vele, teljesen jól elvan mindenkivel. de akkoris bruhhhhaaaahhhaaaaaa, nincs itthon a kisfiaaaaaam :-( (iszom egyet) ;-)
....aki egyébként véglegesen kinőtte a 80-as ruhácskákat, bár márkára válogatja a dolog, mert a Scamp-ből már nem jók, de más márkából (Tesco-s pl) simán rámennek még. Imád rajzolni továbbra is, szereti, ha körberajzolhatja a kezem, persze ez inkább abból áll, hogy háromszor belémböki a filctollát, vagy ami épp nála van, de én lelkes modell vagyok! Elkezdődött a mász-mász-korszak, vagyis minden egyes fotel, szék, heverő, ágy, polc meghódítandó csúcs, amire mindenképp fel kell küzdenie magát. Egészségi állapotomra nincs épp jó hatással, hogy a legtöbbször sikerül is neki a mutatvány. Tudja ugyan, hogy kell lemászni, de azért nincs normál pulzusom olyankor, főleg, mert siet mindenhova és a nagy kapkodásban néha vannak apróbb málőrök. Dumája továbbra is szenzációs, bár kedvenc szava a "nem" lett, mindenféle formában és hangsúllyal tudja mondani, kiabálni és tulajdonképpen mi bármit szeretnénk, neki az mindig nem! Hihetetlenül könnyebb is azonban minden, amióta van akarata, például ha jól lakott és nem kér többet, akkor a "nem esz" mondat után átadja a tányérját, semmi gond, majd eszik később. "isz" a kifejezés, ha szomjas, és már megy is a vízért, kiszolgálja magát Még csak most született (legalábbis én úgy érzem) és maholnap ott tartunk, hogy egyedül fog öltözni és egy laza pápá után bevonul majd az oviba játszani a haverokkal.....és akkor mi lesz veleeeeem??? (asszem megiszom a maradékot is)
Ma egyébként "nagy nap" van. Dániel a mamánál-papánál alszik életében először.....mondanom sem kell, halál depis vagyok, itt ülök egy pohár alkohollal és ugyan Apa előtt próbálom tettetni a hű de jól vagyok, nincs semmi bajom című szerepet, de azért tudja ő, na.....Persze megvártam, míg elalszik a gyerek, settenkedtem a szobából, ami korábban az enyém volt, apukám meg nagy vigyorral ült a nappaliban és megjegyezte, hogy legjobb lenne, ha hazamennénk és nem aggodalmaskodnék már annyit, mert Dánielnek nem lesz baja és ha sír, akkor is tudják kezelni a helyzetet, egyébként meg akkor mi van!? Apa nyomatékosan megkért rá, hogy lehetőleg ha kiszállunk itthon a kocsiból, hagyjam abba a sírás-rívást és inkább nézzem meg, hogy van-e az IKEA-ban az az étekzőasztal, amit kinéztünk, holnap ugyanis korán reggel oda megyünk, előtte pedig egy konyhabútort nézünk meg, amit egy kedves ismerősünk tervezett a házba. Nyilván jobb Daninak is, hogy holnap nem cincáljuk magunkkal és ha éppen olyanja van, akkor elég későn kel fel, felébreszteni meg nem szeretem...szóval az eszemmel tudom én, hogy minden oké lesz (ha nem, azt sem tudnám meg, ebben biztos vagyok), meg soha nem szokott semmit csinálni, ha épp nem vagyunk vele, teljesen jól elvan mindenkivel. de akkoris bruhhhhaaaahhhaaaaaa, nincs itthon a kisfiaaaaaam :-( (iszom egyet) ;-)
....aki egyébként véglegesen kinőtte a 80-as ruhácskákat, bár márkára válogatja a dolog, mert a Scamp-ből már nem jók, de más márkából (Tesco-s pl) simán rámennek még. Imád rajzolni továbbra is, szereti, ha körberajzolhatja a kezem, persze ez inkább abból áll, hogy háromszor belémböki a filctollát, vagy ami épp nála van, de én lelkes modell vagyok! Elkezdődött a mász-mász-korszak, vagyis minden egyes fotel, szék, heverő, ágy, polc meghódítandó csúcs, amire mindenképp fel kell küzdenie magát. Egészségi állapotomra nincs épp jó hatással, hogy a legtöbbször sikerül is neki a mutatvány. Tudja ugyan, hogy kell lemászni, de azért nincs normál pulzusom olyankor, főleg, mert siet mindenhova és a nagy kapkodásban néha vannak apróbb málőrök. Dumája továbbra is szenzációs, bár kedvenc szava a "nem" lett, mindenféle formában és hangsúllyal tudja mondani, kiabálni és tulajdonképpen mi bármit szeretnénk, neki az mindig nem! Hihetetlenül könnyebb is azonban minden, amióta van akarata, például ha jól lakott és nem kér többet, akkor a "nem esz" mondat után átadja a tányérját, semmi gond, majd eszik később. "isz" a kifejezés, ha szomjas, és már megy is a vízért, kiszolgálja magát Még csak most született (legalábbis én úgy érzem) és maholnap ott tartunk, hogy egyedül fog öltözni és egy laza pápá után bevonul majd az oviba játszani a haverokkal.....és akkor mi lesz veleeeeem??? (asszem megiszom a maradékot is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése