Továbbra is jól érezzük magunkat Sydney-ben, gyűjtjük az élményeket és én már most azon gondolkozom, hogyan fogom megírni majd őket, hogy minden beleférjen és el ne felejtsek semmit.

Első benyomásom, hogy nagyon szép ország Ausztrália! Nyilván itt is megvannak az élet árnyoldalai (micsoda költői mondat lett ez), de első blikkre azt mondanám, simán élnék itt egy-két évet mindenféle honvágy nélkül. Pedig itt aztán nem lehet magyarul káromkodni, vagy megjegyzést tenni valakire a ruhája/kinézete miatt, mert sose lehet tudni, nem valami hazánkból ideszakadt magyarba ütköztünk-e :D Ja, és az is tetszik, hogy senki nem is tesz ilyet, mert bármilyen ruhában lehet járkálni, bármilyen színkombinációban, itt nincsenek megbotránkozó tekintetek mint jó kis öreg hazánkban...hiába, külföldön bizonyosodik meg az ember arról a leginkább, hogy nekünk még van hova fejlődnünk, ami az együttélést és a toleranciát illeti.

Most Apa szintén dolgozik, én meg hesszelek szokás szerint a cappuccino-val, amit "nem résztvevőként" szerzek mindig a konferencián, és úgy teszek itt a sok internetező mérnök/kutató között, mintha valami szaki lennék én is, jó, hát fogalmuk sincs, hogy én csak blogolgatok, pedig komoly munka ez is. Apa meg három napja szerintem angolul gondolkodik és létezik.... :)))

Tegnap este - egy kimerítő egész napos Taronga Zoo-s kirándulás után - Kisgolyó alaposan rám ijesztett. Az utcán olyan hasfájás és görcsök jöttek rám, hogy alig bírtam araszolni és vonszolni magam, mert minden egyes lépés iszonyatosan fájt. Nyilván kimerült voltam és álmos, de ilyen még sose volt előtte és azért elgondolkodtam rajta, hogy itt vagyok a világ túlsó végén a sötét estében, azt se tudjuk, hova menjünk, ha baj lenne.....aztán mire ezt a pánikszerű eszmefuttatásomat befejeztem, minden elmúlt magától és hála Istennek azóta se jött vissza. Persze ebben nagy segítségemre volt a 12 kis dobozos-kanalas Nutella (nem nevet senki), amiből asszem' hármat egy ültő/fekvő helyemben a hotelban benyomtam és arra fogtam, hogy egész egyszerűen szénhidrátra volt szüksége Kisgolyónak. Reggel is termeltem egyet, hogy legyen energiám, pedig egészen eddig soha, de soha nem kívántam meg édességet. Bevallom, azt se nagyon tartottam be, hogy nem lehet külföldön idegen kaját enni. Egyedül kagylót nem ettem, de ezen kívül mindent megkóstoltam, és milyen finomak voltak! Itt egyébként teljesen furán néztek rám, hogy terhes-vitaminokat szedünk (mármint mi, magyarok), meg előírják, hogy mit ajánlott enni, mit nem. Abszolút nem divat, vagy szokás Ausztráliában, hogy kiegészítő vitaminokkal tömik magukat a terhes nők, azt vallják, hogy minden megvan a zöldségekben, gyümölcsökben, egészséges kajákban, ami kell a babának. Szakmailag nyilván nem fogok itt állást foglalni, bár abban is biztos vagyok, hogy a mi magyar étrendünk, ételeink fele annyi vitamint és nyomelemet nem tartalmaznak, mint az itteniek. Szóval nem aggódják túl a várandósságot - és szerintem ők csinálják jól - ugyanazt eszik, mint előtte, halat, rákot, kagylót....

Bár úgy gondolom, ha mi is tenger/óceán mellett élnénk, akkor az én szervezetem is jobban hozzá lenne szokva ezekhez és teljesen biztos vagyok benne, hogy a világ összes kincséért se mondanék le ezekről a kritikus hónapok alatt (sem) és abban is biztos vagyok, hogy az ég adta világon semmi, de semmi bajom nem lenne se nekem, se a babának...sőt!!! Ezerszer jobb lenne, mintha mekis kaját tömnék.

A nadrágok továbbra sem (miért is tennék???) jönnek fel rám begombolva, így próbálok minden napra valami hosszabb pólót, vagy pulóvert felvenni, bár szerintem ez a növekedés még nem Kisgolyónak, hanem inkább a puffadásnak és a rosszabb, illetve lassabb emésztésemnek köszönhető. Kicsit kezdek egy egybe-oszlophoz hasonlítani és nagy bánatomra a "C"-s melltartóm se nagyon jó már és nagy szemekkel állok meg egy jobb butik előtt, ahogy azt tegnap is tettem és vágyakozva nézegetem a jó kis darázsderekakra szabott koktélruhákat :) Mondjuk ez egészen addig tart, amíg meg nem látom a kis Krokodil Dundee-knak kitett igazi "aussie"-style ruhácskákat és adieu koktélruha!!

Most pedig rásegítek az alakomra és megnézem hagytak-e nekem ezek a konferenciázó népek valami kis teasütit az otthonról hozott iskolai kakaómhoz!!! Ajánlom nekik....

PS: Képzeljétek, mire ezt az utolsó mondatot leírtam, és fetápászkodtam volna innen, Apa megjelent két fahéjas teasütivel!! Hát ezért (is) imádjuk!!!