Tegnap délután részt vettem életem első szülői értekezletén...a bölcsiben :-) Na, mondjuk legalább olyan izgatott voltam, mitha a fiam diplomaosztójára készültem volna, de szerintem ezzel nem voltam egyedül. Szinte minden anyuka vagy apuka szorongatta a jegyzetfüzetét, tollát a kezében, gyűrögették a papírt, toporogtak - velem együtt ugye - de azért voltak olyanok is, akik nagyon lazán és rutinosan ültek, nyilván ők nem először kerültek ilyen szituba. Egyébként mókás is volt a dolog, mert a hetven valahány gyerek szülőjének nem tudtak elegendő "nagy" széket keríteni, így többedmagammal a tettek mezejére léptünk és előhúzkodtuk a gyerekek számára készült ülőalkalmatosságokat. Hááááááát....lehet, hogy fogytam, de azért rendesen belepasszírozódtam a kisszékbe, mondjuk meg őszintén, ahogy belehuppantam, úgy ültem 60 percig, mert se jobbra, se balra nem tudtam megmozdulni :D Mire véget ért a vezetőnő beszéde, úgy álltam fel mint egy teknős és cipőkanállal hámoztam le magamról a miniatűr karosszéket.
A bölcsi nagyon aranyos hely - bár gondolom, minden bölcsit igyekeznek barátságossá és színessé varázsolni - a gondozónők is tündériek, mindenki mosolygott és úgy első blikkre szimpatikusak voltak mindannyian. Dániel úr - figyelem kérem, nagyon komoly a dolog - a "cica" csoportba került Jutka nénihez és Kati nénihez. Két idősebb néni, de én örültem nekik, mert rutinosak lehetnek, inkább ilyen nagymama-féle gondozónőt képzeltem volna mindig is a gyerek mellé, de vannak nagyon kedves, aranyos, egészen fiatal bölcsis "nénik" is. Dani csak jövőre fog kezdeni, amikor a kettőt betölti, de hasznos volt minden információ és azt hiszem, addig lesz időm kicsit felvértezni magam. Hatalmas dilemma ez nekem, hogy jó-e, amit csinálok, mármint hogy bölcsibe adom, mindig kételyek vannak bennem, ahányszor belegondolok. Másrészről itt is elmondták, hogy anya és apa nagyon sok mindent meg tud adni egy gyereknek, de egy valamit nem: a kortárs csoport társaságát. Nyilván a sok pozitív dolog mellett rengeteg negatív hozadéka is van a gyerekcsoportnak: pl. csúnya beszéd, betegségek, de való igaz, ezektől nem lehet megvédeni a gyereket. Állítólag azok a gyerekek, akik bölcsibe jártak, sokkal könnyebben mennek óvodába és sokkal jobban alkalmazkodnak, követik a szabályokat, illetve hamarabb teszik mindezt. Ha lehetőségünk lenne rá és bevállalnánk egy második gyereket, akkor Dániel is itthon maradna velem, de erre sem anyagilag, sem agyilag nem vagyok/vagyunk felkészülve. Apának rengeteg munkája lett, sok helyre hívják és igyekszik mindent elvállalni, gyakorlatilag naphosszat egyedül leszünk megint. Persze most a háznál mindig lesz munka és program is, de nekem már hiányzik a felnőtt társaság, a munka világa. Minden tiszteletem azoké, akik hosszú-hosszú éveket maradnak otthon a gyerekekkel.... Én például sosem jártam bölcsibe, oviban kezdtem csak, de a szüleim mindig mesélték, hogy anyukámat tárt karokkal várták vissza, biztos állásuk volt mindkettőjüknek és meg lehetett élni az akkori GYES-ből, nem voltak anyagi gondjaink. Talán a mai "trendet" bizonyítja az is, hogy a hatvanvalahány férőhelyes bölcsibe 75 kisgyereket vettek fel idén, mert egész egyszerűen alig van szülő, aki másképp meg tudja oldani.
Mindenesetre addig kiélvezem Dániellel ezt a fél évet és bízom benne, hogy amennyire társaságkedvelő és nyitott gyerek, simán veszi majd az akadályokat. Majd bezzeg én.... :-))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése