Igyekszem az írással, mivel a költözés itt van a nyakunkon és hamarosan le kell mondjuk a telefonvonalat, akkor pedig no net és halvány dunsztom sincs, hogy az új házban mikor lesz. Most már tényleg a finisbe értünk, jövő héten talán már ott is lakunk, egyébként úgy lett volna, hogy már most a hétvégén is, de hát sokat emlegetett mondásomat ismét átírva: ember tervez, mesterember végez......de mindegy, inkább haladjon kicsit lassabban, de legyen szép és igényes munka.

Vége van az olimpiának is, én sajnálom, még elnézegettem volna. Örültünk könnyes szemmel minden aranynak, drukkoltunk, büszkék voltunk és akadtak események, amiket Dániel is szívesen nézett. Még nagyon kicsi korában egyszer mondtam az apjának, hogy milyen jó lenne pl, ha evezne a gyerek, milyen szép izomzatot ad, főleg egy fiúnak, nála pedig a fölös energiákat valamivel úgyis le kell majd kötni. Ennyiben is hagytuk a dolgot, csak most az olimpia kapcsán beszéltünk róla újra, no meg annak apropójából, hogy a kánikulában Dánielt egyszerűen lehetetlen kirobbantani a vízből. Lebukik nyitott szemmel, fekszik a medencében, pancsol, búvárkodik, abszolút otthonosan mozog ebben a közegben, szóval a családi ismerős úszásoktató néni retteghet, pár év múlva visszük a kisördögöt. Az evezős számokat a sok magyar induló miatt mindig élőben néztük és mivel jó időpontban voltak, általában hárman szurkoltuk végig a futamokat. Dániel egyetlen számot se jegyzett meg annyira mint ezt, főleg a kajak jött be neki, azóta az "evesz" szó is szerepel a repertoárban, olyannyira, hogy ma felkelés után csak ennyit mondott: "Anya, evesz". Égi jel :-))))))) Isten őrizz egyébként, hogy versenysportoló legyen, nem akarom én hajtani semmibe, de nem szeretném azt sem, hogy olyan antitálentum legyen mint az anyja. Sajnos engem nem sok ilyen helyre vittek a szüleim, inkább "elméleti" különóráim voltak (német, angol, irodalom szakkör), aztán maradtam is ilyen bőőőőcccsész agyú :D. Szerintem a sportolás nagyon sok mindenre van pozitív hatással, a kezelhetetlen, nevelési tanácsadóba küldött unokaöcsémet például a karate húzta ki a gödörből (no meg a szigorú edzője). Olyan fegyelmet és tartást adott neki a küzdősport, hogy a pszihológusok csak lestek, hogy hú meg hááá, ezt nem is gondolták volna. A gyermek azóta 24 éves, remekül van, diplomája lett és máig vallja, hogy ez mentette meg képletesen. Szóval vizes sportban gondolkodunk, reméljük, az "eveszés" és a víz szeretete megmarad, főleg, hogy olyan városban élünk, ahol erre nagyon is kiváló lehetőségek vannak.

A múltkor írt válogatás azért megmaradt, de újra vannak napok, amikor Dániel mindent megeszik, amit elé teszünk. Életemben nem főztem például olyan sikeres borsófőzeléket mint a minap, két tányérral evett belőle, sőt, még vacsorára is ő maga kérte, hogy "bors" legyen, mindkétszer egy-egy  - természetesen Wiesbauer - virsli kíséretében. Figyelme és aktivitása eszméletlen, semmi nem kerüli el a figyelmét és szinte mindennek tudja a nevét. Ma mentünk autóval és a piros lámpánál megálltunk, egyszercsak megszólalt hátulról, hogy "venti" vagyis ventillátor. Mondom neki, ugyan Dániel, itt az utcán nincsenek ventillátorok. Egyébként már múltkoriban is megfogadtam, hogy nem mondok nemet neki, mert ezerszer több mindent vesz észre mint mi felnőttek..... Ő csak hajtogatja, hogy "venti, venti", mire rájöttem, hogy egy légkondi dobozát vette észre a falon, amiben pörgött a ventillátor és hát mivel olyan volt majdnem mint a miénk otthon, ezért az egy venti. Igaza volt. Ismét.
Aranyosan integet mindenkinek, puszit dob, szóba elegyedik a neki szimpatikus emberekkel és magyaráz nekik, teljesen logikus dolgokat, csak néha nem értik a nyelvezetet :-) Valamelyik nap egy eddig nem látott nénit fedezett fel a lépcsőházban és lelkesen üdvözölte, majd megjegyezte, hogy "néni szep", vagyis szerinte a néni nemhogy új, de még csinos is. Na, hát kinek kell ennél nagyobb bók, mint amit egy másfél éves adhat?  (Mostani kedvenc tv-s személyisége pedig Demcsák Zsuzsa "néni", aki szintén "szep")