Már megint csütörtök van, ez a hét nagyon elrohan ismét...

Tegnap esedékes volt az újabb dokilátogatás, nagyon izgatottan vártam, nem csak azért, mert tudtam, hogy bekukkantunk Danihoz is, hanem azért is, mert kíváncsi voltam Nagylepény helyzetére.

Sajnos a 3/4 5-ös időpont ismét csúszott, annyian ültek a váróban, mire odaértem, hogy reményem se volt a pontos bejutásra. Szerencsére kaptam azonban kis társaságot :) Közvetlenül utánam érkezett egy nagyon szimpatikus házaspár a két és fél éves kislányukkal, aki rövid szemrevételezés után engem választott beszélgető partnerének. Pont egy kismama magazint olvasgattam unalmamban, mire odajött a kislány, felpattant az ölembe és megkérdezte, vannak-e ebben az újságban babák. Anyukája persze rohant, hogy nem szabad a nénit zavarni, meg elnézést kér, de mondtam neki, semmi gond, legalább beszélgetek valakivel.

A negyed órás társalgásunk végére megtudtam, hogy Nórika ücsörög az ölemben - szépen én is bemutatkoztam neki - akinek Barni nevű kisöccse fog születni szintén tavasszal, ő most anyukája pocijában lakik. Egy ici-pici (ezt ő mondta így, haláli volt) babakocsiban fogják tologatni, lesz külön szobája és ha sír, berakják a kiságyba, lekapcsolják rá a villanyt és majd elalszik :D Anyukája itt megjegyezte, hogy nála is ezt szerették volna, aztán nem sikerült, úgyhogy miért a kisöccsét akarja megnevelni....de Nórika kitartott emellett. Annyira hajlandó volt, hogy esetleg egy játékot az övéi közül bedob majd neki :) Végül ők mentek be előttem, mivel kiderült, nekik 1/2 5-ös időpontjuk volt, de Nórika előtte azért megkérdezte a "doktor bácsit", hogy őt is meg fogja-e vizsgálni, vagy csak anyukáját, mert különben ő inkább kint maradna. A doki nagyon aranyos volt, leguggolt mellé és elmondta neki, hogy ő csak a nagyon picike babákat nézi meg és az anyukákat, nyugodtan bejöhet és akkor láthatja a kisöccsét.

Persze azért kihallatszott, hogy Barnika annyira nem kötötte le a figyelmét, gondolom egy-két dolgot arrébb pakolt addig a kiscsaj, de haláli volt.

Az én vizsgálatom nem volt annyira kellemes, mert egy kisebb probléma miatt elég hosszasan szemrevételezett a doktor úr, de elég annyi, nincs semmi gond, elmúlt, méhszáj tökéletesen zárt, gond egy szál se.

Dani viszont akkora nagy fiú lett, hogy képzeljétek, nem fér bele egyszerre a monitorba :))) Jelen pillanatban (illetve tegnap este) farfekvéses ez a kisfiú, tehát kimozdult a jól megszokott keresztben fekvős helyzetéből (persze, mert nem fér már el) és épp a hólyagomon "taposott" a vizsgálat alatt, a kis feje pedig a bordáim alatt volt pár centivel. Így kiderült, hogy a dudor, ami a pocakom kellős közepén emelkedett nem más volt, mint Dani popsija, amit lelkesen tologatott kifelé :) most már bezzeg nem szégyellős a gyerek :P

Nagylepény még mindig a "mélyen fekvő" jelzőt kapta, de annyira már ismét vonult a felsőbb régiókba, hogy doktor úr szerint ettől már simán szülhetek természetes úton és nincs szükség császárra. Bevallom, lassan, de biztosan annyira hozzászoktam ehhez a lepény-helyzethez, hogy tized annyit se gondolok rá, mint korábban, bár ez nyilván azzal is összefügg, hogy Dani is nagyobb. Lehet, nekem sose fog annyira feljebb menni, hogy "veszélytelen" legyen.

Sajnos csak este 6-ra értem haza, ezután pedig egyből kocsiba vágódtunk és vendégségbe mentünk Zsuzsi nagynéni barátnőjéhez, akinek két tündéri kislánya van. Nagyon aranyosak voltak, az egész család szimpatikus volt, finom falatkákkal vártak minket - én azt hiszem egyből letelepedtem enni, remélem nem könyveltek el bunkónak emiatt, de már az orvosnál is korgott a gyomrom - , nem is beszélve a csupacsokis sütiről, abból azt hiszem hármat, vagy négyet is betermeltem. Na jó, előtte mindig megjelent a védőnőm arca lelki szemeim előtt, de simán el tudtam hessegetni :))) Apa is egy hős volt (mintha már lett volna egy hasonló cím), simán kézbe vette a 7,5 hónapos kislányt és nagyon rutinos(nak tűnő) mozdulatokkal cipelte, sőt, kicsit megnézte még a fürdetést és az öltöztetést is. Szerintem nem lesz gond, ha egyszer kézbe kapja a kisfiát :D

Ma munka után pedig szaladtam kozmetikushoz, hát, nagyon jó volt végre elfeküdni nála, utána pedig siettem haza, mivel Barbi és vele együtt persze Dorina látogatott meg minket, a pasik pedig lementek közösségileg a konditerembe. Jó volt, hogy tudtunk kicsit mi, sorstársak beszélgetni, hiába mindig megnyugtató, ha olyan emberrel találkozom és dumálok, aki érti a kérdést: Neked is 3000 még? Igen, szerencsére.... :)