A kisfiú, akiről mindenki tudott....

Ma reggel én már annyira izgatott voltam, hogy esküszöm, ha a nevemet le kellett volna írnom, elég cirkalmas betűk születtek volna.

Mire 8-ra odaértünk a kórházba, már elég sokan voltak, de gondoltam én, no problem, a múltkor is megúsztuk fél-3/4 órás várakozással. Akkor ugye több, mint tízen voltak a kis húzott cetli szerint előttünk, most meg csak heten (307-es voltam). Igen, akkor is eszembe jutott, hogy Kisgolyó eddigi kis életét a hetes szám milyen szerencsésen befolyásolta, úgyhogy kicsit alábbhagyott a 200-as pulzusom is.

Hát, nem mondom, Apa két órás ott-ücsörgés után (pedig olvasnivalót is hozott magával)eléggé bepipult - jogosan - , mert írd és mondd kettő ember ment addig be, a mi sorszámunknak pedig még a környékén se jártak. Az NST-re váró kismamák addigra már teljesen kicserélődtek, én meg vágyakozva néztem minden távozó után, akik nagy mosollyal vették a kabátjukat.

Végül a totális apátia előtt két perccel megláttuk a mi sorszámunkat, mehettünk be a vetkőzőbe. Addig azon is gondolkodtam, hogy vajon tényleg orvos nézi-e most a középidős ultrhangon a gyereket és igen......Persze nagy zavaromban adogattam az AFP-s leletemet, de mondták, hogy jaaaaa, az már régen benne van a rendszerben, Apa szerint legalább már ide eljutott a győri kórház, hogy mindent elő tudnak hívni a számítógépes rendszerükből is. Szóval, a kiskönyvön kívül semmi más nem kellett, majd szólt a doktor úr, hogy feküdjek le. Persze sose találom el a megfelelő pozíciót, mert legalább kétszer mondta, hogy menjek közelebb hozzá, meg ezt a nadrág letolást se nekem találták ki :D, de oda se neki, sikerült találnunk egy megfelelő helyzetet.

Mindezek után Apa és a doki elkezdték stírelni egymást, én már majdnem megkérdeztem, hogy esetleg baj van-e, majd szinte egyszerre megkérdezték egymástól, hogy "Te vagy???" Na, mondom, legalább ennyi előnyünk van, hát persze, hogy ismét valami ismerős orvos volt. :)) Jó, korábban beszélgettünk róla már, de a fene nem emlékezett rá, hogy hallottam volna a nevét valaha is, örültem, hogy botladozás nélkül bejutottam a vizsgálóba.

Ez a vizsgálat valóban jóval hosszabb volt, mint az eddigiek. Ami talán picit fura volt, hogy Kisgolyónak a csontvázát pillantottam meg először, illetve a koponyáját. Mondjuk ennek ez a lényege, hogy megvizsgálják, minden a helyén van-e, megvan-e a koponyacsont.....csak kicsit olyan morbid volt aranyom.... Ezután végignéztük a gyomrát, a veséit, hólyagját, a kicsi szívét, a gerincét és a hasfalát. Mindenhol a feltűnő rendellenességeket kereste a doktor úr, de Kisgolyó tökéletes volt mindenhol. Lemérték a kis koponyáját - itt is szuper értékeket kapott - , majd egy jó kis felvételen megnéztük a köldökzsinórt is. Itt a gép színesen jelezte a köldökzsinórban található ereket, így még véletlenül se lehetett összetéveszteni MÁSSAL :)))

És itt bizony megpillantottuk, mi is van a kis lábai között....háááááát.....ahogy az alsó képen is látható, elég nehezen lehet összetéveszteni egy kislánnyal. Úgyhogy kislányos anyukák, így néz ki egy édes kis kukac :)))) és csak reménykedni tudok, hogy a fiam 18 éves korában nem fog utálni ezért, hogy ország-világ előtt prezentáltam a legnemesebb testrészét. Sorry :P

Végül egy helyett 3 fotót is kaptunk, amit ezúton is köszönünk, majd a föld felett pár méterrel röpködve kijöttünk a vizsgálatról. Miközben Apa engem visszafuvarozott a munkahelyemre, megegyeztünk, hogy akkor ezek szerint Dani lesz? Azt hiszem mind a ketten feltettük a másiknak ezt a kérdést, és pár másodperc után megerősítettük magunkat az elhatározásban :)

Nagyon-nagyon fura volt, hogy az ajtón belépve rögtön elújságoltam a munkatársaimnak, hogy kisfiúnk lesz, utána meg érlelgettem magamban ezt a szót: a fiam :) Még leírni is isteni érzés!!!