Múlt héten extrán helyt kellett állni a számtalan vendég miatt és már akkor is éreztem, hogy valami nem 100 bennem. Persze kollégáim előszeretettel jöttek/jönnek be betegen, miután otthon 3 gyereket ápolnak a mostani jó kis vírusos nyavajával, de állítják, ők ugyan nem fertőzőek, bár azt nem tudják, miért vonul végig a betegség az egész családjukon, meg amúgyis, csak 37,3 volt a hőemelkedésük, az semmi. Persze nekik semmi, nekem meg hatványozott kórság. No comment.
Péntek délutánra már több órát kellett feküdnöm, szombaton pedig még többet, úgyhogy akkor már kétségem se volt afelől, hogy ismét elkapott valami. Vegyesen keveredett bennem a düh és a pánik, dühös voltam, mert minek megy dolgozni, akinek az összes gyereke hány és - bocsánat - fosik otthon, és pánikoltam, mert a héten még ugye nem volt elég a rossz hírekből és az aggódásból.
Szombat este Keresztanyámékhoz mentünk vacsorázni, ami jó volt és ott jól is éreztem magam. Mindenki elámult, mekkorát nőtt a pocakom, megsimogatták, szóval jól esett, hogy odafigyeltek rám, sokszor tényleg már olyan fura érzés, hogy körülugrálnak, le is állítok mindenkit, hogy azért béna nem vagyok, de hát vigyáznak rám, főleg most és én ezt inkább a szeretetük jelének veszem :) Ami nem volt olyan kellemes, hogy aznap kezdtem el iszonyatosan köhögni. Persze mi az első ami neon feliratként villogott előttem??? "Ne erőltesse meg magát!"
Na, akkor megint elkapott a kismama-hiszti, és én elküldtem minden bacit és vírust a búbánatosba, mert életemben nem voltam annyit beteg, göthös, mint a terhességem óta és bakker pont most köhögök olyan erősen és ráadásul szárazon, mikor még a WC-re is 5 hashajtóval kell mennem (erről később). Vasárnap reggel 11-kor kászálódtam ki az ágyból, egy merő víz voltam, mert izzadtam, tehát tuti valami volt bennem. Mondanom sem kell, köhögés tovább folytatódott, szárazon, hiába ettem mézet (Micimackó kutya füle hozzám képest), ittam meleg teát, szedtem C vitamint, a hasam pedig úgy fájt, mint aki 150 felülést csinált. Ha ültem, az volt a baj, ha feküdtem akkor az, mindenhogy ingerelte a torkomat. Éjjel kb 2 órát aludtam, azt is úgy, hogy zihálva vettem a levegőt, másképp nem is ment. Ilyenkor már tudom, "eszméletlen" jó napom lesz, de a tudat megnyugtatott, csak 37 volt a hőemelkedésem, és igen, tudom, erre TILOS bármit is bevenni. Aztán reggel, fogalmam sincs miért, bedobtam a táskámba a lázmérőmet, gondoltam a munkahelyemen a tea közben megmérem, hadd legyek nyugodt. Nos, nem kellett volna (vagy emiatt jártam jól).....gyönyörűen kúszott felfelé.
És bevallom, nem szégyellem, igen, itt eltört a mécses. Szegény kolléganőm rohant, hogy mi a baj, kollégám is, aki épp ott volt, én meg szipogtam mint egy ovis gyerek, hogy ez nem igaz, Daninak ilyen hikomat, kripli anyja van, aki minden második héten megfázik, ráadásul köhögök, holott kimondottan vigyáznom kellene magamra. Namost ezt nem így szépen egyben mondtam el, hanem 8 telefújt zsebkendő között zokogva, szegények alig tudták összerakni a mondanivalómat. Erre főnököm is bejött, tehát a pánik készen volt, ő is jött vígasztalni, amitől a hormonjaim hatására csak még szerencsétlenebbnek és haszontalannak éreztem magam.
Félig bőgve hívtam Apukámat, jöjjön értem és vigyen el orvoshoz, aki épp délelőtt rendelt. Szegény, ott dekkolt a kocsiban olvasva az egész várakozási idő alatt, míg én ismét a már jól ismert orvosi rendelőben szívtam egy levegőt a nálam még betegebb emberek között, közben bulvárhíreket olvastam, Dani pedig vígan elvolt a különböző újonnan felfedezett mozgáskompozícióinak gyakorlásával. Doktor néni megvizsgált, megállapította, hogy picit piros a torkom, de közel sem gennyes, a tüdőmön nem hall semmi rendelleneset, ha lázas vagyok fél Algopyrin, de egyébként sok folyadék, pihenés, C vitamin és ennyi. Mire én panaszkodtam, hogy de hát minden héten szinte elkapok valamit, ajánljon egy kis immunerősítőt, de azt mondta, annak, aki terhesvitamint szed (én a Femibion 400 versenyzője vagyok), felesleges mást is bekapkodnia, és igenis fogadjam el, az immunrendszerem nem a régi, majd visszaáll.
Már a gyógyszertárban éreztem, nekem elég volt a pszihés megnyugtatás, hogy nincs tüdőgyulladásom, nem iszonyat piros a torkom, onnantól mintha kicseréltek volna. Délutánra még lejjebb ment a hőemelkedésem, jót vacsoráztam és készülődünk....
Holnap ugyanis a festő jön - azt ne tudjátok meg, hogy néz ki a lakás, de Dani tiszteletére mindent - , mi pedig megyünk el, Lipcse irányába. Apa tanít ott pár napot, én meg addig pihenek a panzióban, olvasgatok, lájtosan várost nézünk, és vééééégre Németországban leszünk. Szóval van valami ebben a "minden a fejben dől el" mondatban. Természetesen megmutatjuk majd a Dani-sarkot, ha készen lesz és szép tiszta minden, bár egyelőre csak a festés végeredményével dicsekedhetünk el. Vasárnap egyébként Apa összeszerelte a babakocsit Zsuzsi nagynéni segítségével (ezúttal is köszönjük), válogattunk pár édes kis ruhát és próbálkoztunk a babahordozó titkának megfejtésével, ami viszont sikertelen kísérlet maradt, de nem baj, majd legközelebb. A narancssárga-fekete kocsi szerintem be fog válni, jól állítható rajta minden, van csomó zsebe, sőt, még egy olyan kelléke is, amit nem tudtunk sehova se felapplikálni, úgyhogy azóta is rejtély, mire használható, de talán majd a babahordozó-projekttel együtt.
Ja, és ígértem a hashajtót. Nos, kolléganőm - aki szerintem jobban otthon van gyógyszerekben, mint sok gyógyszerész, felvilágosított, hogy csínján bánjak a kifejezetten erre a célra szánt bogyókkal, mivel ugyanazokat az izomtípusokat stimulálják, mint amiből a méh van, így a görcsök oda is áttevődnek. Először kinevettem, hogy persze, ezt meg holt tanulta, de aztán be kellett látnom, hogy bakker tényleg igaza van :-s Húga 9 hónapig volt veszélyeztetett terhes, és akkor tanulta meg a terhesek ABC-jét, így aztán a gyógyszertárba már ilyen menő ismeretekkel mentem. Nem néztek hülyének, és valóban azt a szert ajánlották, a Laevolac szirupot, mint amit a kolléganőm, sőt, még a Stodal homeopátiás köptetőszirupban is igaza volt. Mondtam is neki, minek ül itt az irodában, menjen el valami kismama-tanácsadónak, állítom dupláját keresné a mostani fizetésének :)
Hát, "röviden" ez az utóbbi pár nap története, ismét töretlen (?) opimizmussal vágok neki a hétnek, ami biztos vagyok benne, hogy ezerszer jobban, szebben fog sikerülni, mint a múltkori. Dani pedig egyre sűrűsödő karate rúgásokkal üdvözöl minden kedves Olvasót!
Ha már Németországban jársz, ami tudod, hogy az én szívem csücske is, kérd meg drága Párodat, hogy kattintson nekem pár képet az Anyukáról és a pocaklakóról, és akár e-mailben is vagy bárhol várom hogy láthassalak!!! ♥
VálaszTörlés