Először is nagyon boldog új évet kívánunk még egyszer Mindenkinek!!!

Eljött ez az év is, én már csak úgy koccintottam mindenkivel a kis gyerekpezsgőmmel, hogy gondolatban azt mantráztam, idén születik meg Dani, idén születik meg Dani....és végre nem kell senkinek sem azt mondogatni, hogy majd "jövőre" :)

Az év utolsó napjai a szokásos hajtásban teltek, azért mindig akadt egy-két program valamennyi napra karácsony után. Hol kiságy-összeszerelés (képek majd jönnek), hol nagybevásárlás, céges vacsora, hol táppénz ügyintézés. Ja, mert hogy december 28-tól már kérem táppénzen vagyok, és azért az egy nyamvadt rózsaszín papírért másfél órát dekkoltam a Liezen Mayer utcai rendelőben - végülis 5 másodperc volt a dátum ráírása és lepecsételése, de nem lehetett sorszám nélkül csak úúúúgy kikérni - de legalább az idő töredékét felhasználtam arra, hogy bementem a védőnőmhöz pisit ellenőriztetni. Minden rendben volt vele, jövő héten újra kontroll..... A céges vacsink is meglepően jól sikerült, egy lovagi étteremben voltunk és persze nem mondom, biztos az is közrejátszott, hogy elmegyek most hosszabb időre onnan, de mindenki nagyon aranyos volt és 30x válaszoltam a kérdésekre, miszerint "hogy vagyok, hű mekkora a hasam, hogy is fogják hívni, van-e már valami nehézségem?" Legnagyobb meglepetést számomra a volt sógornőm okozta, aki egy paksaméta papírral jött oda hozzám, hogy a homepátiás szülésről kicsit felvilágosítson, amiről előtte leveleztünk és hát bevallom, 5 év után először beszéltünk érdemben egymással. Biztos a hullámzó hormonszintem (is) teszi, de jól esett, hogy őszintén érdeklődött, elmondta, neki milyen nehézségei voltak, miket kapott/szedett a terhessége vége felé, a volt férjem barátnőjének a kedvessége pedig ismételten levett a lábamról. Hát ja, kérem, néha az ember jó ha szembenéz azzal - főleg év vége felé -, nem minden van úgy, ahogy gondolja és nem biztos, hogy pont azok az emberek utálják, akikről szent meggyőződése, hogy azt teszik egész évben. Mindegy, nem is filózok ezen, csak szeretem, ha rádöbbenek ilyen dolgokra :-)

Az év utolsó napját TöGö-éknél töltöttük végül, nagyon last minute szervezés volt, de mindig bebizonyosodik, hogy az ilyenek a legjobbak. Abszolút gyerek- és terhesbarát program volt, jókat ettünk-ittünk, fotóztunk, ott voltak Laciék is a kis Lacibabával, akin újra lehetett gyakorolni. Mindig megdöbbenek rajta, hogy ez a gyerek hogy bírja ezt a folyamatos cibálást, amit persze szeretetből teszünk mindannyian, de tényleg, egy szava nincs. Gáboréktól kaptunk egy Daninak névre szóló cd-t, amit be is tettünk, aranyos gyerekdalok vannak rajta, biztosan sokat fogjuk majd hallgatni (Apa erre húzta a száját, de hát nem lehet mindig Metalliát nyomatni a gyereknek). Dani végig fent volt, hol itt, hol ott bukkant fel, mostanában megint aktív korszakát éli. Én mindenkinek mondom, áááá, már nincs olyan sok helye, aztán mintha csak erre fülelne, bebizonyítja, hogy de igenis van neki, csak figyeljek. Valamelyik éjjel olyan költözködést csinált, hogy fel kellett kelnem, tornáztam kicsit, hogy valahogy segítsek neki, mert folyamatosan olyan érzésem volt, vagy alul pottyan ki (jó, ez morbid, de van ilyen), vagy a köldököm nyílik szét pár másodpercen belül és onnan kandikál ki. Rendszeresen elnyugszik aztán egy negyed óra múlva (anyja agya kattog, hogy aszongya tuti most tekerte magára a köldökzsinórt és azért nem mozdul már - nem röhög...), majd ekkor elkezdődik a fél órás csuklása. Emiatt meg rettenetesen sajnálom, holott tudom, őt ez abszolút nem zavarja - majd nagyobb korábban fogja - , és ez is csak azt bizonyítja, hogy a tüdeje szinte kész van a kinti életre. A legváratlanabb pillanatokban tudja elkezdeni, csak egy valamihez lehet kötni, ha én grapefruit-ot eszem. Csak a savanyúra tudok tippelni, mert evés után negyed órával jönnek az ütemes kis rángások :D

Ja, december vége óta újabb rejtélyes tünetek jöttek elő rajtam, de ez legyen inkább egy másik bejegyzés témája majd, ezt most nem rontom el ezzel :D