Rohan az idő, Dánielünk elmúlt 4 hónapos :-))) Ennek "örömére" ma kettő oltást is kapott, előre (nem ) várom az estét, mert a doktornő közölte, tuti lesz a láz :-S és persze ilyenkor megint egyedül vagyok itthon, Apa Graz-ba utazott ismét hivatalos ügyben. Szegényemnek mondtam, lassan az lesz a kuriózum, hogy ha itthon van velünk.

Szóval Dani túllépte a 7 kilót és engedélyt kapott almapüré és -lé evésére/ivására. Kicsit fáj a szívem, mert ez azt jelenti, hogy most már nemsokára eljön az idő, hogy mindenki etetheti, nem csak én, és egyszercsak majd nem fog kelleni a cici, nem kell majd az anyával való összebújás....áááááá, bele se gondolok, majdnem elsírtam magam. Ilyenkor mindig felsejlik előttem Ranschburg professzor könyvének részlete, hogy az elkényeztetés ott kezdődik, amikor az anyák/szülők meg akarják tartani a gyereküket újszülött állapotban, szóval erőt fogok venni magamon, de még gondolkodom erősen a 6 hós kezdésen, pedig eleinte nagyon vártam, mit fog majd szólni más kajákhoz. Na, de egy kis almalé azért csak nem üti ki a tejcit :D Egyébként csodálkoztam, mert megint majdnem fél kilót szedett össze két hét alatt, mondjuk a hasfájás elmúltával sokszor óránként "jön" pólót tépni, lassan önkiszolgáló lesz a fiú :D, de a fenti képen szerintem látszik, hogy nem éhezik a kis haspók, bár ott épp a fürdőlepedőjét készül megenni, ha nincs ló, jó a szamár elv alapon. Nagyon kis értelmes lett, szinte el lehet vele beszélgetni, bár azt is bevallom, hogy a frontok váltakozása nagyon megviseli, nyüsszögősebb lett. Nem is sír tulajdonképpen, hanem vinnyog, semmi nem jó neki, pedig lessük minden kívánságát. Ja, és imád vendégségbe járni. Tegnap kitaláltuk (még itthon volt Apa), hogy elmegyünk kirándulni egyet Pannonhalmára, Dánielt berakjuk a Bondolino-ba, mi meg nosztalgiázunk, hiszen mennyit motoroztunk arrafelé :-) Hát, az autóút felénél megálltunk, mert annyira elkezdett szakadni az eső, hgy nem is láttuk az utat, végül aztán kikötöttünk Töltéstaván a keresztszüleimnél, akik nagyon örültek nekünk. Kicsit féltem, mert Dani az autóban felébredt és elkezdődött a "vegyetek mááááár kiiiiiiii" című nyekergés (van egy tipikusan ilyen esetekre kifejlesztett hangadása), mondom remek lesz, ismét nem fogjuk egymás szavát se érteni és előre exkuzáltam magam miatta, de aztán csodák csodájára feküdt köztünk a kanapén, dumálgatott a lámpával, nevetgélt, bemutatta az összes tudományát és abszolút nem sírt. Szóval újfent "beégtem" :))))

Fürdés téren fordult a kocka, imádja, és akkor sír csak, amikor kivesszük és nem pacsálhat többet, így az újszülöttkori visításokon már csak nosztalgiázunk Apával. Ha nagyon elemében van, akkor a fürdető személy jó, ha nekivetkőzik, mert egyszer követtem csak el azt a hibát, hogy talpig ruhában álltam oda mellé.....még a hajamról is csöpögött a víz. Új heppje, hogy ülni szeretne. Persze nem tud még és a fejét se tudja rendesen megtartani, a gerincéről nem is beszélve (főleg most, hogy vigyázok rá, nehogy görbüljön), de ha az ölembe veszem félig fekvő pozícióban tv-t nézni, akkor rendszeresen érzem, ahogy a hasizmát megfeszíti és basszus félig fel is ül magától. Először azt hittem rosszul látok, de nem, mindenhogy próbálkozik, úgy kell visszafogni. Szerdán megyünk egy győri ortopéd dokihoz (magánrendelésre, mert én nem várok több hónapot sorszámra), utána kukkantottam a neten, róla még jókat mondtak, pillantson rá ő is Danira, kíváncsi vagyok, mit javasol, aztán 13-án újra Budapest.

Eygébként még mindig baba haja van, bár körben már kopasz a forgolódások miatt, és jelenleg a koszmó eltüntetésével küzdök, rémesen ragaszkodik Danihoz :-S A mozgása is tovább fejlődött, nem is tudom, írtam-e, hogy hasra már simán fordul, sőt, már mindkét irányba, most jelen pillanatban a négykézláb állásra várunk. A hátra felé tolatás már megy, ezt én szívom meg, mert éjszakánként sokkal többször kel, sokszor nem is az éhség miatt, hanem beakad a kiságy valamelyik végébe és nem tud visszamászni :D írtó édes pózokban találom meg néha, én meg begyógyult szemekkel kelek másnap.

Magamról: valamelyik nap elmentünk shoppingolni, beszerztem magamnak pár göncöt és nagyon elégedett voltam, hogy az S-es méret újra rámjön. Még mielőtt valaki kővel dobálna virtuálisan, nem fogyózom, a szoptatástól ment le ennyi kiló, még 2-3 van rajtam, azok meg pont jó helyen vannak, nem izgatnak túlságosan, legalább kezdek hasonlítani hátsó tekintetében J. Lo-ra :D Kis vicces, hogy egy póló nagyon megtetszett, tök jó szabása, színe volt, egy bökkenő volt mindössze vele, a felirata (évekkel ezelőtt ölni tudtam volna egy ilyenért): "I'm the Fashion Queen". Na, ezen jót nevettem, gondoltam ez enyhe túlzás lenne szoptatós melltartóval alatta, szóval ezt ott hagytam, majd ha egyszer lesz egy lányom is, neki jó lesz.....

Az anyai megérzésekről

Annyit írtam már erről a titokzatos dokilátogatásról, most, hogy már megejtettük, elmesélem. Elöljáróban annyit, tele van a nem létező .......... azzal, hogy ennyi "bajunk" van. Amit írni fogok, arra valószínű többen azt fogják majd mondani, jaj ez semmi, de nekem a legrosszabb rémálmomat igazolták tegnap. A címről pedig: számtalanszor megfogadtam, hogy nem fogok másokra hallgatni, mert az anyai megérzéseknek és aggodalmaknak sokszor igenis van oka. Tudom, én biztos túlaggódom bizonyos szinten a dolgokat, de úgy gondolom, jobb félni, mint megijdeni, mint ahogy ezt a mostani "eset" is bizonyítani fogja.

Szóval Dani rossz tartására mindenki azt mondta, majd kinövi a gyerek, nincs neki semmi baja, még a gyerekorvos is azzal rázott le, hogy nem ad beutalót az ortopédiára, mert hagyjam csak békén, úgyis annyit volt már orvosnál. Ami igaz is, de nyilván nem gondolta, hogy én akartam így, és merő szórakozásból akartam csak megmutatni egy szakembernek, hogy így vegyem rá majd egyszer a gyerekemet az orvosi pályára.... A sokszor emlegetett hordozó klubos Melindával többször beszélgettünk a kisgyerekek mozgásfejlődéséről, rendellenességekről, mivel az ő lánya is szenved ilyenben, neki a csípőszűrése negatív lett ugyan, mégis kiskora óta biceg kissé, okát még mindig nem tudják. Daninál is mindent rendben találtak a csípő UH-n, a további történéseket nem részletezem, aki olvasta a posztokat, tudja: Gézengúz Alapítvány, koponya uh, torna, úszás...stb. Én nem mondom, hogy haszontalan volt mindez, sőt! Dani bal oldala végre ugyanolyan erős lett, mint a jobb, felgyorsult a mozgásfejlődése, viszont az aszimmetrikus tartás csak nem akart megszűnni. Egyik éjjel, amikor szopizás után visszatettem a kiságyába, fölé hajolva néztem és amikor szokásához híven ismét elhelyezkedett a kifli pózban, na akkor végleg eldönöttem, megnézetem valakivel, mert egy kisbabánál nem ez a normális tartás. Legjobb barátunk az internet, gugliba tünetek be, majd kiadott egy kiropraktőr, mozgásterapeuta, ortopéd szakorvos pasast, aki Budapesten rendel, Amerikából települt haza és kint tanulta a szakmát. Most nem az amcsi dolog miatt, de számomra ez (is) fontos volt, ugyanis itthon olyan baromi "képzett" gárda van, akik életükben nem hallottak pl. a KISS szindrómáról (ez csak egy cikk a sok közül), ami sajnos egyre gyakoribb a kisgyerekek körében, aztán a szülő csodálkozik, hogy a gyerek két oldala eltérően fejlődik, és a két agyfélteke közötti kommunikáció nem megfelelő valami miatt..... Természetesen nem akartam Daniról rögtön diagnózist felállítani, hiszen én végképp nem vagyok orvos, de úgy gondoltam, egy részletes e-mail alapján ő el tudja dönteni, van-e szükség kezelésre, megmutassam-e neki a gyereket. 1 nap után írt is vissza, hogy kezelt ilyen tünetekkel kisbabákat a tengerentúlon és szívesen rápillantana Danira, hátha tud segíteni, így kaptunk tegnap 11-re időpontot hozzá. Arról, hogy milyen hiper-szuper a rendelő, nem is írok, nem ez a lényeg. Danit alaposan szemügyre vette, megvizsgálta a csípőjét, végig tapogatta az összes csigolyáját és megállapította, hogy a deréktáji szakaszon kezdődő enyhe gerincferdülése van (vszínű a méhen belüli rossz fekvés miatt) és az első csigolyája is kimozdult a nyakánál (ez pedig amiatt, hogy arccal előre volt a szülőcsatorna elején). Engem kivert a véres veríték, mert sajnos nekem volt gerincferdülésem, amit viszonylag későn, általános iskola vége felé vettek csak észre és nagyon jól tudom, hogy egy idő után milyen fájdalommal jár, és mennyire nehéz, kínszenvedés helyre tenni. Évekig jártam gyógytornára, úszásra és ugyan "gyógyultnak" nyilvánítottak, de mind a mai napig érzem a derekam, ha front jön, ha többet hajolgatok, egyszóval szerintem sose lehet belőle igazán kigyógyulni. A kezelés annyiból állt, hogy egy jól irányzott, precíz mozdulattal a doki kimozdította a csigolyákat a helyükről és visszatette őket oda, ahová valók. Na, itt most nem óriási eltérésekre kell gondolni, csak vissza"pattannak" a helyükre, ehhez viszont nagyon tudni kell, hova is kell, hogy visszaugorjanak. Ez egyáltalán nem fáj, sőt, kimondottan jó érzés, amikor a helyes tartásban vannak, Dani végig nézegettet, rágta a kezét, meg se mukkant. Utána aztán jól bealudt, mondtam is neki, sajnálhatja, mert olyan mélyen dekoltált ruhában volt a recepciós hölgy (nem volt huszonéves, de tényleg csinos volt), hogy csak na, ráadásul el volt ájulva Danitól, agyon puszilgatta (a fiam rá se hederített, húzta a lóbőrt tovább). Talán legközelebb Dani is tud udvarolni kicsit neki, most még úgyis megbocsájtaná neki a néni, ha a dekoltázsát bámulná hosszú percekig :P :))) 3 hét múlva megyünk vissza kontrollra, akkor megnézi a doki, sikeres volt-e a kezelés, amiért - most kapaszkodjon mindenki - egy kanyi vasat se kért, pedig én felkészültem, hogy Budapest, belváros, külföldön tanult, ráadásul vmi rózsadombi magán klinikán is rendel....és nem....Nem mondom, hogy a második kezelésnél nem kérhet bizonyos összeget, de megnéztük az árlapját, hát állítom, Győrben sokan több lóvéért rendelnek. A ferde nyakra kinéztem a Dévény Anna Alapítványt, már meg is kérdeztem, hogy Győrben ki az illetékes és beszéltem is a hölggyel. Sajnos most július 4-ig szabin van, de utána egyeztetünk vele és elmegyünk hozzá (is) masszírozásra.

Szóval most lehet azt mondani, hogy valóban parázós anyuka vagyok, de eddig még mindig "bejött" sajnos az aggodalmam, bár most úgy vagyok, nagyon korán észrevettük ezeket a kisebb eltéréseket és szerintem nem lesz gond, főleg ha folytatjuk a tornát. A gézengúzos foglalkozások is jók voltak, csak ők nem kimondottan ezekre a speciális dolgokra álltak rá (mint pl. ferde fej tartás), mindenesetre Danit úszni biztos, hogy hozzájuk visszük majd. Ha valaki olyan olvassa a blogot, akit érdekel a pesti orvos elérhetősége, vagy a dévényes szakgyógytornászról infó, írjon!

Apák napja

Boldog Apák napját, Apu!

Dani

Home alone...sokadik rész

Már nem is tudom hányadszorra, de Dániel úrral ismét egyedül maradtunk, Apa elment konferenciára székes fővárosunkba és csak naaaagyon sokára jön haza :( Programunk azért lesz, ha jobb idő lesz, akkor megint "kiköltözünk" a kertbe és hagyjuk magunkat kényeztetni a nagyszülők által, szerdán pedig mi is Pestre utazunk. Sajnos Apát nem tudjuk meglátogatni, mert reggeltől estig elfoglalt, de sikerült időpontot kapni egy Amerikából hazatelepült doki bácsihoz, aki rápillant Dánielre és a kis ferde tartására. Majd leírom, mi történt és mit mondott, én e-mailben megírtam neki, hogy mire gondolok, de persze az ő diagnózisa a döntő. Csütörtökön ismét torna, az úszást viszont kihagyjuk, úgy egyeztünk meg Mónival, hogy csak itthon pancsol Dani a kádban apukájával, mert így jobban biztonságban érzi magát és ezt legalább élvezi is. Ott a nagy medence-kádban eleinte OK minden, aztán a lebegésnél annyira elkezd félni, hogy úgy döntöttünk, semmi értelme stresszelni, mert csak megutáltatjuk vele. Itthon még a leöntést is bírja, meg se kottyan neki, szóval szerintem a medencében nem lesz gond, amikor érezni fogja, hogy ott vagyunk vele, de hát az alapítványos kádba nem tudunk bemászni hozzá...

Nagy büszkeségem, hogy megtanult hasra is fordulni, azóta duplán kell figyelni rá, mert két pillanat alatt legörgeti magát a parkettára és élvezettel nyalogat mindent, ami a szája elé kerül. Takarítunk persze,de hát azért mégis. :-) A nyelvezete tovább fejlődött, de továbbra is a franciás akcentus maradt előtérben, a heblő, heblá, heblű valószínű valamilyen főnévi igenév ragozott alakjai lehetnek, jelentésük mindeddig titokban maradt, és megfejtésük a jövő nyelvészeinek feladata lehet. Alvás....mhmmm...javult, javult a helyzet, de korántsem olyan tökéletes mint régen. Rettenetesen bekevert nála ez a hidegfront, szegényem olyan, mint egy élő meteorológiai állomás, mert ha Dániel zizi 3 teljes napon keresztül, akkor tuti hidegfront jön, már a hasamban is ment a buli ilyenkor, most meg, hogy kint van....ne tudjátok meg. Semmi nem jó, ha lefektektjük a szőnyegre a játékai közé, akkor kézben lenne, ha felvesszük nyújtózkodik vissza a szőnyegre, ember legyen a talpán, aki ilyenkor a kedvére tud tenni, reggelente pedig az első kaki okoz problémát, egész egyszerűen addig nyüsszög, amíg tele nem lesz a pelus, na most ez van, hogy reggel 8-ra megvan, van pedig, hogy 11-ig imádkozunk érte, este pedig sztrájkol alvás időben, szerinte 10-kor egy ilyen kicsi gyereknek mint ő, még nem kell aludnia. Mi ketten hulla fáradtak vagyunk, mindent bevetünk, aztán egyszercsak elvágják a nyekergést és bealszik, a fene sem érti, hogy akkor épp mitől, miért. A mai nap még istenesnek számít, bár fél órákat szundít csak, de legalább már másodszor alszik el, valószínű az is segít, hogy végre nincs 40 fok lehúzott redőny ellenére se. Remélem nem készítjük ki egymást, mire Apa hazajön, neki pedig nagyon drukkolunk, mert életében először konferencia-elnök lesz. Hajrá, Apa!!!

Jelentem, a hasfájás eddig még nem tért vissza, Dani pedig egy nagydumás, (szinte) mindig vigyorgó kis pasi lett. Két napja kezdte először az igazi hablatyot, persze eddig is volt heő-veő, hölla, öööö, eeee, na de most igazi párbeszédeket lehet vele folytatni. Csodálatos franciás kiejtése van, mint például heblő, heglő (igazi csücsörített szájjal) és ezek mindenféle hangzóval kevert változatai. Apjával sokszor csak azt nem értjük, hogy a "nem" szót honnan tudja már most szinte teljesen tisztán mondani. Ez főleg akkor nagyon vicces, amikor megkérdezünk tőle valamit, hogy akar-e fürdeni jönni, vagy pelust cserélni, ő meg nagy vigyorogva éppen azt mondja ezekre, hogy NEM!!! :-))) Ezen a fotón pedig épp az látható (kerek 10 perce készítettem), ahogy bealudt a nagy dumálásba, mert a csúúúúnya alvómaci és a katica nem válaszoltak neki. (A nagy szürkeség az én pólóm, ami épp kéznél volt takarónak) Egyébként akkor a legtündéribb, amikor mindezt szoptatás közben csinálja, legtöbbször "tele" szájjal. Tegnap Apa kozmetikusnál volt egy kis masszírozáson, mi pedig Dániel úrral elkísértük. Mivel persze éhes lett, ezért kölcsön kaptuk az egyik szuper kényelmes kezelő fotelt, amiben így pont szemben voltunk egymással. A nagy áhitat kellős közepén egyszer csak rám nézett és hatalmas vigyorral elkezdte a kis össze-vissza dumáját (én ilyenkor majdnem bepisilek a nevetéstől), persze a kozmetikus hölgy is dőlt nevetéstől, főleg, hogy mikor odajött, Dani külön neki is előadott egy monológot :D

Alvás fronton javult a helyzet, leginkább talán amiatt, hogy lassan de biztosan megy a hasra vissza fordulás is - észvesztő tempóban fejlődik a gyerek - és így nem villog már az alvás felirat a szemei előtt. Tegnap este simán eldumálgatott a kacsájával hason, úgy, hogy közben támaszkodott, de ahogy a fotó is mutatja, manapság legtöbbször már oldalt alszik el. Általában a játékban fárad el, de van, hogy egy forduló mozdulatsor kellős közepén áll meg félúton szundítani kicsit. Az ujjszopizás továbbra is nagy kedvenc és elaltató, de engem nem nagyon zavar, sőt, jobban örülök ennek, mint hogy állandóan cumit kellene rakosgatnom a szájába, szegényem nagyon béna a cumizásban, folyton kiesik neki, így már nem is próbálkozunk vele, pedig van vagy 5 darab.

A torna még mindig menő nála, sokkal jobban szereti mint a masszázst (azt már nem is csinálom), szerintem közben halálra unta magát, pedig spéci baba masszázs olajat is vettem neki, de mindegy, Apa már lecsapott rá. A gyömöszölős, hajtogatós, lábrágós torna viszont bejön neki, olyannyira, hogy már majdnem saját maga is meg tudja fogni a bokáját, lábujjait, pedig állítólag ezt később csinálják csak. Mindez a mi szempontunkból pedig azzal jár, hogy folyamatosan képezni kell magunkat mondóka-téren, mert van, amikor az első sor, vagy az utolsó sor nem jut eszünkbe és ilyenkor imprózunk valamit, ami most még mindegy, de később azért ne ezekkel a kuka szövegekkel tanulja meg őket :P

Ha egy probléma megoldódik, jön helyette másik

Hát, ezt sokan mondogatták nekem, amikor a hasfájásra panaszkodtam, és mindig azt mondtam rá, hogy ugyan, mi a fene lehetne rosszabb egy keservesen panaszkodó, fájdalommal küzdő gyereknél. Mea culpa, valóban létezik ilyen. Úgy néz ki, a hasfájás egyik napról a másikra eltűnt, elfújta a szél, vagy nem is tudom, mi történt vele, előző nap még tekergett a gyerek, majd másnap se híre, se hamva nem volt, szopizhat óránként is, semmi....Ha valaki kérdezné, vagy érdekelné, mi segített, akkor erre azt a hülye, buta sablon szöveget tudnám csak és kizárólag benyomni, hogy az IDŐ. Még az activatorral voltam a legjobban megelégedve, szerintem jó kis bélflórát alakított ki Daninál, de aztán minden más totál felesleges volt. Előző héten már odáig jutottam, hogy bejelentettem hasi ultrahangra a gyereket, ahol tegnap voltunk, Kiss Adrienne doktor nőnél. Szerencsére - mondjuk sejtettem - semmit nem talált Daninál, aki újfent lelkesen vételezett szemre mindent, a monitortól ekezdve a doktornő gyűrűjéig, majd nagy mosolyokkal udvarolt ismét az asszisztensnek is. (Mondogatom is neki, hogy fiam, legyél csak orvos, azzal jól járunk :-), persze bíztatom, hogy ne épp aneszteziológus legyen, mert az még hálapénzt se kap) Szóval minden OK, igazából már nem akartam lemondani a vizsgálatot, pedig napokkal előtte elmúlt a pocifájás, csak megfogadtam, hogy akkor fogom leírni, amikor már több napig tünetmentes szegényem. Nem kergetek hiú ábrándokat, tudom, hogy vissza fog térni egy-két napra (Dorina baba példáján tanulva). Na, de ugye mi a rosszabb ennél??? Jó, az ember örül, hogy vééégre nincs fájdalom, és még jobban örül, amikor egyik nap arra megy be a szobába, hogy a földre játszani lerakott hason fekvő gyermek hogy hogy is nem, a parkettán köt ki, a szoba közepén. Mivel én nem voltam bent, szellemeink pedig nagyon remélem, hogy nincsenek, így csak arra tudtam következtetni, hogy a kicsi fiú bizony rájött, hogy kell hasról hátra fordulni. Volt ám nagy örömködés, össze-vissza puszilgatás, ő meg pislogott nagy szemekkel, hogy hova került :-) Hihetetlen gyorsasággal fejlődik egyébként mostanában, a mozgásán veszem észre, egy hajszál választja el a visszafordulástól is.

Szóval a nagy "bánatunk" pont ez a gyors fejlődés. Dani számára úgy kinyílt a világ, mint még soha, aminek legnagyobb szívfájdalmunkra az eddig tök jól begyakorolt alvás látja a kárát. Eddig, ha nyüsszögés volt, gyerek hasra fektetve, hüvelykujj be a szájba, cumizás két percig, anya addig hátsimi, majd 5 perc után ott tudtam hagyni, ha addig nem aludt el, akkor rá egy percére már tuti igen. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy piros szemű nyúl lett a fiamból, olyan fáradt, de ha megérzi, hogy hasra szeretném fordítani, akkor mint egy gombnyomásra szerintem megjelenik előtte az ALVÁS, ALVÁS felirat és éktelen ordításba kezd. Ha sikerül egyáltalán hasra rakni (mert annyira megfeszíti magát, hogy sokszor ez se megy), akkor pedig fogja magát és átlendül hátra, majd ott folytatja tovább a sírást. Éjszaka is így kel, és olyan pózokban, hogy el nem tudom képzelni, hogyan kepeszt el odáig. Éjjel 11-kor sikerül csak elaltatni a fenti problémák miatt, de csak úgy, hogy fél óránként szopik és lesem, melyik büfiztetésnél kómál be aranyom, akkor pedig mint a kobra, villám gyorsasággal viszem a kiságyba, és annál is gyorsabban pördítem hasra. Mire ez megtörténik, mi apjával mind a ketten hulla fáradtak vagyunk. Hajnalban pedig vagy arra ébredek, hogy a feje koppan a kiságy széléhez, ti. átfordul, vagy előre kezd kúszni (ezt is hogy tanulta meg??!!) és az ágy elejébe ütődik a kis buksija. És mivel visszafordulni még nem tud, kezdődik a nyöszörgés, majd sírás. Arra tippelünk, hogy a visszafordulás technikájának megtanulásával talán ez is megoldódik.... Ma is voltunk a Gézengúzban, már nem csak babamasszázst, hanem tornát is tanultunk, és úgy vettem észre, hogy a mi temperamentumos gyerekünk sokkal jobban komálja, ha össze-vissza hajtogatjuk, nyújtjuk, mint a finom kis lassú masszázst. Pedig olyan pózokba kell csavarnom, jézusom...de nem sír, szóval Móni szerint is élvezi. Az úszás. Mhhmmm. Vannak olyan dolgok, amiket fülig érő mosollyal csinál és vannak olyanok, amiknél ordít - és ugyanúgy néz rám, mint amikor a sérvét rakták vissza. Reménykedünk benne, hogy megszokja őket, kicsit többet kell majd itthon is gyakorolni vele. Ma béreltünk egy Huple gömböt is, ez a koordináció fejlesztésére szolgál, Daninál az aszimmetria miatt sokat kell használnunk. Mivel kicsi még, ezért egy hét bőven elég neki, de szinte minden órában bele kell raknunk 5-10 percre. Előre-hátra, oldalra kell ringatnunk benne, hogy az egyensúlyérzéke fejlődjön és megtanulja, hogyan van szimmetrikus tartásban, valamint a tárgyakhoz nyúláskor le kell fognunk picit a jobb kezét, hogy a balt is használja. Sokat ügyesedett, mert most már a bal kezét is egyre többet "veszi elő", de azért rásegítünk kicsit. Nagyon jónak találom egyébként a foglalkozásokat, csomó új dolgot tanulunk a gyerekről, arról, mikor mit kell majd csinálnia, hogyan fejlődik a mozgása és ide legalább Apa is szívesen jön velünk.

Méretben is rengeteget nőtt Dani, már kinőtte a 62-es ruhákat, szerintem lassan megint be kell iktatnom egy ruha túrást :P Egyre ügyesebben fog (persze utána mindent visz a szájához), bár sokszor még a tárgyak mögé vagy elé nyúl. Hosszabb ideig le tudja magát foglalni, sokszor csak beszélget imádott lámpájával, vagy szöszmötöl a macijával. Ha elkezd unatkozni, elég 5 percre odamenni hozzá, megnyugtatni kicsit, vagy szólni neki, hogy ott vagyunk mellette, látjuk, és újra belelendül a játékba. Rettenetesen kíváncsi, de ugyanakkor szerintem fél is az új dolgoktól kicsit. Tegnap péládul itt voltak a volt kolléganőim látogatóban és egyiküktől kapott egy csudajó lógós, zenélős plüss játszórudat, amin különböző bogárkák lógnak. Este odatartottam neki, nézte, nézte, én meg láttam rajta, hogy meg akarja fogni, de mindig visszahúzta a kezét. Egyszercsak megkeresett a szemével és amikor mosolyogtam rá és mondtam neki, hogy nyugodtan fogja meg, anya is megsimogatja a katicát, azonnal nyúlt ő is utána és elkezdett babrálni velük. De amitől még mindig elolvadok, az az, amikor odakukacolódik szorosan mellém és szuszog, és néha felsandít, hogy ott vagyok-e, majd ezek után hatalmasat vigyorog!

Fuss, Apa, fuss!

Pár napja írtam, hogy a hetünk elég programdús lesz, hát íme a beszámoló. Pénteken délre mentünk ismét a Gézengúz Alapítványhoz - ezúttal Apával - hogy Dani részt vegyen az első tornán és úszáson. A torna és masszázs rész jól sikerült, bár a gyerek hatalmas ásításokkal adta tudtunkra, hogy ő most inkább aludna, volt amikor le is csukódtak a kis szemei a nagy gyömöszölések közepette. Az úszás....hát mit mondjak...ott volt sírás. Mondjuk eddig senki nem fogta meg a nyakánál és húzkodta a vízen és nem is öntöttük le soha egy jó nagy pohár vízzel, hogy megnézzük, működik-e még a búvárreflexe (és működik!) valamint nem is lóbáltuk a vízben jobbra-balra. Na, félreértés ne essék, ez nem horror dolog, a gyerekek igenis élvezik, csak meg kell szokni. Nagyon jó az ízületeknek, az izmok fejlődésének és érdemes 3 hónapos korban már elkezdeni, hiszen 7-8 hónaposan kikopik a fent említett búvárreflex és utána sokkal-sokkal nehezebb úszni tanítani és megszerettetni velük a mély vizet. Merthogy ez Daninak mély volt, nekünk nincs ekkora kádunk itthon, így azt sem tudjuk, hogy fogjuk majd ezeket gyakorolni, de valamit majd csak kitalálunk. Az egész procedúra előtt egyébként van egy kis rituálé, hogy könnyebben és gyorsabban meg tudják a babák tanulni, most mi jön: mindig szemben kell lenniük a vízzel, hogy lássák, a szemközti falon, csempén lennie kell valamilyen kis matricának, figurának, hogy tudják, pancsi következik, mindig köszönni kell a víznek, mielőtt bele ereszkedünk és soha nem szabad sírva kivenni a babát. Dani a végére azért abbahagyta, Apa kezében jobban érezte magát, mint Mónika néniében, de rettenetesen gyanakvóan nézett minket, pedig csuda édes volt, ahogy a nagy pocakjával lebegett a vízen :D Mindez annyira kivette a maradék energiáját, hogy felöltöztetés után, mikor hasra fordítottam a matracon, fogta magát és elaludt, míg mi beszélgettünk :)))

Ezután egy még izgalmasabb program várt rá, mert hogy kérem szépen Dániel úr személyi igazolványt igényelt, mégpedig élete első személyijét. Az ETO Parkban lévő okmányirodába mentünk, és míg várakoztunk - 3-an voltak előttünk - körbe néztünk kicsit, én vettem két könyvet magamnak és izgatottan vártuk a sorunkat, hogy mit fog szólni Dani a fotózáshoz, hányadszorra sikerül majd... Ilyenkor egyébként mindig alaptalanul stresszelünk, mert a drágám végig csendben volt, néha bealudt Apán és tökéletes komolysággal nézett bele a kamerába, vérprofin végigcsinálta az egészet, csak aláírni nem tudott, így azt én intéztem :P A bevásárlást már nem bírta ki, beájult a hordozóban apáján és arra se kelt fel, hogy a boltos nénik körbeudvarolták, micsoda tündéri kisgyerek, anya meg dagadt a büszkeségtől!!!

Másnap aztán még izgalmasabb kalandok várták, mert életében először (illetve pocaklakó korában már többször is volt) külföldre utazott, Apa benevezett pár hónappal ezelőtt a Mondsee maratonra, oda indultunk Tögöék társaságában. Előtte megnéztük az időjárást a neten, és nagyon megörültünk, mert jó kis 23-24 fokokat mutogatott a térségben, gondoltuk, ez pont kellemes utazáshoz, futáshoz egyaránt. Megszívtuk, nem így lett, sőt Murphy barátunk többször is meglátogatott minket, hiába menekültünk kocsival. Szóval míg itthon normális idő volt, mi úgy éreztük, hogy a Szaharába indultunk, mert egyre jobban bemelegedett, folyt rólunk a víz, semmi nem segített. Dani az útra szánt cumisüvegnyi teát a szoptatások között teljesen benyakalta (megtanulta fogni az üveg két oldalát közben), de ennek ellenére szegénykém nagyon szenvedett. Le a kalappal előtte, hihetetlen türelemmel viselte a fárasztó utat, aludt, nézelődött és csak akkor sírt, amikor már valóban 40 fok volt. Mire Mondsee-be értünk, már mindannyian hullák voltunk, de a rajtszámok felvétele után még egy sétára elindultunk a belvárosban. Dani Apán függött a Melindától kölcsön kapott Bondolino-ban (kettő perc kellett hozzá, hogy elaludjon benne) míg megnéztük a gyönyörű tavat. Végezetül választottunk egy vendéglőt, ahová beültünk vacsizni, aztán Murphy itt jelentkezett másodszorra. Én mondtam előre Apának, hogy Dániel éhes lesz, hiszen a gyerekünk egy időzített bomba, 180 percről ketyeg visszafelé, de ő nem hitte el nekem, miszerint olyan jól alszik a hordozóban, semmi baj nem lesz, rendeljünk nyugodtan, még simán aludni fog órákig. A kapros, lazacos csodámból mindösszesen kettő falatot tudtam enni - pedig bakker de megkívántam - , mivel Dani abban a pillanatban pislogott kettőt, majd szokásához híven nyekergés helyett egyből robbant: cici kell!!!!!! Kétségbeesve kértem a pincért, mutasson egy szobát, ahol meg tudom szoptatni a kis visító csomagot, de a maraton miatt tömve volt az egész kóceráj, sőt még egy orvos konferencia is volt hátul, így a választási lehetőségek száma egyre korlátozódott és maradt egy oldalsó asztal egy sarokpaddal. Azt hittem dobok egy hátast mikor megláttam. Persze Apával össze is kaptunk, én mondtam neki, hogy nem igaz, hogy nem hallgat rám soha, hiszen ismerem a gyereket, ő meg hajtogatta egyre, hogy semmi gond, hát szoptassak nyugodtan, ez természetes dolog....Oké, nincs ezzel semmi baj, de el lehet képzelni hogy éreztem magam, mikor a vén trotty dokik elballagtak előttem, meg a pincér vigyorogva köszöngetett a 8 tányérnyi kajával huszadszorra is. Murphy ekkor még jobban belém rúgott, Dániel ugyanis nyammogott kettőt, majd olyan bazi érdekesnek találta a sarokpad papagájos mintáját, hogy elkezdett annak gagyogni és vigyorogni. Mikor fel akartam öltözni, akkor persze cuppant vissza rám, de csak úgy lehett ülnöm (miért is ne, premier plánban voltam így), hogy a papagájok ott legyenek előtte. Szóval nem ez volt a nagy baba könyvekben leírt háborítatlan, összebújos szoptatásom....

A házzal és a szállással semmi gond nem volt, ugyan szerencsétlenkedtünk egyet az utazóágy összeállításával, de Dani addigra már olyan fáradt volt, hogy tök mindegy volt neki, miben alszik el, szerintem ügyet se vetett rá. Előtte lezuhanyoztuk szegénykémet, ekkor a kényelmetlenebb fogás miatt (valószínűleg) kidurrant a BCG oltás huplija, így egy jó nagy adag gennyes valami jött ki belőle. Mindegy, nem ijedtünk meg, van, akinek vérzik is, de Dániel úr hősiesen viselte, hogy ráapplikáltam élete harmadik sebtapaszát, majd kettő percen belül el is aludt. Másnapra azt hittük jobb idő lesz, de Murphy ismét beköszönt, így mire Apa rajthoz állt, újra 50 fok lett árnyékban, így én kénytelen voltam felfedezni Mondsee egész belvárosát, hogy úgy jussak vissza a kocsiig, hogy lehetőleg ne tűzze a nap szembe a gyereket. Ekkor Dani is kitolt velem, mert a kocsi árnyékában még jó egy órát aludt egy szál bodyban, én meg a tűző napon álló kocsiban dekkoltam, míg végre kitaláltam, hogy egy pelenkát erősítek az ablakra, így a kisautós-macis pelus "árnyékában" próbáltam elfoglalni magam azzal, hogy pakolgattam, és vedeltem a buggyant ásványvizet. Az autóban szoptatás egész jól megy már, azt viszont még mindig nem tudtam megszokni, hogy a fura testhelyzet miatt (én csak fekve szoptatok itthon) Daniból mindig visszajön ilyenkor egy adag.....hát ez történt most is. Persze róla letörölgettem a kis tejcitócsát, azt viszont nem vettem észre, hogy az én pólómon éktelenkedett ennek a 80%-a, mindez pedig csak akkor tűnt fel, amikor egyre többen kezdtek nézni a sétálóutcához közeledve. Gyerek békésen aludt tovább a kocsiban, így sejtettem, hogy nem őt csodálják, aztán negyed óra elteltével rájöttem a titok nyitjára: a fekete- fehér mintás felsőnek szerintetek melyik színén volt a visszahányt anyatej???? Áááá, le sem írom :)

Pont hallottuk végül, mikor bemondták Apát, hogy befutott, Tögövel együtt, szegények futottak lejtőnek felfelé is, szembeszéllel, igazi hőőősök voltak, hogy meg tudták csinálni, nagyon nehéz maraton volt. A visszafelé út sem telt el háborítatlanul. Hát igen, két gyerekkel nem könnyű....hol Mira miatt álltunk meg, aki végig pisilte az autós ülést (is), majd amikor boldogan továbbindultunk (mi is cseréltünk pelenkát), hogy akkor irány haza, az autópálya felhajtósávjában Dániel úr egy nagy mosoly után úgy belerottyantott a pelenkába, hogy a nyakáig sz...os lett. Tehát két kilóméter után újra stop, gyerekmosdatás, öltöztetés, vígasztalás....újra indulás. A déli indulás után sikerült este 7-re haza is érnünk, és kis túlzással nyugodtan mondhatom, a gyerek azóta alszik szinte megállás nékül, csak enni kel fel szegénykém.

Pasik

Sokszor Apa is beáll játszani Dániel úrral, csak aztán van, amikor ez lesz a vége....a nagy visongás hevében mind a ketten elszenderednek kicsit :-)

Kis dicsekvős

Hát mert muszáj dicsekedni :-)) Dani ma volt a 3 hónapos nagy orvosi vizsgálaton és méricskélésen: 6500 gramm és 63 centi a "kis" vasgyúró. Doktor néni szerint hatalmas gyerek a korához képest, szerinte jó megfogni, olyan kis husis mindenhol. Engem ismét beégetett a gyerek, bár lassan megszokom :) Mikor megkérdezte a doki, hogy mi újság vele, hogy van, elpanaszkodtam, hogy nagyon nyugtalan, sokat sír a pocija miatt. Erre lenézett ős is és a két védőnő is a gyerekre, aki teli szájjal vigyorgott , gagyogott és a doktornő sztetoszkópját próbálta bevenni a szájába. Néztek rám csodálkozva, hogy hol a nyugtalan gyerek, én meg csak álltam, Dani teli szájjal mosolyog rám is, szóval elhallgattam, és halkan mondtam neki, hogy ezt otthon megbeszéljük! :P

Doktor néni nem aggódott a hasfájás miatt - ellentétben ugye velem - szerinte a gyereknek az a dolga hogy sírjon és majd egyszercsak elmúlik minden magától, mert minek is idegeskedni, nézzek rá, milyen jól fejlett baba (nem is ezzel van a gond). No comment....

És hadd meséljem még el, hogy Dani már határozottan tudja, hogy én vagyok az ANYA és én ezt imádom!!! Én kapom a legszebb mosolyokat (Apa mondjuk néha beelőz, mert ők férfias dolgokról is el tudnak beszélgetni, én meg csak az Egy kis malac röf röf röf...című opuszt tudom viccesen előadni) és amikor a "földi" fekvésnél odafekszem mellé, rámnéz, elmosolyodik és elkezd kúszni felém, hogy összebújjunk....hát akkor elolvadok! Fent egyébként a fotó, hogy alszik mostanában :-)

A hasfájás nyomában

Biztos mindenki emlékszik Will Smith nagysikerű filmjére, hát onnan kölcsönöztem a címet, mert én most már ha törik, ha szakad, kiderítem miért visít a fájdalomtól a gyerekem délelőtt, délután, este, éjjel és hajnalban. Ja, mert hogy ide estünk vissza, már a jó öreg Papaverint is nagy dózisban kapja és mégis....Újabban szegénykém a nagyszobában leterített pokrócon alszik (szereti, ha ott vagyunk körülötte és hallja, hogy teszünk-veszünk), mert a keményebb felületen jobban nyomódik a pocakja, itt tud a legjobban sziesztázni.

Na, szóval megfogadva Szigeti doktornő javaslatát, jövő csütörtökön hasi uh-ra visszük Danit, egy radiológus doktornő fogja megvizsgálni, aki gyerekekre specializálódott. Ha itt nincs semmi, akkor még van egy tippem a sírás és emésztési panaszok miértjéről, de erről inkább most nem írnék, majd csak ha az uh-n mindent rendben találtak. Már nem tudom melyik lenne jobb, mármint melyik tippem, de nem adom fel, mert a szívem szakad meg, hogy Dani ennyit szenved állandóan és nem törődöm bele abba, hogy ennyiben hagyjam az egészet. Esküszöm könyvet tudnék lassan írni arról, hogy hány orvosnál jártunk, hányan hány féle diagnózist állítottak fel, de ha az én megérzésem jön be, felkeresem mindet és az orruk alá dugom a gyereket, miszerint nesztek, az anyjának volt igaza. De inkább azt kívánom, hogy ne legyen és mire a legközelebbi bejegyzést írom, oldódjon meg végre az egész dolog.

Ma délelőtt babahordozós klubban voltunk hármasban :-) Melinda kölcsön adott nekünk egy Bondolino hordozót, ami a kendő és a csatos hordozók elegyített változata, mivel Ausztriába utazunk a hétvégén és ott nem szeretném húzkodni a kendőt, na meg amíg én bénázok, Dani eladja a fél panziót. Nem mellékes, hogy ezt Apa is egyszerűen fel tudja csatolni magára. /Dani egyébként édesen szemlélte a többieket, aztán kis sírás után, amikor is egy kisfiú aranyosan odakúszott hozzá és megsimizte vígasztalás képpen, nézegetett a színes szőnyegen, majd a kocsijában elaludt./ Kihasználva az alvó gyerek státuszt, én elmentem az angol turiba, mert a "kicsi" fiunk kezdi kinőni a 62-es ruhákat is és egyre több gyönyörű kis body, naci és póló végzi a "majd jó lesz az öcsinek" dobozban. (ha lány lesz, akkor is ezekben lesz :D ) A 68-as ruhácskák persze még nagyok rá, de csak ujjhosszban, nem is értem, mikor és hogyan nőtt ekkorát, bár mindenki szerint hatalmas lett egyszercsak :-) Nem mondom, tudtam volna még egy-két darabot választani, de így is egy hatalmas zacskónyi ruhát hoztunk haza, amik már itt száradnak mellettem, várva, hogy kis tulajdonosuk pompázzon bennük. Míg én kiéltem szenvedélyemet, addig Apa elment Danival kínai kaját venni, hogy ebédelhessünk itthon. Imádjuk!!! Most pedig várom, hogy a kis földi-gyerek végre felébredjen, ugyanis egy órája már hogy ennie kellett volna, de ezek szerint annyira jól érzi magát a padlón, hogy elfelejtette :-) De ami késik, nem múlik....