Jena

Szombaton ellátogattunk régi egyetemi városomba, Jena-ba. Nagyon-nagyon örültem neki, mert régi vágyam volt újra látni és Lipcsétől csak 1 órányi autóútra van, szóval nem kellett sokat zötykölődnünk. Az első percekben még elég bizonytalan voltam, mi merre van, régen volt már no, amikor még én ilyen fiatal voltam :-) de aztán a sarki pékség láttán egyből tudtam, hol is vagyok pontosan és lám, megleltem azt az épületet, ahol nap mint nap megfordultam . Igaz, ma már a dékáni hivatal székel itt, de nem baj, azért egy fénykép erejéig odaálltam, elmorzsoltam egy kis könnycseppet (fogjuk rá az erős napsütésre) és így készült ez a fotó. Higgyétek el, ennél közelebbről nem kell engem senkinek sem látnia :P, bár most ismét fogytam pár kilót, de erről később.

Kis nosztalgiázásom után a belváros felé vettük az irányt és tettünk egy kellemes sétát. Nem nagy az egész város amúgy, szóval nehéz eltévedni, de érdemes nyitott szemmel járni, mert nincs olyan épület, ahová ne lenne kitéve egy tábla, miszerint itt egy híres ember élt ettől eddig és nem kis nevekre kell gondolni!

Dániellel sétálni egyébként már lassabb mutatvány mint eddig, a fiatalember rájött az önálló séta előnyeire és ki is követeli, hogy mehessen egyedül. Hát, így azért lényegesen nehezebben haladunk, ti. minden csatornafedőt, eldobott szemetet (:-S), csikket, kavicsot alaposan szemügyre vesz és állandó harc vele két lépést előre menni. Az egyik kis sétálóutcában azonban egy igazi élmény várt ránk, találtunk egy kiskutyát. Nem kóbor állatra kell gondolni, a gazdái egy kávézó előtt üldögéltek, ő pedig mellettük feküdt.

Persze egyből stop volt és lassan, óvatosan, anya háta mögött Dániel megközelítette a kutyust. Gazdája nagyon kedves volt, adott egy kis kutyakekszet, mivel a kis jószág kb. ugyanolyan félénk volt, mint a fiatalember, de a kaja illatára egyből megindult felénk. Bevallom, nem vagyok nagyon oda érte, hogy Dániel állatok szájában túrkáljon, de azt sem szeretném, hogy féljen tőlük, csak mert én jajongok mellette, szóval nincs para-anyuság. Eddig jól haladunk, semmitől nem fél :-) és ez a kutyás kaland is jól sikerült, különösen a kis barna folt keltette fel a figyelmét, jól meg is gyömöszölte szegény kutyát, aki türelmesen hagyta az egészet, utólag is köszönjük neki!


Itt pedig jól látszik, hogy a babakocsi-tolás remek dolog, de főleg a kerekek alaposabb vizsgálata, értsd, agyontapogatása a nyerő. Na, ettől inkább kapok agyabajt, mint a kutyasimogatástól, mivel az ujjszopi még mindig főszerepet játszik Dániel mindennapjaiban....Apukám szerint én virágföldet is ettem, szóval inkább maradjak csendben....öööööö

Így kell arisztokratikusan, kitartott kisujjal vizet inni a Mekiben :-)

A két torony :-)

Dániel legújabb szava, amivel egyben apját becézgeti: apusziiii. Fogalmunk sincs, honnan vette ezt, mert soha nem hívtuk így Apát, aki persze olvadozik a gyönyörűségtől, én meg pukkadozom, mert én mindig csak akkor vagyok megszólítva, ha valamit nagyon akar, de nem ér el, vagy hiszti van, mert nem engedek valamit és ilyenkor egy hosszan elnyújtott anyanyaaaaaa-ban ki is merül a dolog. Á, lehet igaza lesz a védőnőnek, aki szerint másfél évesen majd Apa lesz a király....

A bimm-bamm szó is változott az utóbbi napokban és nemes egyszerűséggel bammbi lett belőle, végülis nézőpont kérdése ugye. Bekerült a repertoárba a pápá, amit nagyon szakszerűen integetéskor mond, az viszont más kérdés, hogy amikor kérjük, doszt sem csinálja :-) Ma reggel mentünk a boltba, mindannyian öltöztünk, Dániel pedig ekkor szólalt meg, hogy pápá és lelkesen integetett. Szerintem imádott apusziiii öltözése váltotta mindezt ki belőle, mert reggelente mindig ott állunk, ha indul munkába, de még egyszer mondom, akkor sosem integet. A bevásárlóközpontban is előadta tudományát a mögöttünk álló néni legnagyobb örömére. A kassza mellett egy kisebb plakát volt kifüggesztve az áruház dolgozóival, akik integettek a képen és megköszönték a vásárlást. Nos, Dániel udvariasan visszaintegetett nekik hangosan pápápápázva :-)))))

Le sem tudnám egyébként írni, annyi szót utánoz és legtöbbször jókor is használja őket, be nem áll a szája, szerintem nem lesz egy csendes, elülős gyerek. Na, kire ütött ebben? ;-)

Állatkerti útmutató :-)

A első itteni tavaszi szombaton állatkertbe mentünk, ami nagyon jó programnak ígérkezett. Dániel jó sokat aludt délelőtt (két órát), így nyugodt szívvel vágtunk neki a kirándulásnak. Apa már kétszer volt, Dani még - szerintünk - kicsi hozzá, így maradtam én, mint fő haszonélvező :-) Imádom az állatkerteket, bár nem sokban voltam, legtöbbször az otthoniban, a pestit talán kétszer láttam, de az meg annyira nem fogott meg. Mostanra biztos szebb lett, majd egyszer oda is ellátogatunk.

Az üzemeltetők mindenre gondoltak, hatalmas parkolóház fogadja a látogatókat, ahol még a legzsúfoltabb napon is lehet helyet találni és nagyon könnyű átmenni az attrakcióhoz. (ha jól emlékszem óránként 1 euró a parkolási díj) A belépők se voltak horror árúak, Daniért meg ugye még sehol nem kell fizetni. Apa precízen hozott állatkerti térképet is, de aztán valahogy csak úgy nekivágtunk a rengetegnek, szó szerint, mert kismillóan voltak a jó időnek és a hétvégének köszönhetően. Elsőként a Gondwanaland-ba mentünk be, ami egy hatalmas üvegkupola alatt helyezkedik el és az őskontinens élővilágát, valamint a földtörténeti korokat próbálja bemutatni....nagyon autentikusan, 40 fokban és eszméletlen páratartalommal. Mindez kell is mondjuk, mert csodálatos növényzet tárul az ember szemei elé, olyan orchideák és nevüket-sem-tudom virágok, hogy csak lestem és szegény otthoni virágaimra gondoltam :-) Egy hatalmas folyót is kreáltak a kupola alá, amit egy ún. mocsárvidéken keresztül lehet megközelíteni, szenzációs, mert puha talajon kell bemenni (valami spec szőnyeg) és a lépteinkkor nagy cuppogások hallatszanak, mintha őskori lápos vidéken járnánk, közben pedig szúnyogdöngicsélés is hallatszik. Ha nem lett volna tömeg mögöttem, Danit a babakocsival együtt még egyszer végigtoltam volna (infantilis anyuka, hehe), mert az ő kocsija "adta ki" a legviccesebb hangot. Szóval viccet félretéve, le a kalappal a tervezők és kivitelezők előtt, fantasztikus élmény és ha Dániel nagyobb lesz, tuti visszajövünk még ide és befizetünk egy hajókázásra is, ami végigmegy a mesterséges folyón és a komodói varánuszokat szinte testközelből lehet megfigyelni. Más állatok is vannak persze rajtuk kívül, sok különleges hal és kétéltű, bennszülöttfalu és megszámlálhatatlan interaktív, a környezetbe teljesen illeszkedő tábla, amin a gyerekek megnézhetik Földünk kialakulását. Egyetlen gondom volt ezzel a résszel, hogy kicsit meggondolatlanul, nyakra-főre engedik be a látogatókat, ami nem biztos hogy szerencsés a 40 fokos, párás benti időben. Ehhez hozzá jön még az is, hogy sok a függőhíd, sötét barlang és keskeny utacska, ami igaz, nagyon szép és jó kaland, de ha valaki rosszul lesz, vagy valami történik, hát ott tuti tömegkatasztrófa alakul ki és agyontapossák egymást az emberek. Mi eléggé menekültünk kifelé, de sehol nem volt előbb kijárat, muszáj végigmenni az egész dzsungelen, ami meglehetősen nehéz volt a babakocsival a bámészkodó/fotózó emberek között. Ezután Ázsia következett, szerencsére a 3 elefánt legalább prezentálta magát, bár nagyon menekültek volna szegények kifelé, de zárva volt a házuk bejárata, így ott tengődtek. Dánielnek próbáltuk mutatni őket, a füle botját se mozdította rájuk....A tigrisek is ejtőztek, szerintem pont ebéd után értünk midenhova, de egyet azért én elcsíptem. A Gondwana beli tömegnyomorral aztán később minden olyan állatnál találkoztunk, akik előmerészkedtek, így például a zsiráfoknál, vagy a Pongoland-ban a majmoknál. A gorilla kicsit lekötötte Danit, nem tudta hova tenni, csak a banánnak örült, amit épp majszolt a majom :-))) Ami nagyon bejött a gyereknek, azok a flamingók és a kiskecskék voltak, a madarak szép színesek voltak és mozogtak, a kecskék pedig karnyújtásnyira voltak tőlünk és meg is lehetett őket simogatni, a többi állat abszolút hidegen hagyta. Nagy élmény volt még az akvárium is, minőségi ugrás volt ahhoz képest, hogy előtte a Tescoban nézegettük a pontyokat a zöld vízben. Itt aztán úszkáltak kis cápák, bohóchalak, csikóhalak, minden ami egy egy éves kisfiú szíve vágya. Az üvegre tapadva, tátott szájjal nézte az úszkáló halakat, szerintem órákig képes lett volna ott bent dekkolni.

Végül azért egy kis szuvenírt is kapott - mondjuk a 200 tonna plüssből elég nehezen tudtunk választani és külön megírhatnám, ahogy a gyerek a plüss kistigrisek kosarába fejjel előre beugrott - egy pingvin jött haza velünk, amin egyelőre a címke a legnagyobb attrakció és hangosan mondogatva kántálja neki, hogy hamm-hamm....mármint hogy a címke finom....áááááááááááá

Tavaszi séta a belvárosban

Visszatértünk Lipcsébe, sajnos véget értek otthon töltött napjaink. Kicsit el voltam keseredve, bevallom, most valahogy nehezebb volt megint otthagyni mindent, pakolni, végigzötyögni a 9 órás utat, a fene sem tudja, miért. Dani ezúttal nem sokat aludt az autóban, ettől függetlenül nem volt nyűgös, talán egyszer lett elege az út vége felé, de ezt meg tudtuk érteni. Ismét megálltunk egy cseh Mekiben, begyűjtöttünk egy újabb jó kis kávéscsészét, Dániel udvarolt két cseh lánynak (apja szerint autókban jobb ízlése van a gyereknek /még/ mint nőkben), folyamatosan "lebuszozta" a kamionokat és immáron cipővel rendelkező kispasiként rótta a köröket - szigorúan kézenfogva - a benzinkutakon. Itt bizonyosodtunk meg róla, hogy a gyerek valamiféle úton-módon tisztában van a kocsik értékével :-))), csak az Audik, Porschék (egy kúton vagy 3 is állt) és BMW-k érdekelték, azok közül is az újabbak. Én sok sikert kívántam neki álmai eléréséhez, mi majd egy mecsi formájában járulunk hozzá jó ízlésének megtartásához.
A lakásba belépve vártuk a hatást, hogy majd sírás lesz, de nem lett, egyből ment a nappaliba, leült a szőnyegre és előkotorta az itthagyott kisvonatot és csodák csodájára egy szülinapi lufi is előkerült az ágyából, ugyanolyan állapotban, mint ahogy itthagytuk. Egy szörvájver léggömb. Hála a jó égnek most már végre itt is tavasz van, pénteken például 20 fok volt, így Dániel nem kapott sálat a nyaka köré és a nagy füles sapkát is lecseréltük egy sokkal menőbb tavaszira. Végtelenül hálás volt. Csak hogy megint dicsekedjek, a fiammal teljes mértékben lehet kommunikálni, ha mondom neki, hogy jöjjön, mert öltözünk, megyünk sétálni, akkor fogja magát, kicammog az előszobába, kicsit meglöködi a babakocsit, hogy akkor jól értette-e, majd fogja a cipőjét (imádja őket!!!), behozza a szobába és öltözünk. Tudja, hogy a cipők a lábára, a zoknira valók, próbálkozik a felvétellel is, de hát ez még ugye nem megy, ellenben a pulóverekbe nagyon szépen belebújtatja a kezeit, segít, a harisnya felhúzásához felemeli mindkét lábát és így tovább, nagyon büszke vagyok rá. Nyilván ezeket minden vele egykorú kisgyerek megcsinálja, de hihetetlen látni, ahogy egy magatehetlenül fekvő kisbabából alig egy év alatt egy értelmes gyerek lesz, aki csomó mindent megért, igaz, néha szelektív hallással és rettentő erős akarattal rendelkezik. Külön posztot érdemelne, mennyire igaz, hogy saját gyerekeink tükröt állítanak nekünk, az akaratosságában számtalanszor magamra ismerek és sokszor elborzadva figyelem és csapok a homlokomra, miszerint basszus, én dettó ugyanilyen vagyok. Dániel mindent kipróbál, nagyon merész, és ha valami nem úgy sikerül neki, ahogy elgondolta, jóóól felhúzza magát. Van, hogy napokig nem csinálja meg még egyszer, kerülgeti a dolgot, nézegeti, aztán egy adott pillanatban újra próbálkozik, általában sikerrel. Majd ezután fogja és hagyja a fenébe az egészet, miután megvolt a sikerélmény már nem olyan érdekes az adott játék vagy tevékenység. Nagyon kevés olyan játéka van egyébként, amikhez tényleg szívből kötődne, már most világosan látszik, hogy a logikai játékok, építőkockák, autók a favoritok. A védőnő szerint tipikus fiú módjára játszik, ők állítólag először a földhöz vágják a legtöbb játékot, megnézik szétesik-e, ha igen, mi van benne, szerelhető-e, vannak-e kisebb darabjai, míg a lányok mindig az egészet nézik meg először, nem túlzottan érdekli őket a dolog működése és úgy használják a játékokat, ahogy kell.

Beszéd terén csak pár változás van, megtanulta a bimm-bamm kifejezést, bár akad alkalom gyakorolni, hiszen a szomszédunkban van egy templom. Az órákat minden formában felismeri, ma például mutatott nekem az autóból egyet, tikk-tikk felkiáltással. Jó, tudom, tikk-takk lenne, de Dánielnek a "takk" nem tetszik, így a másikat kettőzi :P Nagyon szeret utánozni is, ma meglátta, hogy mosom a fogam, erre elővette a kis fogkeféjét a lenti tartójából és ő is lelkesen mosta mind a hat szemet! Bármilyen grimaszt képes vágni, mostanában a nyelvét öltögeti és fogdossa, mert ez is egy olyan testrész többek között, amit alaposabban szeretne szemügyre venni, csak hát ugye anatómiailag ez kivitelezhetetlen az ő legnagyobb bánatára. Képes nagyon kedvesen kifejezni a szeretetét, ragaszkodását, számtalanszor bújik hozzám csak úgy fél percre, aztán megy is tovább, de próbál a védelmemre is kelni :-) Ma reggel odahoztuk magunkhoz az ágyba és a peluscsere, felöltözés után Apa elkezdett engem csikizni én meg nagyokat nevettem. Dániel egy ideig csak ült mellettem, figyelt, aztán odabújt szorosan hozzám, próbált megmenteni, alig tudtam megmagyarázni neki, hogy ez vicces dolog és anya csak nevet, nincs semmi baj. Örülnék neki, ha továbbra is ilyen empatikus kissrác maradna.

Holnap teszek fel képeket, ma ugyanis a hatalmas lipcsei állatkertben voltunk a gyönyörű, szinte nyáriasan meleg időben és sok-sok élménnyel, na meg egy plüss pingvinnel gazdagodtunk.

Nagypapi 70 éves lett

...ezt pedig mi jól meg is ünnepeltük tegnap!

Bevallom, nincs kis családom, de a tegnapi 60 fős összejövetel elején még én is zavarba jöttem kicsit, nyilván köszönhető ez annak is, hogy legutóbb ezekkel az emberekkel akkor találkoztam, amikor Ausztráliából hazajöttünk, ergó Dániel még embrionális korszakában lebegett bennem. Lényeg a lényeg, régen volt az már és egy-két gyakrabban emlegetett rokon vagy ismerős neve még úgy-ahogy beugrott, na de az, hogy ki mondta például, hogy tegezzem....bakkkkker....nagyon szégyelltem magam, de egyre rosszabb az arcmemóriám is (nemhogy a név!!!). Dániel eleinte nagyon meg volt szeppenve, sírt is kicsit a rengeteg ember láttán, de aztán, ahogy a fotók is bizonyítják, belejött a dologba. Elsőként a székek masniját fedezte fel, ami aztán valahogy mégsem jött be neki, így körbejárta többször is az egész éttermet, először szigorúan az én kezemet fogva, majd kis idő elteltével én már csak arra kellettem, hogy néha-néha rám pillantson, megvagyok-e.

Egyébként kifogástalanul viselkedett, csendben volt, nem volt hiszti - talán egy kisebb, de azt időben leszereltük - bár ez kétségkívül Zsuzsinak is köszönhető, aki egy csúcsszuper busszal lepte meg a nagy happening előtt, aminek ha kinyitjuk az ajtaját, még villog is a teteje. Na, így el volt intézve, hogy a Nagypapa beszédét semmi nem zavarta meg, igaz, a harmadik köszöntő felénél felhangzott egy kis brümmögés, de szinte senki nem vette észre :-) Az új csuka is jól bírta a strapát, egyre ügyesebb benne Dániel és érdekes módon eszébe se jut levenni soha, pedig pár hónapja elképzelhetetlennek tartottam, hogy a gyerekre valaha is cipő kerül :P

Nagypapinak még egyszer is boldog szülinapot kívánunk, várjuk a következő bulit!!! :-)

Dániel számokban

Megvolt a dokis ellenőrzés is, kicsit felemásra sikeredett. Köztudottan nem rajongok a körzetinkért, szerintem az évek alatt belefáradt, belefásult a munkájába - ami elismerem, hogy nem lehet mindig egy leányálom - és olyan unott pofával, egykedvűen, mogorván lát neki a vizsgálatnak, hogy még a szülők is elsírják magukat. Dániel most már abszolút különbséget tesz számára szimpatikus és nem szimpatikus emberek között, szóval nem hiszem, hogy az orvosi rendelő, vagy a fehér köpeny váltotta ki belőle a sírást, hiszen Lipcsében kétszer is jártunk doktor néninél és mindkétszer mosolyogva üdvözölte az orvost (ahogy tegnap a védőnőnél se volt gond), hozzáteszem, ő is másképp közelített felé. És a közelítést itt most akár szó szerint is lehet venni, hiszen a kinti doki először köszönt neki(!), kicsit közelebb jött, megsimogatta a fejét, megmutatta rajtam, hogy mit fog csinálni vele és csak ezek után látott neki a vizsgálatnak. Na itthon ugye megint mi volt, puff, lefektette szegényemet a vizsgálóasztalra, egyből nyomkodta, lefogta, hát....nem csodálkoztam a reakción.

Lényeg a lényeg, Dániel a több heti éhségsztrájk ellenére rekord mennyiséget hízott, így 9200 grammal zárta első életévét (nem egy díjbírkózó Michelin-baba alkat, de annyi gond legyen) és a tankönyvi 25 centit nőtte, 51-ről indult és 76 lett :-)

Ezzel elveszítettem az Apával tegnap kötött fogadásomat, ő azt mondta a gyerek tuti 9 felett van én viszont állítottam hogy az nem létezik, de nem baj, örülünk, veszíteni tudni kell :P

Kicsit elmaradtam az írással, de a fotók remélem kárpótoltak mindenkit. Túl vagyunk a nagy családi ünnepléseken Lipcsében és itthon is, egy majdnem 9 órás hazautazáson és még sorolhatnám....

Németországban csak hármasban ünnepeltünk, de jól sikerült a nagy nap. Dániel már akkor furán nézett ránk, amikor 28-án ketten mentünk a kiságyához felköszönteni, az akkor már 1 éves és 3 órás :D nagyfiút. Egész nap pörgött, eleven volt, mintha érezte volna, hogy valami van a levegőben, estére így jól kifáradt, azt hittük, sírásba és nyűglődésbe fog torkollni a családi idill, de szerencsére a lufik megmentették a helyzetet. A tortából - ami kicsit összelapult, de legalább ronda volt :-) és finom, krémes - annyit érzékelt, hogy végre kapott egy nagy halom kenhető "valamit", amit büntetlenül maszatolhat, ja és égett rajta valami fura izé, amihez nem szabadott nyúlni, amíg el nem fújtuk. Meghallgatta Halász Judit néni Boldog születésnapot című slágerét - köszönjük Zsuzsi nagynéninek a rajzfilmes, szupercuki verziót - majd elviharzott lufikat kergetni. Ajándékunk sajnos nem volt, mivel minden itthon várta, de szerintem nem is várt semmit. Jövőre ilyet úgysem tudunk majd eljátszani, az utána következő években meg még inkább nem. Az utazást szokás szerint ő bírta a legjobban, egyrészt azért, mert majdnem végig aludt, vagy legalábbis szendergett és nézegetett, másrészt olyan kényelmes ülése van. hogy élmény benne utazni, mi meg teljesen elmacskásodva dőltünk hol erre, hol arra. Egy cseh Mekiben ebédeltünk, ahol ismételten rádöbbentem, hogy Dániel kinőtt az üveges babakaják és pürék világából, mert becsókolt egy kis adag lesótalanított (na, ezt a szót hogy is kell írni???) krumplit és négy darab Chicken McNuggets-et panír nélkül, kiszolgálta magát a vízével, benyomta a gyümölcspüréjét, majd várta, hogy újra zötyögjön az autó a feneke alatt. A mi ételeink már nem csak hogy érdeklik, hanem sokkal, de sokkal szívesebben eszi őket, mint a sajátját. Csináltunk neki rántottát is, amit 1 éves kor után szabad elkezdeni a tojásfehérje allergizáló hatása miatt, de nem, neki az apja felturbósított lecsója kellett, sokszor kap halat példál, amit nagyon szeret, de a chilis bab (nem csípősen és egész bab nélkül természetesen) jobban csúszik....hát, mit mondjak.... Nem kap fűszeres és nagyon cukros ételeket, de azért bele-bele kóstol a reggeli tejszeletembe, krémtúrómba, a múltkor nekem kb. 3 kanál maradt a natúr túrós desszertből, mert Dániel addig-addig járkált vissza nassolni, hogy elfogyott...így jártam. Ma volt itt épp a védőnő, felvette az 1 éves státuszt, holnap pedig mehetünk a dokinőhöz is mázsálásra, mérésre.

Kissrác szenzációsan dumál, szokásos "esz? esz?" kérdése mellett szinte meg tudja mutatni az összes testrészét (fej, szem, orr, száj, fül, láb, poci, kukac :-))), kéz) bár ezek közül csak a lábát nevezi meg (áááb). Szókincsébe bekerült a busz szó is, valami elképesztő módon imádja őket a brümm-brümm autók mellett, minden séta alkalmával meg kell állnunk a buszmegálló előtt és csodálnunk kell a monstrumokat. Ha mi épp nem figyelünk, akkor gesztikulálva próbálja felhívni a figyelmünket az egyedi és megismételhetetlen eseményre, a busz érkeztére. Tegnap megkapta élete első cipőcskéjét, 18-as méretű a "hatalmas" lábbeli. Tudom, más gyereknek már alig pár hónapos korában is adnak cipőt a lábára, nekem több ortopéd orvos és a védőnő is azt mondta, hogy a szobában szigorúan zokniban (csúszásgátlóval ellátva) szabad lennie a gyereknek addig, amíg stabilan, egyedül nem tud menni, mert így alakul ki az egészséges lábboltozat és nem lesz akkora valószínűséggel lúdtalpas a gyerek. Ha meg még nem tud járni önállóan, akkor kintre minek...így aztán Daninak az anorákja egyberészes volt, probláma megoldva. A másik probléma nála az volt, hogy amíg nem tanult meg jól járni, karom szerűen behajlította a kis lábujjait, tehát próbálkozhattunk mi akármilyen cipő ráadásával, lehetetlen volt ráadni. Igaza volt a védőnőnek, azt mondta korábban, majd alakul ez is és csak tavasszal vegyünk cipőt, hát így is lett. Többen ajánlották egyébként a boltot, ahol végük kikötöttünk és bár olcsónak nem mondanám, meg vagyunk elégedve a miniatűr cipővel, jól tartja a lábát (tépőzáras), könnyű és nem utolsó sorban - mert hogy ez is számít! :-) - igazi pasis színekben pompázik!

Szülinap itthon

Szülinap Lipcsében