A 3 órás megfigyelés után Apa szegény haza indult a szinte 48 órás virrasztása után. Elmondása szerint, fogalma sincs, hogy nem okozott halálos balesetet és hogy jutott kocsival haza, de ezután kikapcsolta a telefonját és be se kapcsolta egészen délutánig.
Dani a megfigyelés alatt 1 órát töltött kb velünk, a kórházban az a szokás, hogy a császáros anyukáknak nem nagyon adják oda első nap a babát, hogy tudjanak pihenni, aludni. A szívem szakadt meg, amikor a csecsemős nővér elvitte mellőlem, de megígérte, délután behozzák még hozzám és lehetünk picit együtt. Végülis érthető ez az egész, hiszen a lábaimat, törzsemet nem éreztem, két zacskó lógott az ágyamon - értelem szerűen két katéterrel a végükön - , a fejemet nem emelhettem, tehát örültem neki, hogy át tudtam fogni a kis csomagomat és nem ejtettem ki a kezemből. Dani tündéri volt, nézegetett nagy szemekkel, mi meg közben fotóztuk, hol velem, hol Apával és gyönyörködtünk benne, hogy jéééé, ez a kis ember a miénk, most már tényleg mi gondoskodunk róla a kinti világban. Jól szemügyre vettük mindenét, a fülénél mondjuk megakadtunk, mert egyikünkére se hasonlít, azokat valami nagyon régi felmenőtől örökölhette aranyom, mert semmi hasonlóságot nem véltünk felfedezni köztük és a mi füleink között.
Mikor egyedül maradtam végleg, két orvos jött be vizitelni, és a hajnali műtét után pár órával már ki is bontották a kötésemet, hogy megnézzék. Még szerencse, hogy szinte semmit se éreztem, mert nyomkodták is kicsit, majd visszakötöztek azzal az információval, hogy minden rendben, kikerülhetek egy kórterembe. Miközben toltak a folyosón, végig olyanokkal találkoztam, akikkel még beszélgettem szombaton, gratuláltak, hogy túl vagyok rajta, és nagy meglepetésemre egy nagyon kedves fórumos társammal is "összefutottam", Anita akkor éppen ugyanazt csinálta, mint én 12 órával ezelőtt, a nagy fájásai közepette próbált sétálgatni. Anno sose gondoltam volna, hogy egy napon fogunk szülni mind a ketten :D
Egy császáros kismamáknak fenntartott kórterembe kerültem, ahol egy anyuka épp a hazabocsátásra készülődött. Mint megtudtam, a harmadik babáját szülte 5 napja. Pechemre elmagyarázott mindent, mi vár rám, hogy délután 5-kor - vagyis 12 órával a műtét után - jönni fog egy szülésznő és szigorúan fel fog kelteni, meg fog mosdatni és járkálnom kell majd itt a kórteremben. Már csak abba is szörnyű volt belegondolnom, hogy mindenhova vinnem kell magammal a két kis retikülömet, az egyikben vizelet, a másikban a mosófolyadék, amivel a sebemet kimosták. Mivel azt mondták, hogy igyak, mint a kacsa, minden egyes alkalommal kértem teát, amit szívószállal azonnal meg is ittam, így pár óra után arról híresültem el, hogy nálam kell a legtöbbször zacsit cserélni, bár dícséretet is kaptam, hogy így nagyon gyorsan fog regenerálódni a méhem, csak így tovább. Kicsit azért fájt a szívem, amikor bejött a szobatárs férje a kis hordozóval és elvitték nagy boldogan a kisfiukat, én meg ottmaradtam a tomboló anyai hormonjaimmal, hogy az én gyerekem vajon hol van, mit csinál, ki vigyáz rá, és különbenis mikor jönnek a látogatóim, mikor van már látogatási idő????!!! Azt hiszem a nagy filózásba végül belealudtam és mire magamhoz tértem, már jött is Apa, hozott sok innivalót - első nap csak folyadékot lehet fogyasztani: víz, rostos üdítő, tea - én meg örültem, hogy végre láthatom, majd a hab a tortán az volt, mikor behozták Danit is, őt viszont azzal a kis megjegyzéssel, hogy a megszületése óta alig akar aludni és nézeget állandóan a pólyában.....halkan megjegyzem, ezt a szokását azóta is tartja....
Apa aztán nagy büszkén belerakta a saját kis plédjébe és kivitte megmutatni a nagyszülőknek a fél napos nagyfiút, én meg majdnem-sírtam újfent, hogy milyen szépek így együtt. (Tulajdonképpen legközelebb csak egy megjegyzést írok, ha azt szeretném közölni, hogy sírtam, vagy sírni akartam, mert annyiszor megtörtént ez, hogy ezek a mondatok töltenék be a fél blogot) Sajnos fél 5-kor megjelent egy mogorva szülésznő és elküldött mellőlem mindenkit, miszerint "a kismamának fel kell kelnie és különbenis 5-ig van látogatás, pont addigra fog kb kikecmeregni az ágyból". Legszívesebben lecsaptam volna, annyira nem akartam egyedül maradni, és azért is utáltam a nyanyát, mert az utasítására Apának vissza kellett vinnie Danit a csecsemős nővéreknek, alig tudtam egy puszit adni neki. /Ilyenkor mindig elgondolkozom egyébként, hogy tud egy anya ártani a gyerekének, hiszen olyan erős anyai hormonok törnek elő az emberből, hogy azt tudnád megölni, aki elveszi tőled/ Szóval, nőci jött, kitakart, megkérdezte, érzem-e már a lábaimat, majd az igen válasz után elmagyarázta, hogy kell leszállni az ágyról. Megjegyezném, olyan magasan vannak az ágyak a kórházban, hogy egy alacsonyabb kismama, mint én, csak az ágy alatt levő székre fellépve tud visszamászni a fekhelyre...no comment, biztos Claudia Schiffer termetű anyukákra tervezték. A leszállás borzalmas fájdalommal járt, annyira húzódott a sebem, hogy még az is kicsúszott a számon, inkább a vajúdást kérem újra - biztos nem gondoltam ám komolyan -. Hát, fél óra alatt eljutottam az egy méterre levő mosdókagylóig, ahol mint egy fél órás antilop bébi inogtam a fogmosás alatt, próbáltam mosakodni is kicsit, míg a szülésznő lemosta a lábaimról a 8 liter jódot, amit rám öntöttek fertőtlenítőként. Majd amikor azt hittem, már csak a visszaút van hátra, még sétálnom is kellett a szobában, ami olyan, de olyan nagynak és hosszúnak tűnt, hogy soha nem akart vége lenni. Folyamatosan azon filóztam, tuti most nyílik ki a sebem, mivel a hasi véna a függőleges helyzet miatt húzta a bőrömet, hiába próbáltam emelgetni a kis zacsikat. Na, mire visszakúsztam az ágyra és kidőltem a fájdalomtól, megjelentek négy, azaz 4 darab szurival, hogy akkor most tessék oldalra fordulni. Volt fájdalomcsillapító, méhösszehúzó oxytocin, véralvadásgátló, meg egy antibiotikum, de még hogy ez se legyen elég, kaptam egy kis dobozt reggel-délben-este-éjjel felirattal, hogy mint a nyugdíjas otthonban lakó öregek, majd vegyem be a kiporciózott tablettákat a megfelelő időben.
Hála istennek nem maradtam azért éjszakára egyedül a szobában, mert az egyik ismerős lány, akit még a 7 ágyasban láttam szintén megszült, szintén császárral, így ő került mellém. Örültem, hogy sorstársra találtam :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése