Egy nappal csúszik a bejegyzés, de tegnap óta 11 hónapos a nagy fiúnk! :-) És bizony, közeledik a számlálón is az első szülinap. Mivel még úgysem olvassa a blogot, meg nem is érti a dilemmákat, megosztom, milyen ajándékötleteink voltak. Először egy járássegítőre gondoltam, mert amikor szilveszterkor Laciéknál voltunk, teljesen el volt ájulva Laci baba Chicco csodagépétől, de aztán arra gondoltunk, hogy mire megkapja, lehet segítség nélkül tud majd menni, meg ennyi idősen minek. Mikor hazamegyünk, akkor tudná használni kb 10 napig, utána megint jövünk ki, és nyilván nem fogjuk még azt is betuszkolni az autóba, ha pedig végleg otthon leszünk, semmire se lesz jó, mert szaladni fog, nem járni tanulni! Így anya jónak tűnő ötletét elvetettük. Aztán bekukkantottama kedvenc játék webshopomba (off: bevallom, én nagyon sok ajándékot - főleg könyvet, játékot - vásárolok az interneten. Vannak kedvenc lelőhelyeim, amikben még sosem csalódtam, nem vertek át, azt kaptam, amit láttam, olvastam, sőt, ha valamilyen probléma volt, mindig napok alatt rendezték a cserét) és megláttam egy kisautót, amibe bele lehet ülni, van igazi kormánya dudával, indexszel, első csomagtartó a plüssállatok és egyéb kacatok szállításához, anyuka vagy apuka pedig hátulról tudja tolni mint egy kis babakocsit, gyermek pedig lelkesen kormányozhat. Hát eddig ez tűnt a legaranyosabbnak, Dániel imádja az autókat, főleg ha még van pár gomb vagy kar is rajtuk, amiket nyomogathat, húzogathat. Nem a legolcsóbb, ezért közös ajándék lesz, de ha elmondom, hogy az oldalon láttam 200ezerért meseházikót, akkor szerintem mindenkinek leesik az álla. Fogalmam sincs, ki vesz a gyerekének és főleg milyen alkalomra kis lakóházat (benne konyha, szoba, minden...), de vannak igazi baba piknik szettek is, na jó, azok csak 150 ezerbe kerülnek :-S

A nagyfiú pár napja belázasodott, én már lelkiekben felkészültem, hogy az első igazi betegsége külföldön fogja elérni, de hála a jó égnek 2 nap alatt elmúlt minden, másnapra csak hőemelkedés maradt. Nem tudjuk, mi lehetett, akkor jött ki egyik felső fogacskája (5-nél tartunk), mellette készülődik a hatodik is és lent is kettő, szóval szerintem ez is benne lehetett a pakliban. Szegényem borzasztó nehezen viseli a fogzást, sokat és hosszan kínlódik (meg mi is vele együtt) minden egyes fogacskával és családi örömünnep, ha egy végre áttöri az ínyét. Az anyai megérzések egyébként jelzem, most sem hagytak cserben! A láza előtti napon már gyanús volt nekem, egyre többször fészkelte be magát az ölembe - aki ismeri Dánielt, az el tudja képzelni, hogy ez mennyire ritka pillanat - , az eddigieknél is anyásabb volt, nyávogott mindenért, ha felemelt egy kockát, már abban elfáradt, szóval mondtam apjának, hogy a gyerek vagy beteg lesz, vagy kóros alváshiánya van. Aztán amikor egész nap a mei tai-ban lógott rajtam félálomban, akkor már tuti biztos voltam a dolgomban, estére meg is jelent a 38,5 a lázmérőn. Kapott Nurofen szirupot, aludt egyhuzamban 9 órát és reggelre csak a hőemelkedés maradt. Szegénykémet az is nagyon padlóra küldte, fél 9-kor odabújt mellém az ágyba és 11-ig szuszogott békésen mellettem, közben bevallom én is elaludtam :D és arra gondoltam, legutóbb kb. 3 hetes korában bújtunk így össze, de hát a beteg gyerek az beteg gyerek, nagyon meglátszik rajtuk. A második napon onnan tudtam, hogy nincs semmi baja, hogy a konyhaszekrény ajtaját simán egy kézzel kinyitotta és elkezdett lábosokat rámolni, matatott a szemetes körül, pedig tudja, hogy az fúj és tömködte a babakekszet a porszívóba....meg sem mértem a lázát :-) A lázmérővel egyébként azóta - érthető módon - nincs jóban, meglátja és már legörbül a szája, pedig tényleg mindent elkövetünk, hogy a popsiban mérés ne legyen kellemetlen. Mindig eszembe jut, amikor a szülés előtti kismama tanfolyamon magyarázta a védőnő, hogy kell így lázat mérni és hányan mondtuk, hogy naaa ezt neeeeeeem. Mára fel sem tűnik....Egyszer Gabynak is mondtam, amikor ő Zsófi után "takarított" éppen, hogy én ugyan meg nem tudnám enni a gyerekem maradékát, meg nyálas cuccait, hát ez is megdőlt, manapság simán elfogadom, ha Dániel megkínál az előtte jóóóóóó alaposan megcsócsált, benyálazott babapiskótával, hát minek rontanám el az örömét. Néha kapok a tejpépből, a sárgarépás főzelékekből - nagy lelki nyugalommal tettetem, hogy jaj de finom, sallalla, pedig ha van valami, amit utálok, az a sárgarépa, boááááá - és egyébként mindenből, mert Dániel jószívű és ad nekünk...bár inkább olyan megfontolásból, hogy mi együk meg és ne ő :-)))) Étvágya nem sokat javult, nem ér rá enni egész egyszerűen, de gondolkodunk azért azon, hogy megmutatjuk itt egy dokinak, otthon ne tudja mondani majd a hülye körzetink, hogy nem jártunk utána az étvágytalanságnak. Kedden bementem egy gyógyszertárba és előadtam a panaszom, de csak megnyúlt képekkel találkoztam, mert a gyógyszerésznő nem értette, hogy ha nem volt beteg a gyerek, jókedvű, alszik is, akkor mit parázok??!! Há' mer' én vagyok az igazi para-anyu! Lényeg a lényeg, nem adtak semmit, otthon simán ajánlanak ilyenkor 8 féle multivitamint, vagy Béres cseppet, vagy mittudomén, itt mások a szokások. 1 éves kor alatt nincs semmi, mert a gyerek immunrendszerének ki kell fejlődnie, vallják (ebben spec igazuk is van), és utána is csak orvosi ajánlásra lehet adni bármit is. 3 éves kortól vannak aztán kis rágótabletták, amiket lehet recept nélkül is venni, addig furán néznek az emberre, ha ilyet kér. Na, most már ezt is vágom, nem tudom, máshol is ilyenek-e a szokások, bár tény, lehet mi sem lennénk ilyen gyógyszerevő nemzet, ha így állnánk kezdettől fogva a dolgokhoz. Így aztán maradtak az otthonról hozott Cebion cseppek. Visszatérve az evésre, olyan dologhoz folyamodtunk, amilyenhez eddig még sosem és meg kell, hogy mondjam, nagyon nem támogatom az ilyet, szóval ha Dániel végre hajlandó lesz újra enni, akkor ennek sürgősen véget is vetünk. Apa bent letöltött a Youtube-ról magyar mondókákat és népdalokat + pár Halász Judit számot és Dani ezeket nézi, míg eszik. Még leírni is szörnyű.....No, nem a mondókák miatt, nagyon aranyosak, de én nem vagyok híve az ilyennek :-( Ő persze lelkesen mondja, a Cirmos cica hajj-nál, hogy cciiiiiiicccccc (kaja repül a szájából, tanulság: ha macskás dalocska jön, nincs újabb falat), nézi nagy szemekkel a Süsüt, mi meg lapátoljuk neki a főzeléket. A maszatolást továbbra is engedem, belenyúlhat, szétkenheti, néha landol a földön is, de nem most kell tudnia szépen, tisztán enni, majd ráér ovira megtanulni.

Biztos fogyott kicsit, látom rajta, de hosszra is sokat nőtt, a 74-es ruhák éppenhogy jók rá. Nem lesz husis baba 1 évesen, a védőnő szerint ő tipikus "sportos" alkat, ilyet se hallottam még, hogy ezt kicsi korban is mondják, mindegy, így is imádjuk!

Szenzációs dumája van, ha ezt annak lehet nevezni, mindent utánoz, amit hall, így vigyázni kell, nehogy valami olyat ejtsünk ki a szánkon, ami nem neki való :D Ma reggel péládul, amikor áthoztuk a mi ágyunkba, észrevette, hogy az apjának van egy lila folt a karján. Mutogatott rá, mondtuk neki, hogy Apa karja bibis és fáj neki. Egyszercsak gagyogta, hogy bííííííí, bíííííí és adott egy puszit rá. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kinyitja a száját és egy nyálas foltot hagy maga után, de értékelni kell, mert nem osztogatja könnyen, én pl még egyszer sem kaptam, pedig kuncsorgok érte rendesen :-) Csak annyi kellett, hogy lássa mennyire örülünk eme tettének, még 3 puszit nyomott a bibire, szóval Apának 3 hétig most csend van! Nemrég vette fel azt az aranyos szokást is, hogy amikor megkérdezem tőle, ki bújik ide anyához? jön és átölel.....5 másodpercre ugyan, de aki a kicsit nem becsüli.....A totyogás megyeget, legtöbbször Apával gyakorolnak, ilyenkor pingvinként közlekedik, a végén begyorsít és inkább belezuhan a karjainkba, de persze jár érte a dícséret, mert 5 lépés, az 5 lépés!

Az első lépések

Szerintem már írtam arról, hogy Dani próbálkozik az egyedül-állással, ebből meg ugye következik, hogy az elindulás is karnyújtásnyi távolságba került. Jelentem, tegnap megtette élete első lépéseit. Épp az otthoniakkal skype-oltunk, amikor egyszercsak mindketten lemerevedtünk, elhallgattunk és lélegzetünket visszafojtva figyeltük a gyereket, aki az Apukámtól kapott halacskás-világítós labda felé elindult és úgy lépegetett, mintha legalább egy hete ezt csinálná. Mikor odaért, fogta magát, szépen leült és elkezdett játszani vele. Szegény Apukám majdnem elsírta magát, hogy a tőle kapott labda lett a kiválasztott és ők ezt pont nem látják élőben, de ha márciusban hazamegyünk kicsit, szerintem Dániel tuti megmutatja nekik a tudományát. Kis pingvinem azóta is rendületlenül gyakorol, nagyon büszke magára (hát még én!!!!).

Felmondok, avagy hisztiző gyerekkel a plázában

Mivel itt extrém rossz idő van, gondoltuk, ma elmegyünk egyet a helyi pláááázáááába nézelődni, enni, meg csak úgy kikapcsolódni. Nagy ötletünk az volt, hogy mindezt akkorra kellene időzíteni, amikor Dániel úr alvása van, hiszen tök jó lesz, majd a nézegetésben elfárad, aztán egyszer csak oldalra billen a kis feje és elalszik, apa meg anya pedig szépen eszik végre Dr. Wok kínait. Szülő tervez, gyerek végez című történet állt elő.

Még a felöltözéssel sem volt gond - pedig az is megérne egy külön posztot, mert élet-halál harcot vívunk - sőt, továbbmegyek, az autósülésbe tétel se volt üvöltéssel körített, mi meg naívan erre azt gondoltuk, ez a mi napunk, véééégreee!! Szerény véleményem szerint ott szúrtuk el, hogy begurultunk a helyi játékboltba csak úgy nézegetni, ami nekünk nem "ártott", de Dániel úgy érezte, a paradicsomba cseppent és ha lehúnyná a szemét, akkor soha, de soha többet nem látná ezeket a dolgokat. Ez kellőképp fel is pörgette, amit akkor kezdtünk megszívni, mikor is már feszengeni kezdett, dörzsölte a szemét, ásítozott, ezek egyértelmű jelei annak, hogy az uraság hulla fáradt, de egész egyszerűen annyi látnivaló van körülötte, hogy a világ minden kincséért se fog elaludni. Na, anya még ekkor is azt gondolta, hogy rajta ez a gyerek ugyan nem fog ki, mert milyen okos voltam, bedobtam a mei tai-t a kocsi aljába, pontosan az ilyen esetekre. Olaj volt a tűzre.... Dániel karnyújtásnyira került a felnőttek világától, és a póz, amiben itthon 5 perc alatt elalszik most csak arra volt jó, hogy folyamatosan kapkodja a fejét és minden útjába/keze ügyébe kerülő műnövényt megtépjen, minden lámpát hátra feszített fejjel szemügyre vegyen és üvegrepesztő hanggal sikoltozzon. Váááááááááááá!!!!!! Úgy festettünk, mint valami gyerekrabló nő, aki egy épp felkapott kisdeddel próbál elmenekülni, cseppet sem voltunk olyanok, mint egy anya és a hozzá bújó, a világot onnan, biztonságból szemlélő kicsi fia. Én tizedszerre kezdtem bele a Nyuszi ül a fűben című örökzöldbe félhangosan, gondolván, ez majd használ valamit, de közben a kínai kajával megérkező Apa ezerszer érdekesebb volt, főleg, hogy volt nála egy doboz chilis csirke, ami szinte pont úgy nézett ki, mint egy 10 hónaposoknak való babajáték. Dániel szerint. Hüle szülőknek ez sem volt elég, odaálltunk mindenki elé a kínai imbiszhez falatozni, mintha totál kezdők lennénk a Dániel-tanfolyamon. Körülbelül kettő tized másodperc alatt húzott át előttem az asztalon szegény kínai házaspár cserepes virágja.....és ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, a hordozás itt ugyan nem segít, sőt, ront a helyzeten. Ilyenkor az embernek olyan érzése van, mintha a világ összes szempárja rá szegeződne (szerintem egyébként ez igaz), miközben Apa próbálta kiszabadítani Dánielt rólam, ő kapálódzott, én egyensúlyoztam és égett a képem /minek tettem pirosítót/. Utálom, hogy ilyenkor az emberek bámulják a szerencsétlen szülőt, aki nem tehet a dologról, hiszti volt, van és lesz minden gyerek életében, sőt, félhangosan még ostoba megjegyzéseket is tesznek, milyen neveletlen a csemete. Elismerem, Dani nem a nyugodt vérmérsékletű kategóriába tartozik és pár hete kinyílt a csipája, feszegeti a határokat mi meg próbáljuk tartani magunkat és nem ráhagyni a dolgokat, hanem következetesen nevelni, amennyire egy ennyi időst lehet.

Mindenesetre menekültünk a plázából, nem néztünk senkire, forrt a fejünk, összevesztünk, szóval alapjában véve remekül sikerült az eltervezett családi délutánunk.

Régen írtam már, de sajnos minden van, de időm , na 'annincs :-) Reggelente Dani korábban kel mint otthon, olyan 8 óra körül, Apa addigra elmegy dolgozni, és elkezdődik a napunk. Délelőtt együtt játszunk, próbálkozunk reggelizni, ami kimerül abban, hogy az úr nagy nehezen hajlandó megenni két babakekszet, iszik tápszert (erre újabban szokott rá) - de szigorúan csak 100 ml-t - és bevág egy babajoghurtot. Felettébb érdekes módon a joghurtokkal, kekszekkel, babatúrókkal soha nincs gondja, lecsúszik mind....szerintem válogatós lett kicsit. Utána anya leül a földre és tereptárgyként funkcionál, ergó Dániel úr fel-le mászik rólam, végigmennek rajtam az autók, aztán egy idő után már interaktív játékokban is részt vehetek, úgy mint labdázás, toronyépítés, kukucs-játék. Ez utóbbit szenzációsan csinálja, bemászik a kiságy mögé és lassan lopakodva (ahogy tőlünk látta ugyebár) kikukucskál mögüle :-))) én meg megszakadok a nevetéstől. Ma volt az első olyan nap, hogy nem jött utánam mindenhova mint egy kis mini-árnyék, elszöszmötölt egyedül, rakosgatta a poharait, merthogy rájött, hogy a kis poharak beleillenek a nagyokba és ezek összerakása jó móka. Egyedül akkor van gond, ha nem sikerül mondjuk másodszorra sem, mert a kis méregzsák ekkor odavágja a műanyag poharakat a földhöz és naaaagyon csúnyán néz rájuk :D Arra, hogy konstruktív módon is lehet játszani, csak pár napja jött rá, eddig csak a rombolásban élte ki magát. A nemrég megtanult új szavak, úgy mint "te" =tea, anyanyaaaaa= anya, pappa=papagáj, nemnemnem=NEEEEEM, ba=banán, háp=kacsa, cicccc=cica és a régóta használt sziszi=cici megmaradtak és minden nap jön valami új, amit hát mit ne mondjak, nem mindig értek ....öööö.... Szintén új szokása, hogy már nem csak a könyvekben mutogat dolgokra, hanem akkor is, ha az ölünkben van, a levegőbe, így el kell találnunk, vajon mi lehet érdekes számára, hogy legalább jót mondjunk. Még mindig érdekesnek talál minden autóval, motorral működő járművel kapcsolatos dolgot, tegnap például hosszú percekig kellett néznünk, ahogy egy teherautóból targoncával emeltek le valamit a rakodómunkások. Megérti az egyszerűbb kérdéseket és kéréseket, így például simán meg tudja mutatni az állatokat a könyvében, odahozza azt a játékot, amit kérünk tőle. Iszonyatosan jó megfigyelő, a legapróbb részletet is képes kiszúrni: van egy könyve, ami 1-másfél éveseknek való, háziállatok vannak benne és minden oldalon van egy kis nyuszi elrejtve, aki végigvezeti a gyerekeket az állatok világán. Mondanom sem kell, kb a tizedik könyvnézés után simán meg tudta mutatni, hova rejtőzött el a kis nyuszi, pedig a tyúk-kakas oldalon mi is alig vettük észre, mert elbújt a kiscsibék közé. Hogy honnan látta meg, fogalmunk sincs. Meg is jegyzi, hogy mik vannak a könyveiben! Minden nap 1 óra körül van egy aranyos mese az egyik német adón, Micky Mouse - Wunderhaus a címe. Idősebbeknek való, kell benne számolni, vannak találós kérdések, amikre válaszolni kell, szóval magyarul se értené, de a figurák tetszenek neki nagyon (folyamatosan ki akarja venni őket a tv-ből, én meg hessegetem el onnan). Ma ebben a sorozatban Donald kacsa békává változott, mutattam Daninak, nézd, ott egy béka. Erre fogta azt a könyvét, amiben van egy nagy zöld béka és odahozta, mutogatott rá, amikor pedig kinyitottam neki azon az oldalon, a tv-re mutatott, hogy ott is van egy. Imádom azt az okos fejét!!!! :-) Simán megérti a nem szabad kifejezést (is), csak van, amikor még egy kicsit tovább próbálkozik, hogy biztos nem szabad-e. Ha egy bizonyos hangsúllyal és hangosabban (nem ordítva) mondjuk neki, akkor azonnal eljön onnan, vagy lerakja, amihez tilos nyúlnia, ha azonban kicsit is másképp, akkor még többször megcsinálja a tiltott dolgot. Pár napja előszeretettel piszkálta a dugaljakat, érdekelte, hogy vajon mi van a kicsi lyukakban. Mindig elhoztam onnan és elmondtam neki, hogy ezt nem szabad, mert veszélyes. Látszott rajta, hogy figyel és próbálja felfogni (nyilván nem tudja, hogy mi az, ami veszélyes), azóta egyszer sem megy oda egyikhez sem, pedig számtalan van, amit elérne a szobában, most már hidegen hagyja/vagy megtanulta. Így kellene az önálló evéssel is lennie, élvezi, hogy kap falatkákat, de bevallom, inkább játszik még velük és megnézi, lepottyannak-e, ha ledobja őket, ezt egyébként a babapiskótával nem csinálja, fogalmam sincs, miért. Mindenesetre ehet önállóan mindig, ki sem bírná maszatolás és pacsálás nélkül. A fogzási mizéria még mindig tart, rémesen lassan jönnek Dániel fogai és nagyon sokat szenved szegényem tőlük. Jelenleg a felső metszőkre várunk, mert miért is ne, Daninak totál fordított sorrendben jönnek, a felső kettesei már réges-rég megvannak, így egy kicsit lyukas még a mosoly, de reménykedünk, hogy nemsokára teljes colgate lesz!!!

Tegnap voltunk Cottbusban és Görlitzben. Cottbusban Apa elment egy állásinterjúra arra az egyetemre, ahol korábban tanult, Görlitzben pedig meglátogattuk Alexot, akinek így is nagyon köszönjük a kedves vendéglátást és üzenem neki, hogy szuper a koleszos szobája, nagyon aranyos lett!!! Hazafelé megbeszéltük - szegény Alex erről még nem tud :-) - hogy tavasszal, ha jobb idő lesz mindenképp elmegyünk majd úgy is, hogy megpróbálunk egy egész napot ott tölteni, nagyon szép kisváros, érdemes megnézni világosban is! A következő posztban igyekszem majd írni magáról az országról, sok minden változott, mióta itt éltem (Jena-ban), vannak nagyon jó és vannak borzalmas macerás és idióta dolgok, megérnek egy bejegyzést!

Anyának elege van, anya változtat. Elmondom röviden, hol tartunk: ott, ahol még soha! Dani megtanult egy új szót - ami egyébként szerintem a legszebb egy kisbaba szájából - "anyanyaaaaa"!!!!! Igen, ez én vagyok, a nap minden percében 20-szor legalább elismétli, a gond csak az, hogy legtöbbször olyan fájdalmas hangon és arckifejezéssel, hogy megszakad a szívem. Anyanya ugyanis van, hogy fél percre kimegy a konyhába inni, vagy csinál a kis Mütyürnek teát, amit ő úgy vesz, hogy kész, anya végleg elment, nincs, itthagyta....Soha az életben nem volt ennyire anyás, mint most, apjával totál értetlenül állunk a dolog előtt. Anya öltöztethet, ha nem, akkor anyának ott kell lennie, simizni kell a pocakját, haját, arcát, anya etethet, csak anyával lehet játszani és ha ez nem így van, akkor jön a keserves anya-hívás. Ismerős olyan szempontból a dolog, hogy én is ilyen voltam, már amire vissza tudok emlékezni. Egyke, későn jött kislány voltam (vagyok), a szüleim szeme fénye és talán emiatt (vagy nem, nem tudom) mindig mindent megcsináltak nekem. Nem is az elkényeztetés részére értem ezt, de mindig elmondták, hogy én áldott jó gyerek voltam, tisztán, szépen ettem, köszöntem, ha kellett, ültem, ha kellett, játszottam, ha "kellett" és ez annyira belém ivódott, hogy arra jöttem rá, én ugyanezt várom el a fiamtól, aki pedig egy tornádó-gyerek, apja típusú, soha el nem ülő. Most, majdnem 11 hónaposan azt szeretném látni, hogy ül az etetőszékében és soha, de soha nem nyúl bele a kajába, nem dobálja, nem maszatolja szét a vajat az asztalon a kenyérdarabbal, mindig azt csinálja, amit mondok neki, minden ruhája tiszta marad....hát, hadd mondjam meg, jó nagy barom vagyok :-) Szegény megboldogult Ranschburg Jenő könyvében olvastam jó pár hónappal ezelőtt, hogy egy kisgyermeket akkor kezdenek el elkényeztetni a szülők, amikor olyan dolgokat is megcsinálnak helyette/neki, amire az már képes lenne, de anyuka megy, rohan, jaj hadd segítsen, itt vagyok, üngyüm-büngyüm. Na, én itt és most ezt befejeztem és erre Dániel éhségsztrájkja döbbentett rá. Próbál ő enni, de ha odanyúl a kanálért, akkor én mindig elviszem onnan a kezét, jajongok, ha a járólapra pottyant egy falatkát, vagy ha szétkeni a bakakeksz nyálas maradékát az üvegasztalon. Most melyik gyerek nem csinálná meg ugyanezt ezerszer is, ha látja, hogy anyuka ennyire odavan ;-) ?? Innentől Dániel kap az üvegasztalra kis falatkákat, aztán tessék, dobáljon, majd akkor takarítok utána, vagy rakok újságpapírt az etetőszék alá. Nyilván pár hétig ez fog menni, de hogy a bánatban tanulna meg enni ez a szegény gyerek, ha még most is - lassan 1 évesen - úgy bánok vele mint egy csecsemővel??!!! Majd ráér 3 éves kora felé tisztán enni, világosan emlékszem egy ovistársamra, akire Panni óvónéni mindig mondta, hogy lám, milyen csúnyán eszik, meg nem talál bele a szájába, most a Harvard-on tanít, szóval csak lett belőle valaki és szerintem mára tuti megtanult tisztán enni :-D Az én nagy jókislány szerepemből meg az lett, hogy huszonéves koromban kirobbant egyszercsak az addig valahogy elnyomott igazi énem és rájöttem, mennyi mindent nem próbáltam ki, mennyire nem voltam merész bizonyos dolgokban, mennyire önállótlan voltam sokáig. Ezzel a világért sem szeretném a szüleimnek felróni ezt, ők a legjobb tudásuk szerint neveltek engem és rengeteg dolgot köszönhetek nekik, de szerintem ha ezt látták volna előre, másképp csinálták volna ők is. Szóval szeretném, ha majd megint elkeseredek, hogy visszaemlékezzek arra, amit itt írtam és hagyom, hadd legyen "rossz" a fiam és hadd fedezze fel a világot önállóan. Ha elesik, hát elesik, megvígasztalom, ha meg dobálja az ételt egy darabig, hát dobálja, elvégre miből élnének a tisztítószer gyártók?? Ja, és nem is otthon vagyunk...hehe :-))))

...és még mindig nem könnyebb

Dániel a nem-evésével szabályszerűen az őrületbe fog kergetni. A gyerek éhségsztrájkol!!! vagy fotoszintetizál, mert elképzelni se tudom, hogy ennyi pörgés mellett hogy tud ilyen kevés kajával létezni egyáltalán. Már mindent bevetettünk, de a cicin, a cumisüvegen és a teán kívül semmit se fogad el. Ma reggel 3 korty teát ivott, most alszik, kíváncsi vagyok, ha délben felkel, fog-e enni, vagy a pár ml tea kitart akkor is. Mindent megpróbálunk, elveinkkel ellentétben még játékot is rakunk az asztalra, de semmi hatása. Biztosan igaza van Apának, meg van kavarodva még, látszik rajta, hogy minden egyes alkalommal, amikor az etetőszékbe ültetjük, csak néz körbe, hol van, nem látja a megszokott konyhát, teljesen más a környezet. Sokkal elevenebb is, nyilván az új dolgok annyira érdekesek számára, hogy egyszerre szeretne mindent megfogni, megkóstolni (bár egyre kevesebb dolgot vesz a szájába), ugyanakkor félősebb, bújósabb is lett. Akárhova megy, rögtön keres minket, néz ránk, hogy szabad-e, ha pedig 3 másodpercre eltűnünk a szeme elől, már sír, jön utánunk, kapaszkodik fel a lábunkon, hogy azonnal menjünk vissza, vagy őt is vigyük magunkkal. Ma páldául olyan történt, amire rég nem került sor, a mei tai-ban aludt el rajtam most délelőtt, és úgy szorította a kezem és fogta a pólóm, szabályosan sajnáltam, mi játszódhat le a kis fejében, hiszen tudnia kell(ene), hogy sose hagyom egyedül, mindig ott vagyok neki. Többet is alszik azóta, mióta itt vagyunk, a babakocsiban sem feszeng, nézeget szépen, majd elbólint benne. Este sincs gond az elalvással, egy hang nélkül elalszik szopi után, bár éjjel azért felkel, volt, hogy 3x is fel kellett vennem, de ezt (is) betudom a furcsább zajoknak, neszeknek, mi sem alszunk még ugyanolyan jól, mint otthon. Szóval küzüdünk és reménykedem, hogy éhen csak nem fog halni, hiszen kínálgatjuk mindennel és szabály szerint ugrálunk örömünkben, ha két falatnál többet le is nyel.

Ha így belegondolok, innen üzenném mindenkinek, aki külföldre szeretne majd költözni a gyerekével, hogy vagy akkor tegye meg, amikor pár hónapos csak és még szinte tök mindegy, hol van, vagy akkor, amikor már pár éves, hiszen akkor meg el lehet neki magyarázni ezeket a dolgokat, felfogja, megérti.

A város egyébként nagyon aranyos, sokkal nagyobb mint Győr, de mégsem számít metropolisznak, élhető, nem bonyolult a tömegközlekedése, simán el lehet igazodni. Több helyen azért még látni az NDK-s maradványokat úgymond, a házak jellege, a régebbi boltok még azt a stílust tükrözik, de ez nem gond, így még inkább olyan, mint ha kicsit otthon lennénk :-) Itt is van kertváros, elitnegyed, bohémnegyed, mi pedig pont az egyetem és a főiskola körzetében vagyunk. Ami jellemző - és számomra felfoghatatlan- , hogy a lakások/házak kb. 2/3-án nincs függöny. Este séta közben simán be lehet látni mindenhova, még a földszinti lakások tulajdonosai se tesznek fel sötétítőt, engem ez nagyon zavar, illetve értetlenül állok előtte. A miénken szerencsére van mindenhol, még reluxa is, de a szembeszomszéd (kb 10 méterre) ugyanilyen csupasz-ablakos, így a folyosónkon már leszegett fejjel járok, mert engem zavar, hogy a tv-t egy gatyában nézi a kanapéjáról, közben meg sörözik. Eleinte még mosolyogtam rajta, mert muris volt, hogy big brádör stílusban nyomja, de aztán úgy vagyok vele, ki a fene kíváncsi rá, de nem tudok nem odanézni, mert az előszoba ablaka pontosan arra nyílik, így akárhányszor a szobába megyek, azt is látom, mit ad éppen a PRO7. Egyedül akkor nem látom, ha Dániellel négykézláb fogócskázunk :D (egyébként rém megterhelő a négykézláb mászás, a térdeim totál kivannak, nem is értem, hogy bírják a babák ezt csinálni több hónapon keresztül)

De hogy pozitívumot is írjak! Dani egyre többet ácsorog egyedül :-))) Nagy munkálatokkal feltornássza magát, ránk néz, hogy figyelünk-e, majd mindent elenged és tele szájjal vigyorog, ha sikerül. Volt már olyan is, hogy mindkét kezében fogott valamit és vagy fél percig ácsorgott, csak aztán észrevette, hogy hoppá, nincs támasz sehol és lehuppant. Ügyesen esik, gondolom a pelus is sokat fog fel, de ha épp előre billenne, akkor azonnal leteszi a kezeit és így egyelőre megúsztuk az orrabukásokat. A másik eshetőség, hogy annyira megörül a sikeres mutatványnak, hogy elkezd mindkét kezével tellegetni (ilyenkor a legaranyosabb) és a nagy boldogságban egy-kettőre leül a földre, szóval ezen még csiszolgatni kell, de naponta vagy százszor gyakorolja, szóval biztosan menni fog hamarosan. Csakúgy mint a fiók és ajtó kinyitás...Apa azt mondta pár napja, hogy az még messze van, mire rájön, hogy kell egy fiókot kihúzni, szóval nyugodtan pakoljunk csak bele. Aha! Hát a messze van, az 2 nap volt, azóta Dániel lelkesen nyitogatja őket és rakosgatja a játékokat ki-be. Ennyit erről....

Dani best of - december

Minden kezdet nehéz

Nos hát, megjöttünk, megérkeztünk szerencsésen. Az út egyáltalán nem volt vészes, kb 8 óra alatt Lipcsében voltunk, Dániel kisangyal módjára majdnem végig aludt, amikor fent volt, akkor játszott….előszeretettel dobált mindent, ami a keze ügyébe került, hogy anya felvegye, néha szerencséje volt és épp elértem a pórul járt játékot. Kétszer kellett pelenkázási szünetet tartanunk, amikor is szembesültünk a benzinkúti pelenkázó "szobák" állapotával és a folyamat nehézségeivel, amit még az is tetézett, hogy a kisebb gyomorrontás után Dániel még mindig nem jött helyre. Nincs tele a pelus gyakran, de amikor kakamanó támadásba lendül, akkor orbitális mennyiségű anyagot kell letörölni a gyerekről és olyan helyeken is van, nem is értjük, hogyan kerülhetett oda. Szóval ezt még otthon is nehéz lett volna megoldani, nem hogy egy 2 m2-es fülkében, ahol még a mozgáskorlátozott wc-t is kerülgetni kellett, a higiéniáról meg nem is beszélve.
Lényeg a lényeg, a megérkezésünk után a lakástulaj már várt minket, mint kiderült, azért volt ilyen gyors, mert ő lakik a szomszédban. Nagyon kedves, aranyos kis öregúr, a lányáé az ingatlan, de ő Stuttgartban él a családjával. Nem is jó megfogalmazás egyébként a lakás, mert egy különálló kis házban vagyunk, van terasz, kert – talán tavasszal megyünk is vele valamire -, egy háló, abból nyílik egy fürdőszoba, egy szép nagy nappali, konyha, plusz mosókonyha. Minden fel van újítva, tényleg egy szavam se lehet, pedig akik ismernek, tudják, eléggé finnyás vagyok ilyen téren, akárhova megyek, mindig takarítok, fertőtlenítek először. (Ami persze itt is megtörtént :-) ) Már vettem füstölőket és párologtatót illatgyertyákkal, hogy egy kicsit otthonosabbá tegyem a környezetet, kinéztem pár virágot is, jövő héten azokat is beszerzem. Első nap egyébként 200 euro-t költöttünk a bevásárlóközpontban, felkészültünk háborús időkre is. Dániel olyan extra kajákat kapott – amikkel semmire se megyek, de erről kicsit később -, hogy csak ámultunk és bámultunk, otthon ezeket még mutatóban se láttam. Ismét felhúztam magam azon, hogy míg Magyarországon egy rakás pénzt fizetünk ezekért, itt egy doboz tejpép, ami tényleg az ő korának megfelelő és nem 6 hónaposoknak való, kb. 1,5 – 2 EUR és ez nem gagyi márka, hanem Milupa és Hipp. Apa nagy elánnal vett egy szuper kenyérpirítót és egy vízforralót az új házba, ezek lettek az első szerzemények. Apropó ház! Már elkezdték az alapot ásni, ezúton kérnénk Gabyt és Konstot (akikkel szembeszomszédok leszünk), hogy meózzák majd a munkálatokat és tartsák szemmel a munkásokat, amíg meg nem érkezünk ;-)
Az idő mellesleg pocsék, pénteken olyan szélvihar volt, hogy az összes kukát felborította a szél, a kocsi ajtaját se tudtuk kinyitni. Rettenetesen hideg van, és eddig egy olyan nap volt csak, amikor nem szakadt az eső, ennyi erővel akár Londonba is költözhettünk volna. Az északibb város előnye, hogy sokkal később lesz sötét, hátránya, hogy reggel 7-kor még korom sötét van szinte, ami olyan szempontból ismét jó, hogy Dániel 9-ig simán alszik.
És akkor most róla. Az utazás, ahogy írtam, nem viselte meg, megszokta az új, nagyfiús autósülését, lelkesen nézeget, brümmög az autóknak, kamionoknak. Az, amitől tartottam, viszont bekövetkezett, az új környezet, az átmenetileg felborult napirend nyomot hagyott, alig akar enni valamit :-( Eddig soha semmi gondunk nem volt az evéssel, otthon, írtam is sokszor, a virslitől kezdve mindent belapátolt. Nyilván a kis gyomra se tökéletes, de teán és tápszeren kívül semmit nem hajlandó elfogadni, amihez le kell ülni nyugodtan. Tegnap megette végül a vacsoráját és az ebédjét is, de kínkeservesen tudtuk csak belediktálni és elveimmel ellentétben mindenféle játékkal szórakoztattuk közben. Bár nem sokszor tettem, de abban anno igazat adtam a védőnőnek, hogy nem szabad kergetni a gyereket a kajával az asztal körül, hiszen éhen nem halt még egyik sem ott, ahol adnak neki enni, kínálgatják, de annyira el voltam keseredve, hogy belementem az ökörködésbe. Egész egyszerűen egy laza csuklómozdulattal kilöki a kanalat a kezünkből, összeszorítja a száját és sértődötten néz, miszerint hogy képzeljük, hogy ő enni fog. A nagyszülők skype-on bíztattak persze, hogy majd rendbe jön minden, beleszokik ő is az új környezetbe, de én addig mint paramami agybajt fogok kapni!!!!! Ha már az apja virslijéből se kér, akkor gáz van. Ma tettem a teájába Normaflor-t, hátha tényleg a pocija rossz, kíváncsi leszek a hatásra, mert hétfőtől aztán Apa dolgozik és akkor végérvényesen ketten fogunk küzdeni egymással….

Basszus, azt hittem, hogy a hasfájás egyik napról a másikra történő elmúlásával a totálisan át nem aludt éjszakák is megszűntek, hát erre ma éjjel olyan produkcióban volt részünk, mint eddig soha. Dani "gyanús" volt nekem már tegnap, nagyon hisztis volt, rosszkedvű, semmi se volt jó, semmivel nem lehetett lekötni (kivételt képeznek papa és mama, akiknek valahogy ez mindig sikerül), de mivel szépen evett, nem volt láza, dumálgatott, a jövő-menő frontok számlájára írtam az egészet, mert azok még mindig eléggé megviselik. Apa későn ért haza, így én fürdettem és fektettem, de már a mindig aduásznak számító fürdetés se vált be igazán, hiába ökörködtem neki. Volt olyan pillanat, magam is elgondolkodtam, vajon az anyukák teljesen százasok-e, amikor a gyerekük szórakoztatásáról van szó, mert volt a fejemen kislavór, gumirepülő - és autó, csináltam magamnak szakállt fürdőhabból, ő meg csak nézett a nagy szemeivel és még csak el sem mosolyodott :-( A vacsi sikerült, aztán az elalvás is, majd rá egy órájára velőtrázó sikollyal ébredt Dániel és semmi, de semmi nem segített. Énekeltünk neki, simiztem a tenyerét - mert mostanában ezt imádja altatáskor - , kihoztuk kicsit még közénk, de láttuk rajta, hogy álmos, csak képtelen volt visszaaludni. Végső elkeseredésemben adtam neki Panadolt, borzasztó egyébként, hogy csak tippelgetünk, mikor fájhat valami, sosem tudjuk, vajon jót teszünk-e vagy nem. Eleinte úgy tűnt, hogy ez volt a megoldás, mert szépen nyugodtan elaludt, de fél 1-kor újra kezdődött az egész és most tessék figyelni, nem hazudok, 3/4 óránként ringattuk felváltva!!! Dobálta magát, izzadt, nyugtalan volt, mi meg olyan hulla fáradtak, hogy minden egyes felkeléskor felkenődtünk vagy a tükrös szekrényre, vagy a pelenkázóra. Reggel fél 7-kor aztán nem bírtam tovább, kivittem magammal a konyhába reggelit csinálni, hátha eszik pár falatot. Nem volt nagy sikere a stracciatellás tejberizsnek (pedig baromi finom), annál inkább beindította viszont az emésztését és nagyon reccsent a pelus. Anyuka gondolta majd peluscsere után akkor minden oké lesz...el is kezdtem levetkőztetni, pont töröltem a kis popsiját, amikor kakamanó ellenségem olyan orbitális támadásba lendült, hogy esélyem se volt alátenni akármit is szegény gyereknek. Még ezt is megoldottam volna kisebb törölgetésekkel, de ahogy emeltem fel a kis lábát, egyszercsak.....ááááá, nem részletezem, botrányosan nézett ki a pelenkázó. Gyerek persze ment a fürdőkádba, szegényke pislogott csak, meg rágcsálta a karácsonyi fürdőjátékokat, Apa meg olyan fertőtlenítést rendezett, hogy egy biológiai labor is megirigyelhette volna, épphogy csak gázmaszk nem volt rajta. Állagból és egyebekből ítélve valami nem eshetett jól szegénynek, fogalmunk sincs, hogy mi okozhatta, mert semmi új kaját nem kapott, de mivel azóta is alszik, feltételezem, hogy kisebb gyomorrontása van és nagyon remélem, hogy semmi több. Ja, tápszerből már megivott 3 decit, ugyanis semmi mást nem hajlandó elfogadni, de legalább iszik és valószínű ez esik most jól neki.

Idegállapotom katasztrofális, főleg, hogy tegnap elmentem fogorvosomhoz is. Két hete kicsit fájlaltam az egyik fogam és nem akartam Németországban fogorvoshoz menni vele, de a most otthagyott pénz után (kapaszkodni tessék, 23ezer forint) lehet, jobban jártam volna. Mert persze panoráma röntgen (2009-ben csináltak utoljára), fogkőeltávolítás, fogpolírozás volt az indítás, ezt évente mindig megcsináltatom, de arról fogalmam se volt, hogy ennyire drágultak az árak. Kiderült végül, hogy nem is az a fogam a ludas, amelyikre gondoltam, hanem az előtte lévő, így egy injekció után kaptam egy szép tömést. Máskor ennek a hatása is elmúlik két óra alatt, de most bezzeg még éjjel is fájt, valószínű olyan helyre kaptam, hogy ideg lehetett a közelben. A vacsorát csak úgy tudtam megenni, hogy apró falatokra vágtam mindent, mert 3 centinél nagyobbra nem tudtam kinyitni a szám. Holnap meg korán indulunk, a pakolással úgy-ahogy elkészültünk, tetőbox tele, már csak erre-arra van kiadó hely az autóban, talán mi még éppenhogy beférünk :-) Valamikor jelentkezem, igyekszem, de még internetet is kell szerválnunk valahonnan. Addigis puszi Mindenkinek!

Szilveszteri baba-buli :-)

Visszaszámolunk

Még egyszer boldogságos új évet Mindenkinek! :-)

A szilveszter baba-bulival telt, lassan több gyerek lesz a társaságban, mint felnőtt. Tündériek egyébként együtt, teszek majd fel róluk képeket. Nem igazán lehet azt mondani, hogy egymással eljátszanának (még), de azért néha-néha odasettenkedtek a másik mellé, meglesni mit csinál, mivel játszik éppen, mert az a játék tuti érdekesebb. Laciéknál voltunk egyébként Mosonmagyaróváron, ettünk-ittunk jókat, én a sütikért vagyok felelős, valahogy ez már rámragadt, hogy az édességeket mindig én csinálom. Az egyik kreációm a kókuszgolyók voltak, ezek csak kis plusznak számítottak, volt itthon kekszpor és kis mandula is, így a kókuszos mellett mandulás is készült. Nem sokat éltek, negyed óra alatt elfogytak :-)

A nagyobb durranásnak a blondie számított, tejszínes mascarpone-s gesztenyehabbal, na szegényről még kép sem készülhetett, Apa meg én meg sem tudtuk kóstolni, de a többiek beszámolója alapján isteni volt, én meg büszkélkedtem. A krémet Apa csinálta, szóval neki is jár a dícséret, lassan meg gondolkozhatok, hogy a következő összejövetelre mit süssek majd. Érdekes egyébként, mert azelőtt nem sokat alkottam a konyhában, mindig tök bénának éreztem magam, bár szerintem a konyhában való tevékenykedés is a korral jár, ergó öregszem :P
10-re már itthon is voltunk aztán, Dani fél 10-kor végérvényesen elfáradt, csodálkoztunk, hogy egyáltalán addig is bírta, bár pörgött ezerrel, szerintem elfeledkezett az álmosságról. Mi megvártuk az éjfélt, koccintottunk, aztán Apa le is feküdt, teljesen kikészült a nagy rohangálásban december utolsó napjaiban, eléggé megviselte a sok intézkedés, egyeztetés, szerződéskötés. Én csak az OTP-be mentem be a lakástakarék ügyemet intézni, de már ott majdnem felkötöttem magam, le se írom, mennyi hülyeséget kellett aláírnom, elismernem, kijelentenem, pedig egy kanyi vasat nem vettem fel, csak pénzt kötöttem le!! Mi lesz akkor még a házzal kapcsolatban! Jelenleg azonban nem ez foglalkoztat minket a leginkább, hiszen holnapután elhagyjuk az országot egy kis időre és ahogy már írtam korábban is, kiköltözünk Németországba. Szerintem szintén korral jár a parázás hatványozódása, pedig annyit voltam kint, tanultam is külföldön, de most valahogy - lehet Dani miatt is - bennem van az ideg rendesen. Nem is attól félek, hogy itthon felejtünk valamit, mert ott is tudunk venni bármit, hanem attól, mi lesz, hogy lesz, vajon hiányozni fog-e Daninak az itthoni környezet, mert tudjuk róla, nagyon szereti a kis megszokott dolgait. Néhány játékot tudunk csak vinni, aludni majd az utazóágyában fog, de 100 %, hogy eleinte nehezebb lesz. No meg nem lesznek nagyszülők, csak anya jóformán, mert Apa dolgozni fog sokat, szóval be kell, hogy érje velem.
Fogzása töretlenül tart, egyre gyakrabban jönnek most már, ismét kettőre várunk. Szegényemnek folyik a nyála mint egy kiskutyának, kakamanóval újfent ádáz harcokat vívunk, a minap megint a kádban kötött ki, mert a pelenka nem bírta a rohamot :-) Étvágya van rendesen, érdekes, hogy a fogzás ezt annyira nem befolyásolja. Nagyon szeret igazi felnőttes kajákat enni, egy virsli simán lecsúszik vajaskenyérrel, utána meg jöhet még a tejpép is, lefekvés előtt pedig szopi. Az átaludt éjszakáknak lőttek, valószínű a fogak miatt, bár nem panaszkodom, maximum kétszer kel fel, és a szopizás megnyugtatja. Többet is tudnék aludni, de egyrészt csomót gondolkodom, mikor lefekszem és nem jön álom a szememre, másrészt Apa rábeszélt, hogy kezdjem el nézni a Lost című sorozatot....én eleinte tiltakoztam, mert számomra ez valahogy olyan (volt), mint a Szökés, baromira idegesített, hogy évekig "szöktek" és mindenki erről beszélt. Aztán leültem nézni kb. 2 hete és most már a negyedik évadnál tartok. Jellemző rám egyébként, hogy túlságosan is ódzkodom valamitől, aztán a végén nagyon megkedvelem és kedvenccé válik. Ja, meg addig sem jár az agyam mindenen, nem utolsó szempont.