Mivel itt extrém rossz idő van, gondoltuk, ma elmegyünk egyet a helyi pláááázáááába nézelődni, enni, meg csak úgy kikapcsolódni. Nagy ötletünk az volt, hogy mindezt akkorra kellene időzíteni, amikor Dániel úr alvása van, hiszen tök jó lesz, majd a nézegetésben elfárad, aztán egyszer csak oldalra billen a kis feje és elalszik, apa meg anya pedig szépen eszik végre Dr. Wok kínait. Szülő tervez, gyerek végez című történet állt elő.
Még a felöltözéssel sem volt gond - pedig az is megérne egy külön posztot, mert élet-halál harcot vívunk - sőt, továbbmegyek, az autósülésbe tétel se volt üvöltéssel körített, mi meg naívan erre azt gondoltuk, ez a mi napunk, véééégreee!! Szerény véleményem szerint ott szúrtuk el, hogy begurultunk a helyi játékboltba csak úgy nézegetni, ami nekünk nem "ártott", de Dániel úgy érezte, a paradicsomba cseppent és ha lehúnyná a szemét, akkor soha, de soha többet nem látná ezeket a dolgokat. Ez kellőképp fel is pörgette, amit akkor kezdtünk megszívni, mikor is már feszengeni kezdett, dörzsölte a szemét, ásítozott, ezek egyértelmű jelei annak, hogy az uraság hulla fáradt, de egész egyszerűen annyi látnivaló van körülötte, hogy a világ minden kincséért se fog elaludni. Na, anya még ekkor is azt gondolta, hogy rajta ez a gyerek ugyan nem fog ki, mert milyen okos voltam, bedobtam a mei tai-t a kocsi aljába, pontosan az ilyen esetekre. Olaj volt a tűzre.... Dániel karnyújtásnyira került a felnőttek világától, és a póz, amiben itthon 5 perc alatt elalszik most csak arra volt jó, hogy folyamatosan kapkodja a fejét és minden útjába/keze ügyébe kerülő műnövényt megtépjen, minden lámpát hátra feszített fejjel szemügyre vegyen és üvegrepesztő hanggal sikoltozzon. Váááááááááááá!!!!!! Úgy festettünk, mint valami gyerekrabló nő, aki egy épp felkapott kisdeddel próbál elmenekülni, cseppet sem voltunk olyanok, mint egy anya és a hozzá bújó, a világot onnan, biztonságból szemlélő kicsi fia. Én tizedszerre kezdtem bele a Nyuszi ül a fűben című örökzöldbe félhangosan, gondolván, ez majd használ valamit, de közben a kínai kajával megérkező Apa ezerszer érdekesebb volt, főleg, hogy volt nála egy doboz chilis csirke, ami szinte pont úgy nézett ki, mint egy 10 hónaposoknak való babajáték. Dániel szerint. Hüle szülőknek ez sem volt elég, odaálltunk mindenki elé a kínai imbiszhez falatozni, mintha totál kezdők lennénk a Dániel-tanfolyamon. Körülbelül kettő tized másodperc alatt húzott át előttem az asztalon szegény kínai házaspár cserepes virágja.....és ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, a hordozás itt ugyan nem segít, sőt, ront a helyzeten. Ilyenkor az embernek olyan érzése van, mintha a világ összes szempárja rá szegeződne (szerintem egyébként ez igaz), miközben Apa próbálta kiszabadítani Dánielt rólam, ő kapálódzott, én egyensúlyoztam és égett a képem /minek tettem pirosítót/. Utálom, hogy ilyenkor az emberek bámulják a szerencsétlen szülőt, aki nem tehet a dologról, hiszti volt, van és lesz minden gyerek életében, sőt, félhangosan még ostoba megjegyzéseket is tesznek, milyen neveletlen a csemete. Elismerem, Dani nem a nyugodt vérmérsékletű kategóriába tartozik és pár hete kinyílt a csipája, feszegeti a határokat mi meg próbáljuk tartani magunkat és nem ráhagyni a dolgokat, hanem következetesen nevelni, amennyire egy ennyi időst lehet.
Mindenesetre menekültünk a plázából, nem néztünk senkire, forrt a fejünk, összevesztünk, szóval alapjában véve remekül sikerült az eltervezett családi délutánunk.
jajj ezen nagyon jót nevettem :)
VálaszTörlésGaby