Nos hát, megjöttünk, megérkeztünk szerencsésen. Az út egyáltalán nem volt vészes, kb 8 óra alatt Lipcsében voltunk, Dániel kisangyal módjára majdnem végig aludt, amikor fent volt, akkor játszott….előszeretettel dobált mindent, ami a keze ügyébe került, hogy anya felvegye, néha szerencséje volt és épp elértem a pórul járt játékot. Kétszer kellett pelenkázási szünetet tartanunk, amikor is szembesültünk a benzinkúti pelenkázó "szobák" állapotával és a folyamat nehézségeivel, amit még az is tetézett, hogy a kisebb gyomorrontás után Dániel még mindig nem jött helyre. Nincs tele a pelus gyakran, de amikor kakamanó támadásba lendül, akkor orbitális mennyiségű anyagot kell letörölni a gyerekről és olyan helyeken is van, nem is értjük, hogyan kerülhetett oda. Szóval ezt még otthon is nehéz lett volna megoldani, nem hogy egy 2 m2-es fülkében, ahol még a mozgáskorlátozott wc-t is kerülgetni kellett, a higiéniáról meg nem is beszélve.
Lényeg a lényeg, a megérkezésünk után a lakástulaj már várt minket, mint kiderült, azért volt ilyen gyors, mert ő lakik a szomszédban. Nagyon kedves, aranyos kis öregúr, a lányáé az ingatlan, de ő Stuttgartban él a családjával. Nem is jó megfogalmazás egyébként a lakás, mert egy különálló kis házban vagyunk, van terasz, kert – talán tavasszal megyünk is vele valamire -, egy háló, abból nyílik egy fürdőszoba, egy szép nagy nappali, konyha, plusz mosókonyha. Minden fel van újítva, tényleg egy szavam se lehet, pedig akik ismernek, tudják, eléggé finnyás vagyok ilyen téren, akárhova megyek, mindig takarítok, fertőtlenítek először. (Ami persze itt is megtörtént :-) ) Már vettem füstölőket és párologtatót illatgyertyákkal, hogy egy kicsit otthonosabbá tegyem a környezetet, kinéztem pár virágot is, jövő héten azokat is beszerzem. Első nap egyébként 200 euro-t költöttünk a bevásárlóközpontban, felkészültünk háborús időkre is. Dániel olyan extra kajákat kapott – amikkel semmire se megyek, de erről kicsit később -, hogy csak ámultunk és bámultunk, otthon ezeket még mutatóban se láttam. Ismét felhúztam magam azon, hogy míg Magyarországon egy rakás pénzt fizetünk ezekért, itt egy doboz tejpép, ami tényleg az ő korának megfelelő és nem 6 hónaposoknak való, kb. 1,5 – 2 EUR és ez nem gagyi márka, hanem Milupa és Hipp. Apa nagy elánnal vett egy szuper kenyérpirítót és egy vízforralót az új házba, ezek lettek az első szerzemények. Apropó ház! Már elkezdték az alapot ásni, ezúton kérnénk Gabyt és Konstot (akikkel szembeszomszédok leszünk), hogy meózzák majd a munkálatokat és tartsák szemmel a munkásokat, amíg meg nem érkezünk ;-)
Az idő mellesleg pocsék, pénteken olyan szélvihar volt, hogy az összes kukát felborította a szél, a kocsi ajtaját se tudtuk kinyitni. Rettenetesen hideg van, és eddig egy olyan nap volt csak, amikor nem szakadt az eső, ennyi erővel akár Londonba is költözhettünk volna. Az északibb város előnye, hogy sokkal később lesz sötét, hátránya, hogy reggel 7-kor még korom sötét van szinte, ami olyan szempontból ismét jó, hogy Dániel 9-ig simán alszik.
És akkor most róla. Az utazás, ahogy írtam, nem viselte meg, megszokta az új, nagyfiús autósülését, lelkesen nézeget, brümmög az autóknak, kamionoknak. Az, amitől tartottam, viszont bekövetkezett, az új környezet, az átmenetileg felborult napirend nyomot hagyott, alig akar enni valamit :-( Eddig soha semmi gondunk nem volt az evéssel, otthon, írtam is sokszor, a virslitől kezdve mindent belapátolt. Nyilván a kis gyomra se tökéletes, de teán és tápszeren kívül semmit nem hajlandó elfogadni, amihez le kell ülni nyugodtan. Tegnap megette végül a vacsoráját és az ebédjét is, de kínkeservesen tudtuk csak belediktálni és elveimmel ellentétben mindenféle játékkal szórakoztattuk közben. Bár nem sokszor tettem, de abban anno igazat adtam a védőnőnek, hogy nem szabad kergetni a gyereket a kajával az asztal körül, hiszen éhen nem halt még egyik sem ott, ahol adnak neki enni, kínálgatják, de annyira el voltam keseredve, hogy belementem az ökörködésbe. Egész egyszerűen egy laza csuklómozdulattal kilöki a kanalat a kezünkből, összeszorítja a száját és sértődötten néz, miszerint hogy képzeljük, hogy ő enni fog. A nagyszülők skype-on bíztattak persze, hogy majd rendbe jön minden, beleszokik ő is az új környezetbe, de én addig mint paramami agybajt fogok kapni!!!!! Ha már az apja virslijéből se kér, akkor gáz van. Ma tettem a teájába Normaflor-t, hátha tényleg a pocija rossz, kíváncsi leszek a hatásra, mert hétfőtől aztán Apa dolgozik és akkor végérvényesen ketten fogunk küzdeni egymással….
Lényeg a lényeg, a megérkezésünk után a lakástulaj már várt minket, mint kiderült, azért volt ilyen gyors, mert ő lakik a szomszédban. Nagyon kedves, aranyos kis öregúr, a lányáé az ingatlan, de ő Stuttgartban él a családjával. Nem is jó megfogalmazás egyébként a lakás, mert egy különálló kis házban vagyunk, van terasz, kert – talán tavasszal megyünk is vele valamire -, egy háló, abból nyílik egy fürdőszoba, egy szép nagy nappali, konyha, plusz mosókonyha. Minden fel van újítva, tényleg egy szavam se lehet, pedig akik ismernek, tudják, eléggé finnyás vagyok ilyen téren, akárhova megyek, mindig takarítok, fertőtlenítek először. (Ami persze itt is megtörtént :-) ) Már vettem füstölőket és párologtatót illatgyertyákkal, hogy egy kicsit otthonosabbá tegyem a környezetet, kinéztem pár virágot is, jövő héten azokat is beszerzem. Első nap egyébként 200 euro-t költöttünk a bevásárlóközpontban, felkészültünk háborús időkre is. Dániel olyan extra kajákat kapott – amikkel semmire se megyek, de erről kicsit később -, hogy csak ámultunk és bámultunk, otthon ezeket még mutatóban se láttam. Ismét felhúztam magam azon, hogy míg Magyarországon egy rakás pénzt fizetünk ezekért, itt egy doboz tejpép, ami tényleg az ő korának megfelelő és nem 6 hónaposoknak való, kb. 1,5 – 2 EUR és ez nem gagyi márka, hanem Milupa és Hipp. Apa nagy elánnal vett egy szuper kenyérpirítót és egy vízforralót az új házba, ezek lettek az első szerzemények. Apropó ház! Már elkezdték az alapot ásni, ezúton kérnénk Gabyt és Konstot (akikkel szembeszomszédok leszünk), hogy meózzák majd a munkálatokat és tartsák szemmel a munkásokat, amíg meg nem érkezünk ;-)
Az idő mellesleg pocsék, pénteken olyan szélvihar volt, hogy az összes kukát felborította a szél, a kocsi ajtaját se tudtuk kinyitni. Rettenetesen hideg van, és eddig egy olyan nap volt csak, amikor nem szakadt az eső, ennyi erővel akár Londonba is költözhettünk volna. Az északibb város előnye, hogy sokkal később lesz sötét, hátránya, hogy reggel 7-kor még korom sötét van szinte, ami olyan szempontból ismét jó, hogy Dániel 9-ig simán alszik.
És akkor most róla. Az utazás, ahogy írtam, nem viselte meg, megszokta az új, nagyfiús autósülését, lelkesen nézeget, brümmög az autóknak, kamionoknak. Az, amitől tartottam, viszont bekövetkezett, az új környezet, az átmenetileg felborult napirend nyomot hagyott, alig akar enni valamit :-( Eddig soha semmi gondunk nem volt az evéssel, otthon, írtam is sokszor, a virslitől kezdve mindent belapátolt. Nyilván a kis gyomra se tökéletes, de teán és tápszeren kívül semmit nem hajlandó elfogadni, amihez le kell ülni nyugodtan. Tegnap megette végül a vacsoráját és az ebédjét is, de kínkeservesen tudtuk csak belediktálni és elveimmel ellentétben mindenféle játékkal szórakoztattuk közben. Bár nem sokszor tettem, de abban anno igazat adtam a védőnőnek, hogy nem szabad kergetni a gyereket a kajával az asztal körül, hiszen éhen nem halt még egyik sem ott, ahol adnak neki enni, kínálgatják, de annyira el voltam keseredve, hogy belementem az ökörködésbe. Egész egyszerűen egy laza csuklómozdulattal kilöki a kanalat a kezünkből, összeszorítja a száját és sértődötten néz, miszerint hogy képzeljük, hogy ő enni fog. A nagyszülők skype-on bíztattak persze, hogy majd rendbe jön minden, beleszokik ő is az új környezetbe, de én addig mint paramami agybajt fogok kapni!!!!! Ha már az apja virslijéből se kér, akkor gáz van. Ma tettem a teájába Normaflor-t, hátha tényleg a pocija rossz, kíváncsi leszek a hatásra, mert hétfőtől aztán Apa dolgozik és akkor végérvényesen ketten fogunk küzdeni egymással….
Mondjuk ha apának több virsli marad, az nem olyan nagy baj :-)
VálaszTörlés