Az én történetem

Jól lemaradtam sajnos a blogírással, ennek több oka is van. Van köztük örömteli, van nem annyira örömteli. Kezdődött az én betegségemmel, ami nagyjából a Németországból való hazaérkezésem után kapott el. Eleinte vírusfertőzésnek tűnt, nem is kaptam gyógyszert, csak a tanácsot, hogy otthon pihenjek és feküdjem ki, bár a láz - ami nálam nem túl jellemző - gyanús volt. Rögtön az első nap iszonyatosan erős migrénes fejgörcsöm lett, ami másfél Algopyrin-től sem múlt el, ezért a háziorvos beküldött a sürgősségi osztályra. Komolyan, meg sem lepődtem, hogy ott kötök ki, halált megvető nyugalommal mentem be, végignéztem a vérvételem, branül-betételt, megvolt az EKG, aztán következett egy rutin mellkas röntgen, ahol szépen kiderült, hogy a vírusfertőzésre összeszedtem egy bal oldali tüdőgyulladást is, tehát azonnal antibiotikum. Infúzió be, hordágy, kitol a többi beteg közé. A sok tűszúrás, minden egyéb eltörpül amellett, amikor az ember szenvedő betegeket lát maga körül, lelkileg ezerszer jobban megrázott, mint a saját kálváriám. Balesetben elütött sérült, vesegörccsel küzdő anyuka, megmozdulni nem tudó nagymama....volt ott mindenki. Vérvételen kijött, hogy elég nagy gyulladás van a szervezetemben, CRP értékem magas, "egyébként" minden OK. 7 nap antibiotikum, szigorú fekvés, pihenés, nagy dózisú C vitamin és ne aggódjak, fejfájás elmúlik. 

Az ezután következő 4 napra komolyan nem emlékszem. Dánielt elvitte mama-papa, mert a sok kórokozó miatt nem tanácsolták, hogy otthon legyen, egyedül feküdtem, valami olyasmire emlékszem, hogy az összes Harry Pottert megnéztem, illetve végighallgattam, mert tv-t nézni nem tudtam. A 4. napon éreztem, hogy talán-talán erősebb vagyok, viszont az elképesztő fejfájás nem szűnt. Vissza a háziorvoshoz, aki ismét elmondta, ő ehhez kevés, induljak vissza a sürgősségire. Ismerősként fogadtak, szerencsére ugyanazt a tündéri doktornőt fogtam ki, mint pár nappal előtte. Újra vérvétel, újra EKG, azonnal neurológusi vizsgálat. Egy szakorvos-jelölt "lány(?)" jött le az osztályra, fél órán keresztül becsületesen vizsgált, semmit nem talált, viszont gyanakodott egy agyi idegpálya gyulladására, amit valószínűleg a vírusfertőzés idézett elő. Azonnal sürgősségi MR-t kért, amire 2 nap múlva kaptam időpontot. A nagy MR várakozás közben találkoztam egy volt kolléganőmmel, aki a fiával ült ott, nála egy edzőtábor során derült ki, hogy epilepsziás rohamai vannak. Fenomenális 2 órát ültem ott, semmi más nem volt körülöttem, csak beteg ember.....Az MR maga nem fájdalmas, ellenben meg lehet süketülni abban a "koporsóban", amibe betolnak, bár adtak egy fülhallgatót, amiben próbáltak valami nagyon nyugtató zenét sugározni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, mivel olyan halk volt, hogy az MR kattogása teljesen elnyomta. Reggel mehettem az eredményért, azt, hogy botorkáltam be a kisebb idegösszeomlásom miatt, nem tudom. 

Életemben nem bőgtem annyira, amikor megláttam, hogy negatív minden. Csak bambultam magam elé, zokogtam, szorongattam a leletet, aztán eszembe jutott, hogy akkor most mégis még milyen orvoshoz menjek. 4 dokiból végül 3 egyetértett abban, hogy a herpesz vírus az okozója az egésznek, aminek hordozója vagyok. Ez a vírus aktiválódott (pár sorral lejjebb le is írom, miért), megtámadott egy agyi idegpályát, ami mellett az agyhártya begyulladt. A bazi nagy szerencsém annyi volt, hogy azonnal kaptam antibiotikumot, de csak azért, mert kiderült, hogy van egy tüdőgyulladásom is bájdövéj, egyébként, nem adtak volna. Nos, amint ezen túl voltam, illetve még közben, kaptam a hírt, hogy az állásra, amire kb. 8 éve szerettem volna pályázni és amit most 8 év után meghirdettek, szóval behívtak egy interjúra. A karikákat a szemem alatt igyekeztem eltüntetni, napi 2000 mg C-vitaminnal tuningoltam magam és hát úgy-ahogy sikerült összekaparni magam a nagy napra. A negatív MR napján hívtak fel, hogy akkor fussunk neki a második, AC-körnek, fél napos teszt lesz a többi második körbe jutott jelentkezővel. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy csináltam végig, de nekem már olyan minden mindegy alapon ment az egész. Fontos volt, mert évek óta várok/vártam erre az állásra, de már nem akartam magam még jobban kicsinálni. Voltak egyéni és csoportos feladatok, közben pszichológusok, szakértők figyeltek minket, én meg akkorákat röhögtem magamban, vajon rólam miket írhatnak a jegyzeteikbe? :-)

Persze, mondanom sem kellene, a mostani munkahelyemen is állt a bál, teljes szervezeti átalakítás volt folyamatban, számítottak rám, mellette viszont ott volt, hogy nekem a mostani helyemen nincs tovább, nincs feljebb, slussz. Előző héten kaptam az újbóli hívást, nosza menjek be még egyszer a másik vállalathoz, még egy beszélgetést szeretnének. Kicsit már furcsálltam az egészet, mert 2 körösre tervezték a dolgot, de az idegtépő 20 perc után kimondták, hogy engem szeretnének felvenni. Idegösszeomlás, 120. rész.

A hab a tortán az volt, amikor megtudták, ki a jelenlegi főnököm, kivel kellenes egyezkedni rólam. Sajnos nem számítottam arra, hogy két "nagy ember" fog küzdeni értem. Ez egyrészt megtisztelő érzés, másrészt tudtam, hogy a mostani főnököm - bár korrektül tájékoztattam előre mindenről - nagyon mérges lesz. Végül nem a mérges jelző jött be, sokkal inkább a tomboló és vagdalkozó, végleg megnehezítve ezzel az itteni pár napomat. 

Az, hogy ez a fenti vírus aktivizálódott, egyértelműen az elképesztő sok őrlődésnek volt egyenes következménye, amit az utóbbi fél évben végigcsináltam a munkám során. A neurológus szerint a vegetatív idegrendszerem nem kicsit borult össze, nagyjából a béka segge alatt...alatt és azalatt vagyok most. Na, de innen szép a felemelkedés és a győzelem :-)

Még mindig nem lőttek ki minket a Holdra, ellenben a 24 óra ismét kevésnek bizonyul  a munkán kívüli tevékenységek elvégzésére. 

A szokástól eltérően most én voltam külföldön, Apa itthon Dániellel és mit ne mondjak, tökéletesen összedolgoztak. A munkatársaim, akikkel utaztam, szánakozva néztek rám, mit fog szólni a gyerek, hogy fogja viselni, sírni fog biztos, ő otthon én majd Németországban.....stb. Nem ismerik Dánielt. Biztos sok mindent elrontottam a nevelésében, nem hajtok a tökéletes anya címre, de egy valamit tuti jól csináltam/tunk. Dániel tudja, hogy soha nem hazudunk neki. Ha oltást kapott, tudta, hogy igen, picit fájni fog, érezni fogja, de utána el is múlik. Ha kúpot kap, kellemetlen lesz, de ettől megy le a láza. Ha anya vagy apa elviszik az oviba, akkor délután megyünk érte. Ha megígérjük, hogy megnézhet valamit a tv-ben, akkor megnézheti. És ha anya azt mondja, hogy most elutazik, de pár nap múlva visszajön, addig apával lesz, akkor ez így is fog történni. Egy könnycseppet nem hullatott, elmesélte az óvónéniknek, hogy most nem vagyok itthon, de biztos hozok majd valami meglepetést. Így is lett. Bár kék-fehér nem csőrös(!!) betonkeverőt kért, ilyet égen-földön nem találtam. Azaz de, csak az autópályán leelőztem. Egyik munkatársam halált megvető bátorsággal jött velem a gyerekboltba shoppingolni egyik nap, míg a többiek cipőket, ruhákat és ékszereket nézegettek. Belevetettük magunkat a játékosztály rengetegébe, ahol épp 20%-os akció volt mindenre, épp ezért minden környékbeli német apuka-anyuka-nagyszülő úgy gondolta, eljött az ideje a karácsonyi bevásárlásnak. Kicsit hasonlított néha a dolog valami zs-kategóriás amcsi vígjátékhoz, tülekedés, beszólások, egyebek, de mi kitartottunk. Végül betonkeverőből csak 1 métereset találtunk, ellenben volt egy szép ARAL tartályautó német felirattal abból a fajtából, aminek Dániel kb. fél éve szenvedélyes gyűjtője. Nem mondom, hogy a legolcsóbb, de kiváló minőségű, kapják a kiképzést rendesen, mégsem tört még le semmijük.

Aztán olyan óriási szerencsénk volt, hogy az AUDI-s tárgyaláson az asztalunkra bekészítettek egy-egy kis AUDI modellt (még e megbeszélés előtt kipróbáltam, hogy működik, ezt egy anyukának muszáj), így még ez is bekerült az ajándékok közé, sőőőőőőt, az AUDI Múzeumban is vettem egy A6-ot. Hétfőre aztán mindenki tudta már kívülről, hogy mikkel érkeztem haza, Dániel gondoskodott róla, hogy az egész ovi képben legyen :-)

Mostanában néha beszélgettünk arról, lesz-e Dánielnek tesója, ha igen, mikor. Nem vagyunk benne 100%-ig biztosak, hogy szeretnénk másodikat, nagyon sok mindentől függ, de azért többször kerül(t) szóba. Namármost a gyereknek határozott elképzelései vannak. Eddig fiú tesót szeretett volna, aki lehetőleg Máté öccse, Marcika legyen, hozzuk el, oszt jól van. Ez egy jó megoldás lett volna, mert a szülést is megspórolom, Marci lassan másfél, no problem. Na de a szülők nem biztos, hogy örültek volna ennek, így maradunk (ha esetleg) a saját gyerek megoldásnál. Dániel viszont egyáltalán nem biztos már benne, hogy jó lenne egy másik fiú, legújabb gondolata szerint legyen inkább lány és Lucának hívják (Luca Dániel egyik ovistárásnak a nővére és sokat játszanak együtt), szőke legyen és pont olyan, mint A Luca. Ez azt jelentené, hogy egy nála is rosszabb kiscsajunk lenne, így javasoltam neki, válasszunk másik prototípust :D

Dániel élete első pár napját a kórházban az én köntösömbe betakarva/tekerve töltötte. Ez a bizonyos köntös, hát, mit szépítsük a dolgot, már akkor is volt vagy 20 éves. Asszem a 14. szülinapomra kaptam, 5 évig szegényt nem is hordtam, így talán fiatalíthatunk is a korából. Akkoriban még biztos minőségibb ruhákat csináltak, mert semmi nem látszik rajta most sem, senki meg nem mondaná, mennyi idős.

Szóval eme híres köntös Dániel életében fontos szereppel bírt, imádta belefúrni magát, nyilván anya-illata volt :-) Aztán jöttek a különböző nagyon fiús-mintás-repcsis/verdás/tűzoltós takaró csodák, most meg már űrhajós van, szóval a köntös visszatért eredeti funkciójába, vagyis téli és hidegebb őszi időszakokban - mint most is - engem melegít reggelente és esténként. 

Tegnap Dánielt Apa altatta épp, akitől kért egy pohár fizet. Ő kiment, én pedig egy jó éjt puszira besiettem még, aztán a következő történt, miután átöleltük egymást:

-Anya, én annyira szeretem ezt a te köntösödet, ennek van a világon a legjobb illata!

Majdnem elbőgtem magam, honnan hívhatta elő a kis agyából ezeket az illat-élményeket! Szóval, lehet, hogy van/volt sok szép és ennél a ruhadarabnál sokkal drágább cuccom, de hogy ezt tartom a legnagyobb becsben, az is biztos. 

Dániel és a frappáns kifejezések

"Majd' megszakad a szívem, annyira csikis ez!"

Így kezdtük tegnap az altatási ceremóniát, ami abból állt, hogy én feküdtem Dániel mellett, ő pedig a fejünk felett lógó IKEA-s levél-baldachint simizte. Meg is kérdeztem tőle, hogy ez a kifejezés honnan van, mert hogy nem tőlünk, az tutkó. Kiderült, hogy Máté haverjától hallotta a közös ovis építkezés folyamán, így fogta és bele is tette a szókincsébe, hátha jó lesz még valamire. És így van nagyjából minden egyéb mással is. Néha elképesztően nehéz nem nevetni azon, amit és ahogy mond, mert teljes mértékben felfedezem benne a mi stílusunkat, ergó saját magunkat.

Mint például:

-Anya, hol van a kis sárga, billencses autóm?

-Nem tudom, Dániel, szerintem nézd meg az autós dobozodban.

-Jól van, nem vitatkozom veled.

-Anya, légy szíves ne szólj közbe, ha én magyarázok neked valamit. Szépen figyelj oda!

-Bújj bele rendesen a köntösödbe, mert megint megfázol és vihetlek orvoshoz! (übercuki)

Dániel tudományos gyerek. Esküszöm, nem mi tukmáljuk rá ezeket a dolgokat, mert szerintem sok ember azt gondolja, hogy szegénynek nincs gyerekkora és 12 évesen PhD-t szánunk neki. 

Most újra a világűr van terítéken, találtunk a neten egy HD minőségű tudományos kisfilmet, amit a NASA készített, na, most ezt nézzük úton-útfélen. A Szaturnusz mellett kedvenc lett a Mars és az egészben az a döbbenetes, hogy a gyerek jobban és gyorsabban felismeri a bolygókat mint én. Jó, az én bölcsész-fejemnek ezek a dolgok mindig is magasak voltak, de azért három és fél éves, basszus. Ma reggel szürcsölgeti a reggeli kakaóját, apja reggelizik mellette, majd egyszer csak felfigyelnek valami - számomra- kínai blablára, mire apja megjegyzi:

- Kisfiam, ez az Einstein-féle tér-idő kontinuum, majd egy kicsit később elmagyarázom neked, mi ez.

Mire a gyerek:

- Jó, most én sem érek rá, majd később én is elmondom neked.

A térképekkel ugyanígy állunk. Megszállottan nézegeti őket, milyen magasságkülönbségek vannak, hol vannak hegyek, kiteríti őket maga elé és a pici ujjaival követi a folyókat, utakat, mindent aprólékosan megvizsgál :-) Imádom!

Doktor Dani

Ma nagy napunk volt, Apát kitüntették :-) Dániel nem nagyon értette, miért megyünk ma ünneplőben, minek készülünk annyira (persze csak én, mert hát hogyne, hogy jobban izgultam mint az ünnepelt és hát hogyne, hogy én nem aludtam, ő meg igen), de a legjobban az zavarta, hogy tegnap este nem nagyon tudtam tevékenyen részt venni a kis életében. Abszolút dögrováson voltam, már meló közben éreztem, hogy valami nem stimmel, sőt, már reggel tudtam, hogy ez nem az én napom lesz.

No, az előtte levő este azért jól sikerült :-) Apa több ösztöndíj-pályázatot is beadott, de úgy indult neki, hogy ezen csak Nobel-díjasok nyernek, nem is remél semmit. Múlt héten már volt egy pezsgő a hűtőben (kedvencem, Martini Asti), bár én a "nagy alkoholista" észre se vettem és simán elsiklottam felette. Tegnap fél 7 után indultam haza lázasan, könnyes szemekkel és a láztól olyan szomjasan, hogy a Dunát kiittam volna. Egy Fonyódi ásványvizes palackot kaptam gyorsan elő, de aztán jött az instrukció, hogy talán nem ezt kellene megnyitnom, hanem......újabb Martini Asti. Ha síróversenyt lehetne rendezni, tuti nagyon előkelő helyen végeznék, mert bőgésben mostanában (szerencsére örömkönnyek miatt) élen járok. Így volt ez a mai nap is, már maga a ceremónia miatt homályosan láttam, pedig hivatalból is helyt kellett állnom :-) Lassan ott tartok mint terhességem idején, amikor a Kleenex kiskutyás reklámján bőgtem tele 100 db zsepit....mer' aranyos volt, na.

Szóval, tegnap mondtuk Dánielnek, hogy anya beteg, sajnos elkaptam tőle valami vírusos dolgot. Pénteken már haza kellett hozni szegényt az oviból, mert csak az óvónéni ölében ücsörgött és majdnem elaludt. Szerencsére nem volt több egy kis piros toroknál, de aznap délben és este 40 fok közelében járt a láza. Így aztán jött a kúp és a hideg vizes borogatás, majd szombat reggelre visszakaptuk a rosszcsont kisfiút. Na, én nem vagyok általában ilyen szerencsés és Dániel ilyenkor - valószínű jogosan - úgy érzi, elégtételt kell vennie minden egyes lázmérésért, vizes törölközőért, egyebekért. Jószívűen sajnál és simogat, de figyelmeztet, hogy akkor tessék bevenni egy csomó gyógyszert (nem mintha őt tömném velük), azonnal feküdjek le, maradjak nyugton, takarózzak be, legyek csendben és csak pislogjak :-) Hozza az orvosi táskáját, belenéz a torkomba, megvizsgálja a reflexeimet (biztos ami tuti jó erősen), füleimet, majd a Bogyó és Babóca című mese után szabadon megállapítja, bizony nekem fülgyulladásom van. És mivel anya a fenti dolgokat mind nem csinálja, ne is csodálkozzon ugye, hogy több napig tart a gyógyulás.Pedig doktor Dani megmondta.

No, nem kellett sokat várni, máris megvan az újabb érdeklődési kör. Dániel a kádban ülve egyik nap fogta a zuhanyrózsát és épp hatalmas habkupacokat készített sk, amikor is figyelmes lett valami roppant érdekes dologra. A vízáram jól megpörgette a habszigetet és máris özönlöttek a kérdések (most szembesültem vele, mennyire tájékozatlan vagyok egy csomó dologban): milyen gyorsan megy a víz egy áramlatban, a Balatonban van-e ilyen, van-e erről szóló mese (most szerezzük be a Némó nyomában című klasszikust) és a többi. Én meg csak álltam a tükör előtt hajszárítóval a kezemben és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy ezeknek a csöpp gyerekeknek micsoda baromi okos és jó kérdéseik vannak és hazai közoktatási "stratégiánk" micsoda baromi gyorsan kiöli belőlük ezt.

Aztán itt van még a természettudományok kérdése. Dániel például  a fűnyírótól fél, de a bogarak mindenféle fajtája lenyűgözi. A mamával lótetű vadászatot szoktak rendezni a kertben, simán megfog meztelen csigát, hernyót, földi gilisztát. Szerény személyem finoman fogalmazva ódzkodik ezektől a kis élőlényektől, de a gyerek mellett megtanultam uralkodni magamon, értsd, nem rendezek sikítójelenetet egy lepke miatt (az megvan egyébként, hogy tulajdonképpen egy régi-régi gyerekkori dolog miatt a lepke az egyetlen állat, amitől félek?!), ha 1 méteres határon belül jön. Azt nem állítom, hogy bemennék egy lepkeházba is, de fejlődőképes vagyok, amit az is mutat, hogy tegnap 1 órán keresztül a hernyók bebábozódását lestem a tv-ben néha lassított, néha pedig gyorsított felvételeken. 

Az oviban változatlanul minden rendben van Danival, bár épp a múltkor mesélte bűnbánón, hogy büntiszékre kellett ülnie. Nagyon lelkiismeretes ilyen dolgokban és örülök neki, hogy mindig, mindent elmond nekünk. Máté barátjával összekaptak valamin, erre Dániel leborította a LEGO várat, amit építettek közösen. Hát, ha csak tényleg ennyi volt, nem tudom, miért kellett büntibe ülnie, de mindig megfogadtam, hogy nem leszek olyan szülő, aki úgy gondolja, hogy az ő gyereke soha semmi rosszaságot nem csinál és mindig mindenben ártatlan. Így aztán megbeszéltük, hogy legközelebb inkább dumálja meg Mátéval a dolgot és ne romboljon, de ilyenekért eszem ágában sincs leszidni, sőt, megköszöntem, hogy aranyosan bevallotta és elmesélte. Sajnos Andi nénitől és Viki nénitől el kellett búcsúznunk, mivel a középsős csoporttal mentek tovább, így most egy új - de nagyon aranyos - óvónéni van velük Melinda néni mellett.

Zűr az űrben

Szóval az úgy kezdődött, hogy volt a dinó-mánia. Aztán egyre több dinós könyv, amiben Dániel egyszer csak elérkezett a dinoszauruszok kipusztulása című fejezethez és ott, akkor meglátta: egy óriási meteorit, ami tűzcsóvával közeledik a Föld felé. Innen nem volt megállás, dinók kicsit sarokba téve, szülők ráállítva: YouTube, hogyaszongya meteorit, aszteroida. 

Dádá, alig vannak feltöltve érdekes anyagok :-) Ugyanis Dánielnek nem mindegy. Ne legyen gyerekes, mert azt nem szereti, legyen nagggggyon komoly az egész, még jobb, ha valami drámai zeneszám is megy a videó alatt, ja, és lehetőleg ne beszéljen alatta se a NASA, se valamelyik híres egyetem asztrofizikusa. Köszönjük!

Ebből van kábé 4 darab, így lassan két hete mást sem csinálunk, csak ezeket lessük. Közben pedig gondolkodunk és beszélgetünk.

-Anya, én űrhajós szeretnék lenni, hogy fel tudjak menni a Holdra.
-Hát, Dániel, én büszke leszek rád nagyon, de azért ez egy elég veszélyes foglalkozás.
-Nem lesz semmi bajom (kezeivel nagyon magyarázva), vigyázok majd, nehogy leessek a Földre, mert akkor kicsit beverném a lábam és megint be kellene ragasztani, mint a múltkor.

Szóval gyerek megtanulta apjától, mi az a gravitáció (nem, nem mi erőltetjük, őt TÉNYLEG érdeklik ezek a dolgok), milyen bolygók vannak (kedvence a Szaturnusz), mi, hol kering. Na jó, azzal még nem jutott dűlőre, hogy miért van az, amikor mi lefekszünk, vannak olyan gyerekek, akik felkelnek, mert hogy náluk nappal van...és milyen jó nekik, mert mehetnek játszani.

Tehát most nem dinókutatásból fog megélni a gyerek, hanem űrkutatásból. Kíváncsi vagyok, ezután mi következik.

Ajjajjajjj, röstellem magam kellőképp....Na jó, mentségemre legyen mondva, nyaraltunk, pihentünk, nyaraltunk, kertrendeztünk, pihenni próbáltunk és kezdtünk mindent előröl. 

Végre-végre van ovi, szerintem mi jobban vártuk, mint Dániel. Szóval az az igazság, hogy a gyereket elfoglalni minden nap értelmes programmal, játékkal egyszerűen képtelenség. Hiányoztak a haverjai, nekünk hiányoztak az óvónénik, néha kicsit egymás idegeire mentünk és a többi. Viccesen azt szoktam mondani, hogy az utóbbi hónapokban ízelítőt kapunk a kamaszkorból, Dániel ugyanis keményen edz minket az eljövendő évekre. Olyan nincs, hogy apa vagy anya valamit jobban tud, szelektív hallása a "nem" szó totális ignorálásában nyilvánul meg (ilyen szó nincs az ő szótárában), ja és néha kicsit visszamegy bébibe, hogy megnézze, ezt vajon hogy reagáljuk le. Apja türelmetlenebbül, én humorosabban próbálok nevelni, de nem egyszerű kérem szépen.

"Odamegyek és jól lebüfizem a ruhád!" - szokta volt mondogatni a gyermek fenyegetésképp, amit azért inkább megmosolygunk, de épp tegnap röpült felém a tv távkapcsolója is, ezt viszont már nem hagyom szó nélkül. Látom rajta, hogy szégyelli magát, mindig bocsánatot is kér, de kb. 10 perc elteltével a szó elszáll alapon kitalál valami más eszement dolgot. Legnagyobb projektünk az új nagyfiús ágyba való szoktatás volt, ami egybe esett azzal, hogy apja Amerikába távozott másfél hétre. Szerintem kellőképp ügyesek voltunk, de még manapság is bepróbálkozik az "anya, aludj mellettem" című hisztivel. Bevallom, egy-kétszer megtettem, szóval megveregethetem a saját vállam, de azt azért mégsem tartottam jó ötletnek, hogy nesze fiam, itt az új ágyad, mássz bele, oszt' kuss reggelig. 10-ből 9-szer néma csendben kel fel reggel, kilopódzik a nappaliba és olyan halkan tologatja az autóit, hogy az apjával csak nézünk egymásra. Még véletlenül se dudál, berreg, monológozik ilyenkor, szigorúan megvárja, amíg felkelünk és aranyosan elmondja, hogy nem akart minket felkelteni.

De dicsekvésnek szánom azt is, hogy legújabb hóbortja a dinó-kutatás és a csillagászat. Utóbbihoz a dinók kipusztulása révén jutottunk, manapság bújom a netet, hol találok videót aszteroidákról és meteorokról. Az Árkádban van épp egy dinoszaurusz kiállítás, mi jól elmentünk az első napon, majd a gyerek végigfutotta a hatalmas modelleket, felsorolta, melyiknek mi a neve, melyik hús- és melyik növényevő, aztán leültünk plüssdinót szeretgetni. Örömmel konstatálta, hogy aszongya van egy pacicefaloszaurusz (vagy csak "paci") (hivatalos nevén: pachycephalosaurus), majd elmagyarázta egy anyukának, nézze csak meg jobban a megvastagodott koponyatetőt. Ad 1: baromi büszke voltam a gyerekemre, Ad 2: azt nem mondtuk el, hogy elsőként a Jurassic Park nézése közben találkozott vele a gyerek. Nem hiszem, hogy ennek a filmnek az ajánlása benne lenne bármelyik Ranschburg vagy Vekerdy könyvben, de hát istenem.

Hogyan készüljünk az anyaságra - lépésről lépésre:

1. Az anyaságra való felkészülésként, először menj le a legközelebbi háztartási boltba, öntsd a pénztárcád tartalmát a pultra, és mondd a pénztárosnak, hogy nyugodtan szolgálja ki magát. Azután menj a szupermarketbe, és intézd el, hogy a fizetésedet közvetlenül nekik utalják át.

2. Ahhoz, hogy átérezd az elkövetkezendő éjszakákat, sétálj a szobában fel és alá délután 5 órától este 10-ig, válladon egy 4-6 kilós nedves csomaggal. 10 órakor tedd le a csomagot, állítsd be az ébresztőórát éjfélre, és menj aludni. 2-kor kelj fel, és sétálj megint a csomaggal fél óráig. Állítsd be 3-ra az órát. 3-kor, amikor megszólal a vekker, kelj fel! Énekelj a sötétben halkan 4 óráig. Állítsd be az órát 5 órára. Kelj fel és csinálj reggelit! Csináld ezt 5 éven át és közben nézz ki boldognak!

3. Képes vagy elviselni a rendetlenséget, amit a gyerekek csinálnak? Hogy ezt megtud, kenj csokoládékrémet a kanapéra és lekvárt a függönyökre! Dugj egy halat a hifitorony mögé, és hagyd ott egész nyáron! Dugd az ujjaidat a virágágyásba és húzd végig a frissen festett falon. A foltokat fesd át zsírkrétával! Na, hogy tetszik?

4. A kisgyermekek öltöztetése nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Végy egy polipot, és egy hálós szatyrot. Rakd a polipot a szatyorba úgy, hogy egyik karja se lógjon ki sehol! Rendelkezésre álló idő: egész reggel.

5. Felejtsd el a sportautókat és vegyél egy kisbuszt! Ne is gondolj arra, hogy otthagyhatod a ház előtt fényesen, csillogóan! A családi autók nem így néznek ki. Vegyél egy csokoládé jégkrémet, és tedd a kesztyűtartóba. Felejtsd ott! Végy egy tízforintost és dugd be a magnóba! Vegyél egy nagy doboz csokis parányt, és öntsd a hátsó ülésre! A fűnyíróval néhányszor menj neki a kocsi oldalának! Most már tökéletes.

6. Készülj fel a sétára! Várj a vécé előtt egy fél órát, majd menj ki a bejárati ajtón. Gyere vissza. Menj ki. Gyere vissza. Menj le az utcára. Gyere vissza. Menj le megint. Sétálj az utcán egészen lassan 5 percig. Vizsgálj meg minden eldobott cigarettacsikket, rágógumit, használt papír zsebkendőt és döglött bogarat útközben (ez de ismerős - a szerk.). Ugyanazon az úton gyere vissza és ordíts olyan hangosan, ahogy csak bírsz, amíg minden szomszéd ki nem jön és rád nem mered. Add fel, és menj haza! Most már alkalmas vagy arra, hogy sétálni vigyél egy kis gyereket!

7. Menj le a szupermarketbe! Vigyél magaddal valamit, ami jól modellez egy óvodás gyereket. Egy felnőtt kecske remekül megfelel a célnak. Ha több gyereket szeretnél, több kecskét vigyél. Vásárold meg a heti zöldséget anélkül, hogy a kecskéket látótávolságon kívülre engednéd. Fizess ki mindent, amit a kecskék megesznek vagy tönkretesznek. Amíg ezt nem tudod könnyen megcsinálni, addig ne is ábrándozz a gyerekekről!

8. Vájd ki egy dinnye belsejét és csinálj rá egy kis lyukat. Akaszd a mennyezetre, és lendítsd meg! Végy egy tányér spenótfőzeléket, és egy kanállal próbáld meg a spenótot a lengedező dinnyébe kanalazni, miközben berregsz, mint egy repülőgép. Csináld, amíg a spenót fele el nem fogy. A maradékot öntsd magadra, de úgy, hogy a padlóra is jusson belőle bőven. Most mar alkalmas vagy egy 12 hónapos gyerek etetésére!

Anatómiai kérdések

Dániel régóta érdeklődik már afelől, mi van bennünk, miért nézi Ági doktor néni a fülét, miért hallgatja a tüdejét és a többi. Jelen pillanatban a csontváz került a középpontba, olyannyira, hogy kopogtatja saját fejét (mi az a koponya?), vizsgálgatja az én kezem, vajon hasonlít-e az övére, miért állnak ki a csontok itt-ott és egyáltalán miért vannak bennünk ilyenek. Szerintem a vezérhangyát az indította el, hogy egyik ovis társának a nővére leesett a játszótéren a mászókáról és eltörte a kezét. Viki néni, az óvónénijük elmesélte a csoportban, hogy Lucának eltört a csontja és be kellett gipszelni a kórházban a karját, hogy összeforrjon rendesen. Na, ez kellőképp érdekes volt, első kérdése úgy hangzott, úgy törik-e el a csont, mint ahogy apa leejtette a befőttesüveget? :-) Aztán itt van a sebek kérdése is, miért vérzik? Apának volt egy kisebb műtétje nemrég, csak egy tapaszt kapott a két öltésre és nem fürödhetett, na, ez már még érdekesebb volt, vajon miért? Most hogy lekerült a kötés, Dániel szakszerűen minden nap megvizsgálja a heget, miért piros még egy kicsit és miért van az, hogy ez megmarad örökre? A felsorolásból ne maradjon ki a fogak kérdése sem: hogy lehet, hogy neki egyszer csak kihullanak a tejfogai és nőnek újak, de nekünk felnőtteknek már nem. 

Eszembe is jutott, volt egy nagyon aranyos sorozat az én gyerekkoromban: Egyszer volt...hol nem volt... az élet. Imádtam, nagyon aranyosan és érthetően elmagyaráztak mindent, mind a mai napig emlékszem a vörös vértestekre, ahogy meneteltek és a csúnya, gonosz bacikra és vírusokra. Szerencsére elkezdték vetíteni az MTV2-n, szerintem bekapcsolódunk :-)

Dániel és a tesókérdés

Dani szobájába pár hónappal ezelőtt applikáltunk fel sötétben világító csillagokat, amik nagyon tetszenek neki. Ki is nézett magának egy-két kedvencet, néha alvás előtt odamegyünk, megtapogatjuk őket, ilyenkor elmeséli, hogy ez a nagy az apacsillag, mellette a közepes az anyacsillag és van egy pici-pici, ez pedig a Danicsillag. A múltkor azonban változott a felállás és a Danicsillag helyett tesócsillagot mondott. Meglepődtem rendesen (oviban hallja, látja, hogy sok társának van tesója), rá is kérdeztem:

- Szeretnél te is tesót?

- Igen.

- És ha lenne, mit szeretnél, kisfiút vagy kislányt inkább?

-.....a Máté tesója jó lesz.

Kicsit elkapott a röhögő görcs, hogy akkor megyünk Mátéékhoz, bekopogunk és elhozzuk kölcsönbe a tesóját, lízingeljük kicsit, végülis, jó megoldás ez :-)

Még mielőtt valaki kombinálna: egyelőre nincs tervben és útban sem a tesó!

Önállósodik a gyerek

Dániel a nagy kerti fürdőzés után úgy döntött, nem jön ki locsolni velünk, hanem bent marad dinós filmet nézni. Hallom, ahogy kiabál, anya, gyere, pisilnem kell és nem tudom feltenni a wc-re a szűkítőt. Mondom neki, várj egy percet, rögtön megyek. Mire beértem, a gyerek (igaz, hogy a hátulja volt elöl) bepelenkázva ül a kanapén. Kérdezem, ez meg honnan van, mire értetlenül rám néz: Bementem a szobámba, kivettem a pelust és bepelenkáztam magam....há' megoldotta!

A dundi anyuka, az izmos apuka és a szuper-okos kisfiú

Esti meseolvasás/könyvnézegetés közben:
Apa: - Dániel, itt van ezen az oldalon a dundi néni. Ki dundi a családban?
Dániel: - Anya! (nem is igaz, ez a zuram merénylete csak ellenem :-) )
Apa: - És ki a legizmosabb a családban?
Dániel: - Apa!
Apa: /kicsit gondolkodva/ - És ki a legokosabb?
Dániel: - Any...any... Nem! Én!

Sajnos elért minket a második nagyobb betegség, bár szerintem hálásak lehetünk a sorsnak, hogy 3 év alatt csak ennyi jött. Igazából nem is elhúzódó dologról van szó, Dani elkapott egy bakteriális fertőzést, amitől begyulladt a füle, ami - csodák csodájára - egyáltalán nem fájt neki, viszont a tüdejére elég rendesen ráment a kórság, így most már a második köptetőt szedi szegénykém. Valószínű ovis dolog lehet, de hát egyszer az ilyeneken is át kell esni. 

Tulajdonképpen a magas láz volt a legijesztőbb az egészben. Aznap reggel már láttam, hogy valami nem stimmel Dániellel, hisztisebb volt - oké, most van a dackorszak közepén, de ez a nap ezerszer rosszabb volt bármelyiknél - , semmi nem volt jó, se az ölemben, se kint (akkor érkezett meg Yvette is), talán csak az dobta fel a napját, hogy délután elmentünk az Árkádba átvenni a vadiúj, aznap érkezett névvel ellátott futóbringáját. Na, hát ez szenzációs volt. Mondja apja, hogy tartsuk titokban kicsit a bicajt, tudtuk, hogy nem lesz jó idő szinte egy hétig, minek spannolni a gyereket. Én tartottam is magam, csak annyit tudott, hogy csomagért megyünk. (Meg is kérdezte: Már megint neked jött valamid, anya?!) Kifizettem az árát, majd a hölgy közölte, hogy háááát...csöppet nagy a doboz, úgyhogy menjek vele hátra, majd ott odaadja. Utólag belegondolva, annyira nem volt gigantikus, de amint megláttam, tudtam, hogy ebből nem lesz titkolózás, mert a bringa békazöld (teljesen természetes, hogy ilyen színnek KELL benne lenni)-fekete (nagggyon dizájnos) kormánya kikandikált a csomagolásból. Dániel itt rájött a turpisságra és nagy hangon kiabálta: Naaaaa, mi lehet a csomagban????, a kasszánál várakozók pedig mosolyogva nézték az örömét. /Ilyenkor egyébként mindig úgy meghatódok, hogy azért milyen aranyosak tudnak lenni az emberek, ha egy boldog kisgyereket látnak./

Mondanom sem kell, az első padra le kellett ülnünk és ki kellett bontanunk a bicót, ami hát nem volt egyszerű mutatvány. A ragasztószalag úgy rá volt téve, hogy már a tenyerem zsibbadt, ahogy próbáltam szétszaggatni, Dani persze ugrálva drukkolt, hogy lehetőleg a fél pláza oda is figyeljen, ahogy anyuka nekifeszül az ellenségnek. Gondoltam arra is, hogy a magas-sarkúmmal beütöm az oldalát :-) hehe, de aztán a lakáskulccsal való nyiszatolás hatékonyabbnak bizonyult és tádámmmm....röpke 5 perc alatt előjött a futóbringa. Gyerek fel aztán el, én meg csak pislogtam, hogy akkor most eljött a futás ideje???!!!! Komédiába illő jelenet voltam, ahogy kistáskával, elegáns cipőben, kosztümben és egy bazi dobozzal a kezemben mentem a szélvész fiam után, mert én naiv azt gondoltam, hogy azért kell még egy kis gyakorlás a futóbicajhoz, de tévedtem, már begyakorolta a mozdulatokat az oviban. Tulajdonképpen a tizedik méter után már röhögtem magamon, voltak olyanok, akik csak mosolyogtak rajtam (ők gondolom szintén anyukák lehettek), voltak, akik tátott szájjal bámultak, de végül 10 perc alkudozás után sikerült kikeverednünk és elhagynunk a bevásárló központot a parkoló irányába. Mondanom sem kell, eleredt az eső, így a fentieken kívül még egy esernyő is került a kezembe, no mindegy. Otthon még jól beöltöztünk esőkabátba és a kicsit szemerkélő eső ellenére (is) elmentünk bicajozni, Dani imádta! Éjszaka aztán - biztos ez is rátett egy lapáttal - arra ébredtem, hogy Dániel kiabál nekem, a kis homloka tűz forró volt. Hát, ennyit még soha nem mutatott a lázmérő, rögtön hoztam a Germicid kúpot, aztán innentől alig hunytam le a szemem, folyton figyeltem, mi van vele. Másnap orvos, és a diagnózis: kezdődő középfül-gyulladás. Persze a Mamával nem volt gond a vizsgálat, önként és dalolva csinált mindent, amit Ági néni kért tőle (naná, hogy otthon eljátszottuk, de én rosszabbul jártam, mert 3 szurival távozhattam csak), majd elmondta neki, reméli, finom gyógyszereket ír fel. :-) Megnyugtatásképp: már jól van, bár oviba még nem mehet, de a mama-papa szolgáltatást kiélvezve rosszalkodik napról-napra.

Apa és Anya Kelet Párizsában

Igen, mert hogy így nevezték még a századforduló környékén és utána is pár évtizedig, aztán sajnos ezt a fővárost is utolérte a hanyatlás, mint annyi más csodás helyet Európában...most kezdenek talán kigyógyulni a múltban történtekből. Ez a poszt most nem is annyira Daniról fog szólni - persze nem fog kimaradni belőle - hanem rólunk, bevallom, évente kétszer élvezzük, hogy Papa és Mama van a gyerekkel, mi pedig kettesben vagyunk végre pár nap erejéig. Mostani utunk Bukarestbe vezetett. Sokan kérdőn néztek ránk, vajon miért ide, igen, jogos a kérdés, de Gyurinak megbeszélése van az itteni Műszaki Egyetemen egy kollégájával, így aztán kisebb tanakodás után úgy döntöttem, fizessük be az én repülőjegyem is, eljövök. Eleinte úgy volt, hogy Izlandra repülünk  - bizony :-) - , de aztán ott valami probléma adódott, így maradt Bukarest, de nem bántuk meg. Jó, Izland a maga egyediségével biztos top úticél és 10-ből 9 ember tuti oda utazna....még sort kerítünk rá szerintem. ;-)

Az út Bécsből alig 1 óra, mire a Nők Lapjában elolvastam 3 cikket, már csatolhattam be magam újra, mert leszálltunk, OK, benne volt az is, hogy megnézegettem a legújabb parfüm és ékszer-trendeket a repcsis nőcis magazinban. A reptéren kellemes meglepetésként ért minket, hogy amíg odahaza több hete nem láttuk a napot, itt hét ágra sütött és olyan meleg volt, hogy egy szál rövid ujjúban simán grasszálhattunk. Bevallom, nem nagyon voltak elvárásaink azzal kapcsolatban, vajon milyen lesz itt, mi fogad minket, mert az ember általában Erdélyről hall sok szépet és jót, annál tovább nem nagyon mennek a turisták, ez ki is derült az itteni turisztikai kiadványokból is. Bukarestben például az ide látogatóknak csak 1/5-e külföldi, a többi mind román állampolgár, aki eljön a fővárosba. Ennek okát sok mindenben lehet keresni, én nem vagyok szakértő, mi csak az egyszerű látogató szemével nézzük a helyi látnivalókat, különlegességeket, de mivel szerencsére megadatott, hogy sok helyen megfordultunk már (közös életünk előtt is nagy utazók voltunk külön-külön), van mihez hasonlítanunk. Először is hadd mondjam el, én itt a magam fehér bőrével-zöld szemével és szőkés hajával abszolút "északi típusnak" számítok, megnéznek az emberek, simán lerí rólam, hogy nem idevalósi vagyok. Ami tetszik, hogy nagyon udvariasak velünk. Nyilván ezekből a találkozásokból nem lehet általánosan igaz következtetéseket levonni, de egy ország pr-ja, ahogy egyik volt, általam nagyra becsült tanárom mindig mondta, a határátkelőhely - jelen esetben a repülőtér - mosdójában és az első fogadtatásnál kezdődik, az első benyomást nagyon nehéz felülírni utána. A segítőkészség megvan, csak sajnos az idegennyelv-tudás hiányzik...elképesztő nehéz olyan embert találni, aki érthető módon tudna kommunikálni angolul és/vagy németül, bár az is igaz, ha olaszul vagy franciául tudnánk, akkor biztos könnyebb lenne. A román nyelv valami döbbenetes módon hasonlít e két utóbbira, a metróban elhangzó tájékoztatásokat hallva simán azt hinnénk, hogy a két ország valamelyikében vagyunk. Szerintem közelebb áll az olaszhoz, már csak a hanglejtés miatt is, de nálam okosabbak szerint meg tiszta francia, nem vitatkozom, sajnos csak az indogermán nyelvek mennek. Apropó metró! Azért a budapestiek figyelmébe ajánlanám, hogy ilyen tiszta metrókocsikkal még életemben nem találkoztam. Egy árva firka, ledobott szotyihéj, szemét nincs, ragyog a tisztaságtól, megpucolt ablakokkal, le a kalappal. Itt egyébként valamennyi metrókocsi egyben van, tehát simán át lehet sétálni egyikből a másikba és az utasok között metróőrök is "járőröznek" , akik általában kb. 1,90 magasak és 120 kilósak, tehát nem valami kis mellékállásban ténykedő múzeumőrt kell elképzelni. Valószínű már az ő puszta jelenlétük is eltántorítja a vandálokat. Példát vehetnénk erről, nekem nagyon tetszik!

Az árak sokkal alacsonyabbak, mint nálunk, 20 lej-be kerül egy heti bérlet, ezt tessék 70 F-tal felszorozni és elképedni, mennyiért lehet itt utazni, szemben mondjuk Budapesttel, ahol még koszos is minden. A boltban azért nagyjából ugyanannyi az élelmiszer, mint nálunk, egy-két kivétel persze van, de a "nyugati márkák" nem engednek. Első napon egy nagyon hangulatos kis étteremben vacsoráztunk, degeszre ettük magunkat és nem a legolcsóbbat választottuk az étlapról. Kiváló minőséget kaptunk (bőséges adagot), nagyon kedves, udvarias, mosolygós pincérektől, mindezt pedig (2 limonádéval, 1 cappuccino-val és 2 pohár sörrel együtt) nagyjából 6000 Ft-ért.

Tegnap megnéztük a Parlament épületét, amit ugye Ceausescu kezdett el építtetni. Nagyon vártam, imádom a történelmi helyeket, bár igaz, ezt 84-ben kezdték el, tehát nem egy több száz éves épületről beszélünk, de azért legendás, hiszen a Pentagon után ez a világ második legnagyobb épületkomplexuma, a Guinness rekordok könyvébe pedig a tömegével is bekerült, mint világelső. Sajnos az építkezés egyben tragikus is volt, hiszen 22ezer ember dolgozott egyetlen diktátor megalomán tervei és álmai megvalósításán, 3 műszakban, a hét minden napján. 700 tervező végezte a kivitelezést, több tucat templomot és zsinagógát romboltak le azért, hogy a dombot,amelyen áll, elkészítsék. Állítólag C. annyira nem értett az építészethez és térben annyira nem tudott elképzelni semmit, hogy sokszor 1:1 arányban fel kellett neki építeni valamit, mert nem tudta felfogni, hogy is ábrázolja azt a makett, amit elé raktak. Arról is szól a fáma, hogy a belső főlépcső azért rendelkezik olyan alacsony fokokkal, mert amikor C. egy ellenőrzésen felment rajta, megbotlott (nem volt egy magas személyiség, most elő lehet szedni a "diktátorok mind alacsonyak" elméletet) és utasította az építészeket, hogy azonnal bontsák le és építsék újra alacsonyabb lépcsőfokokkal az egészet, nehogy ilyen még egyszer előforduljon. No comment. Fogták, széttörték a már kész márványlépcsőt, ment a zúzdába, majd egy hétig bányásztatták a munkásokat, hogy újat szerezzenek.

A túránk (alagsor, nyilvános termek és tetőtér) 2-kor kezdődött, 20-25 fős csoportokban engedik be az embereket. Sajnos útikönyvet, vagy bármilyen tájékoztatót magyarul nem lehetett venni, volt angolul, olaszul, franciául, románul...aztán ennyi. Kicsit csodálkoztam, hogy magyarul (hát szomszédok vagyunk) nincs, meg németül sincs, aztán Gyuri elhúzott onnan, ne reklamáljak annyit, a néni kezdett csúnyán nézni rám, pedig tényleg csak rákérdeztem, magyar van-e. Idegenvezetőnk egy Marius nevű alacsony srác volt, aki ugyan tört e az angolt, de szenzációs volt, le a kalappal. Sok idegenvezetésen voltam, de ilyenen még nem. Vicces volt, volt benne önirónia is rendesen, nem szépítgette a dolgokat, közben pedig olyan informatívan, érdekesen mesélt, hogy nem lehetett nem odafigyelni rá. Fotózni csak úgy lehetett, hogy külön megvettük a fotójegyet, anélkül nem engednek, jól látható helyre ki kellett tenni a kis fityegőt, miszerint "photo-video". Mivel Marius olyan ritka (vagy csak általam ritkán tapasztalt) képességgel rendelkezett, hogy amilyen kicsi volt, olyan hangosan beszélt, ezért simán el tudtam menni a csoporttól nézegetni, végig hallottam, miről beszél. Volt olyan tájékoztató, ahol azt olvastam, rekordok könyve ide vagy oda, elképesztően giccses és csúnya az egész, azért én földig hajolok az erdélyi fa- és kőfaragók, függöny-szőnyegszövők előtt, akik képesek voltak ezt létrehozni. A világon 5 helyen lehet találni rózsaszín márványt, ez az egyik. (Marius szerint csajos terem).

Kb. 5%-át lehetett megnézni, mivel itt működik a román titkosszolgálat is, ezért rengeteg terembe nem szabad bemenni, a másik ok pedig, hogy a sok titkos ajtó és föld alatti bunkerrendszer mind a mai napig nincs teljesen felderítve. C. (mint ugye a diktátorok úgy általában) betegesen félt a merényletektől, ezért a komplexum tele van mindenféle átjárókkal, labirintusokkal, szerintem feléről mind a mai napig nem is tudnak. 

Szóval nagyon szép a hely, bár hadd jegyezzem meg, ami nem tetszik, hogy a közterületek ápolása nem éppen erősségük. Mondhatunk akármit a mi Kossuth terünkre, hogy drága volt, nem volt az, így-úgy amúgy, de azért szégyen, hogy a Parlament és sok egyéb közigazgatási intézmény székhelye és otthona úgy néz ki, mint egy közepesen elhagyatott telek a falu szélén. Egy fűnyírót kellene csak rátolni, meg néha kigazolni a virágágyasokat, kivenni a félig elszáradt töveket, oszt' jónapot, meg is volna. A kerítés alól tör fel a gaz, szó szerint, mert a látogató majdnem elbotlik a gyökerek által felnyomott betondarabban, a parkoló kockakövei között fél méteres magasságban burjánzik a sok növény, a virágágyásokat meg sem említem, szerintem a tavaly elvirágzott növények vannak benne és sajnos ez a megállapítás nem csak az ország házára és annak környékére igaz.

Egyébként megéri eljönni ide!

Dánielünk mindez idő alatt mama-papa hotelben van, természetesen annyira élvezi, hogy tegnap telefonon sem akart velünk beszélni. Nem érti még valahogy ennek a lényegét, hogy ilyenkor messze vagyunk tőle és szeretnénk hallani a hangját, míg én a mamával beszéltem, ő a papával karattyolt a munkagépekről és csak bekiabált annyit, miszerint ne felejtsünk el neki hozni Kinder tojást :-) Megtörtént egyébként ennek megvásárlása, csak annál sokkal jobbat találtunk, és helyi márkát! Megpróbálok feltölteni pár képet is, remélem sikerül. 

Az én gépem nem tudja befogni a felét sem...

Ez "csak" egy snassz folyosó

A legendás rózsaszín márvány terem

Az építkezés kezdeti fázisa

A mesemondó

Imádom ezt a kort, a maga nehézségeivel és problémáival együtt. Most szembesülünk a közösség erejével, vagyis miket tanulnak a gyerekek egymástól...és igen, ezek többségben nem jó dolgok. Viszont igyekszem nem csak ezeket nézni, hanem az össz-képet és az pedig igenis pozitív.

Itt van például a mesélés. Mindig sokat olvastam róla korábban, mennyire jó egy kicsinek, ha lefekvés előtt olvasnak neki, vagy egyszerűen csak könyvet nézegetnek vele. Dániel ezt már szó szerint követeli és ha megkésünk a fektetéssel, akkor is muszáj valamilyen könyvet  - ha csak 5 percig is - megnézni, átfutni. /Meg sem említem, hogy persze a munkagépes sztoriknak van a legnagyobb sikere./ Ami pedig szenzációs, hogy a legjobban mégis azt szereti, ha csak úgy költünk egy mesét...bármiről, vagy az én gyerekkori sztorijaimat mondom el. Kedvence az, amikor a kertben sóska-szedés közben megcsípett egy méhecske (nem kárörvendő módon kedveli ezt, csak most a bogarak is beléptek az érdeklődési körébe így tavasszal), ezt szerintem vagy ezerszer elmondtam már, van, hogy napközben is, amikor nem megy aludni. Ilyenkor mindig feltesz egy csomó kérdést, mint például miért volt mérges rám a méhecske?, miért eszünk sóskát?, miért egészséges?, miért nyúltam épp oda?....stb...stb. Előző héten volt láza, szerencsére csak 1 napig, mert átfutott rajta valamilyen vírus, akkor is el kellett mesélnem, hogy voltam én kisebb koromban beteg, mit csinált velem az én doktornénim, és kellett-e lázat mérni akkor is? Azt veszem észre, sokkal könnyebben elfogad így dolgokat, ha hallja, hogy igen, apa és anya is volt gyerek, nekünk is kellett gyógyszert szedni, de ettől mindig elmúlt a bajunk és bizony volt lázcsillapító kúp is (ezzel állandóan küzdünk, de bevallom, gyerekként én is utáltam, alig vártam, hogy a gyógyszert le tudjam nyelni).

Aztán ha épp kedve tartja, mint például tegnap a fürdőkádban, ő is költ mesét. Megkérdezte, szeretném-e hallani a fogkefe történetét...hát naná :-) És elkezdi: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény fogkefe (a "szegény" mesei kifejezést szerintem az ovis mesemondásokból tanulta), aki kék volt. Én már kezdtem beleélni magam a kék fogkefe sztorijába, mire huncutul elmosolyodott és be is fejezte: itt a vége, fuss el véle, kopasz Jancsi felesége (ez is ovis tudás). :-) Kérdem tőle, hogyhogy ilyen kis nyúlfarknyi lett a mese, mire ő: "Nem van tovább a fogkefés történet, ez csak ilyen kis rövid volt." :-)))) Este persze tovább gondoltuk az egészet és kibővítettük azzal, hogy a fogkefe mindig nagyon várta, hogy megmossa Dani a fogait vele, ő beleszőtte azt is, hogy tapadókorongja is volt, így aztán egész jó mese lett belőle. De a nap történéseit is így összegezzük lefekvés előtt.

Egyre jobban tetszik Dánielnek ez az ovi-dolog, aminek én naggggyon örülök. Eleinte dilemmáztam ugye, hogy jó lesz-e a falusi óvoda, nem kellene inkább mégis a munkahelyünkhöz közelebbi, városi ovi mellett döntenünk, de az elmúlt hetek azt bizonyítják, nem döntöttünk rosszul. Egyrészt az óvónénik szenzációsak. Andi néni, aki a vezető is egyben, tökéletes a kiscsoportnál, abszolút gyerekként kezeli őket, de betartatja velük a szabályokat, olyan pont-jól-szigorú és következetes. Dánielt imádja, kicsit meg is illetődtem, amikor ezt elmondta nekünk, azt hiszem, Dani ebben a tekintetben rám ütött, mert a dicséreteket valahogy nem tudjuk a helyükön kezelni. Maximalista vagyok amióta az eszem tudom és ehhez tartozik egy rossz tulajdonság is, miszerint sokszor nem hiszem el, ha valamit jól megoldok, vagy megcsinálok, mert mindig azt nézem, a fene egye meg, lehetett volna jobban is....Na, a gyerek pontosan ugyanilyen. Pedig nem sulykolok bele semmit és igyekszem a saját szüleim "hibáit" (amiket én felnőtt fejjel annak ítéltem meg) nem elkövetni.

Dani talán épp ezért lett az utóbbi időben másabb, és ezt csak pozitív érelemben értem. Nem akarok nagyon filózgatni ezen, nem is szeretem ezeket a levezetéseket, de azért említek egy példát. Amikor én kisgyerek voltam, imádtak a szüleim, tényleg, mindig is ezt éreztem, de például soha nem hangzott el a szájukból az, hogy szeretlek. Szerintem egymáshoz sem :-( Talán ez volt az első, amit megfogadtam, hogy én Dánielnek a maga szintjén persze, de igenis kimondok mindent. Azt is elmondom neki, ha rossz kedvem van, elmagyarázom neki, hogy miért, ne csak azt lássa, anya fáradt és idegesebb kicsit. Elmondom neki nagyon sokszor, hogy szeretem, szeretem azt, hogy ő a kisfiam, hogy ilyen! És azt veszem észre, most már ő is ki/elmondja azt, amit érez, nem hallgatja el, azt is mondja, ha rossz a kedve, ha fáradt, ha nem volt jó napja, mert mondjuk a dömper nem az övé lett homokozáskor. És kicsit ilyenkor úgy érzem, igen, talán sikerül majd olyan kisgyereket nevelnem, akiből nem a fejem-a-homokba-dugom felnőtt lesz, hanem nyíltan és világosan ki tudja majd fejezni az érzelmeit. Persze azért előjön nála a féltékenység, amikor megölelem Apát és odabújok hozzá, neki akkor mindig halaszthatatlan közölni valója van felém, ami nem ér rá, és egyből magának akar, viszont ha arról van szó, hogy valami kis csínytevés legyen, egyből apjához megy, aki ebben benne is van.....nyakig....ilyenkor mondom nekik, hogy ejnye fiúk, Dániel meg csak kuncog azzal a tipikus "a szeme se áll jól" félmosollyal.

Mondóka szinten is remekül áll, minden nap előad valami újat, persze csak akkor, ha neki kedve van hozzá. Most tanulnak az ujjukon számolni, édesen rakosgatja a kis ujjacskáit, mert azért na, nehéz ám 3-at mutatni, meg 4-et, meg ide-oda tenni a hüvelykujjunkat és egyebek. 

Növekedése elképesztő iramban beindult, nem győzünk neki ruhákat venni, no meg cipőket, arról nem is beszélve, hogy a cipők orra is elég kemény kiképzésnek van kitéve, ja, és már nem lehet rajta akármi. Legjobb, ha valamilyen munkagép, vonat, autó vagy dinoszaurusz virít mindenen, így a lábam lejártam, mire a C&A-ban találtam markolós és tűzoltós pulcsikat :-)

Na, most nagy bajban vagyok/voltam, mert nem igazán tudtam, milyen címet adjak eme kis bejegyzésnek. A csodafiú? Vagy Dániel, a mintaóvodás? Netalán A gyerek, akinek az ovit kitalálták, de az anyja még azért aggódik, mi lesz később? (Jó, utóbbi lehet hosszú lett volna)

Há' kérem szépen az van, hogy Dánielnek az ég adta világon semmi gondja nincs az ovival, imád ott, az első napon máris csomó barátot szerzett, mindent megeszik/iszik, amit elé raknak, nincs problémája az ott alvással...meg még sorolhatnám. Kicsit sem éreztem hülyén magam, amikor anno elmentünk Andi nénihez bemutatkozni és elmesélni, milyen a gyerekünk, mert ahhoz képest, amit mi ott elmondtunk tulajdonképpen "csak" 180 fokos fordulat állt be. Apja szerint ez annak köszönhető, hogy itt már nem tipegő picurokként kezelik őket, hanem tényleg partnerként mindenben, igen, vannak szabályok, amelyek tiszták, világosak és érthetőek, mégis megvan minden, ami egy gyereknek a kíváncsiságát kielégítheti, egyben pedig fejlesztő jelleggel lehet rá. A véleményem a csoport létszámát tekintve semmit nem változott, tehát változatlanul úgy vélem, rengetegen vannak a két óvónénire. 

Szerintem az is óriási szerepet játszott a könnyű beszoktatásban (amellett, hogy a bölcsi csak előnyére változtatta a gyereket), hogy egyszerre többen is jöttek újak, úgyhogy például két iker kisfiúval már az első naptól kezdve sülve-főve együtt vannak. Ők 3 évig otthon voltak anyukájukkal, velük többet is maradt ott az édesanyjuk, így amikor én 1-2 órára, majd fél napra eljöttem, Líviához csapódott Dani is, ő pedig kedvesen, szeretettel foglalkozott vele. Be is lopta magát a szívembe emiatt, nagyon-nagyon jól esett, hogy soha nem rázta le Dánielt. Persze most már az ő srácai is "egyedül" vannak, de azt hiszem, nagyon jó kis közösség van alakulóban.

Amin én teljesen ledöbbentem, az a lányok agresszivitása. A kisfiúk szemmel láthatóan nyugodtabbak, nem bántják egymást  - jó, tudom, majd később bepótolják - míg a csajok minden piti dolgon összevesznek, hisztiznek, sőt, nem is egy van közöttük, aki az óvónők figyelmeztetése hallatán kinyitja az ajtót és egyszerűen közli, hogy akkor ő kimegy és nem jön vissza, majd bevágja maga után. Nyilván ez gyerek(nevelés)függő, de akkor is ledöbbentem, hogy ez tényleg ennyire jellemző lenne a lányokra ebben az életkorban????? 

Még a poszt végére hadd dicsekedjek el: volt fotózás a múlt héten és amennyire a fiunk a böcsiben gyűlölte és alig lehetett odaállítani, most 9 azaz kilenc darab képet csináltak róla és Viki néni szerint ilyen türelmesen gyereket fotózkodni ő biza még nem látott. Na, az én állam itt is leesett, főleg a végeredményt meglátva :-) Jaaaaa és ovi óta Dániel önmaga jön állandóan puszit adni (eddig nem erről volt híres), hogy mennyire szeret minket (én itt ingadozom az elolvadás és a bőgés között).

No meg engedtessék meg kicsit büszkének lenni magamra is, előléptettek, új pozícióm van, ami kicsit menedzseri funkciókkal is jár, így a hazaérkezésem nem túl korai, ellenben nagggyon jól érzem magam benne :-) Azon még gondolkodom, hogy petíciót adok be a nap 26 órára bővítéséről....

Első nap az oviban

Azt nem írom le, hogy jómagam, milyen idegbeteg voltam, szerintem tök fölösleges, úgyis mindenki tudja, hogy para-anyu vagyok. 

Dániel már pár hete hallgatja tőlünk, miszerint aki 3 éves nagyfiú, az oviba megy és már nem bölcsis, ott is lesznek szuper játékok aranyos óvónénik stb. és úgy láttuk, segítettek neki a kis közös beszélgetések, pozitív izgalommal várta az első napot. Szerencsére  - bár ez lehet csak nekem volt ilyen jellegű megnyugvás - még 4 másik kisgyerek is most kezdett, így nagyon megértőn néztünk egymásra a többi anyukával és jól elbeszélgettünk, amíg a csemeték játszottak, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Az, hogy Daninak helikopter lesz a jele, már tavaly eldőlt, amikor beírattuk, mivel a csiga sajnos már foglalt volt, a markolóra is lecsapott valaki, de kissrác a légi járműveket is szereti, ezért a helikopter jó választásnak tűnt és hamar meg is szokta, hogy ez bizony már nagyfiús jel :-) Sajnos az oviban  -  ez annyira nem pozitív - rengetegen vannak. Engem bevallom nyomaszt és aggaszt ez a tömeg, hiszen a kiscsoport szobájától messze kaptunk csak öltöző helyet, a nagy- és középső csoport terménél. Dánielen is úgy vettem észre, hogy megilletődött a nagyobb gyerekek láttán, akik persze nagyon féltőn közelítettek hozzá és vigyáztak rá, egy szavam sem lehet, csak hát mégis jobb lett volna, ha a csoporttársaival/mellett öltözhetnénk. Hab a tortán, hogy másik két kisfiú is "lakik" a szekrényünkben, szóval Dani tornazsákja és kabátja már csak kint fér el az oldalsó akasztón. Lehet, hogy megint faksznis vagyok, de a bölcsi után valami elképesztő ez a gyerekáradat, remélem nem megy a törődés, figyelem rovására. Átöltözés után bementünk a szobába, most Nyuszi-csoportos lett Dániel. Elég korán érkeztünk, a többiek azt mondták, itt nem veszik olyan szigorúan a késést, mivel reggelit nem kapnak a gyerekek, így többen csak fél 9 után jelentek meg. A bölcsiben 3/4 8-ra már mindenki ott volt, kifejezetten kérte is Kati néni és Jutka néni, hogy addigra mindenki legyen átöltözve a szobában, mert reggelit kaptak és evés közben nem szerették, ha érkezett valaki, ez mindig megzavarta a többieket.

Tehát mi szinte az elsők között érkeztünk, ami olyan szempontból jó volt, hogy kicsit megnéztük a játékokat, megismertük Andi nénit - aki tündéri - és pár kisgyereket. Dánielen elsőre észrevettem, hogy egy Máté nevű kisfiút pécézett ki magának, aki szinte ugyanolyan magas mint ő, kedves, mosolygós. Odahívott magához, megsúgta nekem, hogy szeretné, ha Máté ülne majd mellette, és olyan mázlink volt, hogy szinte egy napon születtek és mivel születési sorrendben ülnek a kis asztaloknál, ezért rögtön meg is találtuk az új havert. 

A nap első része mondókázással és körjátékokkal telt. Hát, ez egy kicsit kihívás volt, mert Dánielnek annyira tetszettek az új autók, kirakók és legók, hogy szívesebben foglalkozott és játszott volna azokkal, de nem lehetett. Ezután Andi néni köré ült mindenki a nyuszi párnákra és mese jött. Volt, aki tátott szájjal hallgatta és voltak páran, akik egymás rugdosásával voltak inkább elfoglalva - ilyenkor állapítom meg magamban mindig, mennyire tisztelem az óvónőket, bölcsis gondozónőket a türelmükért, én már a plafonom lettem volna :-) Bááááár, hozzáteszem, Andi néni és egy anyuka megkérdezte tőlem, hogy gyerekekkel foglalkozom-e, mert tízórai után 3 gyerek ült az ölemben (Dániel nem volt köztük), kettő kislány pedig a hajamat simogatta, mert nagyon tetszett nekik, ahogy befontam. Mondom neeeeeem, nem, nagyobb "gyerekekkel" foglalkozom, akik már egyetemisták, bár sokszor nem érzem a különbséget ;-)

Ebéd előtt aztán a nagyobbak, mert hogy vannak itt a csoportban bőven olyanok, akik már 4 évesek is elmúltak, kimentek Viki nénivel az udvarra, a nyuszikák - ahogy a kicsiket hívják - pedig bent maradtak ismerkedni a környezettel, így végre volt idő a felfedezésre is. Szerencsére Máté is maradt, neki és Dánielnek olvastam a markolós könyvből, aztán párás szemmel néztem őket, ahogy egyre inkább elkezdtek együtt játszani a többiekkel, építettek és Dani nem nekem mutogatta állandóan a művét, hanem kooperált a többiekkel. A mosdóban akadt azért nehézségünk, mert a kisfiúknak itt piszoárba kell pisilni, Dániel meg csak nézte-nézte először, hiszen a bölcsiben sima kis wc-k voltak, de hamar megszokta, sőt, a végére büszke is volt, hogy ő igazi fiúsba pisil :-) Minden gond nélkül mosott egyedül kezet és fogat ebéd után, én meg rájöttem, hogy mennyire kisfiúnak tartom még mindig, holott persze, nem felnőtt még, de olyan sok mindent meg tud csinálni nélkülem, egyedül is és büszke voltam rá, hogy így helyt állt az első napon. Ebéd után mi hazajöttünk, Andi néni sem akarta egyből bedobni a mély vízbe, hogy ott is aludjon, holnap pedig újra megyünk és megpróbáljuk milyen az, amikor anya - mint anno a bölcsi kezdetén - eljön 1-2 órára.

Utolsó hét a bölcsiben

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire meg fogjuk szeretni a bölcsit, Danival az élen. Tündéri kis közösség alakult ki, jó fej anyukákkal, szuper dadusokkal, egy szó mint száz, sajnálom, ugyanakkor meg örülök is, hiszen bakker 3 éves lesz a fiam, oviba megy.....aztán most született! Épp a múltkor olvastam el a legelső bejegyzésemet, utána pedig azokat, amiket a szülésről írtam. Felelevenedett (kommenteljen valaki ide, ha ezt a szót egyben elsőre ki tudta mondani) bennem az egész, olyan volt, mintha mindez tegnap történt volna, aztán a blogon lévő kis szülinapi ikon (is) figyelmeztetett rá, hogy idestova egy 3 éves történetről nosztalgiázom.

3 év alatt a pici babacsomagból egy önjáró, nagyszájú és imádni való kis srác lett, aki most épp dackorszaka kellős közepén jár és egy hangyányival több türelem kell hozzá, de egyébként meg a világ legnagyobb csodája az életünkben! Nagyon-nagyon tud szeretni, ugyanekkora akarata is van ezzel együtt, és jelenleg mozdonyvezető, vagy kukásautó-sofőr szeretne lenni, de a legjobb lenne  - véleménye szerint - ha inkább ő maga lenne a kukásautó, vagy inkább rönkszállító, mert az menő :-) Kistesót nem szeretne, főleg lányt nem (nem mintha útban vagy tervben lenne), ugyanis kikötötte, hogy mi csak őt szeressük és punktum :D

Reginát már dobta, jelenleg Jázmin kisasszony a kiválasztott, akivel kéz a kézben ücsörög a bölcsi babakonyhájában és átdumcsizzák az élet nagy dolgait. Apja szerint a gyereknek jó ízlése van (eddig a szőkékre bukik), ő lecsekkolta, majd közölte is Kati nénivel a véleményét, engem már azzal fogadott, hogy tessék megnyugodni anyuka, apuka áldását adta a kapcsolatra. Szóval e téren nekem nincs nagy beleszólásom a gyerekem életébe, talán oviban.

Tapossuk hát az utolsó hetet, Kiscsigából nemsokára Helikopter lesz....

Dániel ismét vicces .-)

Feltettem egy arcmaszkot, gondoltam hátha segít valamit rajtam - ennyi idősen mindent be kell már vetni:-)
Dániel rám néz:
-Anya, dobjunk rád egy plédet!
-Miért!?
-Mert nagyon csúnya vagy!

Legalább őszinte :-))))

Napi kis vicces

Ma reggel panaszkodtam Dánielnek reggeli készülődés közben, hogy sajnos tönkrement a csizmám, vennem kell majd magamnak egy újat. Erre ő:
- Hajolj ide anya, súgok valamit!
- Oké, mondd!
- Én már vettem neked egy új csizmát.
- (örülök) Tényleg? És milyet?
- Egy narancssárga kukásautós gumicsizmát, hogy csinos legyél.

IMÁDOM!!!!!!

Időt nyertünk!

Nyertünk egy kis időt, mivel a bölcsiben még számítottak Dánielre februárban, így ezt a hónapot még ott tölti és csak március elején kezd az oviban. Bevallom, nem bánom a dolgot, ráadásul pont most volt otthon egy hetet egy kis vírusos megfázással, szóval az utolsó hetéről pont lemaradt volna, el sem tudtunk volna köszönni Kati és Jutka nénitől, no meg a többiektől. Ma reggel nagy volt az öröm, több okból is, először is láttunk egy nagy markolót a bölcsi előtt, ezek a járművek általában a nap fénypontjai (mi, szülők persze anyázunk a forgalom-elterelés és állandó útszűkület miatt, de a gyermekek szájtátva nézik a folyamatokat), aztán Regina ölelgette Dánielt és persze puszilgatta is, hiszen teljes egy hétig nem látták egymást a kis turbékolók. Az én fiam szemérmesen ácsorgott csak a puszidömping és simogatások kellős közepén, megszeppenve nézett rám, lehet, az volt a gond, hogy én ott voltam és nem tudta, mit kezdjen magával :-) Mindenesetre szenzációsan aranyosak voltak!

Nemsokára pedig eljön a 3. szülinap, Dániel kitalálta, hogy vagy kukásautós vagy markolós tortát szeretne, úgyhogy jelenleg hajtok egy olyan cukrászt, aki meg tudja valósítani a gyerek elképzeléseit. Ízlés dolgában is nagyot fordult a világ, a doktor néninél meglátott ugyanis egy oltásra váró kisfiún egy billencses pulóvert, azóta olyat hajtunk....vettem egy monster truck- os és egy tűzoltós (nagy létrás!!!) verziót, amiknek nagyon örült - no meg amúgy kinőtte az eddigieket és lassan havonta cserélni kell minden cuccát - de hát mégsem billencses. Elképesztő......:-S Na, azóta azt csináljuk, hogy kettőből lehet választani öltözéskor, ez eddig bejött, így nem mondhatja, hogy én tukmáltam rá az aznapi ruházatot. Merhogy 3 évesen ilyen gondok is vannak :-)

Arra viszont büszke vagyok, hogy összepakoltuk együtt azokat a játékokat, amikre már nem volt szüksége, vagy megunta és odaadtuk olyan gyerekeknek, akiknek nincs ennyi. Először meg volt sértődve, hogy ezek az ő dolgai, miért kell másnak adni (persze csomagoláskor éppen mindig az kellett, amit meglátott), de nagyon aranyosan megértette, hogy vannak olyanok, akiknek nem telik játékra. 

A dumájáról már nem is írok semmit, mert nagyjából nincs olyan dolog, amit ne tudna kifejezni, agya mint a szivacs....elképesztő. Jelenleg Verda-rajongás (azon belül is Matuka) van nála, így az ott hallott dolgok a mindennapi kommunikációban is feltűnnek, például így:

Épp fociztunk a minap, Dániel persze nálam ezerszer ügyesebben rúgta a lasztit, egyszer azonban béna-anya is képes volt egyenesen belerúgni és gólt lőni, mire a fiam:

- Jó vagy Cimbi, ügyes voltál!

Szevasz! :D

Válasz

Valaki érdeklődött egy korábbi posztomnál, hogy Dánielnek a masszív hasfájásra mi vált be?

Na, én sem fogom feltalálni a spanyol viaszt, meg nem is vagyok orvos, csak azt tudom, hogy a gyereknek 3 hónapos koráig olyan mértékű hasgörcsei voltak, hogy ihajj. Mindent, de mindent kipróbáltunk, én 100%-os bizonyossággal egyikre sem mondanám, hogy tuti ez vagy az hatott. Ideig-óráig. Anno én próbáltam nem túl sok tejterméket fogyasztani, hogy ne menjen át az anyatejbe, mivel allergizáló lehet - lehet helyettesíteni szójatejjel például.

Dánielnek a kendőzés vált be igazán: magamra kötöttem, ebben a heyzetben fel vannak húzva a baba lábai (előtte érdemes kikérni hordozási tanácsadó segítségét, aki megmutatja a helyes kötést. Nekem szerencsém volt, mert a barátnőm ezzel foglalkozik ő adott kölcsön kendőt és segített a tanulási fázisban), teljesen olyan pózban van mint a pocakban és ráadásul anyán! Dani egy pillanat alatt megnyugodott, elaludt, én meg csináltam a dolgom, semmi nem is zavarta, ugyanúgy az én szívverésemet hallgatta, mint addig 9 hónapig. Nem vagyok elvakult e téren, tudom, sokan túl alternek találják ezt a módszert, nálam szkeptikusabb ember kevés van a világon, de saját tapasztalatból mondom, hogy használ! (És NEM lesz elkényeztetve ezzel!!!)

Talán ami gyógyszerként a "legjobb", az a Papaverin csepp, ennél azonban óvatos lennék. Barbiturát származékot is tesznek bele, ami nyugtató hatású, nem gondolnám, hogy ilyen kicsi babáknál jó a szedálás. Az egyik orvosunk direkt nem írta bele a receptbe (úgy keverik ki gyógyszertárban), a másik magán orvos meg (40 év tapasztalatával) belekevertette.

Szintén remek volt a hintázás, erre az ADAMO hinta a legjobb. A mozgás itt olyan módon segíti ellazulni a babát, hogy teljesen úgy érzi magát, mint a anyaméhben. Dani ebben is órákat szundizott teljes nyugalomban.

De ami megnyugtató -bár tudom, akinek hasfájós a gyereke, annak kivárni ezt örökkévalóság -3 hónapos korra szinte napra pontosan elmúlik, mert megérik az emésztőrendszer és onnantól nincs semmi baj. Kitartás!!!!!

Boldog új évet kívánunk!

Kezdjük talán azzal, hogy igyekszem nem ennyire elhanyagolni majd szegény blogot, mert ha így folytatom, akkor legközelebb Dániel 18. szülinapja alkalmából fogok írni egy ünnepi bejegyzést.

 

Remélem, senki nem tudta magát kipihenni az ünnepek alatt :-), másnak se legyen már jobb, mint nekünk. Szóval ez a két hét nem arról szólt, hogy hesszeltünk és pihiztünk, hanem kőkemény meló volt. Nekem újra előjöttek a szokásos év végi - szerintem tuti stresszből és fáradtságból fakadó - egészségügyi gondjaim, túl vagyok kb. 3 vérvételen, amik közül az utolsó már olyan volt, hogy majdnem két hetet vártam az eredményre, mert ennél bonyolultabb vérképet égen s földön nem csinálnak. A tüneteket kiváltó okokra nem jöttek rá, minden negatív lett (szerencsére, persze ennek örülök), minden orvos széttárta kezét és feladta. /Ha lenne még, akkor tuti jelentkeznék a Dr. House-ba, hogy eddig megoldatlan rejtélyként engem is "fejtsenek meg"/

Erről ennyit, ezen is túl leszek....

 

A karácsony maga jó volt, bár Dániel a fa láttán sírógörcsöt kapott, holott előtte 3 napig csak arról beszéltünk, hogy majd jön a Jézuska, hoz kis fát, fel lesz díszítve....mi csak lestünk, amikor azt sem tudta szegényem, kihez bújjon kettőnk közül. Szerintem összekötötte valahogy a Mikulással, aki most sem örvendett túl nagy népszerűségnek. A bölcsiben a többiekkel együtt énekelt neki, élvezte, de amikor a Mama munkahelyén ki "kellett" mennie, hát, ismét csak a földet nézte és úgy szorította a kezem, hogy majdnem eltörte. Jövőre nem lesz ekkora felhajtás, mert látom, ezek a "kötelező"dolgok nem jönnek be neki, úgyhogy nem is erőltetjük. Hozzáteszem, azért az ajándékoknak nagy örült és amikor megbarátkozott a fával és hogy itt nem lesz Mikulás, akkor nagy elánnal csomagolt, mégpedig annyira, hogy szinte az apja ajándékait is kibontotta, mivel szerinte ami ott volt, az az övé. :-)

 

24-én aztán körbe-körbe jártunk mindenkit, bele is fáradtunk, főleg Dani, akinek brutálisan sok volt a felhajtás és az ajándék, legközelebb ezt is másként szervezzük, mert egyértelmű, hogy kicsi még ehhez a nagy happeninghez, teljesen be- és felpörög tőle. Mielőtt azt gondolná valaki, hogy nem élveztük azért a szünetet, azt megnyugtatom, de igen, csak egy 3 évest lekötni két hétig nem gyerekjáték, szó szerint. Következő nagy feladat, hogy felkészítsem az ovira, sajnos már csak januárban van bölcsi, aztán nagyfiúként oviba vonul Dániel, amihez nem fűlik túlságosan a foga. Kijelentette, hogy ő a Jutka nénivel és a Kati nénivel szeretne maradni, más nem kell, és nem megy el a bölcsiből, jó lesz  a csiga jel végig, nem kell a helikopter. Na, szóval most valahogy innen kell elindulni. Még jó, hogy karira megkaptam Vekerdy legújabb könyvét (egyébként receptre írnám fel minden szülőnek és tanítónak/tanárnak), gyűjtögetem a hasznos tanácsokat egy nem elvakult pszihológustól, akinek a gondolataival tejes mértékben tudok azonosulni.

 

Dani egyébként "kamaszodik", de viccet félretéve, teljesen normális gyerek módjára próbálja meg érvényesíteni az akaratát, az ÉN és az ÉN akarata mindenek felett áll. Bevallom, ez néha abban is megnyilvánul nála, hogy ütöget - nyilván a bölcsiben így lehet érdekeket érvényesíteni - , utána meg néz bűnbánóan. Na, nekem baromi nehéz ilyenkor türelmesen elmagyarázni huszadszorra is, hogy kisfiam, ez nem szép dolog, szomorú vagyok, hogy így viselkedtél. Látom rajta, hogy érti, ez nem helyes, valamelyik nap meg is kérdezte, hogy anya, szeretsz akkor is, ha rossz vagyok? Majdnem elsírtam magam, megbeszéltük, hogy persze, anya és apa imádja akkor is, ha kicsit rosszalkodik, csak mérgesek vagyunk éppen akkor a viselkedése miatt. Egy nagyon szuper anyákból álló fórumon meg is kaptam, hogy agresszív és buta a gyerek, hááááááát......én nem látom ennyire sötétnek a jövőt, szerintem feszültség és frusztráció levezetés történik itt és nem gondolom ebből, hogy azért csinálná, mert nem szeret minket. Na, de hát ugye ez az ország tele van szuperanyákkal :P