Készülődünk....

Bizony, Dániel idén már totálisan tudatában van annak, hogy a december egy szuper hónap lesz számára, mert hogy jönni fog a Mikuls bácsi és a Jézuska.

Bevallom, sokat filóztam rajta, mit mondjak/mondjunk neki, hogy kerülnek az ajándékok a fa alá és a kis csizmákba, bevalljuk-e, hogy anya-apa-család veszi ezeket, de arra jutottam, hogy nekem életem legszebb időszaka volt ez a pár hét kisebb koromban és maradjon meg addig ez a varázs, ameddig elég nagy nem lesz ahhoz, hogy tudja. Szóval, bőszen énekelünk, készülünk és Dániel tuningolja is magát rendesen, miszerint jó gyereknek kell lenni no meg ő bizony oda fog menni a Mikulás bácsihoz, nem úgy mint tavaly. Na, ezt viszont nem erőltetem, persze beszélgetünk róla, hogy senkit nem bánt, ad majd csomagot, de tavaly - igaz, ennyire azért nem vette az adást ezzel kapcsolatban - inkább az én nyakamba bújt és én adtam elő repertoáromat :-) Pedig Mikulás bácsi nagyon meglepődne, ha meghallaná, mennyire édesen tudja énekelni a Kis karácsony, nagy karácsony... és Hull a pelyhes fehér hó című slágereket. Majd beszámolok! :-)

Énektudása szenzációs. Szerintem majdnem az összes dalt kívülről tudja, amit születése óta énekeltem/tünk neki és imádja hallgatni a dalocskákat. Amíg a régi lakásban laktunk, fel volt szerelve az ajtóra az Adamo hintája, délutánonként ebéd után állandóan abban szundított el, én pedig az elalvásig kitartóan daloltam minden éneket, ami eszembe jutott, aztán szorgalmasan bővítettem is tudásomat a jutyub-ról :D Általában a harmadik-negyedik dal végére Dániel édesdeden szundított (2-3 óra hosszat), de bevallom, volt olyan is, amikor kb. ötödször kezdtem újra az elejéről a műsort. Szóval dalolászásom közben mindig azon gondolkodtam, vajon fog-e a fiatalember emlékezni ezekre...és lám, majd' 3 éves korára szinte - kisebb segítséggel - az összeset tudja. Először szégyenlősen kezdte el őket, aztán amint rájött, hogy a nézőközönség elképesztő üdvrivalgásban tör ki, bámit is ad elő, felbátorodott és egyre nagyobb elánnal folytatta. Nem tudom, eddig hol vagy hogy tárolta kis agyacskájában ezeket a tudományokat, de kétség sem fér hozzá, meglett az eredménye a sok dalolásnak, sőt, elalvás előtt még Maci Úr, Simi Úr és újdonsült barátja Rozmár (alias Rozmi) is kap alatatódalt, ahogy anno ő is tőlem.

Gondoskodásban egyébként jelest érdemel Dániel, nagyon-nagyon szereti a kisebb gyerekeket, nagyon vigyáz rájuk és abszolút tudja, érzi, hogy kell közeledni hozzájuk. Viszont előtört belőle a pedagógus szellem is, rengetegszer visszahallom saját szavaimat tőle, amikor mondjuk a betonkeverőjét vagy kukásautóját "neveli" mint például: "Ejnyeeeee, betonkeverő, ne szemetelj, mert neked kell összetakarítanod!" vagy "Türelem, türelem autó, ne nyávogj, mert azt csak a cicák csinálják!" Néha apjával együtt majdnem kitör belőlünk a nevetés, egy 3 éves tökmag szájából azért vicces ezeket hallani, de aztán inkább nem tesszük, legalább tudja, érti, mikor kell használni őket... bár amikor neki mondom, néha nem vagyok annyira biztos ebben....

A bölcsis mindennapok is megjelennek nála, és hát igen, hoz haza rossz dolgokat is, de ezek annyira nem vészesek, simán el tudjuk magyarázni neki, hogy Regina harapdálással kifejezett szeretete nem jó, mert ha kedvelünk valakit, akkor megsimizzük és megpusziljuk inkább. Tegnap például ültünk a bilin - azért többes számban, mert nekem is ott kellett dekkolnom a szőnyegen - és nézgettük az apjától kapott szuper munkagépes enciklopédiát, miközben azon dolgoztunk, hogy a kakamanó belepottyanjon végre a bilibe. Dániel egyszercsak közölte, hogy most ő fog mesélni nekem, maradjak csendben és elkezdte a kis történetét, amit ő talált ki, de teljesen úgy csinált, mintha a szöveget olvasná fel, sőt még a hangsúly, hanglejtés is tökéletesen passzolt egy mese-előadáshoz. Ezt bizonyára a bölcsiben látta, ott szokott Kati néni és Jutka néni elalvás előtt olvasni nekik. Itthon nem igazán van türelme végighallgatni ezeket, inkább képeskönyveket nézegetünk, kedvencei a repülőtérről és a repülésről szóló könyv, amit Zsuzsitól kapott, illetve a Keress, találj, mesélj sorozat böngésző könyvei. Na, ott aztán apukájával olyan sztorikat találnak ki, hogy öröm hallgatni :-)

És végül egy aranyköpés: ülök a kanapén, nézegetem az akciós újságokat, amiket bedobtak a postaládába, Dániel játszik mellettem, majd megszólal: Anya, ha csúnyán beszélsz, beragasztom  szád. (mondta Jutka néni Bíborkának a bölcsiben, Dánielnek pedig nagyon megtetszett) Most így merjek megszólalni.....

Legalább nem ígér olyat, amit nem tud garantálni

A múltkor megyek Dánielért a bölcsibe, benyitok a kis csoportszobába és megdöbbenve látom, hogy Dániel és Boldi haverja kettesben ücsörögnek egy kis asztalnál egy szem játékautó társaságában. Kati néni mosolyogva - hogy ne lássák a renitensek - mondja, hogy a két gézengúz csinált egy kis galibát, ugyanis összedobálták az összes kispárnát, majd úgy gondolták, hogy lakberendezés címszó alatt még kicsit át is rendezik a kiságyakat.

Ejnye-bejnyéztem (bár csak a két gyerekre kellett nézni, és majdnem elnevettem magam nagy szülői hegyi beszédem közben), aztán mondtam Dánielnek, hogy legközelebb azért legyenek okosabbak és ne rosszalkodjanak, ha Kati néni erre kéri őket /egyáltalán nem szigorúak, szóval  csintalanságok beleférnek, de szabályok azért vannak/.

- Dániel, legközelebb légy szíves visekedj jól.

Mire a gyerekem:

- Ezt anya nem tudom megígérni.

 

Szevasz  :-)

Dániel és a mumusok

Az úgy történt, hogy az eddig nagyon jól és egyedül elalvó Dániel egyszer csak tiltakozni kezdett az esti lefekvéskor, hogyaszongya ő nem álmos (csak majdnem álltó helyében elaludt), nem tud/akar elaludni és ezen kívül minden egyéb kifogás felmerült. Gondolkodtunk, tanakodtunk Apjával, mégis mi a fene ütött a gyerekbe, de csak nem tudtunk rájönni. Ez ment kb. másfél héten keresztül, hogy mi erősködtünk, ő tiltakozott, de csak nem jutottunk dűlőre az ügyben. Végül aztán csak kibökte Dániel, mi a gond, de azért szokásához híven most is csak körülírva: ugye nincsenek nagy, fekete pókok az ágy alatt? ugye nem jönnek boszorkányok? (ez utóbbit halvány lila dunsztom sincs, honnan szedte, mert ilyen mesét nem is olvasunk neki) és ugye anya, nyitva hagyod az ajtót? Szóval itt volt a probléma, Dániel elkezdett félni a sötéttől…én azt gondoltam, ez egy kicsit később jön majd, de a gondok – ha nem is teljesen – azért megoldódtak a szobaajtó félig nyitva hagyásával, hogy hallja, mi még ott kotorászunk, tv-t nézünk és beszélgetünk, ergó nincs egyedül a sötétben. Mindez nagyon jól működik hét közben, hétvégén azonban erőre kap és mire mi kifáradunk és jobbra-balra dőlünk, ő jön pizsiben, zsákban és követeli a „bulis műsort” (X faktor), ahol tudjuk, azok a nénik meg bácsik hangosan énekelnek. Ennek végeredménye annyi, hogy apja jobbra, én balra dőlök ki, ő meg középen táncol és felváltva tologatja rajtunk éppen valamelyik legújabb autószerzeményét. Szerencsések akkor vagyunk, amikor nem a nagy kukásautó kerül sorra, hanem csak valamelyik kisebb fajtársa.

Pisi-kaki üggyel ugyanúgy állunk, pisi bármikor mehet bilibe-wc-be, kaki soha, sehova máshova, csak pelusba. Mindezt pedig addig képes fokozni, hogy ha nem adunk rá pelenkát, egész nap visszatartja, amíg annyira nem fáj a hasa, hogy sírva fakad. Pedig nem erőltetjük, csak bugyit adunk rá, főleg ha hétvége van és otthon vagyunk. Dániel elméleti szakemberként bármikor el tudja mesélni bárkinek, hogy kell kakilni bilibe/wc-be, így aki nem ismeri, azt is gondolhatja róla, hogy születése óta ezt tanulmányozza és már a disszertációját is megírta belőle, de neeeeem, ez csak a látszat, tulajdonképpen a gyakorlati rész még nem valósult meg J

Ma egyébként fényképezés van a bölcsiben, kíváncsi vagyok, fogunk-e tudni a nagyszülőknek adni valamilyen fotót, mert őfelsége kijelentette, hogy maximum arra hajlandó, hogy Reginával széttúrják a fotós bácsi táskáját és megnyomkodják a gépét, de nem áll oda modellnek, mit is gondolunk. Én azért reménykedem, hogy a szintén nemrégiben kialakult „ne fényképezz” magatartás változik kicsit a többiek körében….még hiszek a közösség erejében!

Először is gondoltam, hogy egy wordle felhőbe a világ minden nyelvén beleírom a "bocsánat" szót, hogy eddig hallgattunk és semmi életjelet nem adtunk magunkról. Még élünk egyébként, egyben vagyunk, nem lőttek ki minket a Holdra.

Mióta 8 órában dolgozom+utána tanítok estig, kicsit kaotikussá váltak a napjaink, sajnos a hét 5 napján fél 8 körül érünk csak haza. Lelkiismeret-furdalásom is van emiatt, hiszen nem tudunk annyi időt tölteni Dániellel, amennyi jó lenne, az a kevés is meg legtöbbször az ő, valamint a mi fáradtságunk miatt nem olyan, amilyennek szeretnénk. Az úrnál ugyanis végérvényesen elkezdődött a "nem akarom" korszak, bár bevallom, szerintem fele annyira sem hisztis, mint a korabeliek. Talán amiatt is, mert már szépen, választékosan ki tudja fejezni magát, elmondja mit szeretne (akar....hehe), eddig talán egyetlen egy nagyobb hisztijére emlékszem, amit egy LIDL üzletben produkált a nyáron egy fánk miatt. A bölcsiben lassan ő a rangidős és sajnálattal számolom a napokat, hogy februárban már az ovit kezdi. Elképesztő gyorsan elszaladtak a hónapok, a nyár - valószínű az árvíz miatt is - olyan volt, mintha csak 1 hónapból állt volna, most meg a meló miatt mindig csak azt veszem észre, hogy már megint péntek van és eltelt egy hét.

Dániel egyébként nagy dumagép még mindig, ma például anyuci-cicavirág felkiáltással köszönt el tőlem a bölcsiben. Utána voltam anyuci-fogas és villanykapcsoló is, de akkor is jól esett, na. De ha már anya-dícséretről van szó: a múltkor apjával nézegettek egy könyvet az ágyban és megkeresték azt a nénit, aki a rajzokon hát hogy is mondjam, kicsit dundibb. Dániel nézegeti, nézegeti a képet, majd így szólt: "ennek a néninek nagy a feneke. Anyáé meg hatalmas." Majd hihetetlen nevetésben tört ki - apjával együtt -  én meg csak pislogtam, és próbáltam értelmezni meg dekódolni, miszerint a fiam pont most állapította meg, hogy kövér vagyok. Hadd védjem meg magam, ismét fogytam és leánykori farmereim is rám jönnek :D (de azért én is jót nevettem)

A buszok és vonatok továbbra is nagy szenvedélyei, Papával rendületlenül járnak ki a vasútállomásra, sőt, ha apukámat valaki megkérdezi, mikor és hány vonat megy Pestre/Pápára/Veszprémbe...stb., tuti pontosabb választ kap, mintha menetrendből nézte volna. A legtöbb vonatvezető már integet Dánielnek, sőt, a múltkor fel is mehetett volna megnézni belülről a mozdonyt, csak a végén inába szállt a bátorság. Nem így volt ez egy rendőrautóval, amit annyit nézegetett, kerülgetett, hogy a két rendőr bácsi a végén beültette és szirénáztak is vele. Mondtam is a srácnak - nehogy meggyanúsítsanak, hogy én küldtem oda a gyereket a fiatal rendőrökhöz ;-) - milyen kedves tőlük ez a gesztus, mekkora örömet szereztek ezzel Daninak. A fenti közlekedési eszközök mellé bejött azért még egy, a repülő. Szájtátva hallgatta, ahogy elmeséltük neki berlini utunkat, hogy szállt fel-le a repcsi, sőt, utána YouTube-on vagy 10 ilyen videót meg kellett néznünk, alaposan kielemezve, mikor mi nyílik ki, csukódik be, hogyan búg a turbina......

Először is a válaszom egy kommenthez:

Kedves Ági!

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam Neked előbb válaszolni (új munkahelyem van és sajnos az otthon töltött szép idők után újra rengeteget dolgozom), remélem, még aktuális a dolog és tudok segíteni.  Alább találod Mireuta doktor úr elérhetőségét /hadd büszkélkedjek, hogy a honlapon a kisbabás képeken Dani látható/, jó szívvel tudom Neked ajánlani, csodálatos, kedves, gyerekbarát orvos, akit azóta hordozási tanácsadók is ajánlanak országszerte minden olyan szülőnek, akinek gyermekénél gerinc- vagy tartási problémák vannak.

Kérlek, ha nem gond, számolj majd be róla, milyen tapasztalataid lettek Vele kapcsolatban. Minden jót és mielőbbi gyógyulást!

http://www.kiropraktika.net/index.php?action=./inc/o5_kapcsolat.php

Az új szerelem

Dániel bölcsis élete azt hiszem szuperül alakul, ezt most már - így több hónappal a kezdés után - bátran ki merem jelenteni. Szépen beilleszkedett, ismer mindenkit (még a szomszéd csoportot is), eszik-alszik-játszik, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Korábban már írtam Regina és Dani konfliktusáról, amiről mára bebizonyosodott, hogy talán nem véletlen piszkálták egymást annyit korábban, vagyis tipikusan az zajlik, ami tini korban a fiúk és lányok között. Az egy dolog, hogy Dániel már jó pár hete felhagyott a "már megint piszkál a Regi" panaszkodásokkal, de mit láttak szemeink, a két pindur kézen fogva közlekedik az udvaron, együtt autóznak, főznek (sajtot...nem röhög, ez komoly meló), rajzolnak és Kati néni elmondása szerint olyanok, mint két kis "öreg", mindent megbeszélnek, eldünnyögnek egymással, elmesélve kivel mi történt előző nap. Imádnivalók. Regina korábban nem volt túl beszédes, értsd az ö-n és a-n kívül egyetlen más hangot sem adott ki, hát most Dániel bevezette a kommunikáció rejtelmeibe, és a múltkor meg is lepődtem, amikor a kiscsaj teljesen összefüggően dumált az ajtóban nekem. Cserébe kicsi fiúnkat ő meg önállóságra tanította, így azt hiszem elmondhatjuk, ez egy gyümölcsöző kapcsolat lett :-))))

Dánielnek tulajdonképpen a névnap és a születésnap nagyjából egyre megy, a lényeg, hogy jönnek vendégek, együtt vagyunk és hát ilyenkor azért meglepetés is jár az ünnepeltnek. Pár nappal a névnapja előtt valahogy eszébe jutott a nagy nap és kijelentette, tortát is szeretne tűzijáték-gyertyával, énekeljen a Halász Judit néni és a tortán gyümölcsök is legyenek. Hát a gyertya és Jutka néni - szülinap híján - elmaradt, de egyébként igyekeztünk mindenben az ünnepelt kívánságára tenni.

Elég nehéz már ajándékot választani, mert a puzzle-t nem kedveli (még), könyve rengeteg van, autót többet az apja nem enged venni, nemrég kapott egy ismerősünktől egy szép LEGO dobozos készletet, szóval két napig bújtam a netet és a kedvenc játékboltunkat, mi lehetne az, ami leköti, tetszik neki és nem baromság (bár ugye kérdés, kinek mi az). Így jutott eszembe a golyófuttató játék, ami a TUTITU mesében nagyon tetszik neki. Legközelebb, ha miniatűr golyós játékot találnék ki, valaki vágjon hátba egy szívlapáttal, mert azóta 0-24-ben apró gömböcskéket pecázok a tv-szekrény/kanapé/könyvespolc mögül apa dobverőivel, este pedig majdnem olyan tripla Rittbergert dobtam az egyiktől, hogy hirtelen a szavam is elakadt. Gratulálok magamnak :-))))), de a gyerek legalább élvezi! Ez a lényeg.....

Pöpecék

Ajj, nagyon szalad az idő, mindig elhatároztam, hogy leülök és írok egy hosszabb posztot, de aztán valahogy csak nem lett belőle semmi se :-) 

Ez a nyár baromi gyorsan telik, nemrég kettesben voltunk Krakkóban pár napot, most meg családilag újra Németországban szűk egy hetet, így a bölcsis 3 hetes szünet minden napjára jutott valami program. Dániel egyébként igényli is, minden reggel azzal kezd, hogy hova megyünk ma, mit csinálunk? 

Közben arra is rájöttünk, hogy ez a gyerek megállíthatatlanul nő és fejlődik, hihetetlen mennyire okos és ügyes, szinte napok alatt észrevehető a változás. No persze vannak azért negatív kihatások is, de hát ezeken meg igyekszünk nevetni - már amikor ő nem látja - különben ha mindent komolyan vennénk, akkor már eret vágtunk volna magunkon. Nekem mellesleg a nevetést a legnehezebb magamba fojtani, amikor például ilyeneket mond:

-Anya, lehúznád az ablakot?

-Jó, de csak eddig tudom, tovább nem megy.

-Rendben, ez így pöpec!

Heeeee????? :-)))) Majd amikor megkérdezem tőle, hogy ezt meg honnan hallotta, a világ legtermészetesebb dolgaként meséli, hogy a Tűzoltómesékben a Locsi mondja így, ha valami jó, ő pedig alkalmazza, szintén akkor, ha valami OK. Azért vannak ennél csúnyácskább kifejezések is, konkrétan káromkodások, ezen meg végképp nem merünk nevetni (már ha meg bírjuk állni), pedig az ő szájából elképesztő viccesen hangzik. (Emlékszem, én is hoztam haza rendesen hasonlókat, még énekelgettem is a család előtt, mindenki a sarokban fulladozott, nehogy azt lássam, ez bizony egy kisgyerek szájából poénos) Szóval épp Lipcsében történt, hogy beszálltunk az autóba, én pedig a küszöbbe beütöttem a lábam. Hát szégyen ide vagy oda, kiszaladt a számon, hogy "basszus", majd Dániel ezt meghallva tovább fűzte a gondolatmenetet és elkezdett kiabálni: "anya beütötte a lábát, basszuskurva!" Apa próbált a kocsi tetejére támaszkodva kulturáltan nevetni, ami óriási röhögésbe torkollt, én meg már azon nevettem, ahogy ő nevet....Dániel pedig sértődötten kijelentette, hogy ezen ne nevessünk. Parancs értettük.

Egyébként mindig elhatározom azt is, hogy minden aranyköpését felírom az utókor számára,de szerintem egész álló nap jegyzetelhetnék.

Dániel anatómia-leckéje mára (anya kiselőadása arról, hogy a tej egészséges): Tudooom, a tejci meg a boci tüdőjéből jön.../ha valaki még nem tudná/ :-))))))


Ma vacsorára értem csak haza, két pasi már ott ül az asztalnál, Dániel hihetetlen koncentrációval apró galacsinokat gyúr, formál egy fél zsemléből és a világ legtermészetesebb dolgaként potyogtatja őket le a földre. Apja csak legyint, amikor kérdőn ránézek és megkérdezem a gyereket, mégis milyen dolog ez??!!!
"Adok enni a hangyáknak, nekik is kell enni valamit, anya!"
Greenpeace-aktivista lett.....

Daniszáj

Dániel ma sztrájkolt...újfent. Nem akart fogat mosni, nem akart lefürdeni, mindennek pedig iszonyú fejhangon történő nyávergással hangot is adott. Pelenkázás közben mondom neki, hogy így csak a macskák nyávognak, nem is értem, mit szeretne mondani, meg különben is, nem fáj semmije, ez csak hiszti. Elcsendesedett, gondolkodott erősen a dolgon, majd becsukta erősen a szemeit és újra vinnyogni kezdett. Pár másodperc múlva kinyitotta és nagy komolyan megkérdezte:

- Na és ez??? Ez már akkor igazi sírás volt, Anya??

És akkor ne röhögjem el magam... : D

Pisikaland 2.0

Végre beszámolhatok egy sikerélményről: Dani életében először hajlandó volt lepisilni a nagy kerti követ :-)))))

Az eset még a hétvégén, a nagy kánikulában történt. Előtte eljátszottuk otthon, hogy aznapra csak kisbugyit kap (persze örömködtünk, hogy jaj de szépek /autósak, kisfiúsak, vonatosak/ ebbe igazán nem kellene se pisilni, se kakilni), aztán amikor fél 9-kor már egy sem maradt - értsd kb. 6 db pisis lett, az utolsó pedig...hát igen, az kakis - apja megunta a dolgot és visszaadta rá a pelust. Dániel arcán öröm és boldogság, én morogtam, hogy ebből így nem lesz semmi, apja meg elégedetten leült, hogy de igen, csak nem most. A kertbe érve aztán Dániel el is panaszkodta hihetetlen szenvedését a Mamának és a Papának, újra részletezte, a bili azért nem jó Danikának, mert beleszorul. Megdumáltuk, hogy majd itt kint gyakorlunk, ha érzi, jön a pisi, gyorsan szaladunk a nagy kőhöz és rajzolunk rá. Az első kinti bugyi még áldozat lett, a homokozóban, a nagy lapátolás közben sajnos nem volt idő a kiszállásra, így csak azt tűnt fel, hogy érdekes módon egyre sárosabb lett a bugyi eleje, Dániel pedig somolyog csak. Bugyi nr. 2, és újabb előadás, hogy most már erre a verdásra tényleg vigyázzunk, meg a kő is egyre türelmetlenebb, mikor kap pisi-rajzot. (Hogy ilyen marhaságokat hogy találnak ki a felnőttek - többek között én is - azt nem tudom, de kezdek saját magam előtt is röhejes lenni) Végül a Mama kapta el a megfelelő pillanatot, megkérdezte Dánielt, kell-e pisilni a sok ivás után és a válasz IGEN! volt. Beállás a kő elé, kukac megfog - Mama csalt kicsit, mert megengedte a kerti csapot is - és siker, a nagy kő is megkapta a rajzot :D Örömujjongás, család körbeugrálta Dánielt, kb. az egész környék megtudta, hogy végre siekrült az első önálló pisilés, büszkeség, népünnep!

A bökkenő annyi, hogy itthon nincs nagy kő (még), csak bili, ami egyszerűen unszimpatikus Dánielnek, de semmi gond, legalább egyszer már sikerült, menni fog ez....

 

A lovagiasság vége

Dániel minden kétséget kizáróan múlt héten szokott be teljesen a bölcsibe - legalábbis Kati néni szerint. A történet a következő: márciusban kezdtünk, és már április elején pedzegette itthon a napja elmesélésekor, hogy van egy kislány, aki mindig "pitykálja" (értsd: piszkálja), elveszi a motorját, amit kiválaszt, a vonatot, amivel épp játszik...stb. Anyatigris persze egyből pipa, ki és hogyan bántja a kicsi fiát, de hát az az igazság, ezek a gyerekek közötti farkastörvények és valahogy ehhez is hozzá kell szokni, vagy kezelni kell....ez a való világ. Szépen mondtuk neki, hogy mondja meg a kiscsajnak, ezzel most én játszom, majd ha meguntam, odaadom neked, vagy ha ez sem segít, akkor irány Kati néni vagy Jutka néni. Dániel egy darabig emésztgette  a tanácsainkat, aztán úgy gondolta, majd ő lekezeli a dolgot. Miután egyre többször panaszkodott Reginára - jól megnéztem magamnak, egyébként egy édes pofijú, Daninál egy fejjel kisebb szélvész-kisasszony - lassan odáig jutottam, hogy szólok Kati néninek, mégis mi történik a két gyerek között. Dániel beelőzött. Egyik délután - épp Apukám ment érte - Kati néni diadalittasan közölte, "Danika beszokott"! Papa értelmetlenül nézett, hiszen eddig sem volt probléma, most vajon mi történhetett, de megtudta a sztorit. Épp gyümölcsnap volt, ami azt jelenti, hogy minden szerdán viszünk pár szem gyümölcsöt, amit aztán a gyerekek egy nagy kosárba raknak és uzsi után megkínálják egymást belőle. Kati néni szépen kirakta őket, Dániel pedig kipécézet magának egy almát, ami után nyúlt is és elvette. Ekkor azonban ott termett Regina, aki kikapta a kezéből a gyümölcsöt és arrébb tolta. Dániel türelme és lovagiassága itt fogyott el, odament a hölgyeményhez, kivette az almát a kezéből és jól arrébb tolta ő is. Kati néni meg szinte repkedett az örömtől....én meg először, amikor hallottam a történetet, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Nem tanítjuk ilyen dolgokra, de másrészt azt sem akarom, hogy ő legyen az, akin mindenki szabadon kitöltheti a mérgét. Mindenesetre azért megbeszéltük, hogy csak óvatosan az ilyen dolgokkal, de Regina (akiről azért megtudtuk, hogy nem egy finom hölgy másokkal szemben sem) azóta a közelébe sem megy Dánielnek :-)

Ezt is túléltük...

Talán ma már minden kétséget kizáróan ki lehet jelenteni, a töltésünk túlélte és mi is! :-) Igaz, úgy vonultunk be a történelembe, mint a "lehúzott redőnyök faluja", de nem baj, megvagyunk, ez a lényeg.

Holnap vagy holnapután vissza is költözhetünk, és (sajnos) ezt is kipipálhatjuk a listánkon. Csatolnék ide azonban egy jó kis történetet, először Mosolyka-Fanni weboldalán olvastam és az jutott eszembe, mennyire igaz. Így a veszély elmúltával úgy fogjuk fel, hogy legalább megvan az alkalom a nagytakarításra, a bútorokat sem kell húzkodni...nem?

Szerencse vagy szerencsétlenség?

Egy idős földművesnek volt egy öreg lova, amellyel a földön dolgozgatott. Egy nap a ló elszabadult, s eltűnt a dombok közt. Amikor a szomszédok kifejezték sajnálatukat a szerencsétlenség miatt, az idős ember csak ennyit mondott:

- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Egy hét múlva a ló visszatért a dombok közül egy ménes vadlóval, és amikor a szomszédok a földműves szerencséje miatt örvendeztek, ő ismét ezt mondta:

- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Amikor az idős ember fia megpróbálta betörni az egyik musztángot, leesett a lóról, és eltörte a lábát. A szomszédok megint sajnálkoztak. Nem úgy az idős ember, aki csak ennyit szólt:

- Szerencse vagy szerencsétlenség? Ki tudná azt megmondani?

Néhány hét múlva bevonult a hadsereg a faluba, és besoroztak minden hadrafogható fiatalembert. Amikor az idős földműves fiát a törött lábával meglátták, lehagyták a listáról.

-  Szerencse volt ez, vagy szerencsétlenség? Ki tudná ezt megmondani?

Más

Amikor az ember katasztrófafilmeket néz, vagy valami hasonló eseményről hall a tv-ben, persze sajnálja az azt megélőket, de átélni nem igazán tudja...szerencsére. Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer azért kell majd csomagolnom, pakolnom, hogy megóvjak valamit az értékeinkből, felkészüljek valami természeti katasztrófára és a gyerekemet azért kelljen a nagyszülőkhöz vinni, mert a Katasztrófavédelem ezt tanácsolja. Hát, most ez is eljött.

Én ugyan nem vagyok jelen esetben pesszimista, de mivel a természetről van szó, ami kiszámíthatatlan, inkább mindenki meghajol az akarata előtt, ahogy a szakemberek tanácsolják, mi mást tehetnénk. Megyünk homokzsákot tölteni és pakolni, főzünk kávét, meleg ételt és hálásan megköszönjük azoknak, akik az ország másik részéről eljönnek hozzánk, hogy segítségünkre legyenek. Meg imádkozunk, hogy bejöjjön a Vízügy számítása és ne legyen igazuk a többieknek.

800 méterre vagyunk a Duna-töltéstől, amikor futok felé, mindig nagyon hosszúnak és végtelennek tűnik az út, olyan érzésem van, hogy sosem érek el odáig, most meg valahogy itt van egy köpésre, nagyon közelinek tűnik.

Éljenek a szaranyák! Akinek van gyereke, az azért, akinek (még) nincs, az meg azért olvassa el...és nagyokat nevessen!!!

Azt hiszed, hogy jó anya vagy, mert az orvos minden szavát szentírásként tartottad be? Mert nem híztál sokat terhesség alatt? Mert hang nélkül szültél?

Mert kizárólag szoptatod a gyereket féléves koráig? Mert minden nap játszótérre viszed? Mert biokaját adsz neki? Ettől még szaranya vagy. Elmondjuk, miért.

Szaranya vagy:

- ha terhesség alatt sokat hízol – nincs önuralmad, hogy megfékezd a zabálásokat
- ha terhesség alatt keveset hízol – biztos fogyókúráztál, ami nem tesz jót a babának
- ha nem akarsz kórházban szülni – önző vagy, mert a saját kényelmeddel foglalkozol a baba érdekei helyett
- ha kórházban szülsz – megalkuvó vagy, mert belenyugszol az orvosi rutinba
- ha császármetszéssel szülsz – veszélyezteted a babát, mégiscsak egy nagy hasi műtét
- ha természetes úton szülsz – kitágul a puncid, ami miatt apa elhagy és a gyerek csonka családban nő fel
- ha szülés alatt ordítasz – úrinő nem ordít szülés közben, nem igaz, hogy nem tudod visszafogni magad!
- ha szülés alatt csöndben vagy – nem segítesz a gyereknek, elnyomod a saját nőiséged
- ha terhesség alatt és szülés után is csinos vagy – te csak a külsőddel vagy elfoglalva ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkoznál
- ha nem igazán érdekel a külsőd szülés után – igénytelen vagy
- ha nem fejsz minden szoptatás után – nem igaz, hogy ennyit sem teszel meg a gyerekedért
- ha fejsz éjjel is – nem pihened ki magad és feszült leszel a csecsemővel
- ha a négy hónaposnak reszelt almát adsz – allergiás lesz, nem tudtál várni még két hónapot?
- ha inkább tápszerezed – elhízik
- ha akarsz szoptatni – mennyivel könnyebb tápszerezni!
- ha nem akarsz – megfosztod a gyereked a pótolhatatlan anyatejtől
- ha egy ágyban alszol a gyerekkel – ráerőlteted magad
- ha külön szobában altatod – szívtelen dög vagy
- ha hagyod sírni – szintén
- ha mindig felkapkodod, ha sír – elkényezteted
- ha a hátán altatod – megfullad, ha bukik
- ha a hasán altatod – bölcsőhalált halhat
- ha oldalt fekszik – gerincferdülése lesz
- ha bébiételt adsz neki – mi az, hogy nem kensz össze három edényt egy sárgarépapüré miatt?
- ha főzőcskézel – elveszed az időt a gyerek elől
- ha sokat ülsz a gép előtt – elhanyagolod a gyereket
- ha nem netezel – antiszociális vagy
- ha sosem emelsz kezet a gyerekre – hogy fogja megtanulni, hogy nem szabad a konnektorba nyúlni?
- ha rácsapsz a kezére – téged börtönbe kéne zárni
- ha minden nap viszed játszóra a gyereket – csak pletykálni jársz
- ha nem viszed ki minden nap – szerencsétlent bezárod a levegőtlen lakásba
- ha ülsz a homokozó szélén és játszol a gyerekkel – biztos tökéletes anyának képzeled magad
- ha engeded, hogy egyedül játsszon – nem törődsz vele
- ha hordod játszóházba – sznob vagy
- ha nem hordod – hát ennyit sem bírsz megtenni a gyerekedért?
- ha biokaját adsz neki – hülye bioanya vagy... és sznob is
- ha nem biokaját kap – veszélyezteted a vegyszerekkel
- ha textilpelenkát használsz – nem haladsz a korral
- ha eldobhatót – szennyezed a környezeted
- ha becézgeted – gügyögő és csöpögős vagy
- ha nem becézgeted – cseppnyi szeretet sincs benned
- ha pakolsz neki uzsonnát – elkényezteted
- ha nem készítesz uzsonnát neki – elhanyagolod
- ha a gyerek jó – tutyimutyinak neveled
- ha a gyerek eleven – biztos csak nő, mint a dudva, senki nem neveli
- ha nem sikálod a lakást minden nap – szegény gyerek még beteg lesz
- ha nem hagyod a házimunkát a fenébe – hogy lehet kupiban élni?
- ha bölcsibe adod ahelyett, hogy egyénileg és otthon foglalkoznál vele – az első három év legfontosabbja a család, te meg idegenekre bíznád?
- ha nem adod bölcsibe – nélkülöznie kell a kortársai társaságát, és lemarad arról, hogy új arcokkal, játékokkal ismerkedjen meg
- ha nem viszed babaúszásra, nyelvtanfolyamra, sportolni – ingerszegény környezetben nő fel és nem fejlődik
- ha hurcolod babaúszásra, nyelvtanfolyamra, sportolni – szegény nincs egy nyugodt perce sem, mert agyonterheled és nem hagyod játszani
- ha antibiotikummal tömöd, amikor kettőt tüsszent – hogyan fejlessze az immunrendszerét?
- ha homeopátiás szereket használsz – szegény gyerek, ennyi erővel porított macskaszart is adhatnál, épp olyan hatásos
- ha kendőben viszed – elgörbül a gerince
- ha babakocsiban hordod – nincs eléggé testközelben
- ha gyerekpórázt használsz – még jó, hogy nem kutyaólban él a gyerek
- ha nem – felelőtlen vagy, bármikor kitépheti magát a kezedből és az autó elé szaladhat
- ha egy gyereket vállalsz – önző vagy, a gyereknek kell a testvér
- ha kettőt – ezzel még nem tettél a társadalom növekedéséért
- ha hármat – most mondd, ha ennyire szaranya vagy, minek neked gyerek? Pláne három?

Forrás: www.divany.hu/poronty

(K)Akadémia

Mostanában ismét szófogadó-Dániel-napok vannak, nem értem én ezeket a pálfordulásokat, de örülünk, örülünk! Talán a bölcsi - amiről eddig csak és kizárólag pozitívan tudok nyilatkozni - vagy a mi hozzáállásunk....fogalmam sincs, de pár napja újra van fogmosás sírás nélkül, újra van fürdés hiszti nélkül és hihetetlen módon fel is lehet öltözni 3 perc alatt, sőőőőőőt, Dániel megtanulta lehúzni a zokniját, segít felhúzni a cipőjét és készségesen hozza a ruháit is! Pont minap kérdezte meg tőlem a főnököm, nem bántam-e meg a bölcsit. A válaszom neki is és a nagyvilágnak is az, hogy NEM!!!! Ettől nem lettem szaranya, mert már herótom van azoktól, akik kifejtik, hogy egy gyereknek az anyja mellett van 3 éves koráig a helye. Mivel meg szeretném őrizni konszolidáltabb stílusomat, ezért erre nem írok semmi csúnyát....lehet, hogy van olyan gyerek, akinek nem tesz jót, de a mi gyerekünknek semmi baja nem lett tőle, önállóbb lett, gyönyörűen eszik magától, feltalálja magát a közösségben és lelkesen meséli mikor, melyik nap, kivel és mit játszott. Látott bábszínházat, mert ők is "házhoz jöttek", amit az egész csoport imádott, és vele hasonló korú gyerekekkel van, akik olyan társaságot és élményeket biztosítanak neki, amiket én/mi már nem tudunk. És nem azért van bölcsiben mert nem akarunk vele foglalkozni, hanem azért, mert a gyereknek gyerek-társaságban van a helye, nem felnőttek között a nap 24 órájában. 

Viszont ami mostanában jött elő, az a pelusról való leszoktatás, mert hát Dániel már nagyfiú, legalábbis ezt szajkózzuk neki. Nem erőltetjük a dolgot, de néha azért bepróbálkozunk a lehajtható fedelű pottyantós alkalmatossággal, főleg amikor a fürdővízbe érkezéskor szólal meg lelkesen, miszerint: Jön a kakiiiiiii!

Anyuka-apuka ilyenkor nagy lendülettel ugrik a bili és a gyerek után, hogy akkor hajrá, mi is ideülünk, hozunk könyvet és hadd teljen meg az a kis bili. Na, ennek a múltkor sem lett jó vége, mert Dániel gyártott egy aranyos és hát nekünk felnőtteknek nyilván legyintős, de számára igenis jelentős elméletet, hogy aki ráül a bilire, annak beszorul a kukaca és a popója. Hogy ezt honnan vette, azt nem tudom, de rendíthetetlen e tekintetben és még az sem tudta meggyőzni, hogy az apja demonstratíve ruhában "ráült" a bilire (amiről aztán elég nehezen kászálódott fel, de hát mindent az ÜGY érdekében), lássa már a gyerek, itt nincs semmi veszély. Utána nekem is rá kellett ülnöm a wc-re, hogy az sem bánt, majd elsoroltuk, hogy a mama, papa, nigyi-nagyi, Gyuri-papa, Zsuzsi, Ivi és az egész általa ismert család wc-be végzi a dolgát, senki soha nem szorult bele és semmi baja nem lett. Ezek után azt gondoltuk, nyert ügyünk van, ha a bizonyítás nem is érte el a célját, de a család név szerinti felsorolása meggyőző volt biztosan.....hát nem. Dániel tudomásul vette ugyan, hogy ahogy nem folyunk le a fürdővízzel együtt a lefolyón (jó, ezt 1 évesen gondolta), úgy a wc-be, bilibe sem szorulunk bele, na de ettől függetlenül ő ugyan nem fog egyikbe se kakilni. Kakiügyben Dániel vs. szülők: 1-0

Ezek után áttértünk a pisire, mégis egyszerűbb és hát egy igazi férfi bárhol-bárhova tud pisilni. A pár héttel ezelőtti nagy meleget ki is használtuk, kisbugyira vetkőztettük az urat és vártuk a pillanatot. Tulajdonképpen azzal semmi gond nincs, hogy ne szólna, mert megfelelő időben jelzi a dolgot, sőt, azt is megtanulta, hogy kell nekiindulni a dolognak...csak valami még mindig hiányzik innen is. A bugyilehúzás tökéletesen sikerült, megbeszéltük, hogy a Papa sziklakertjének egy nagy kövére fog pisilni, ő pedig el volt ragadtatva az ötlettől, hogy nyoma lesz a műveletnek :D Meg sem mertünk szólalni, még a közeléből is elmentünk, nehogy zavaró legyen a jelenlétünk, de aztán felhúzott bugyival megjelent az uraság, hogy inkább nem kell. Majd két percre rá, amikor lehemperedett a kert napozómatracra, mégis csak megtörtént a dolog...így papa-mama napozó matracán egy nagy folt hirdeti immár Danika első sikertelen próbálkozását :-)))))

Marad a nyár, úgysem vagyunk még elkésve!

Dackorszak, te csodás!

A minap egyik ismerősünkkel találkoztunk, akinek egy nagyobb és két kisebb iker fia van, ő mesélte a következő két sztorit: egyrészt, mikor az ikrek megszülettek, a nagyobbik kicsit féltékenykedve odament hozzájuk, apuka kezében az egyik, anyuka kezében a másik síró kis poronty, majd elmésen megjegyezte: na, tessék, kellett nektek még egy gyerek.... :-))))) A másik történet már az egyik ikerfiúhoz kapcsolódik, aki dackorszaka kellős közepén egyszer csak "rárontott wc-n ülő és olvasgató apjára, majd rákiabált, miszerint: NEM AKAROOOOOOM!!!!!! - majd becsukta maga mögött az ajtót /hogy mit és miért, merre, hogyan, apuka azóta sem jött rá, de abban a szentséges pillanatban értelmet nyert számára minden szakirodalom, ami a dackorszakról szólt és ő elolvasta/

Na, valahogy így éldegélünk mi is mostanában, pár hete Dánielnek ugyanis a következő mondatok lettek a favoritjai: nem akarom, néha megspékelve így: nem akarom azt, vagy egyszerűen csak: neeeeeeeem vagy éppen: éééén, egyedüüüüüüül. Mást nem nagyon hallunk tőle, ha jobb pillanatokat fogunk ki, akkor úgy mint régen, elbeszélgetünk értelmesen egymással, de általában két-három perc után kikötünk a fentieknél. Sokszor halvány lila gőzünk sincs, hogy éppen mit nem akar, mert az előző történethez hasonlóan, a legtöbbször nem szólunk hozzá, úgy kapjuk a képükbe a tiltakozást. Én fulladozva próbálok nem nevetni, egyszer kitört belőlem, és megkérdeztem tőle, édes kisfiam, mégis mit nem akarsz???? Erre úgy megsértődött, hogy még jobban rázendített, így én azóta a rezignált arckifejezést veszem fel, és türelmesen várok, amíg elmúlik az 5 perc. Egyszerűen semmi nem jó, amit mi mondunk, nem jók a ruhák, amiket kikészítek, így eljutottunk oda, hogy kettőből lehet választani, és azt vesszük fel, amit kér. De kettőből, nem háromból, nem négyből. Az öltözés így nagyjából negyed óra alatt meg is van, előtte küzdünk egy sort azzal, hogy a kakit ki kell venni a pelusból, mert hát mégis....aztán kezdjük mindezt elölről a cipő felvételnél. Szóval summa summarum, egész napunkat behálózza a dackorszak, de azért mégis jobb viccesen felfogni és mantrázzuk magunknak, hogy a gyerek teljesen természetesen és korának megfelelően viselkedik, most épp egy kicsit több türelem kell hozzá - ami apjának nem igen van :-) Az eddig imádott fürdés közutálat tárgya lett, mert nem akar tiszta lenni, a szeretett fogmosás 10 perces kínlódás, mert...mert egész egyszerűen nem, és a legtöbb dolgot pedig egyedül akarja csinálni, amit hagyunk is és csak a huszadik sikertelen próbálkozás után merjük az úrtól udvariasan megkérdezni, segíthetünk-e esetleg, netalán...változó sikerrel. Persze nem panaszkodás a bejegyzés, ez van, majd elmúlik, mindezek mellett imádni való kisördög, aki teljesen az ujja köré tud csavarni, amikor visszaszól az ajtóból, hogy anya, imádlak (olvad, olvad).

Érdemes elolvasni!

Ezt a cikket itt legszívesebben kinyomtatnám és minden anyukának/apukának a kezébe nyomnám....

Szépen elkiabáltam a múltkor, hogy átvészeltük a tél-tavaszt (vagy minek lehet nevezeni az előző heteket) betegség nélkül, hát két hete azért jól beletrafáltunk megint. Nem volt egy hatalmas durranás, mert Dániel egész egyszerűen megfázott, de eléggé megviselte szegényemet az orrporszívózás, nózi törölgetés. Kicsit el is húzódott, mert végre valahára olyan doktornénit fogtunk ki a faluban, aki nem ad minden tüsszentésre antibiotikumot, így Dani kis immunrendszere dolgozott meg a bacikkal, de nagyon szépen elmúlt minden baja. Coryzalia-t kapott (homeopátiás gyógyszer), amit lelkesen szopogatott - kimondottan ízlett neki. Nem akarok állást foglalni a gyógyszer kontra homeopátiás szerek terén, mert nem.....de az tény és való, nem tartom helyesnek, ha egy gyerekorvos rögtön antibiotikumot ír fel. Nyilván vannak igenis olyan esetek, amikor kell, muszáj, de Daninak még hőemelkedése sem volt, tehát tényleg semmi szükség nem volt rá. Az előző doktornénink - akit én nem csíptem annyira - minden panaszra egyből 200 receptet adott, azt sem tudtam soha, mikor, melyiket kell beadnom szegény gyereknek.

Na, gyermek szépen meggyógyult, majd jöttem én....Hehe, Murphy bácsi ismét bekopogott, hogyaszongya régen látott :D Eleinte orrfolyás (no para), majd végnélküli tüsszögés (no para), kicsi szédülés (no para), aztán egyszercsak 39 fokos láz (nagy para). Immunbetegségem miatt én nem vagyok lázas típus - soha nem is voltam - szóval nekem a 37,5 is halált jelent némi túlzással. Két napig totális nihilbe meredés volt a napi programom, isten bizony, azt sem tudtam, milyen nap van, milyen napszak. Apa csak hordta a teát, a C vitamint, zsebkendőt, Dániel pedig a Mamáéknál aludt, nehogy visszaessen, meg szegénykémmel amúgy sem tudtam volna nagyon foglalkozni, mert a mosdóba menés is rémes volt. Magamban megfogadtam, ha még egyszer szülök, soha többet nem fogok jajgatni, mert inkább még százszor az, mint egyszer ez a lázas állapot. Kb. a harmadik napon tudtam kitántorogni enni valamit, illetve megnézni egy részt a kedvenc sorozatomból, amitől nagyon boldog voltam, végre sikerült ülő helyzetben lennem 1 órát. Rémesen lassan múlt el a betegségem, nyilván azért is, mert orvoshoz nem mentem vele, nála csak még betegebb leszek. A láz lement szépen, de a gyengeség, orrfolyás eltartott egy hétig, majd egyszercsak még a hangom is elment. Ennek volt, aki örült :P

Persze miért is ne, alig felgyógyultam, marha okosan bejelentkeztem a fogorvosomhoz nagy elánnal, mert anno a tavalyi góckutatásnál kiderült, hogy az egyik bölcsességfogamat ki kell venni sajnos. Így előző csütörtökön megjelentem nála sallala, miszerint itt vagyok, kapjuk ki. Előtte midnenki nagyon sajnált, hogy jajjj, nem félsz...stb, én meg vertem a mellem, minek féljek, kapok egy injekciót, kiveszi, aztán kész, húzott már fogam a doktornő, soha nem volt semmi gond. Behuppantam a székbe, mondtam jöttem a fogam miatt. Doktornő kivetítette a panoráma röntgen felvételét és elkezdte mutogatni, hogy akkor itt ejtünk egy kis bemetszést, lefejtjük az ínyt......majd félbeszakítottam, hogy minek, mikor a jobb oldalon kint a fogam, csak ki kéne húzni. Kedvesen mosolygott - gondolta, szegény csaj, legközelebb majd köt egy kis piros masnit a jobb kezére - és elmagyarázta, hogy én óriási tévedésben vagyok, mert annak a fogamnak semmi baja, minek kihúzni, ellenben nézzem csak meg, a másik oldalon lévő nem jött ki, teljesen rossz pozícióban van az íny alatt, nyomja az előtte lévőt, ami pedig bakteriális fertőzést okozhat, ha még nem okozott. Szerencse, hogy a szék alattam volt, mert lefordultam volna egyből, közben meg röhögtem magamon, hogy lehetek ilyen béna, még ezt sem jegyeztem meg :-)))) Eszembe jutott - halvány lila gőzöm sincs honnan - Dániel kedvenc tűzoltó meséjéből Kukás (lepődjetek meg, ő egy kukás autó) - aki nagy bölcsen megállapította az egyik részben, hogy aki saját magán tud nevetni, azt semmi nem keserítheti el. Doktornő kérdezte, hogy meggondolom-e magam, mire kijelentettem, hogy a  világért sem, én már ezért vissza nem jövök még egyszer, vágjunk bele, szó szerint. Na, hazudnék, ha azt mondanám, hogy fájt. Semmit nem éreztem, inkább a hanghatások voltak ijesztőbbek, de fájni egy cseppet sem fájt. Kaptam antibiotikumot, mivel csontot is kellett fúrni, Cataflam-ot, majd vígan hazavezettem, és vártam a nagy durranást. Hát, jött is, mert délutánra az érzéstelenítő elillant, na akkor megint elmélkedtem egyet a szülésről, majd belőttem magam gyogyóval és eldőltem az ágyon. Azóta sincs semmi gond, egy van csak, hogy a fél fejem lila-kék-zöld és sárga színekben pompázik és fel van dagadva, legalább úgy, mintha Klicsko jobb öklébe szaladtam volna bele, de erre meg felkészítettek, hogy normális, majd 4-5 nap múlva elmúlik ez is. Csak a velem szembe jövőket nem készítették fel, illetve nincs a homlokomra írva neon betűkkel, mert mindenki nagyon sajnálkozva néz, főleg akkor, amikor Apával kézen fogva sétáltunk egy áruházban és látszott az arcokon a döbbenet, miszerint szegény nő, ezt is jól meggyepálta az ura, hogy néz már ki.

De lehet, Kukásnak tényleg igaza volt...van ebben valami nagyon vicces is :-)

Ő mondta...

Dániel - egyébként teljesen helytálló - orvosi diagnózisa ma a fürdőkádban: "Anya annyit köhög, hogy a hangja megijedt és eeement. Majd visszajön és bemegy anya kezébe vissza" :-) A két pasimból egyébként az egyik szolidaritásból suttog hozzám, a másik meg örül, hogy végre szóhoz jut. :D Vajon melyik?! :-)

Daniszáj

Dániel nagy elánnal tologatja körbe-körbe  a kis mentőautóját és hangosan nínózik közben.

-Hova siet ez a mentőautó?
-Betegért.
-És mi baja van szegény betegnek?
-Hát...elromlott...Anya.

:-)))))

Igaz!

Még létezünk!

Jááááááj, kaptam már hideget meleget, hogy mi van velünk, eltűntünk-e a föld színéről, de jelentem nem, csak jelenleg úgy érzem, ha a nap 48 órából állna, az is kevés lenne.

Nos, próbálom nagy-vonalakban összefoglalni, mi történt velünk és igyekszem képeket is feltölteni, legalább egy új szülinapos számlálót sikerült végre feltennem....döbbenten "érzékeltem", hogy a fiam 3 éves lesz már, elképesztő, hogy rohan az idő, aztán most született. De tényleg.

A telet egy újévi tüszős mandulagyulladással átvészeltük, utána szerencsére semmi nem volt, már ami a betegségeket illeti. Megvolt a második szülinap is, Dániel sokkal jobban élvezte és értékelte, mint az előzőt és mi is készültünk ezerrel, lásd: szülinapi csákók, sok-sok lufi, szülinapos asztalterítő, Thomas torta (isteni finom volt) és egy igazi YBike futóbringa, amit családi ajándékként kapott a nagyfiú. Sajnos kint még nem nagyon tudtunk robogni vele, mert az időjárás közbeszólt, talán egy-két kellemes elő-tavaszi napon tudtuk használni, de persze ami késik, nem múlik. Aztán március legelején elkezdtük a bölcsibe szoktatást. Én fogadalmat tettem, hogy nem fogom túlparázni a dolgot, mert számtalanszor belebuktam abba, hogy Dániel megérezte rajtam a feszültséget, így aztán tényleg bejött minden félelmem. Nem, most kivételesen a "baromilazavagyok"-anyuka szerepét vettem fel és csodálkozva fedeztem fel, hogy sikerült is azonosulni vele :-) A bölcsi a város egyik nagyon csendes, zöldövezeti részén van, és a dadus nénik (illetve gondozó nénik) pedig tündériek. Talán korábban írtam már, hogy mi a Cica csoportba kerültünk, Jutka nénihez és Kati nénihez, akik az idősebb korosztályt képviselik, de elsőre is nagyon szimpatikusak voltak és azok is maradtak! Az első héten csak egy-egy órára mentünk be, én is ott voltam Danival és ismerkedtünk a csoportszobával, játékokkal,  bölcsis társakkal. Danit egyből megrohanták a csajok, kapott puszikat, simiket, ő meg óbégatva jött hozzám, miszerint "Anyaaaaaaa, megpuszilt az a kislááááány!" Na ja, 15 év múlva egyrészt erről már nem fogok tudni valószínűleg, másrészt akkor majd örülni fog ennek. Ő egyébként nem egy nagy puszi bajnok, néhanapján előjön belőle a szeretgetős énje, akkor percenként kapok "cuppit", de nem egy bújós kiscica  ami a szeretgetést illeti. Mi annál inkább örülünk, ha néha megnyilvánul ez az énje is, de erőltetni nem erőltetjük. Mivel azokban a napokban még jó idő volt, így az udvarra is kimehetett a többiekkel. Eleinte noszogatni kellett, amikor elővették a kismotorokat, bringákat, mert Dániel csak állt, állt, a többiek meg elkapkodták a járgányokat előle. Elképesztő nehéz egyébként -legalábbis nekem -  nem beavatkozni ezekbe a dolgokba  de végülis meg kell tanulnia szemfülesnek lenni, én pedig nem állhatok mellette minden pillanatban, szóval első napon játék nélkül maradt. A következő napokban aztán már el kellett mennem negyed órára papírokat tölteni, fél órára sétálni, aztán két órára....amit nagyrészt a kocsiban töltöttem Nők Lapja olvasással.....annyit talán a szülés óta nem olvastam egy huzamban :-)

Érdekes módon valahogy nem izgultam, mert megbíztam és most is megbízom a gondozó nénikben, láttam  hogy a többi kisgyerek is nagyon szereti őket, türelmesek, mindent elmagyaráznak és ez nekem elég is volt. Talán egyetlen napon volt eddig kis sírás - bár még annak se mondanám - amikor Apával közösen vittük és elköszöntünk tőle. Szerintem úgy érezte, hogy mi most elmegyünk valahova és kimarad valami közös kalandból, de Kati néni hamar elterelte a figyelmét egy óriási tűzoltó autóval,  úgyhogy mi ejtve is voltunk kettő pillanat alatt. El is döntöttük, hogy vagy egyikünk, vagy a másikunk fogja vinni, de ketten egyszerre soha többet, mert egész egyszerűen nem jó. 

Igaz, nem jár sok ideje még, de annyi biztos:

• megtanult önállóan, pohárból inni, segítség nélkül
• sokkal nyitottabb, barátkozósabb lett
• itthon az evés nem egy kedvelt elfoglaltság, ott az utolsó kanálig megeszik mindent, amit Kati néni kimer neki és már csak a leveshez kell kis segítség
• önállóan alszik el, ugyanannyit alszik mint itthon és minden sírás nélkül

Nagyon szeretik a kispasast, Jutka néni el is nevezte forgószél-Danikának, szerinte amilyen kicsi, olyan sokat dolgozik, tesz-vesz, épít. Való igaz, Boldi haverjával kigazolták a fél bölcsi udvart, majdnem megszakadtam a nevetéstől, amikor Kati néni elmesélte, hogy Dániel a tyúkhúrokat elképesztő precizitással tépkedi ki, és közben mondogatja, hogy "Dani gazol". Ezt Apukámtól tanulta még nyáron, de ezek szerint nem felejtette el, mert ki is lett nevezve kiskertésznek,  Boldi pedig - ő nagyon csendes, szinte semmit nem beszél, pedig egyidősek - megy Dániel után, aki közben magyaráz és mesél neki, hogy ebéd után jön Anya, aztán megyünk a Mamához-Papához, meg buszozni...stb. Kati néni szerint Boldi így fog megtanulni Danitól dumálni, Dani pedig kicsit lehiggad Boldi mellett. Tüneményesek együtt! Visszatérve a kisbicaj-problémára: az is megoldódott, a második héten Dániel ugyanis rájött, hogy ha Bea néni jön a kulccsal, akkor nagy valószínűséggel a kinti járgányokat fogja elővenni, így -szintén Kati néni elmesélése alapján - egyből odaáll az ajtó elé és türelmesen vár, amíg Bea néni meg nem jelenik a kincsekkel. Akkor aztán - mivel ő van ott elsőnek - választ magának egy járművet és ha éppen nem gazol, vagy nem keres Boldival katicákat és bodobácsokat a fákon, akkor brümmögve rója a köröket az udvaron. Nekem meg talán tényleg többször kellene laza-anyunak lennem :-)

Gyerekmunka

A falusi élet szépségei :-)

Éljen a tél, éljen a falusi élet! Két napja "kicsit" behavaztunk, de végre többet is látjuk a házunkat belülről :-) Nézzük mindennek a viccesebb oldalát, ha már nem jutunk el/be sehova. Dániel legalább élvezi, most éppen Tigris-t játszik (Micimackó az újabb libling) a hóban.

 

 

A gyerekek mindig tükröt tartanak a szülőknek :-)

Dániel mai szerepjátéka: a kis tűzoltóautó és a nagy markoló beszélgetnek...
Tűzoltó: Szia markoló! Gyere, megyünk vásárolni!
Markoló: Szia! Mit veszünk?
Tűzoltó: Kindi csokit (saját elnevezés)
Markoló: Ettél rendesen?
Tűzoltó: Nem....
Markoló: Akkor nincs csoki!

Vajon kitől hallotta ezt??? :-))))))))

Boldog új évet kívánunk Mindenkinek!