Boldog új évet kívánunk!

Köszönjük, hogy 2011-ben (is) velünk tartottatok, remélem, jövőre, azaz nemsokára találkozunk újra! Jó ünneplést Mindenkinek!

Karácsonyi összefoglaló

Az első karácsonyunk Danival nagyon szép volt, emlékszem, tavaly ilyenkor mondogattuk, hogy jövőre mit fog csinálni, nézni fogja a fát, hát, így is lett. Mondjuk a legnagyobb durranás a csillagszóró lett, ez annyira elképráztatta, hogy hangosan nevetett, egyszerre tátotta a száját, óbégatott, zabálnivalóan édes volt. A sok dísz közül a legjobban a hatalmas piros gömbök tetszettek neki és rettenetesen felháborodott, amikor nem engedtük, hogy két kézzel összenyomja őket :-) Örültem annak is, hogy mindenkitől szuper ajándékokat kapott, sok-sok kisautót (fürdőjáték formájában is), merthogy brümm-brümm mániája azóta is töretlen, keménytáblás könyveket, és egy olyan kislabdát, ami világít, ha ledobja. Ki tippel, mennyi idő kellett neki, mire erre rájött? Aki kb 1 percre gondolt, az nyert. Hihetetlen, ahogy megfigyel valamit, majd utánozni próbálja.

Fogzása rendületlenül tart, olyannyira, hogy a puhább játékokat szabály szerint sajnálom. Tegnap például össznépileg elmentünk István-napozni a keresztszüleimhez, ahol unokatesóméktól kapott egy nagyon aranyos kis labdát. A játék hevében aztán egyszercsak jött hozzám apukám, hogy úgy gondolja, van valami Dani szájában, amiben igaza is volt, miután megnéztük a pórul járt kislabdát....aki úgy festett, mint egy szerencsétlenül járt szörfös cápatámadás után, jókora darab hiányzott belőle, ami az én kis cápám szájában volt, aki lelkesen csócsálta a gumidarabot. Mondanom se kell, megsértődött rám amikor kitúrtam a szájából, pedig gondolta, majd ő azt fogja vacsorázni. de megette már a járóka filc alját (is), ami a parkettát védi, de mivel nem lett semmi baja (főlag az ominózus kakis sztori után), nem aggódunk. Mindenesetre nagyon kell rá figyelni, bár hozzáteszem, ügyes, mert nagyobb "falatokat" nem nyel le, forgatja csak a szájában és ez így van rendes étellel is. Abból tej, méz és a neki nem való dolgok kivételével mindent eszik, nagy kedvence a virsli - Apjára ütött ebben is - egy egészet bevág sajttal és kenyérrel, majd utána még a gyümölcsös tejpépet is megeszi, majd elszenderül... Az esti alvások jelen pillanatban ismét rendben vannak, egyedül alszik el 9 körül és legtöbbször reggel 6-kor kel szopizni, majd újra szundi kb 9-ig, bár a múltkor 3/4 10-kor ébredt fel őfelsége. Ez mondjuk nem volt jó, mert kimaradt a délelőtti alvás, így ebéd utánra extra nyűgös lett.

Szókincse sokat bővült, elkezdett minket utánozni, nagyon figyel és próbál mindent utánunk mondani, ezért itthon olyan választékos irodalmi stílusban kommunikálunk egymással, ahogy csak lehet, néha vicces :-) Ha például tüsszent, vagy bárki más ezt teszi (roppant vicces számára) és mondjuk, hogy "hapci", akkor ő is mondja, hogy apccciiiii. Vagy ha tornyot építünk és ledönti, akkor mondja, hogy ppppáááá, ami a hoppá megfelelője. Egyelőre Dániel úr nem jár élen az építésben, inkább a rombolásban, de a védőnő mondta is, hogy ez az időszak erről szól, majd 14 hós kora után kezdjünk el tőle várni akármilyen konstruktív tevékenységet. Puszikat csak magának (a tükörképének) és a könyvében található kisfiúnak osztogat, ha én kérem, akkor nagyokat vigyorog, de nem ad semmit, még egy nyálas bújást sem, ilyenkor látványosan elszomorodok, de ez szemmel láthatólag nem hatja meg. :-( Egyébként mindent megért, ha kérem, hogy üljön le, aranyosan leguggol és leül, ha bármire mondjuk, hogy nem szabad, két bepróbálkozás után abbahagyja, érti a kukucs játékot is és nagyon szereti.

Lassan, de biztosan pakolunk a nagy útra, no meg a nagy hír még, hogy jövőre költözünk, augusztus végére állni fog a szép nagy családi házunk, mert Apa egyik nap hazajött, megállt az ajtóban és lazán közölte: "Ja, eladtam a lakást". Persze tervben volt mindez, csak nem gondoltuk, hogy ennyire hamar sikerül és ennyire évvégén, hogy minden napra jusson valami rohangálnivaló.

Minden kedves Olvasónknak nagyon boldog karácsonyt kívánunk!

Karácsonyi készülődés

Ez telt tőlem idén karácsonykor, ennyit voltam hajlandó kreatívkodni :-) Egyébként meglepően jól sikerültek a mézeskalácsok és a félreértések elkerülése végett, nem lett mindegyik ilyen feldíszített, vannak egyszerűbbek is. Aki esetleg felfedezi a kakukktojás húsvéti bárányt a karácsonyi motívumok között, az nem téved, a bari valóban ott van. Apa szaggatta őt, ragaszkodott hozzá, hogy neki kell egy bárány, így engedtem, de neki is kell megennie! A tojásfehérje mázzal egyébként még szebbek lettek, a legalsó képen még csak a frissen kisült verzió látható. A mai hagyományos halászlé vacsorán ezt és gyertyát kapnak a barátaink, most anyagi helyzetemre hivatkozva nem vettem nekik mást, de szerintem nagyon fognak örülni. Dani - mivel még úgysem olvassa a bejegyzést - FP játékokat kap, nagyon szereti az olyanokat, amiken lehet mindenfélét pörgetni, forgatni, megnyomni és magának kell rájönni, hogy is működik. Nem vittük túlzásba a költekezést, hülyeségnek tartom méregdrága ajándékokkal bombázni, amikor még nem érti a karácsony fogalmát sem. Ezeket is egy tök jó webshopból vettem, a bolti ár töredékéért, lassan teljesen rászokok a netes vásárlásra. Eddig soha nem volt problémám vele és nem kell megfizetnem az eladót és egyéb költségeket, sőt, ilyenkor karácsonykor a legtöbb helyen ingyen szállítás van minden megrendeléshez. Jövőre már biztos jobban várja Dani az ünnepeket, de nem szeretném, ha 2 tonna bizbaszt kapna akkor sem, legalábbis mi biztos nem fogunk venni neki 200 féle dolgot. Tuti leszenk addigra kedvencei, majd azokból válogatunk neki.

Szenteste előtt még jelentkezem, mindenkinek jó készülődést!

Kicsit megkésve ugyan, de annál hálásabb köszönetet szeretnénk mondani a kedves, jóságos Fogtündér néninek, mert Apa és anya kicsit benézték a dolgot, Daninak mind a négy foga kijött felül...egyszerre.... Több mint valószínű, hogy emiatt voltak a félig átsírt éjszakák, egyébként azóta Dániel úr átalussza az éjjeleket, hipp-hipp-hurrá!!! Este 9-kor elalszik és reggel 7 felé ébred (majd egy szopi után még 9-ig durmol), anya már nem kommandózik 3 óránként, hanem vééééééégre sok hónap után egyhuzamban alszunk mindannyian :-) Nem bízzuk el magunkat, a többi fognál eljátsszuk még a drámaibb jeleneteket. Egyetlen aprócska probléma van a fogakkal....a szoptatás már nem olyan "kellemes".

Az első hajvágás

Anya mindig, minden körülmények között

Tegnap - azaz ki tudja pontosan mikor - meglátogatott minket a Fogtündér. A Nagy Esti Hancúr (mert ez már szertartás Dánielnél) közben Apa vette észre és kiabált, miszerint tudom-e, hogy a gyereknek van fent egy foga???!!!! Heee??!! Nem tudtam. Néztem én, meg tudtam, hogy a laza kaki (kakamanó esete) meg a sok nyál tuti ennek az előjele, de aztán annyi hét telt el, úgy gondoltam, sosem lesz foga felül (na jó, ezt azért nem, de feladtam a várakozást). Mégis lett! Szóval köszönjük szépen, de azért reklamálnék is, mert ismét csak a jobb oldali bújt elő, szóval szeretnénk gyorsan egy balost is, hadd tudjon harapni úgy isten igazából szegény! Ennek köszönhetően egyébként egyre többször alussza át az éjszakát - nem úgy én, aki legalább háromszor lopakodik oda, nincs -e baja (nem röhög) - és nagy bánatomra már a szopi se olyan fontos az önállósodó gyermeknek. Na jó, azért lefekvés előtt és felkeléskor kell anya, de egyébként rettenetesen élvezi, hogy mindent ehet. Ezt pedig szó szerint kell érteni, mert a nagymamák húslevesétől kezdve a virslin keresztül a felvágottig mindent adunk neki és Dániel úgy eszi őket, mint a kisangyal. Szerencsére az idő választ adott a tejallergiás kérdésre (is) és miután naponta eszik joghurtot, babapudingot, tejpépeket és az ég adta világon semmi baja nem lett, ezért már én is ki merem jelenteni, hogy a sok bukás nem ettől volt. Mindennek nagy sikere van (még), főleg annak, amit épp mi eszünk, lelkesen kóstolgatja az új ízeket, mi meg csak lesünk, mert az esti tejpép után simán lecsúszik a fél zsemle virslivel, sajttal, ja és utána még szopi is következik.

Szeparációs szorongása tetőfokára hágott, anya kell mindig, minden pillanatban, csak én vehetem fel, ölelhetem át, vígasztalhatom meg, ha nem vagyok ott, akkor kétségbeesetten keres, ha ott vagyok, akkor le kell ülnöm mellé játszani, néha odabújik kicsit, aztán tesz-vesz tovább. Jól esik, na, élvezem, hogy szeret és ragaszkodik hozzám és mindig arra gondolok, hogy pár év múlva majd egyre jobban kiesek a kosárból, aztán mire feleszmélek már csajokat fog hazahozni :-) Apával a hancúrozások mennek, ő fürdeti, az az ő esti pillanatuk, eszem ágában sincs bemenni, vagy ott lenni, akkor pasis dolgokról "dumálnak", de az elaltatás és a többi az más, ahhoz még én kellek. Továbbra is imád olvasni, a keménytáblás mesekönyvek virágkorukat élik és érdekes módon, haláli nyugalommal és türelemmel nézegeti őket, pedig ha valaki látott már örökmozgó gyereket, akkor az Dániel. Vannak kedvencek a könyvekben, például a sárga fürdőkacsák, mert olyan neki is van, a Nagyitól kapta, vagy a zöld plüss kukac (ilyen nincs, de murisan néz ki), a focilabda, mert azt Apa hozta kb 4 hetes korában neki, csak plüss verzióban, na és az egyik oldalon egy kisfiú sárga esőköpenyben. Minden egyes alkalommal ad neki puszit, annyira szimpi neki a kiscsávó, én meg olvadozom, pedig én még egyszer sem kaptam, hiába kérem....Ja, persze magát is szereti, a tükörnek is ad, és nagyon mondja saját tükörképének a dumát, aztán örömmel konstatálja, hogy az a másik baba ugyanolyan kedvesen vigyorog rá, mint ő, tündéri! Azonnal felismeri a gyerekeket, a múltkor Apukám névnapját ünnepeltük a családdal, megérkezett a 12 éves unokaöcsém és a csomó emberből egyből hozzá mászott oda, felült mellé és nagyokat nevetgéltek. A 18 éveset is kinézte magának, csak az meg nem tudta, mit kezdjen Danival ;-), így szegényem odébbállt. A héten meglátogattuk Dorinát is, majd' megszakadtunk a nevetéstől, olyan édesek voltak együtt. A két pelusos egymást nézte, mit csinál a másik, ha Dani megindult valamerre, akkor Dorka követte mint az árnyék, de fordítva is ez történt. Egymás szeretgetése (apukák szerint lesz ez még másképp is, hehe) kicsit durvábban sikerült, a fejsimogatások néha átcsaptak a másik hajának megtépésébe, vagy szemének/orrának tüzetesebb vizsgálatába, de apróbb helyreigazítások után minden oké volt. A nap végére Dani gazdagabb lett egy Dorka-karmolással, gondolom a kiscsajon is találtak sérüléseket a fürdetésnél, de azért nagy kárt nem tettek egymásban, sírás nem volt.

Kakamanó vs. Anya 3:0

Eljutottam végleg oda, hogy bizonyos dolgokon már csak nevetni tudok, mert ha másképp tennék, akkor felkötném magam záros határidőn belül, vagy legalábbis sárgaházba vonulnék kényszer gyógykezelésre.

Hol volt hol nem volt, eljött a tegnap este, anyuka egyedül a gyermekkel, mert apuka messze-messze van. Már a lefektetésnél éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, a szokásos fél 9 helyett egy órával később aludt csak el Dani, pedig láttam rajta, hogy a szemét se tudta nyitva tartani. Mikor bementem és simogattam, vagy épp felvettem megölelgetni, akkor minden oké volt, amint kiléptem, már kezdődött az egész előről. Mindegy, gondoltam, így legalább tovább is alszik, hiszen fáradt. Ledőltem én is, el is aludtam szinte egyből, kettőkor hatalmas sírás. Kis naívan azt hittem, legalább 4-5 óra van, tévedtem...jött az első szopi. Ilyenkor elég félálomban teszem vissza a kiságyba, nyugodt szívvel vánszorogtam vissza a helyemre, hogy most aztán tényleg le van rendezve minden, eső kopog a párkányon, szép az élet, jó éjszakát. Megvan az, amikor még ébren vagy, de már olyan jó érzés tölt el, hiszen érzed, hogy egyre mélyebbre zuhansz, nemsokára alvás jön....majd egyszercsak újabb ordítás, én pedig vigyázülésbe felvágódom. Fél 3. Remek. Újabb szeánsz kezdődik, erős maradok, nem veszem fel, csak simogatom, megnézem nem fázik-e, nincs -e melege, de sehol semmi gond. Óvatosan vissza az ágyba és fülelek. Amikor Dani ásít hajnalban, az annak a jele, hogy fent van és ébren nézeget, már amit lát a sötétben. Namármost mivel semmilyen villany nem ég, ezért ő ilyenkor úgy gondolja, hogy megszólítja a körülötte lévőket, hátha szerezhet társaságot, így el is kezdte az óbégatást. Bábábábábábáb, brrrrrrrr, pffffffff. Én ekkor már a fejemet vertem a párnába, mert innen nincs visszaút, legalább másfél óra, mire újra elalszik. És ez még semmi nem lett volna, hiszen hagyom, hadd dumáljon, ha nem kap visszajelzést talán van esélyem a lehetetlenre, de egyszercsak meghallottam a nyögéseit. Tudni kell elöljáróban, hogy Dánielnek az emésztésével hála istennek soha nem volt gond, szorulása talán eddig egyszer volt, de a kakilási rituálé kis nyögésekkel kezdődik, majd nagy mosollyal fejeződik be, jelezvén, a pelusban van a produktum, kéretik tisztába tenni. Hát drága gyermekem hajnali 3-kor rottyantott be, de akkorát, hogy az ágyból hallottam, ahogy a pelus telik és telik és telik és........

Anya ugrik mint a nikkelbolha, mert ha késlekedés van, akkor még a fürdőbe is vihetem (lásd a sztorit tegnap), közben pedig hallom, hogy a felső szomszéd fent van (szegények most költöztek ide gyanútlanul), megy ki vécére, majd a férje is, gondolom a bábábábábábbbb kiabálása a csövek mentén hozzájuk is eljutott, de legalább pisilnek éjjel is eleget, nézzük ennek is a jó oldalát :-) Szóval ott tartottunk, hogy tisztába tevés, Dániel úr pedig rettenetesen boldog, hogy elérte célját - néha úgy gondolom direkt csinálja ezeket - nagyokat hadonászik és bemutatja a "Süti süti kalácsot..." mondókára tanult tapsikolást is, persze csak örömet akart szerezni nekem. Első nehéz dolog ilyenkor mindennek komoly arccal való tűrése. Legszívesebben megzabálnám, de nem, anya kemény mint a kőszikla, nincs mosoly, semmi reakció. Miután az egyedül visszaalvás totális képtelenség, ezért odaveszem magam mellé és kezdődik a harc.

1. 
   
   anya cicijének kibányászása, de nem szopi, csak játék céljából (anya nem engedi)


2. 
   
   anya pizsamáján található össze gomb/gomblyuk/minta/címke/márkajelzés felfedezése és megpiszkálása, kisebb csípésekkel fűszerezve


3. 
   
   anya fülének, szemének és orrának megkaparása, hátha nem vagyok ébren, de majd ő tesz róla


4. 
   
   Süti, süti produkció ötödszöri bemutatása, néha anya fejbeverésével, hogy figyeljen máááááár


5. 
   
   jobb híján saját fül gyűrögetése, egyik ujj szopása, mellette a jól ismert bábábábáb, brrrrrr, grrrrrr előadása


6. 
   
   duzzogva elfordulás, nyöszörgés, négykézláb állás, eldőlés, majd egyes ponttal kezdődik újra az egész

Így legyen lottó ötösöm, hajnali fél 6-ra fejeztük be a műsort, illetve én előbb is befejeztem volna, de minden egyes kiságyba helyezés sírásba fulladt és mivel szomszédék egyre hangosabban mozgolódtak, magamra vettem a dolgot és jobbnak láttam nem bosszantani őket tovább - majd egyszer elnézést kérünk. Ma tehát ismét zombi fejem van, de ezt még tetézte a reggeli baki is, ami miatt a címet is adtam e posztnak. Reggeli után jött ismét kakamanó, én nagy diadalittas arccal vittem Dánielt, miszerint hehehe, nem jött kiiiii, nem jött kiiii, majd az utolsó mozzanatnál, amikor a popsikrémmel kenegettem, jött egy kis puki, majd a nyögés és az egész pelenkázó fullon tele lett kakival, arra se volt időm, hogy a friss pelenkát odatartsam. Na, ekkor tört ki belőlem a röhögés - mert ezt már diszkrét nevetésnek se lehet nevezni - és elhatároztam, hogy feladom a kakamanóval vívott harcomat, letszem a kesztyűt, megadom magam, hátha megkönyörül rajtam.....

Dani manapság tényleg napról-napra fejlődik, igaza volt a védőnőnek - legalább ebben - ... Elkezdte azt az irtó édes babadumát, megállás nélkül fújja, hogy bábábábább, meg brüüümmmm (ezt nagyon okos módon, akkor mondja, ha autót, vagy buszt lát), mondjuk akkor is így gajdol, amikor tele a szája kajával, de rutinos anyuka fel van készülve nedves törlőkendővel, szalvétával, egyebekkel :-) Megvolt egyébként a második átaludt éjszaka is, lassan arra kell gondolnom, hogy Dániel beállította, minden hónapban megajándékoz minket egy ilyennel, aztán hallgassunk el, örüljünk neki, hogy jutott egy. Mi meg örülünk! Ilyenkor jön rá az ember, milyen 7 órát aludni egyben és fel is töltődünk legalább 3 napra. Fogak sehol, ellenben kaki annyi, mint égen a csillag, az állagát nem részletezem a sok nyál miatt. Dokinéni persze nem aggódott, mellette legyen szólva, majd' fél kilót szedett magára a gyerek 3 hét alatt, szóval nyilván nem betegségből ered a dolog, de megnehezíti a reggeli órákat. Ma is ez volt, és hiába rohantam mint egy sprinter, a kakamanó beelőzött és totális technikai K.O-val ki is ütött, újabb rohanás a fürdőbe a zuhany alá. Ráadásul röpke 0,5 másodperc alatt Dániel bele is túrt a kakis ruhájába, majd meg is kóstolta, szóval para-anyu most retteg, hogy milyen bélfertőzést egy egyéb nyalánkságot fog összeszedni. Reménykedem benne, hogy a nyári kerti kommandózás, amikor is füvet is evett feltuningolta annyira, hogy ez meg se kottyan neki. Jó, nem hiszem, hogy sok lehetett, sőt, inkább a szája mellé nyúlt, mert kobraként csaptam le a kezére, de akkor sem hiszem, hogy jót tett. Mellékesen megjegyzem, hogy az én hálóingem is kakis lett, így a lakásban jelen pillanatban úgy gőzölögnek a karácsony és advent illatú párologtatók, mint egy iparváros gyárkéményei, keveredve a fertőtlenítő szagával, amivel a pelenkázót öntöttem le.

Ezeket a technikai málőröket leszámítva jól vagyunk, eléggé felpörögtek az események, már ami a kiutazásunkat illeti, úgy néz ki, megvan a lakásunk is, ha már biztos lesz, képeket is mutatok. Nagyon jó helyen van, szép modern, van terasz és kert, aminek nem nagy hasznát fogjuk venni télen, de sebaj. Más egyéb téren is vannak új hírek, de nem lövöm le őket, nehogy aztán senki ne olvasson az ünnepi készülődés alatt :-)

Szuperanyuk kíméljenek

Eljutottam arra a pontra, hogy cenzúrázni kellett egy itteni bejegyzésem....szégyellem magam, hát ez van....el tudom ragadtatni magam. Kezdem azzal, hogy újfent borzalmas éjszakáink vannak, a nappalok jól alakulnak, de ahogy feljön a Hold, a gyerek megkeveredik. A szeparációs szorongás is úgy jön elő rajta, hogy két hétig semmi, mintha nem is kellenék neki, aztán meg olyan elemi erővel csimpaszkodik és ragaszkodik, hogy konkrétan egy lépést nem tudok menni tőle, senki nem jó, csak anya, szegény apa hiába megy be esténként, hiába simogatja, velőtrázó sikítások, majd megyek én és csend van....egészen addig, amíg meg nem érzi, hogy anya lelép, mert akkor még velőtrázóbb ordítások indulnak, így anya megy vissza és művészi tornászokat megszégyenítő mutatványokkal hajol a kiságyba, fogja a gyermek kezét, másikkal kapaszkodik, hogy be ne essen mellé, a harmadik kezével meg a gerincét masszírozná, nehogy begörcsöljön a dereka. Az, hogy miként nézek ki nappal, már szóra se érdemes, mert a sok hollywood-i sminkmester se tudna már belőlem épkézláb nőt faragni, de bevallom, arra a pontra is eljutottam, hogy minek nekem fodrász meg egyebek, lefittyedne a fejem úgyis hajmosás közben, aludni meg akkor inkább egy szaunában, vagy jacuzziban aludnék, az itthoni ágyban úgyis lehetetlen.

Na, itt jött egyszercsak, hogy egy hírportál blogjára felmentem és végre valahára találtam sorstársakat. Úgy éreztem magam mint egy anonim drogklubban, szórakoztató volt. Aztán egyszercsak beszállingóztak ezek a szuperanyuk, akiktől herótom van. Elmondom, hogy lehet felismerni őket: a fészbúkon naponta 30 fotót publikálnak, hogy épp aznap hány fogásos ebédet és vacsorát rittyentettek, ilyen címekkel mint pl. lazac tejszínes vargányamártással és hercegnő burgonyával, valamint házi készítésű metélttel, sk. dobostorta, meg még pluszban kiderül, hogy otthoni borgazdaságuk is van és ő palackozza a díjnyertes roséjukat; minden fotójukon puccparádéban álló gyerekek vannak, akik még véletlenül se hisztiznek sohasem, mert ők TUDNAK gyereket nevelni, de nem hangos szóval, csak egyszerűen ők tudnak és kész; jó feleségek, jut idő a sminkelésre, a kozmetikusra, a fodrászra, mert a gyerekek ott is néma csendben várják, míg anyu elkészül és nem azért, mert ilyen a temperamentumuk, hanem mert ők jó anyák és így nevelték őket. Rémlik, kikről beszélek??? Ezek azok, akik az utcán megbotránkozva néznek, amikor az én gyerekem épp ordít, nekem lóg a szatyor és a táska a fülemről, a cumisüveg kiesik a kezemből, a fejem vöröslik, belelépek 8 pocsolyába és még a hajam se áll rendesen, hogy a jó életbe' abba.... Na, és akkor feljönnek ezek a szuperanyuk a mi "antitálentum-anyuk" közösségünkbe és elkezdik osztani az észt, hogyaszongya hogy kell a gyereket altatni. Jaaaaa, hát neki olyan gyereke van, aki maga megy be a kiságyba két hetes kora óta, 3 naposan már átaludta az éjszakát, megmondja, hány ml tejet szopott épp, úgy jöttek elő a fogai, hogy egyszercsak a szájában volt mind és soha, de soha nem hisztizik, mert ő meg tudja magyarázni neki, hogy arra semmi szükség.

%":::#&@...meg, neked ilyet dobott a gép, adott a jóisten, kinek mi tetszik, de még véletlenül sem a te nevelésed ez!!!! Mert vannak ilyen, meg olyan temperamentumú gyerekek, vannak elülősek és vannak elevenek. És félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ne büszkélkedjen ezzel, mert azzal nincs hiba, örülünk neki és irigykedünk lehet, de ne kezdjék el reklámozni, hogy mindez azért van így, mert ők ezt meg azt az ámerikai blabla marhaságot követték (és bezzeg ha én is ezt tenném, megoldódna minden gondom), vagy csak és kizárólag Vekerdyt tartják jónak, mert nem lehet az összes gyerekre egy módszert ráhúzni. Én is elmondom a fiamnak, hogy a számítógép gombját nem piszkáljuk, elhúzom a kezét, lefoglalom mással, de nehogy már 9 hónaposan elvárjam tőle, hogy ül az édes kis fokhagymagerezd fenekén mint egy jólnevelt 8 éves és olvassa a nagy indiánkönyvet.

És képzeljétek, nálunk vannak vasalatlan ruhák, igen, egy gyerek mellett is, vannak karikák a szemem alatt, nincs befestve a hajam minden hónapban, nem járok trendi cuccokban, a másik végletet sem csinálom, nem gyártok házi szappanokat és házi tusfürdőket és nem tudok 8 fogásos vacsorát készíteni minden nap. Csak nehogy úgy járjatok, mint Bree a Született feleségekben, hogy a szép cukormáz mögött egyszercsak elkezd potyogni a vakolat....

Dani best of - november

Sikertörténet

Dániel úr és a hinta....nem indult jól a kapcsolat, de annál nagyobb szerelem lett belőle, ma már csak pár löködés kell és voilá, két órája szundít a gyermek benne :-)

Dániel úr számokban

• 2 fog (1 db készülőben)


• sok haj (egyre hosszabb, de az apja nem engedi, hogy télre megigazítsam a hajkoronáját)


• számtalan 74-es, pont-pont jó ruha


• 0 db cipő (túl kicsi még a lába hozzá és a védőnő azt mondta, majd csak 11 hónapos korától kezdjük el szoktatni rá)


• 1 db szuper, igazi nagyfiúknak való hiperkényelmes, menetiránnyal szemben beállított gyerekülés


• ideális esetben 3 x nappali alvás


• eddig 1, azaz egy darab átaludt éjszaka (nem adom fel, 18 éves koráig még tuti lesz ilyenben részem)


• és sok-sok gyönyörű mosoly :-)

9 hónap

Ennyi idő alatt túl vagyunk jó nagy hasfájós rohamokon, egy sérvműtéten, számtalan kakis-pisis pelenkán (és még mennyi jön...), át nem aludt éjszakán, aggódáson és ennél sokkal-sokkal több örömön és csodálatos pillanaton.

Dániel úr megállíthatatlanul nő, egyre több mindent tud, egyre kíváncsibb, ezzel együtt egyre ügyesebb, mindezekből pedig az következik, hogy egy percre sem lehet magára hagyni. A járókát utálja, csak akkor van el benne, ha ott vagyunk körülötte (bár akkor meg minek???), elszöszmötöl benne 10-15 percet, majd feláll és hangos óbégatások közepette jelzi, itt az idő, kéretik őt kivenni. Elég jól kialakult már a kis személyisége is, jelen pillanatban úgy gondolom, mindkettőnkből örökölt jóóóóó sok mindent, leírom, mi az, ami egyikükben sincs meg, ergó benne sem: türelem, higgadtság, nyugalom....

Igen, Dani egy eleven, hétördög kisfiú, de valahogy ezt már akkor tudtam, amikor még csak szedercsíra állapotban volt bennem. Két tippem volt: vagy kislány lesz és a kos jegyében születik, tehát saját magamat kapom vissza, csak kicsiben, vagy fiú - itt a kos-ság már csak ráadás lett volna - és nem egy pedagógusok álma kiskrapek. Utóbbi jött be, úgyhogy kösse fel a gatyáját minden tanító néni, mert pár év múlva visszasírják a Született feleségek Lynette-jének három vásott kölykét és inkább azért fognak imádkozni, hogy a Lila akác közben taníthassanak :-), Dániel egymagában kitesz hármat.

Egyébként nem lehet nem imádni a huncut nézésével, már nagyon jól tudja, mit jelent a "nem szabad", "nem", de azért nagy mosollyal az arcán fél kézzel bepróbálkozik, úgy gondolja, addig, amíg mi azzal vagyunk elfoglalva, hogy a két fogával milyen édesen vigyorog, ő a háttérben bármit megtehet. Amit lehet, engedünk neki, nincs korlátok között olyan értelemben, hogy mindentől tiltanánk. Nincs steril gyerekként nevelve például, ami nem azt jelenti, hogy koszban van és a földről eszik, de ha a babakeksz épp a konyhakövön landolt egyszer, akkor úgy gondolom, azt még nyugodtan lehet csócsálni, főleg, hogy szinte kétnaponta fertőtlenítővel mosok fel mindent. Ennél jóval több koszt összeszed a mászásai során és eddig még semmi baja nem lett. Nyáron engedtük, hogy simogassa a füvet a kertben, amit nagyon érdekesnek talált, néha a szájában is volt egy-két szál, de hát istenem, jómagam a homokból csináltam kiskoromban csokipudingot és meg is kóstoltam, aztán mégis itt vagyok :-))) Érdekes módon para-anyuságom ezekre a dolgokra nem terjed ki. Ezzel szemben nem engedjük például, hogy a számítógép házát bütykölje, vagy a modemet megkalapálja, nem mehet a tv és a hifi berendezésekhez, azt sem engedem, hogy a babakocsi kerekét nyalogassa - az már nekem is túl koszos - és ha nem ér rá enni, nem kergetjük körbe a lakásban, a "majd ha éhes vagy, eszel" elvet követjük és eddig bejött. Mert hogy mostanában Dánielnek annyi, de annyi dolga van, hogy az eddig szépen bejáratott evési rituálét a sarokba hajítva ő inkább menne, játszana és bármiben benne lenne, csak ne kelljen az etetőszékben ülnie és nyugton lennie 10 percig. Kifigyeltük azonban, hogy ha mi is eszünk, akkor ő is annyira érdeklődik, hogy hajlandó benyomni az adagját, így szép lassan egymáshoz igazítottuk az étkezések időpontját. Válogatósnak nem válogatós, de már sokkal szívesebben eszik "felnőttes" kajákat, mint bébipapit, így péládul a nagymamák húslevesét úgy eszi nagy kanállal, mint a nagyok. Tegnap benyomott mellé egy fél répát és jó sok husit is, egy merőkanál levessel együtt, na ezek után érthetően nem kellett a pépes étel. Nagyon szeret egyedül enni és bár a száját nem mindig találja el (fülbe, orrba, mindenhova kerül ilyenkor), lelkesen gyakorol, elsősorban gyümölcspürével. Érdekes módon a gyomrának nem tesz jót - ettől bukik a legtöbbet - de csak úgy mint én, megőrül a paradicsomos ételekért. Ha már a bukásról írtam, 8 hós kora óta csak a paradicsomos cuccok jönnek vissza néha, de nagyon kevés, szóval talán le merem írni, ennek is vége. Miután lassan 5 hete elkezdtük a tejtartalmú desszerteket, pépeket és szerencsére lekopogom, azóta se jött ki rajta allergiára utaló jel, egyre többet kap ilyet is és ééééérdekes módon a grízpudingot, eperjoghurtot úgy meg tudja enni, mint a kisangyal egy ültő helyében....no comment.

Változatlanul rafinált, mert nagyon jól tudja, kivel mit csinálhat meg...anyával mindent (öööööö), de bekeményítettem én is. Papákkal-mamákkal, nagynénikkel, nagybácsikkal elhiteti, hogy ő egy nyugodt, csendben játszogató kisfiú, amint engem meglát, elkezdődik a nyüsszögés, ölbe bújás, majd feszengés, hogy tegyem le a földre és a többi. De mindezektől függetlenül imádjuk és soha de soha nem cserélném el semmilyen másik gyerekre, biztos vagyok benne, azért választott engem anyukájának, hogy én is tanuljak egy kis türelmet, úgyhogy nem is értem, miért csodálkozunk rajta, hiszen mi pont ilyenek vagyunk az apjával :-D

Az első átaludt éjszaka

Dániel úr ma több mint 8 és fél órán keresztül aludt egy hang nélkül. Para-anyu persze hajnalban - ahelyett, hogy aludt volna - osont mint egy kommandós, hogy mi van a gyerekkel (mert ha nem kel fel, akkor meg ugye az a baj...), de az édesen szuszogott a kiságyban és teszi ezt még mindig.

Az okokat, amik ide vezettek még mindig keressük, fogalmunk sincs mit csináltunk vele, ha rájövünk, írok egy könyvet róla ;-)

Ugyanannyi kint, mint bent

Tegnap volt pontosan, hogy Dani ugyanannyi napot töltött el "kint", mint amennyit bent volt a pocakomban :-)) Ilyen huncut és örökmozgó kiskrapek lett közben....

"Hol a kutya?"

"Simán ki tudnék porszívózni, ha hagynátok végre azt csinálni, amit szeretnék..."

Dani egyedül eszi a gyümölcspépet :-)

Álom, édes álom.....

Kezdem az elejéről. Amint hazajöttünk kis hévízi-pécsi kiruccanásunkról, nyugodtan és élményekkel teli könyveltük el, de jó végre itthon, most januárig ki sem tesszük a lábunkat, maximum a nagyszülőkig vagyunk hajlandóak elmenni kocsival, szép az élet, trallalla. Éjjel aztán valahogy átértékelődött bennünk minden, amikor Dániel úr elkezdte az óránként felkelek-ordítok (de úgy, mintha nyúznának) - nem kell anya, sem szopi című népi játékot. Próbálkozhattunk mindennel, odavettük magunk közé (még rosszabb lett a helyzet), kapott cicit - amitől már bukott, mert annyira teleszopizta magát, tehát ki volt csukva, hogy éhes/szomjas lett volna - sétáltam vele én, aztán az apja, majd villany fel, gyermek pedig a szőnyegen vigyorogva játszott, mi meg zombi fejjel néztük, mi lelte. Éjjel kettőkor anya internetre fel, keresi az okokat, majd miután egyre durvább verziókat talál, úgy dönt, ennek fele sem tréfa. Másnap ugyanez a jelenet játszódik le, így a paranoiás anyukában megfogalmazódik a gondolat: megmutatni orvosnak a gyereket, mitől lehet mindez. Mivel amúgy is jártunk nyáron a Gézengúzba, felhívtam Mónit, hogy mi tévők legyünk, ő pedig javasolta, mivel lett egy szabad hely Beke doktornőnél aznapra (gyermek-neurológus) és úgyis meg kellett volna neki mutatni Danit a korábbi kifli-tartása miatt, vigyük el, beszéljük meg vele a dolgot. Aznap talán két korty kakaót ittam, totál ki voltam bukva, hogy a gyerek már nálam sem nyugszik meg, nem bújik hozzám, és olyan kórtörténeteket kreáltam a fejemben, hogy Doktor Ház-ék simán kértek volna tőlem egy forgatókönyvet. Úgy vezettem a Liget utcába, hogy csoda, nem ütöttem el senkit. Elég hamar sorra kerültünk, bezzeg akkor és ott Dani megint az "angyalka vagyok" formáját hozta, majdnem elaludt az előtérben található hintában - merthogy hintázni imád, abban mindig megnyugszik - , teli szájjal vigyorgott a doktornőre és Mónira, majd rámnézett az orvos és megkérdezte, hogy akor most kérem szépen mi is a probléma. Ilyenkor tuti biztos vagyok benne, hogy Dani direkt csinálja ezt velem, olyan mintha egy felnőtt agya lenne benne minden rafinériával és gondolattal.... Végül azért megállapításra került, hogy motorosan elég aktív (mintha eddig nem tudtuk volna), egyébként meg jól és szépen fejlődik, csak később figyeljünk majd oda, hogy ez az aktivitás nehogy a tanulás, koncentráció rovására menjen. Egyébként az apja is ilyen volt gyereknek, ami érdekelte, azt minden erőbedobással csinálta és gyűrte, ami meg nem, az le volt sz....va. Dániel - ezt senki nem hinné el róla - imád "olvasni", illetve képeskönyveket nézegetni és basszus valahogy lapozni is megtanult, pedig a finommotoros mozgások hol vannak még a fejlődésében. Ezt a doktornő is kiemelte, hogy eléggé előre jár ebben érdekes módon. Szóval hosszú-hosszú ideig nézegeti az ábrákat, rámutat egyre-egyre, mi meg rendületlenül mondjuk, hogy az éppen micsoda. Ha van olyan, ami a saját játékai között is felfedezhető, azt felismeri. Így például, ha megkérdezzük, hogy hol a labda a könyvben, akkor rámutat, ugyanígy a kis sárga fürdőkacsára és a gombokat is megismeri, mert azt imádja piszkálni mindenki ruháján. Szándékosan nem hangzott el a hiperaktív szó Beke doktornő szájából, szerinte ezt manapság túl sok gyerekre sütik rá, akivel a pedagógus nem tud mit kezdeni és nem tudja lekötni. Alvás téren is mondott praktikákat, most ezeket próbálgatjuk.

Azóta egyébként az ELalvással nincsenek gondok. Simán le merem írni, mert halál biztos vagyok benne, hogy egy hét múlva nyüsszögni fogok, hogy megint elromlott minden. Az éjszakai felkelések száma is töredékére csökkent, mert nem veszem ki a kiságyból, csak odamegyek (nem első hangra), megsimogatom, visszaadom az alvómaciját (legtöbbször egyébként medve úr keveredik el valahova) és legtöbbször ennyi elég is neki, tehát nem szopiztatom rögtön. Tulajdonképpen a "megoldás" (??) az lenne, ha ennyi idős korban hagynánk sírni, így megtanulja, hogy tessék aludni oszt' kuss van, de nekem ez nem megy, szerintem ez hülyeség úgy, ahogy van. Dani különbenis olyan, aki csak belehergeli magát az egészbe, szóval ez nálunk nem működik.

Nem is tudom, írtam-e, hogy vettem egy csodálatos Gremese mei-tai-t, imádjuk!!! Dániel nem nagyon volt oda egy ideig a kendőért, főleg a kötés alatt feszengett, persze utána meg elaludt benne kb 10 másodperc alatt....de ezt nagyon szereti. Ahogy meglátja, nyújtja a kis kezeit, bújik oda, rámhajtja a fejét, megpróbál nézegetni persze, de alvás lesz belőle mindig, anya meg egyszerűen boldog, hogy vééééégre valamivel örömet tudok neki szerezni. Rátaláltam egyébként nagy netes keresgélésemben egy blogra, ami szintén egy ilyen habitusú kisfiú történetéről szól és bár ő idősebb pár évvel Daninál, ne is haragudjon így ismeretlenül sem az anyuka, én halálra nevettem magam, annyira viccesen írja le ugyenezeket a dolgokat és kicsit jó érzés volt, hogy nem csak nálunk megy ez így :-))))

Hévíz

Most állok neki negyedszerre ennek a bejegyzésnek, háromszor már elúszott az egész valami miatt, szóval nem kicsit vagyok ideges, de egyszer majd csak sikerül közzétenni.

Lassan már el is felejtjük, de voltunk welness-ezni is, amint írtam, Hévízen, majd utána Pécsre utaztunk. A hévízi szállodánk első osztályú volt, szerencsére sok hotelben volt alkalmam megfordulni, de ilyen szépet, tisztát még nem láttam, ilyen udvarias, kedves alkalmazottakkal pedig öröm összefutni. Kezdték azzal, hogy mire odaértünk, már bekészítették a babaágyat, hogy ne kelljen a kocsiból kirámolni, adtak egy originál, dobozból akkor kivett vízforralót a bébiételekhez és egy apartmanszobát, hogy jobban elférjünk, pedig sima standard kétágyasat foglaltam, de a plusz költséget nem számolták fel. Tulajdonképpen akkor döbbentem rá, hogy Danival "remek" helyet sikerült választanom, hiszen a hotel tele volt pihenni és magukat áztatni, masszíroztatni vágyó osztrák/német/orosz nyugdíjasokkal, akiknek utolsó kívánságuk (se) volt gyerekzsivajt hallani, gondolom elég nekik az unokáé otthon. Végülis aztán előnyt kovácsoltunk ebből... A szobánkat akkor újították fel teljesen, kicserélték a szőnyegpadlót, úgyhogy Dániel úrnak a lelkére kötöttem, nehogy belekenjen valamit, vagy bukjon, mert akkor anya és apa itt marad mosogatni egy évig, így hát kerültem a paradicsomos babakajákat és igyekeztem a szőnyeg színével harmonizáló ételeket adni neki. A szálloda shopjában kapott egy baba úszógumit is, ami a fotókon is jól látszik, ezt fel is avattuk nyomban. Jó lesz, jó lesz, csak a gyereknek nőnie kell még hozzá, mert annyira vizsgálgatta a forrasztásokat, feliratokat, hogy néha bele-bele nézett a vízbe :-))), amitől persze én jobban megijedtem, ő prüszkölt kettőt, aztán dolgozott tovább. A medencetérben voltak járókák is a kis vendégek számára, de ezekkel befürödtünk, mert Dani kijelentette, felejtsük el, hogy őt csak úgy belerakjuk egy ilyenbe, mikor kint sokkal érdekesebb a világ, így aztán hiába vittük el a sok játékot, ő inkább nézegetni akart, aminek hangot is adott. Anya ilyenkor gyorsan kikapja a gyereket, bele a kocsiba és az úszómester segítségével kituszkolja a folyosóra, hátha a félhomályban, kellemes zenében elalszik a gyermek, míg apuka szaunában pihenget. Nem tudom, miért vagyok ennyire naív, ismerhetném a saját gyerekemet, hogy esze ágában sem volt aludni - holott a víz annyira kifárasztja, hogy a kezét alig bírta felemelni - , mivel meglátta a beauty centert a sok emberrel és közölte, oda kellene mennünk ismerkedni. Ilyenkor bezzeg semmi nyoma a szeparációs szorongásnak, csak olyan hülyén néztünk ki a nyugók között, akik különböző orvosi kezelésekre és masszázsra vártak az előtérben, mi meg ott köröztünk közöttük. Azért előjött belőlük a nagyi-érzés, mindenkinek volt a saját nyelvén valami kedves szava Dánielhez, aki a kocsiban ülve fogadta hódolói bókjait, néha dobott egy nagy egyfogas mosolyt és kész, mindenki elolvadt....én meg próbáltam megérteni, mit kérdeznek tőlem oroszul és ekkor már szántam-bántam, hogy az én évfolyamom volt az első, aki nem tanulta már eme remek nyelvet.

A vacsorák is érdekesek voltak, az etetőszékeket elfelejthettük, csupán addig voltak jók, amíg a gyümölcstálból zsákmányolt szilva kitartott, mert rájöttünk, hogy Daninak el kell foglalnia magát valamivel, önállóan, és ekkor 10 percig nem nyűglődik. Kettévágtuk a gyümölcsöt, magot kivettük és (az akkor még) egy foggal tökéletesen leszedte a gyümölcshúst....mondjuk a ruhája állapotát nem részletezem, de legalább csend volt. Az alvás elromlása már ott megmutatkozott, habár akkor biztos voltam benne, hogy a második fog miatt van mindez, szegénynek egy nagy vérhólyag lett az ínyén, még sosem láttam ilyet, borzalmasan nézett ki. Szerintem annyira nem fájt neki, de tuti kellemetlen érzés lehetett, mert amint meglátta a sárga kanalát visításban tört ki, ebből pedig arra következtettünk, hogy az evés nem olyan jó móka így.

A wellness napok után Pécsre utaztunk, Apának volt pár órája az egyetemen, én meg nosztalgiáztam kicsit első egyetemi városomban. Be kell hogy valljam, nem annyira győzött meg Pécs, szerintem a belvároson kívül nagyon elhanyagolt, van persze hangulata és én mindigis jó szívvel fogok a városra visszagondolni, de hagy kivetnivalót maga után, az biztos. A hazaúton aztán véglegesen kijött a második fogacska is, azóta már szinte ugyanakkora mint a mellette lévő, jelenleg pedig a felsőkra várunk. A következő bejegyzésben - ami remélem nem fog százszor az éterbe veszni - beszámolok arról, milyen módszerekkel próbáljuk alvásra bírni éjszaka a gyereket és hogy sikerült az első, anya-apa nélküli elalvás este, ma ugyanis koncertre megyünk Budapestre és a nagyszülőkra vár a kihívás....én felkészítettem őket, ők állítják, hogy megoldják....

Dani best of - október

Lipcse és a hazaút

Lipcsébe való eljutásunk nem volt egy leányálom. A rossz idő kipipálva, ezt már nem is részletezem, de ezen felül az égiek minden lehetséges módon hátráltattak minket. Kezdtük azzal, hogy Regensburg után nem sokkal belefutottunk egy hatalmas rendőri razziába. Mindenkit letereltek az autópályáról egy parkolóba, volt ott minden, kutyás rendőr, kommandós, vámos, szóval amit csak el lehet képzelni. Dícséretképp el kell mondani, hogy nagyon udvariasak voltak (nem úgy, mint hazánk béli kollégáik), szegény rendőr bácsi meglátva a rendszámot hatalmas artikuláció közepette kezdett beszélni hozzánk, miszerint "jóóóónapooot, eeeeez egy rendőriiiii ellenőőőrzés, tetszik érteni engeeeem???" Miután mondtuk neki mindketten, hogy no para, megy ez nekünk, nem kell ennyire hangosan és lassan beszélni (érdekes, hogy az ember, ha külföldinek magyaráz, kapásból hangosan és artikulálva kezd el beszélni, mintha ettől könnyebb lenne a másiknak, ha nem beszéli a nyelvet :D), elkérte a kocsi papírjait, a miénket és Daniét (!) is, valamint megkérdezte, házasok vagyunk-e. Mondtuk neki, hogy a gyerek iratai a csomagtartóban vannak, Apa el is indult kiszedni őket, de aztán csak legyintett, hogy mégsem kéri. Egy furgonba vitték a személyiket, bescannelték, közben egy másik rendőr megnézte, be van-e kötve a gyerekülés, majd Apával kedélyesen elbeszélgettek arról, hogy mit kellene megnéznünk Lipcsében. Persze érdeklődve hallgattuk, legalább normál módon kommunikált velünk, majd megköszönték a türelmünket és jó utat kívánva, elengedtek minket. Igazából ezt csak azért írtam le, mert itthon enyhén szólva taplóbb kollégákkal lehet találkozni, kellemes meglepetés volt.

A sokk csak akkor ért minket igazán, mikor egyszer csak elkezdett lassulni a forgalom, egyre több kamion állt a külső sávban és tudatosult bennünk: autópálya lezárás/felújítás/terelés. Németországban szerintem az a kuriózum, ha az ember nem fut bele legalább egy ilyenbe, csak az egész napos utazás egy fáradt, folyton mászni akaró 7,5 hónapossal amúgy sem megy flottul, bár meg kell, hogy jegyezzem, Dániel egy kis hős volt ismét. Jó, ehhez kellett, hogy Apával közösen előadjunk neki minden gyerekdalt, amit ismertünk, de megérte, na meg aztán igazi kispasi a gyerek, tátott szájjal bámulta a kamionokat, amikből a kamionos bácsik néha ki is integettek neki :-) Bevallom a Lipcse előtti utolsó 30 kilómétert az ölemben tette meg (még jó, hogy ekkorra már olyan késő volt, hogy rendőrnek híre hamva se volt). Ekkor jöttünk rá, hogy Dánielnél megállíthatatlanul elkezdődött a szeparációs szorongás, úgy bújt hozzám és szorította a kezem, hogy majd' elolvadtam, Apa meg szomorúan megjegyezte, hogy akkor ezután már csak így lesz....én meg mondtam neki, hogy nem, mert pár hónap 'anya-anya' után rá fog jönni, hogy a csajokkal nem lehet focizni, anya nem enged meg sok mindent, meg apa különben is fiú, így én leszek az, aki az idő múlásával majd háttérbe szorul.

Végre valahára aztán kikötöttünk a szokásos kis panziónkban, ami sokkal szebb és ha lehet, még tisztább lett, mint amilyen volt, engem pedig különösen nagy nosztalgia kerített hatalmába, hiszen szinte pontosan egy évvel ezelőtt voltunk itt, akkor voltam 20 hetes terhes és Dani még a pocakomban ugrándozott csak, most meg.... A napjaink jól teltek, Apának voltak elintéznivalói és órái a fősulin, de aztán együtt voltunk, elmentünk bevásárolni, vettünk sok finomságot, sétáltunk a belvárosban, megnéztük az Immatrikulationstag-ot, majd aznap este elmentünk a partira is, ami a főiskolán volt (ingyen sör, virsli, ez kell a népnek). Odafelé Dániel elszundított a babakocsiban, így kb volt negyed órám, amíg gyorsan beszélhettem mindenkivel, akit ismerek, ehettem egy pulyka sültet és beleihattam Apa sörébe - kicsit furán néztem ki, hogy egyik kezemmel a babakocsit mozgattam fel-le, másikban pedig egy barna sörös üveget szorongattam, lévén pohár nem volt :D - majd Dani úgy döntött, megnézi mi történik a nagyvilágban. Pár percig csendben is volt, majd aztán eltörött a mécses és úgy visított, hogy a dj zavarba jött, ez nagyon vicces így visszatekintve, de ott főtt a fejem rendesen. A panzióban persze semmi baja nem volt már, kacarászott az ágyban, pancsolt a fürdőben és semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy aludjon....hát, így jártunk.... Hazafelé aztán már nem a gyerekkel, hanem velem lettek problémák, feltehetően azért, mert egy mekiben bedobtam éhgyomorra egy cappuccinot, így délutánra olyan rosszullét jött rám, hogy meg kellett kétszer is állnunk Csehországban és Szlovákiában. Apa támogatott ki a kocsiból, mint valami részeg nőszemélyt, zsibbadt mindenem és úgy éreztem, még kétszer szülnék inkább most azonnal, de múljon el ez a rosszullét. Próbálkoztam Ági légzési módszerével, amit a szülés közben tanított nekem, és valóban, nem rossz dolog ez a lassan be, hangosan kifújva ki :-) Lényeg a lényeg, elmúlt végül, de még másnap is szédültem, a kávéra pedig rá sem bírtam nézni, mondjuk ez nem tartott tovább 1 napnál, most például ismét azt kortyolgatom itt a monitor előtt.

Mire hazaértünk, hulla fáradtak voltunk persze és megegyeztünk abban, a hévízi és pécsi utunk után itthon fogunk ülni a se......ön jó sokáig. Ez a sokáig 2 hónapot fog jelenteni, hiszen akkor kiköltözünk fél évre Lipcsébe.

Ismét elköszönünk kis időre, mert holnap megejtjük "szokásos" őszi-téli wellness napjainkat, ezúttal Hévízen, majd tovább utazunk Pécsre, ahol Apa tanít kicsit, mi meg Mütyürrel felfedezzük a belvárost. Képeket hozok, és nem felejtem el, hogy egy Lipcse-poszttal még adós maradtam.

Regensburg

Miután véget értek a müncheni kalandok, hétfőn a reggeli után elkezdtünk pakolni, hogy tovább utazzunk először Regensburg, majd Lipcse irányába. /Kis off: Danival a pakolások rettenetesen fárasztóak, mert ami én/mi be, azt ő ki...., szerinte ez remek móka, mikor a szállodát el kell hagyni 10-ig és fél 11-kor mi még mindig ott dekkolunk. Ez tipikus kisgyerekes probléma, hiszen Laciék is ugyanitt tartottak kb :) Adalékul jött ehhez, hogy az utazóágyat sehogy nem tudtuk összecsukni, valami gebasz történt az egyik oldalával és beakadt, így Apa nagy szentségelések és mérlegelések közepette fogta és így betette a tetőboxba, aminek eredményeképp az eddig precízen megtervezett helyet elfoglalta a félig nyitott ágy. Ergó, az utastérben (hátul a babakocsi utazott) volt minden, ami ezidáig fent volt, megint ergó isteni volt csomagok között utazni./

Az időjárás természetesen pocsék volt, sz....rá áztunk, mire lejutottunk a hotelbejárattól 3 méterre álló autóig, de sikerült elindulni. Regensburg felé tartottunk, rokonlátogatóba mentünk, Apa rég nem látott nagynénjét és unokahúgát kerestük fel. Andinak van egy tüneményes 1 éves kislánya, Anastasia, akinek csudaszép rajzolós aszfaltkrétákat vettünk. Ők is adtak Daninak ajándékot, aminek az lett a vége, hogy mindkét gyereknek a másik ajándéka kellett (volna), na de mit kezdtünk volna a krétával - neeeeeeeeem, nem szeretnék belegondolni se - és Anastasia mit kezdett volna a szuper gördeszkás kisfiús játékkal és összeszerelhető rágókával...Megbékéltek aztán, de azért kicsit mindenképp kellett játszani a másik cuccaival. Dani első dolga az volt, hogy pelenkázáskor elszökött a franciaágy szegletéből, persze pelus nélkül, így utánaugorva kellett valahogy visszacsalogatni, végül egy kis éjjeli fénnyel megbűvöltük és nagy nehezen hajlandó volt 2 percig a hátán feküdni és eltűrni, hogy pelenka kerüljön rá. Hihetetlen nehéz tisztába tenni, szerinte a fekvés már dedós dolog, na de ülve meg hogy csináljuk???? Szóval a vendégség végére a franciaágyon tobzódtunk mindannyian, a két kicsi egymást szeretgette, illetve Anastasia simogatta Dani fejét, Dániel pedig a maga módján viszonozta ezt, bár őt enyhén vissza kell fogni, nehogy a nagy szeretgetésben megtépje a játszópajtást, de majd finomítunk a technikán. A képek önmagukért beszélnek :-)

A maraton

Nos, eléggé időhiányban szenvedek, majd írok erről is bővebben, csak végre szeretném legalább a maratonos posztot elkezdeni, hátha a nap végére be is tudom majd fejezni.

Pénteken tehát elindultunk, én egy kicsit gyomorgörccsel kezdtem a napot, mit hagyunk itthon ugye, hogy fogja a gyerek bírni, hányszor fogunk eközben mi ketten összeveszni..stb...stb...Tetézte mindezt a tény, hogy Dani még a parkolóban, álló autóban összehányta a kabátját, a tiszta ruháit, így az utazást takarítással és ruhaszárogatással kezdtem. Ami Dánielt illeti, a félelmeink alaptalanok voltak, mert az út - amiből minimum 500 km-t szakadó esőben tettünk meg - felét átaludta, a másik felében pedig szöszmötölt a játékaival. Ausztriában azért persze megálltunk ebédelni, no meg a kocsiban terjengő buké is erre ösztönzött minket, hiszen Dani napközbeni, percre pontos kakija ekkorra ott utazott köztünk. Véleményem szerint Apával valami veszélyességi pótlékot is kaphatnánk szülőként, mert egy állandóan ülni akaró, ficánkoló, vergődő gyereket a hátsó ülésen tisztába tenni.....kérem szépen, ezt csinálja meg valami szörvájver féle játékos! Én az ülés maradék 5 centijén egyensúlyoztam, még a nem tudom mim is kakás volt, Apa az első ülésről kitekeredve szórakoztatta a fiatal urat, aki fütyült a helyzetre és mindenáron be akart nézni az ülések alá, mert hogy ott valami tuti jó dolog lehet, csak eddig ezt mi eltitkoltuk előle. A procedúra végére Dani elégedetten kérte az ebédjét, mi meg leizzadva, lumbágóval küzdve igyekeztünk homo sapiens-hez méltó körülményeket teremteni a gépjárműben. Mire Münchenbe értünk, besötétedett és szegény Apának még a fülén is zacskók és hátizsákok lógtak, de végül sikeresen felkúsztunk a szobába. Aznap már semmi kedvünk nem volt elmenni a maraton cuccokért (rajtszám, ruhászacskó), így 8-kor csak bezuhantunk pár szendvics után az ágyba. Előtte persze Dani majdnem eladta a hotelt, mert kiderült, itthon imád fürdeni, de a zuhanytól rettenetesen fél, így aztán remegve bújt hozzám a fürdőlepedőjében, mi meg értetlenül álltunk a dolog előtt, mire rájöttünk pár nap múlva a megoldásra. Az éjszaka borrrrrrrzalmasra sikeredett (azóta is tart a rettenet), alig vártuk, hogy reggel legyen és elkezdődjön a nap. A szobában meleg volt, Dani óránként kelt - attól tartottam, hogy már elég tejem se lesz, hiszen nem szokott otthon ennyit szopizni éjjel - az ágyak sz....ok voltak, a párnák úgyszintén, tehát remekül készült Apa a röpke 42 kilóméteres másnapi futásra. A reggeli után, mikor is Dani előadta a 'hanemlátomanyátakkorordítok' című új darabját, elindultunk átvenni a cuccokat az olimpiai stadionhoz. Gyermek persze 5 méter után bealudt a hidegben (kocsin esővédő), mi meg ernyő alatt, kómásan bandukoltunk, aminek az lett az eredménye, hogy jól elnéztük a kereszteződést, ahol kanyarodnunk kellett volna, így mire odaértünk, majdnem megvolt a maratoni táv mindkettőnknek. Persze nekünk nem volt elég a jóból, elindultunk metróval a belváros felé, a közel sem kirándulóidőben. A metrózás nagy élmény volt Dániel úrnak, én meg belegondoltam, mennyire változnak az idők, én legelőször általános iskolás koromban láttam metrót, azt is Pesten, a kiscsávó meg 7,5 hónaposan rögtön a münchenivel kezdi.....Megállapítottam azért, hogy a németekben sincs fikarcnyival se több empátia és udvariasság a babakocsival közlekedőkkel szemben, az ott élő arab kisebbség (vagy lassan többség) olyan lazán lökött fel, mint annak a rendje, majdnem beleborultam a gyerek mellé, de a többi se segített volna, sőt!

Városnézésünket elmosta az eső, halálos tömegiszonyom lett és mire Gáborékkal találkoztunk bent a belvárosban, megállapítottuk, hogy inkább pucoljunk haza, mert harakirizünk rögvest, ha még egy turista nekünk jön. Előtte szerettünk volna enni egy kis bajor virslit, gondoltuk hol máshol, ha nem Münchenben, nyilván minden sarkon van ilyen, ahogy sör is. Hát kérem, ha nem tudtam volna, hogy ott vagyok, tuti valami olasz/kínai/thai/vietnami city-re tippeltem volna, mert a nagy multikulturális forradalom jegyében ott minden van, csak az nincs, amiért odamegy az ember. Pizzát, sushit, pekingi kacsát kilószámra ehettem volna, így szégyen szemre kikötöttünk egy Burger King-ben, Gábor az asztalt csapkodta idegességében, hogy ezt nehogy elmondjuk a többieknek, mert kiröhögnek minket. Nem mondtuk.

A fiúk nagy szerencséjére a maraton napjára (de csak akkorra) kisütött a nap, eltűntek a felhők és mindenki sikeresen abszolválta a távot, Apára meg különösen büszkék voltunk, szuper időt futott és ugyan nagyon féltettem, mi lesz az ízületeivel, térdével, alig fájlalta jobban valamijét, mint a félmaratonnál és állítása szerint teljesen felspannolta a tudat, hogy egészet fut. Érdekes módon maga a szervezés hagyott kívánnivalót maga után, pedig ugye az egyik legnagyobb futóversenyről beszélünk, a mondsee-i, vagy a bécsi verseny sokkal jobb volt. Aznap aztán nekilódultunk, és Dávid ott élő öccse jóvoltából volt két foglalt asztalunk egy igazi EHTE tradícionális bajor sörkertben. Igaz, 20 megállót kellett buszozni, de sebaj! Mindez persze Dani fürdés és evés idejében volt, mi nagy naívan azt hittük, a sok látnivaló majd leköti, de nem. A buszozást kispasi módjára rettenetesen élvezte, nézte az autókat, a házakat, de a fekete leves csak ezután jött. A gyerekben valami atomóra működik, mert percre pontosan fél 7-kor (ekkor van otthon fürdetés) elkezdett helyezkedni, nyűglődni, aminek a vége az lett, hogy felváltva tudtunk csak enni, és a hordozóban cipeltük fel-alá, mert csak így nem ordított. (megjegyzem, borzalmas, amikor minden vendég téged néz, ahogy próbálod a síró gyereked vígasztalni, én a szülés óta oda se figyelek ilyenkor, mert tudom és átérzem ezt) Így én ettem egy fasírtot a kettőből, Apa pedig kihűlt virslit száradt kenyérrel és pereccel...jóóóvót, na. A visszafelé úton a mozgó babakocsiban persze ismét ment a szundi - ja, előtte körbeudvarolta a fél pincérnő sereget, meg Ákos barátnőjét, ilyenkor mindig hülyén néznek ránk, hogy biztos ez a gyerek üvöltött előtte??? - , mi meg Apával egymásra borulva próbáltuk a buszon kiélvezni azt a negyed órát, ami jutott. A hotelben ugye mi történt? Dani a vacsi és fürdés után, frissen, fitten, kialudtan elkezdett parádézni és heőveőzni és eszembe jutottak az én szüleim, akikkel anno én még 5 éves koromban is ezt csináltam - na jó, nem bőgtem talán - és egyből megértettem őket. :-)

De hogy dicsekedjek is az amúgy tündéri gyerekünkkel elmesélem, hogy a maraton napján egyszercsak délután fogta magát és az autós ülésén felhúzódzkodva felállt és ácsorgott, mintha mindig ezt csinálta volna. Én elsírtam magam persze, ő nevetgélt, szóval nődögél és ügyesedik napról napra. Hétfőn aztán tovább indultunk család látogatóba Regensburg, majd Lipcse irányába, de ez majd egy másik bejegyzés lesz!

Még élünk! :-)

Itthon vagyunk, megérkeztünk, szuper volt minden, sok mesélnivalóm is van, csak jelenleg dübörög a mosógép, fut a lakás, a gyerek pedig olyan aktív és mozgékony lett az utóbbi napokban, hogy győzök utána menni. Nemsokára élménybeszámolok, terveim szerint sok képpel, addigis álljon itt kárpótlásul egy huncut Dániel fotó. :-)

Ez még a támaszkodós verzió :-)

Dani felült!

Sok minden történt velünk és Danival szeptemberben, no de az október is új eseményekkel indult, ugyanis hosszas próbálkozások után tegnap Dániel úr önállóan felült :-))) Már előző hét csütörtökön is (amikor vittük mázsálásra a doktornőhöz) mondta Apukám, hogy a hordozóban a kocsi felé menet felült a gyerek, de én el se akartam hinni, aztán amikor beültem, nem hittem a szememnek, Dani ott üldögélt mint a cövek. Persze hamar elfáradt és visszahanyatlott, de onnantól minden nap figyeltük, hátha ma....Nagyon érdekes egyébként megfigyelni így közelről egy kisember fejlődését, növekedését, mert sokszor felnőttként úgy tűnik, több hétig semmit sem csinál, pedig dehogy! Ő addig is gyakorol, fejlődik a kis idegrendszere, egyensúlyozik, és ami nekünk olyan természetes, neki óóóóriási erőfeszítésekbe kerül.

Szóval tegnap már támaszkodva ücsörgött (4kézláb állásból oldalra lerakja a kis popóját), aztán este az X faktor alatt egyszercsak fogta magát, elengedte mindkét kezével a földet, kihúzta magát és nézte a tv-t. Na, ilyenkor nem szabad sipárogva odaszaladni, hogy jaaaaajjj, de ügyes vagy meg satöbbi, mert ekkor jön az oldalra dőlés és fejbeverés. Szóval némán, ámbár ugrásra készen figyeltük, de nem volt semmi, egyszercsak megunta és hanyatt vágta magát egy játék után eredve. Ma reggel is üldögélt már egyedül, sőt, egyre többször játszott így - most szundít kicsit.

A héten már nagy pakolásban leszünk, hiszen péntek reggel indulunk Németországba, kipróbáljuk az új tetőboxot is, a csomagtartó már nem elegendő hármunk cuccának + a babakocsinak. Előtte még vennünk kell Daninak kabátot és vastagabb ruhákat, mert ott már elég hideg van, főleg Lipcsében. Néhány pulóvert már beszereztem neki, de még mindig inkább csak őszi kisruháink vannak, szóval be kell vetnem magam a városba valamelyik nap. "Magamról" annyit, hogy bár hótt' béna vagyok a virágok gondozásában és életben tartásában, a hiperérzékeny orchideám mégis annyi virágot hozott, hogy majd'leszakad. Ne kérdezze senki, hogy csináltam, nem tudom... :-)

Dani best of - szeptember

Az utóbbi pár napban valami megint elromlott :-( Mindig tudom/tudjuk, hiába büszkélkedem azzal, hogy a gyerek tökéletesen alszik, egyedül...stb, stb....ez az idilli állapot kb pár hétig tart és utána megint nyűglődünk ugyanennyi ideig. Továbbra is csak egy foga van, az már szinte teljesen kint, a mellette lévőnek meg nyoma sincs, de ez mondjuk semmit nem jelent, hiszen én az előzőt se láttam bújni, pedig minden nap tüzetesen megvizsgáltam a száját :P Szóval nem fogom erre. Mindenesetre a Doxa óraként beállt alvásciklusok borultak, örülök, ha nappal fél 12 felé elalszik, addig pedig Dani táncol minden egyes idegszálamon, főleg úgy, hogy két napja Algopyrin-en élek, olyan migrénes fejgörcseim vannak, Apa meg extrém torokfájással küzd éjjelente, szóval az ágy fölött lévő polcról egy kisebb földrengés hatására 4 tonna gyógyszer, cukorka, torokspray esne ránk. Az esti elalvások se sikerülnek túl jól, pedig vacsorázik rendesen, el is alszik, majd fél óra múlva hatalmas ordítás, sírás, hosszú percekig tartó vígasztalás következik, végül szobából kilopakodás, majd 10 perc múlva kezdődik az egész előről. Máskor (3 nappal ezelőttig) ilyenkor már réges régen aludni szokott, de most is hallom a nagy helyezkedést, tiszta apja ebben (is), úgy dobálja magát, hogy sokszor azt hiszem, le fog szakadni a kiságy alatta. Na, mindegy, elég a panaszkodásból, mert ezt leszámítva tündéri, vidám és mosolygós gyerek, nagyon jól elvan a kis játékaival és bár azért egy kis rosszaság már most felfedezhető benne, annyi baj legyen, legalább nem lesz egy kummogós, elülős gyerek.

Vasárnap voltunk TöGö szülinapi buliján, ami igaz, hogy nyáron volt, de csak most sikerült összehozni, hogy mindenki itt tudjon lenni és születése óta most láttuk először Lina babát, aki sajnos ha lehet, még Daninál és Dorinánál is hasfájósabb :-((( Szegénykém egész végig keservesen sírt, így aztán amíg Dani szundított a kocsijában az erkélyen, én beálltam babysitternek, hiszen szegény Nórinak még ott volt Lacika is, aki 1 évesen most indult csak be/el igazán, szóval elkelt a segítség. Minden "korábbi" (mintha olyan réges-régen lett volna) tudásomat összeszedtem a hasfájós gyerek témakörben, így aztán volt popsiütögetés, hátsimi és Dani összes kedvenc dalát is elénekeltem a kiscsajnak, aki egyszercsak vigyorogva (és nagy pukik eregetése közben) elaludt rajtam. Apa csak annyit mondott: NEEEM!!! Ezt ugye arra értette, hogy szagolgattam a kis haját, meg olyan picike, törékeny volt Danihoz képest, így arra következtetett, hogy jöhetne akár a következő is, de persze nem jön még egy darabig :-))) Azt azért elárulom, hogy ő is gyönyörködött ám Linában, hogy jaj de jó ilyen kis csöppséget fogni meg dajkálni, aki még bújik és nem erőlködik a földre a játékaihoz :D Egyébként a baráti társaságba újabb kisbaba érkezik május elején, szóval elég rendesen belehúztunk az idén, de nem baj, Daninak annyi játszótársa lesz, hogy csak győzze megszámolni őket.

Jövő héten újabb nagy kaland vár ránk, Münchenbe utazunk, ahol Apa lefutja a teljes maratont, majd onnan Lipcsébe, kicsit körülnézni lakás-fronton, Apának van egy-két órája a fősulin, és remélem sétálunk is újra, immár Dániellel közösen a belvárosban, hiszen majdnem pontosan egy évvel ezelőtt ő még a pocakomban volt akkor.

Add csak ide Anya azt a gépet, hadd rágcsáljam meg! :-)

Igazi őszi pillanatkép a Papáról és Dánielről, amint utóbbi a japán tökökkel ismerkedik a nagynénémék kertjében Dunaszentpálon.

Túlságosan nem látszik, de ha valaki jobban szemügyre veszi, akkor a jobb oldalon talán lehet látni a kicsit megduzzadt ínyt és a kis piros csíkot, hát onnan bújt elő a fogacska. Mi is alig hittük, de aztán ma Dani megharapta az ujjam és mivel rettenetesen fájt, innentől egy szemernyi kétségem sincs, hogy bizony ott van :-D A fotó tegnap készült, mára sokkal jobban kint van, de hát nem engedi lefotózni...türelem fogat terem....

Kis összefoglaló

Dánielnek ma jobban előbújt a fogacskája, minden etetéskor belekoccant a kanál a kis fehér recés tetejébe, nagyon cuki vele, bár egyelőre még csak a jobb oldalival büszkélkedhetünk, de nem vagyunk elégedetlenek és telhetetlenek, nagyon örülünk neki is :-))) Tegnap este azért kapott egy kis Panadol szirupot, mert nagyon vakarta az ínyét és sírt picit, de a gyógyszer bevétele után el is szundított és jól aludt. Aranyom hősiesen viseli az egészet, nagyon sokat alszik és ismét úgy, mint egy doxa óra, szinte minden nap percre pontosan ugyanakkor szundít el.

Továbbra is mosolygós, szinte mindenkire vigyorog, de a szeparációs szorongás már azért lóg a levegőben, egyre többször bújik, átölel (imááádooom!!!), akkor is, ha nincs semmi baja. A házbeli nénik különösen imádják, mindig gagyog nekik valamit, amire ők lelkesen visszacsiripelnek és ez így megy egészen addig, amíg be nem csapjuk az orruk előtt a kocsi ajtaját, hogy most már aztán ideje indulnunk. Kaja terén ismét bővült a kör, már kap gabonapépet is, elsősorban este vacsira, hogy tovább bírja az alvást, mert a tejcim - bár van még bőven - már nem olyan laktató és tápláló sajnos, de hát több hónapos korában nyilván nem várhatom el, hogy még mindig csak és kizárólag cicizzen. Humana és Sinlac pépet kap, ezek mindegyike jó olyan babáknak, akiknél felmerül a tejallergia gyanúja. A natúr pépekbe keverem a gyümölcsöket, isteni finomak egyébként, ha meghagyna belőle akár egy kanállal is, biztosan megenném, de Dániel úrba nem lehet elég gyorsan lapátolni, annyira szereti. A gyümölcsökről már nem is írok, nem tudunk neki olyat adni amiért ne lenne oda, a "kis" 100 grammos kiszereléseket kb 3 perc alatt vágja be és fél fogára se elég mondjuk, de mini-uzsonnának megteszi. Szerintem hosszra is nőtt, mert eddig még épphogy jók voltak rá a 68-as ruhák, mostanra azonban képtelenség őket összecsatolni, így végérvényesen ráálltunk a 74-es méretre. A múltkori Tesco-s bevásárlás alkalmával (amikor is kibújt a foga) nagyon jó kis ruhákat vettünk neki, amennyire nem vagyok oda az áruházláncért, annyira tetsznek a saját márkás ruháik, nagyon helyesek és még a minőségük is meglepően jó. Kapott melegítőnacikat - most is épp az egyikben szunyókál - , nagyon menők, kötősek és oldalt zsebesek, egy kordbársony nadrágot elegánsabb alkalmakra, egy igazi vagányfiús kapucnis kabátot, amit most ősszel hordhat és hosszú ujjú bodykat, mert ugye azokból sosem elég. Legtöbbször 4-5 darab is van a mosásban, mert étkezések közben Dániel úr azért tesz róla, hogy az étlap olvasható legyen Apának is, szóval a folteltávolító szappan mostanában elég sokat szerepel, de sebaj.

Sokat vagyunk levegőn a szép őszi időben, a babakocsikban (mert ugye a kertben a papánál külön járgánya van) meglepően jól elvan és el is alszik, pedig tartottunk tőle, mivel utálta a mélykocsit, de ezek szerint csak annyi kellett, hogy kilásson és nézegethessen. Simán el tudunk vele menni bárhova, sokkkkkkkal türelmesebb és nyugodtabb lett, ahogy nődögél, egyre jobban viselkedik, bár van egy sanda gyanúm, hogy ő azért mindigis meg fog maradni eleven és eléggé akaratos gyereknek (mint az anyja), szóval felkötöm a gatyám :-) Most hétvégén is sűrű a program, ma lesz a Kutatók Éjszakája, én a 6 órás előadásra megyek, addig a nagyszülők vigyáznak Dánielre, aztán cserélünk, én jövök haza fürdetni, altatni, ők pedig mennek vissza a fél 9-esre. Holnap vendégek jönnek a kertbe Dani-nézőbe, vasárnap pedig Apa ismét fut, ezúttal valahol Tényőn-Sokorópátkán (fogalmam sincs, milyen rendezvény ez), délután pedig hivatalosak vagyunk TöGö szülinapi bulijába, ami most már csak ilyen kis zsúr-jellegű a sok gyerek miatt, de szerintem az egész heti munka/babázás után mi magunk se bírnánk többet, hiába...öregszünk... :P

Köszönjük!!!!

Keeeedves Fogtündér! Nagyon köszönjük a mai meglepetést! Dániel ma fog nélkül jött el velünk bevásárolni, majd a McDonald's-os kiruccanás közben észrevettük, hogy kicsit vérzett a fogínye és igeeeeeeen, ott lapult a pici tejfog!!!

Akire büszkék vagyunk...még mindig

Most pénteken, szeptember 23-án ismét Kutatók Éjszakája lesz a Széchenyi Egyetemen, ahol újra előad Apa is. Gyertek el, tuti szuper lesz!

Egy fiús anyuka kirohanásai

Hááát.....tegnap megnéztem/tük az egyik kereskedelmi csatorna új ríáliti sóját, azt a bizonyos anyuka-fiú menyasszonyt keres témájút. Olyan szempontból jó volt, hogy halálra nevettem magam (rémes napom volt, séta közben még kutyakakiba is beleléptem, meg minden összejött), viszont elborzadva konstatáltam, hogy milyen jövő vár a fiamra és csak imádkozni tudok, hogy addigra valami normálisabb lány-fajta legyen terítéken, mert ha ők testesítik meg a magyar női társadalmat, akkor én rossz helyre születtem, rossz felfogással. Ennyi össze-vissza hazudozó, vakolatnyi festékréteg alá bújó unintelligens libát rég láttam egy rakáson, mondjuk nem kell azért félteni anyukákat sem, de nyilván a picológus-producer team bennük látta a lehetőséget a szórakoztatásra.

Naggggyon nem szeretem a nem őszinte embereket, direkt nem azt írtam, hogy hazug, mert nem biztos, hogy ilyen szándékkal mondják azt, amit, de az egyik, amire nagyon korán meg fogom a fiam tanítani az lesz, nehogy benyalja a nők azon elcsépelt mondatát, miszerint "nekem nem a külső számít, nincs ideálom, csak a belső értékek a fontosak". Ahhhha, bicskanyitogató mondat némber one, majd erre a bemutatkozó kisfilmjében agyon-vissza csókolgatta a Ronaldo gyerek poszterét, ami már magában is nagyon érett, házasságra kész fiatalasszonka benyomását kelti. Én elhiszem, hogy itt mindenki fényezni próbálta magát, meg jó benyomást akart kelteni, de egyetlen őszinte csajt sem láttam. Nyilván nem a rossz tulajdonságokkal kell kezdeni, de ha én ültem volna ott az anyukák helyében a fiammal, nálam sokkal jobban bevágódott volna, ha tényszerűen mesél kicsit magáról és nem nyomja be a szöveget, hogy ő azért van, hogy a férje/pasija után elpakoljon, hiszen ő a nő, ez az ő dolga. Kíváncsi lennék, hogy fél év múlva is ezt mondaná-e, hát ide a rozsdás bökőt, hogy nem és hisztizne, ha még egy pár zoknit kellene a szennyesbe tennie, amiben lenne is némi igaza, hiszen női szerepek ide vagy oda, a férfi is rakodjon maga után, ennyire tisztelje már meg a párját. Meg aztán itt vannak a huszon-akárhány évesek, meg 18 évesek, akik legfőbb célja, hogy nagyon fiatalon legyenek anyukák, mert ők a barátnői szeretnének lenni a gyereküknek. Gyááááááááááááá, ettől fejjel megyek a falnak. Bakker, én 30 évesen alig éreztem magam érettnek az anyaságra, hogy lehetne valaki 20 ne adj isten 18 évesen az???????? Tipikusan az ilyenekből lesznek a 25 éves korukra megkeseredettek, akik otthagyják a gyereket a nagyikra, akárkire és lelépnek a legközelebbi diszkóba, hogy ők még nem élték ki magukat és mégsem tetszik nekik ez az élet. Na, ilyenkor csak és kizárólag a szegény gyereket sajnálom, aki jól megszívta anyuka (és apuka) nagy elveit.

Szóval azt hiszem, sok mindent kell elmondani a fiamnak, és csak remélni tudom, hogy észnél lesz, mert ebben a mai női társadalomban valami nagyon félrement....

A nagyfiú :-)

A Nő

Gabi barátnőmnek ezúton is köszönöm! Sokat jelentett...ő tudja mi ;-)

Szóval attól függetlenül, hogy ezt a blogot a kisfiam fejlődésének és mindennapjainak leírására szántam, talán egyszer-egyszer belefér, hogy magamról is ejtsek pár szót, illetve magunkról. Mindigis úgy gondoltam, hogy aki azt állítja, kisgyerekkel felhőtlen az élet, az hazudik. Valamilyen szinten az, hiszen hihetetlen boldogságot, örömet jelent nézni, ahogy minden nappal egyre több mindent tud, tudatosan mosolyog ránk, örül a közös játéknak, sétának és szép lassan a szó szoros értelmében vett család születik. Azt is vallom, hogy anyának sem úgy születünk, hanem azzá válunk, én speciel több hónap után mertem magamnak azt mondani, most már tényleg érzem, hogy anya vagyok. Tovább megyek, azt is csomószor leírtam itt, meg hangoztatom is, hogy az az anyuka, aki nem gondol az "előző" életére, nem nosztalgiázik a kettesben eltöltött napokon és néha nem sírja azokat vissza, na az is hazudik. Elsősorban magának, aztán ezzel együtt mindenki másnak is a környezetében. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy bármikor is az fordult volna meg a fejemben, hogy Dani nélkül jobb lenne, isten őrizz, a világ minden kincséért se fordítanám vissza az idő kerekét, de azért amikor elnézem az este kézenfogva andalgó párokat a kocsi ablakából, miközben mi sietünk a fürdetésre haza, visszajönnek emlékek, amikor még mi is így tettünk.

Egy szó mint száz, fenekestől felfordul az élet egy baba érkezése után, és erre sehogy nem lehet felkészülni, még azok sem tudnak, akik évekig érlelik magukban a gondolatot, mert bizony semmi nem lesz ugyanolyan. Én már ki merem jelenteni, fél év kellett ahhoz, hogy egy szép napon azt mondjam, elég volt a szoptatós melltartókból, nem vagyok hajlandó felvenni őket :-) Úgyhogy landoltak a szekrényben, helyette pedig elővettem azokat, amiket a terhességem előtt hordtam. Nem azt mondom, hogy valamennyi jó rám, de a szivacsos kosár sokat dobott a kinézetemen. Aztán újra feltúrtam a sminkes táskámat, előkerültek a legalapabb sminkcuccaim, aminek örömére ki is próbáltam őket. Alapozót, rúzst és púdert nem használok Dani miatt, nem hiszem, hogy az otthoni outfit-emhez szükségem lenne rájuk, de egy szempillaspirál és kis szemceruza használatával szinte éreztem, ahogy az -szerintem - érthető módon megcsappant önbizalmi mutatóm elkezd felfelé mozdulni. Aztán: este nincs csoki például. Még szoptatok szerencsére és nem fogyókúrázom, de az étkezésben is kell valamilyen határt szabnom magamnak, különben gurulni fogok. És érdekes módon, pár nap elteltével újra be lehetett gombolni a farmeremet és úgy mentem ki az utcára, hogy most már nem csak anya vagyok, hanem kezdek újra NŐ is lenni. Hogy ez miért most jött el, nem részletezem, mindegy is igazából, de teljesen igazat adok Gabinak abban, hogy az ember akármennyire is a gyerekének él és imádja, azt azért soha nem szabad elfelejteni, hogy annak a gyereknek az apja nem csak az anyával szeretne minden egyes nap szembesülni, hanem a NŐvel is.

Anyaaaaaaaa!!!!

Beléptünk a szeparációs szorongás előszobájába :-), Dani egyre inkább anyás. Olvastam róla sok helyen, hogy a mozgásfejlődés megindulásával jön ez is, kvázi összekapcsolva, de azért nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire egyszerre rohannak le minket. Persze olvadozok, mikor felveszem, átölel a kis dundi kezecskéivel és simogatja a nyakam (néha ez inkább hajtépésben nyilvánul meg), mondjuk arra kemény férfiként ügyel, hogy a fejét véletlenül se hajtsa oda, de lesz ez még így se!! Minden egyes alkalommal hatalmas mosolyt kapok, ha meglát és sokszor nem hajlandó játszani, csak úgy, ha ott ülök mellette a szőnyegen. Nem kell semmit csinálnom, tv-t is nézhetek, csak legyek ott és kész. Az esti sírások azért nehezebbek, mert Apa szegény megy, vígasztalja, de csomószor rohanok ki a fürdőből turbánban, köntösben, félig vizesen, mert Dani bizony csak anyánál hajlandó elhallgatni. Utána simán elvan Apjával, nem keres, de megnyugtatni, csak anya tud.

Most már minden nap gyakorolja a négykézlábra állást és aranyosan ringatja magát előre-hátra. Persze haladni nem tud egy centit se, bár ha igen, akkor azt is leginkább hátra, ami rettenetesen felidegesíti, mert így ugye még messzebb kerül a kiszemelt játéktól. Tüneményes ahogy próbálkozik, teljesen másképp fest így, mint hasalva, olyan nagyfiús már :-)))

Szókincse ismét bővült a következő szavakkal: egggggyyyyyy /jó hosszú szóvégi mássalhangzóval/, ejéééé /ez majdnem olyan, mint az enyém és sokszor jó helyen is használja, persze ez a totális véletlen műve, de engem szórakoztat/, otttttttt/itt is legalább 10 t-vel a végén, úgy látszik tetszenek neki ezek a hangzók/. A néha roppant módon idegesítő sikítozása megmaradt, ez nem hiszti és sírás, egész egyszerűen élvezi, ahogy játszhat a hangjával, csak sokszor annyira élesen sipárog, hogy majd' megsüketülünk, vagy már azt várom, mikor tör ránk valamelyik gyermekdvédelmi hatóság, hogy nyúzzuk a gyereket. Az angolos 'sz'-ek is repertoáron vannak még, baromira érdekelne, honnan jön rá ilyen dolgokra, de azt hiszem, ez az a rejtély, amit soha nem fogok megfejteni. Egyébként nagyon mosolygós és vidám mostanában, szépen eszik, fogai meg változatlanul nincsenek, szerintem nála elég későn fognak áttörni. Tejcivel hadilábon állok, úgy vettem észre, már nincs olyan sok, mint korábban :-((( A rendes kaják mellet elég Daninak, sőt, még éjjelre is marad, de azért nincs az a nagy kínálat, mint korábban. Próbálom úgy felfogni, hogy ez is nagyon szép teljesítmény, hogy eddig eljutottam, főleg annak tükrében, hogy a negyedik napra lett csak tejem szülés után, mikor már majdem feladtam. Gondolkozom rajta, hogy kéne innom a "tejfakasztó" teát ismét, de akkor meg lehet rengeteg lesz és felborul a jól beállt kereslet-kínálat egyensúly. Na, remélem még messze a vége, mert nagyon jó dolog szoptatni, akkor legalább nyugton van mellettem, úgyis közel az idő, mikor már csak nagyítóval fogom megtalálni a lakásban, merre matat éppen.

Dani best of - augusztus

PS: Dani ma négykézlábra állt és elkezdett hintázni előre-hátra. Haladni még nem halad, de jó úton van! :-)))

Ami kimaradt...

A múltkor annyira panaszkodtam bálnaságomról, hogy elfelejtettem írni Dani refluxáról, pedig voltunk a kórházban is, Márti doktor néninél (nem mellesleg évfolyamtársak voltunk gimiben), aki Apa kedves ismerőse és vállalta, hogy válaszol pár kérdésemre. Amikor megemlítettem neki, ki a gyerekorvosunk, láttam rajta, megvan a véleménye, de nem szólt semmit, csak mosolygott. Szóval Daninak sajnos valóban refluxa van, az erősebb gyógyszereket ő sem javasolta, ellenben a Nutriton-os előetetést igen, ezt kifejezetten anyatejes babáknak ajánlják, mivel tápszerben vannak AR (antireflux) típusúak már. Arra már nem is emlékszem, hogy írtam-e, az esetek felében ételallergia (nagyon gyakran tejallergia) áll a csecsemőkori reflux hátterében, én pedig bevallom, rengeteg tejterméket eszem/iszom, egész egyszerűen szüksége van a szervezetemnek rá. A "nagyon alapos" gyerekdokink persze ezt is megcáfolta, szerinte, ha egy gyerek tejallergiás, akkor az minden esteben véres széklettel jár, mivel az allergia hatására sérül a bélflóra, és a bél fala is ezáltal. Nos, a kolléganőm mindkét gyereke 5 éves koráig tejallergiás volt, olyannyira, hogy bölcsiben, oviban külön helyről hozatták nekik a tízórait, ebédet, tele voltak ekcémás bőrkiütésekkel, ha két korty tehéntejnél többet ittak, mégsem volt soha véres a székletük. Egy másik ismerős kisfia szintén ezzel küzd, neki pedig felsőlégúti betegségek formájában jön ki. Reménykedem azért, mert Dani kinőheti még 1 éves koráig, addig úgysem kap tejet, csak hát amit én megiszok, az jól átmegy az anyatejbe. A gasztros doktornő ezért is javasolta, hogy első körben próbáljam meg én visszafogni magam, ami a tejtermék fogyasztását illeti, hátha tapasztalok javulást. Múlt hét elejétől csak szója- és rizstejet ittam (bakker, bűn rossz mindegyik), mostanra áttértem a laktózmentes tejre. Tudom, ez nem teljes tejmentes diéta, hiszen akkor szinte péksüteményt, kiflit, zsemlét, marhahúst (olyan élelmiszereket, amikben akár nyomokban is előfordul tejszármazék, tejfehérje) se ehetnék, de ennyire azért nem találom drasztikusnak a helyzetet, főleg - most ennek örüljek. vagy sem - hogy a tiszta tehéntej mellőzése óta Dani sem hányt annyit, vannak napok, amikor egy csepp se jön ki. Az örüljek-e vagy sem kifejezést arra értettem, hogy persze nagyon jó, hogy nem jön vissza a kaja belőle, de kicsit el is keserít, hogy egy allergia állHAT a háttérben. Jómagam szerencsére nem szenvedek ilyenben, szegény Apa viszont a pollenallergiájától is megőrül, pedig ez "csak" pár hétig tart.

Megkérdeztem a védőnőt is, aki már előző látogatásakor is javasolta, hogy feltétnek Dani kaphatna már túrót, sajtot is, hogy akkor ott mi a helyzet, hiszen az is "tehénből van", de állítólag ezeknél (joghurtnál is) a baktériumkultúrák, amikkel készítik őket, megemésztik a laktózt és a töbi fehérjét, így nem is okoznak semmit...hááááááát, nem vagyok biokémikus, de valahogy azért tartok tőlük. Lehet, semmi baja nem lenne a gyereknek, de ha két csepp anyatej kibuggyanna a száján, tuti ezekre fognám....

Szóval, aki olvassa ezeket a bejegyzéseket, és hasonló gondokkal küzd (az extrém hasfájás is lehet ettől!!!), próbálja meg első körben a laktózmentes tejet, igyon inkább teát, vagy ásványvizet, hátha bejön, ki tudja. Nem egy, nem két gyerekről tudom már, hogy amint anyuka leállt a mértéktelen tejfogyasztással, elmúltak a kellemetlen tünetek (kiütések, hányások, orrdugulások). Persze Apukám mondja, az ő idejükben nem volt ilyen fakszni a gyerek etetése körül, aztán nagyon kevesen lettek még akár betegek is. Biztosan így van, sajnos ez szerintem is ilyen 21. századi betegség, de nincs mit tenni, kivárunk, meglátjuk mi lesz.

A 6 hónapos nagyfiúnk egyébként tündéri, dumál rendületlenül, emelgeti a popóját, úgyhogy talán csak lesz valami abból a kúszásból (közben Dorina barátnőnk már felállt!!!), változatlanul mosolyog mindenkire, szóval még elkerült minket a szeparációs szorongás :-), nagyon barátságos és határozott akarattal rendelkezik, már most! Előjött, hogy egymásnak ütöget tárgyakat, élvezi, ahogy koppannak és el is dobja őket, majd amikor látja, hogy visszaadom neki, újra elhajítja.....szóval így játszunk mostanában. Tiszta pasi, minden autó hangjára egyből figyel, jól utánanéz, milyen volt, és rájött, hogy ha a távkapcsoló a kezemben van, akkor a tv színes lesz, hihetetlen, egyből odafordítja a fejét, várja, mikor jelenik meg a kép. Alvás téren ismét fordult a kocka, eddig elaludt korán, egyedül, most 3 napja csak 10-kor hajlandó, ha korábban próbáljuk lefektetni, akkor hatalmas ordításokkal kísérve dobálja magát. Nem tudjuk mitől, miért, igazából már nem is filózunk rajta, majd egyszercsak megint jönnek a jobb napok, én már rájöttem, tök felesleges stresszelnem az alvása miatt, ha álmos, úgyis elalszik, mert 10-kor meg érdekes módon egy perc alatt megy neki magától is....hát ezek szerint addig ki kell fárasztani. :D Nagyon sok mindent eszik már, a gyümölcspüréket és az anyatejet azért eddig nem tudták lenyomni a főzelékek, de ügyesen nyeli azokat is, mindig megeszi az adagját, csak maximum lassabban, hiszen azok sokkal sűrűbbek.

A fél-szülinap

Drága kicsi Danink, boldog fél-szülinapot!!! :-)

Anya és Apa