Második karácsonyunk hármasban

Amilyen pesszimista előérzettel indultam ennek az egésznek, olyannyira jól sikerült minden, amit elterveztem/tünk. Minden ajándék időben megérkezett - idén is az interneten történő vásárlást preferáltam - minden ajándékozott örült neki és még a süteményeim is tökéletesen sikerültek.

Ez a karácsony merőben más volt, mint a tavalyi, hiszen 2011-ben Dániel még fel sem fogta mi történik körülötte, most azonban "tudatosan" készült mindenre. Tudta, hogy van karácsonyfa - semmilyen angyalkás-díszítős mesébe nem fogtunk bele - amit 24-én reggel látni fog majd, lesz pár meglepetés a fa alatt, de állítom, a gömböket, dekorációkat nagyobb örömmel és eksztázissal fogadta. Apa is itthon volt már az ünnepek előtt, így minden reggel hármasban bújtunk össze a nagy ágyban, azt hiszem ezek a pillanatok pedig feledtettek velem minden  nehézséget, ami az utóbbi időben történt velünk. Nyilván a gyógyszernek is köze van hozzá, de nagyot fordult velem a világ, életemben talán először tudok örülni minden pillanatnak, amit meg/átélhetek, a rossz gondolatokon nem filózom és el is kerülnek szinte teljesen, újra elkezdtem sütni-főzni mindenki örömére és önbizalmat adott, hogy sikerült is minden, még jobban is, mint elképzeltem. A betegségem megvan, de jelen pillanatban - talán a hozzáállásom miatt (is) - stagnál és be is vallottam magamnak, sokat "köszönhetek neki", valóban jobb ember lettem, teljesebb élettel. :-) Úgy tudok örülni a hónak, mint gyerekkoromban, szánkózom Dániellel, hógolyózunk, csúszunk-mászunk a vonatpálya mellett az új játékokkal, vendégségbe megyünk és vendégül látjuk a barátainkat, egyszóval: szép az élet :-D

 

Ennek ellenére azért hozzá kell tennem, fárasztó is volt a karácsony előtti időszak, nem volt olyan nap, amikor ne mentünk volna valahova, de szerencsére mama-papa jóvoltából két nap welness és kikapcsolódás is jutott kettesben. Sümegre utaztunk el egy welness szállóba Apával, és bár rettenetesen hiányzott Dániel, nagyon jó volt feltöltődni és egyedül is lenni. Nevezhet bárki rossz anyának, ennyi kell igenis a szülőknek, az év 365 napjából azt hiszem kettő nekünk is jár gyerek nélkül. Dániel egyébként vígan el volt a nagyszülőkkel, nem hiányolt minket, talán egyszer kérdezte meg, hol vagyunk, arra a Papa azt felelte, hogy elutaztunk és majd jövünk érte másnap. Ennyi is volt... Az idegenektől való félelme is alábbhagyott, mára eljutottunk oda, hogy aki szimpi neki és kedvesen közeledik hozzá, azzal elbeszélget, válaszol, ha kérdezik és szívesen játszik másokkal is. Nyilván ez abból is fakad, hogy már nem kell anyát védenie és óvnia, biztos ő is érzi és látja, minden rendben van velem, így mehet felfedezni a világot.

Az ajándékok közül mára mindent kibontottunk, de érdekes módon egyszerre csak egy játékkal kezdett foglalkozni, a többi csak szép sorban jött utána. Ismét kapott sok-sok könyvet, örömmel konstatáltuk, hogy még mindig imád "olvasni" és képeket nézegetni, most olyan foglalkoztatói vannak, ahol meg kell keresni bizonyos tárgyakat a képen, ez új kihívás neki! A számolás továbbra is szívügye, mindent megszámol :-)))) persze szigorúan tízig! A beszéde szerintem elképesztő, simán alkot összetett mondatokat, mint pl: vége az asztalnak, nehogy leessen az autó vagy köszönöm az ebédet, nem kérek anya többet. Nem szeretek dicsekedni, sosem voltam az a játszótéren vagy tanácsadáson hencegő anyuka, de az biztos, hogy kommunikáció terén elképesztő gyorsan fejlődik Dani. Igyekszünk szépen, választékosan beszélni előtte és amit egyszer elmondunk neki, azt alkalmazza, használja is és szinte mindig helyesen, a megfelelő szituációban.

Szereti nézegetni a betűket, párat már ismer is, és a könyvekben mindig keresi őket. Papa szokott néha elképedve feljönni vele a sétából, miszerint a gyerek elolvasta az éjjel-nappalin, hogy ABC, vagy a parkoló táblán hogy P, a DANI-betű pedig örök kedvenc marad. Zsuzsi tanította neki az első betűket kis kockákról és annyira megszerette, hogy azóta a számítógép billentyűzetén pötyögi őket Word dokumentumba, utána pedig fel kell neki olvasni, hogy éppen mit írt le. :-) Mesék terén is váltottunk, Bogyó és Babóca most már csak ritkán jön elő, jelen pillanatban éppen a Chuggington és Thomas a sztár, illetve mindegy melyik, csak mozdony legyen és lehetőleg pöfögjön, fújjon gőzt és szállítson valamit. Amin javítanunk kell, az a türelem, általában evés terén mutatkozik meg legjobban, hogy Daninak bizony rengeteg dolga akadna, de ezek közé a legkevésbé sem tartozik az evőeszközök használatának gyakorlása. Ott ülök mellette és szépen lassan mutatom neki, a villa még OK, de a kanál nagy ellensége, nem szereti, ha azzal kell ennie, rámnéz a nagy szemeivel és közli: Anya, inkább kézzel. Én nem erőltetek nála semmit, talán a bölcsiben majd látja, több gyerek is azzal eszik, most hiába parancsolom a kezébe, azzal még annyit sem fog enni, mint nélküle. Ha valakinek van valami tippje erre nézve, szívesen venném :-)

Készülődünk...

Idén már sokkal nagyobb elánnal készülünk a karácsonyra, mint tavaly, mivel Dániel kezdi sejteni, hogy a december hónap még sok-sok évig szuper lesz az életében, hiszen "valami miatt" annyi de annyi minden történik ilyenkor - no meg ajándék is akad.

Kezdtük azzal, hogy ellátogattunk a Mikuláshoz, aki a Mama munkahelyére jött. Én egy picit aggódtam, mert visszagondolva magamra, a szüleimnek nem volt egyszerű dolga velem, ugyanis kb. 5 éves koromig nem kedveltem a Nagyszakállút, féltem tőle és nem akartam előadni neki semmit. Otthon persze bőszen énekeltem, szavaltam a családnak, na de azt, hogy kimenjek és egy fehér hajú, szakállas, bottal közlekedő puttonyos bácsinak is bemutassam a tudományom...na azt már nem. :-) Dánielt már pár nappal előbb "felkészítettük", hogy a Mikulás nagyon aranyos, hoz a gyerekeknek csomagot, amiben van kis csoki, mogyoró, dió és énekeltünk is dalokat, hogy meghallja és minél előbb jöjjön. Ez eddig rendben is volt, Dani nagyon édesen dalolta utánam, hogy keeeeedves télapóóóó (ennyi maradt meg) és várta is a nagy napot. A gyerektársaságot nagyon élvezte, tetszett neki, hogy hozzá hasonlóan kicsik voltak a társaságban, futkozott, megszerelte a padokat természetesen, mert az nem lehet, hogy a műsor előtt nem nézi meg, minden csavar rendben van-e :D A Mikulás bácsi érkezéséig sem volt gond, hatalmas szemekkel nézte, ahogy bekopogott az ablakon, integetett neki, felállt az ölemben. A bökkenő az volt, hogy őt szólították elsőnek és hát rutintalanul mentünk, nem látott előtte senkit, mit is kéne csinálni a bácsival, aki kérdezgetett minden félét. Így aztán az én nyakamat szorította, eltakarta a kis szemét - nehogy meglássa a Mikulás - én meg fulladozva próbáltam válaszolni a Télapónak, miszerint igen, jó gyerek volt a Dani, van Thomas mozdonya és szereti a nínós autókat is, közben pedig nagyon sajnáltam szegény gyereket :-( A csomagot azért átvettük, utána meg már nagy volt az öröm, amikor egy Kinder tejszeletet is találtunk benne, na azután már egyre érdekesebb lett a dolog. Végül odáig jutottunk, hogy Dániel fogta a Mikulás bácsi botját és nagy elánnal cincálni kezdte, hogy azt bizony ne vigye el, mert az neki igenis kell. "Saaaajnos eeevitte" felkiáltással vette tudomásul, hogy a botra szüksége van szegény Mikulás bácsinak.

 

Annyit még hozzátennék, hogy a többi gyerek kimenetele alatt Dani végig dumált, kivétel volt, amikor a nagyobbak énekeltek vagy verset mondtak, mert akkor udvariasan elhallgatott, a produkciót pedig minden alkalommal megtapsolta, ahogy kell. De fennhangon megállapította, hogy a bácsinak szemüvege van, szemüveges a mama és a papa is, Zsuzsi is és néha anyuci és apuci is, úgyhogy az egész melóhely tudja most már, hogy a családunkban mindenkinek van szemüvege, na meg hogy finom volt a csoki amit az a bácsi adott. :-)))))

Aranyköpések

Dániel elérkezett abba a korba, amikor tulajdonképpen csak akkor nem beszél, ha alszik :-))) ebből kifolyólag pedig remekül elszórakoztat minket és persze magát is. Fantáziája határtalan és ilyenkor mindig kicsit irigykedem a gyerekekre, olyan tök jó gondolataik vannak, ezt mi felnőttek sajnos az idő múlásával elveszítjük...

Mivel a Mama "felrobbantotta" a csipkebogyólekvárát, ami beterítette az egész konyha falát, ezért el kellett hívni Tóni bácsit, a festőt, hogy valamit csináljon, mert a helyszín körülbelül úgy nézett ki, mint ahol 10 embert lekaszaboltak gépfegyverrel :-S Dániel állt, állt az ajtóban, nagyon figyelte Tóni bácsit, aki létrán egyensúlyozva pingálta épp a csöveket, majd egyszercsak megszólalt:

-Csikizi a csöveket!

:-))) Merthogy a mozdulat, amivel festett, őt a csikizésre emlékeztette :-))))

Dani kapott egy kis zsámolyt, amin fel tud állni a mosdókagylóhoz kezet mosni, a kis öszecsukható szerkezet pedig már az első pillanattól megtetszett neki és előszeretettel hurcolta az autókhoz is garázsosat játszani. Az egyik pillanatban aztán rájött, hogy a kanapéhoz odatolva fel tud rá állni és így Apán is lehet autókat tologatni. Apja szólt neki, hogy óvatosan másszon fel, nehogy leessen. Egy ideig ment is a dolog, majd egyszercsak Dániel saját kezébe vette a fegyelmezést. Egyre csak mondogatta magának: "Óvatosan, Dani, óvatosan!" A másik pillanatban lecsúszott és eltűnt a szőnyegen, majd nagy vigyorral megszólalt: "Mondtam, Dani!" :-DDDD

 

Tegnap épp főztem, amikor a következő párbeszédre lettem figyelmes, természetesen mindkét szerepet Dániel játszotta:

-"Hova mész kisautó?" (kérdezte a villamos)

-"Áááákádba" (Árkádba) - mondja a sárga kisautó

-"Mi van Ááákádba?"

-"Gömbök" (ez azért emlékezetes, mert a Papával és a Mamával megnézték a karácsonyi díszeleteket)

:-))))

Felfelé

Még élünk, megvagyunk, talán most már biztosabban is ki merem jelenteni, hogy egyre jobban :-) Sok minden történt az elmúlt pár napban, ami nagyon jó hatással volt rám/ránk, ezek közül az egyik, hogy újra elkezdtem dolgozni. Még csak heti két napot délután, de fantasztikus érzés és egyáltalán nem fáraszt le...sőt! Márciustól ismét 8 órában hajtok majd, sajnos vagy szerencsére én az a típus vagyok, akinek a lelki megrázkódtatások után/közben jót tesz a munka, a másra koncentrálás. A "bajomról" nem is szeretnék többet írni, bár sokan rákérdeznek, valahol az agyam kis hátsó zugában van és direkt nem hívom betegségnek (mint a "Tudjuk ki" a Harry Potterben :D) nem is tartom ellenségnek, mert el fog múlni és nem is véletlen jött. Inkább sok mindenre megtanított és ha nem így fognám fel és nem venném be minden nap azt a bizonyos lesz.rom tablettát, már rég a diliházban lennék. Bakker, ezerszer könnyebb az élet azóta és tulajdonképpen ilyenkor jön rá az ember, mennyi mindenért aggódott, izgult egész életében, ami totál felesleges volt. Na, de hát ezért szép és izgalmas minden, eddig nem voltam hajlandó megtanulni, nekem ennyi kellett, hogy okuljak.

Dániel eszméletlen kispasi lett, be nem áll a szája - kivétel, ha alszik - egyre hosszabb mondatokban beszél, tökéletesen használ elvontabb fogalmakat is, amiket sokat hallott, így pl. tudja, mikor, milyen szituációban mondjuk azt valamire, hogy vicces, bár ahogy ő fogalmaz "ez vicci". Meg tudja mondani a nevét, az enyémet és az apjáét is (néha így is szólít) és fogalmam sincs hogyan, de megtanult tízig számolni. Ismeri, melyik a jobb és a bal keze, imád olvasni és elképesztő módon érdeklik a betűk. Most már nem csak a képeket vagy fotókat szereti nézegetni, hanem próbálgatja, hogy a szövegben melyik betűt ismeri fel. Kedvence a T, O, A és E, ezeket simán el tudja olvasni kicsiben és nagyban is, bár van olyan betűtípus, ahol a T inkább keresztre hasonlít, akkor mondja is, hogy az egy kereszt :-) Apukámmal új szórakozásuk a buszozás (két járatot már ismer Dani), csak úgy felülnek és kimennek a kertbe, vagy a belvárosba az áruházba mozgólépcsőzni kicsit, útközben pedig az összes jelzőtáblát megnézik és Apu bőszen tanítgatja őket Dánielnek. Nagyon nagy a szerelem köztük, Dániel a Papának mindig és mindenben szót fogad - nekünk...háááát...khmmmm - Apu meg végtelen türelemmel és nyugalommal tanítgajta. Amikor én kicsi voltam, emlékszem, negyed ennyi türelme se volt és bár mindig sokat foglalkozott velem is, azért abszolút látom és tapasztalom, hogy az unokájával teljesen másképp viselkedik. Mindenki mondta persze, hogy ilyet csak a nagyszülők tudnak és majd meglátom én is, ha odaérek! Remélem....

Hiszti és dackorszak terén most nem olyan súlyos a helyzet, bár hozzáteszem tényleg milliószor nyugodtabb vagyok a gyerekkel és már nem izgatnak olyan dolgok, amik korábban kihoztak a sodromból, így pedig neki is és nekem is könnyebb. Sok mindenben elég egyszer rászólnom és nem csinálja többet, korábban látta rajtam, hogy extrán nem tetszik, persze hogy kaptam még egy adaggal az adott rosszalkodásból. Kisebb földre fekvős és műsírós mutatványok vannak, de ezek is rövidebbek lettek, mert ilyenkor azt játszom, hogy nem látom a kisfiamat, mert nekem olyan Danim van, aki nem sír, hanem megpróbálja elmondani, mit szeretne. Ez idáig bevált, 1-2 perc után odasomfordál és közli, hogy "Dani itt van", aztán megdumáljuk, mit is szeretett volna. Vannak, amikből nem engedek, ha olyan dolgom van, amit muszáj akkor megcsinálnom, vagy épp majdnem leég az ebéd, nem tudok menni hozzá azonnal. Nyilván az időérzék nála nem működik még, így nem is mondom, hogy 1 perc múlva megy anya, vagy segítek, azt viszont érti, hogy most csinálnom kell valamit, de amint befejeztem, az övé vagyok. Szóval meg lehet vele beszélni mindent, nem mondom, hogy mindig sikerül, de javuló tendenciát mutat, ja, meg lesz ez még rosszabb is :D

Az a bizonyos gödör

Tulajdonképpen ma éreztem hosszú idő óta erőt magamban ahhoz, hogy kicsit leüljek és írjak a blogba. Hát, hol is, vagy tulajdonképpen hogy is kezdjem? Ez a 2012-es év vége mondhatni "remekül" sikerült, köszönjük, de inkább a végére érnénk már...bár ennél már csak jobb jöhet.

Nem, nem Dániellel van gond vagy baj, ő imádnivaló, 2-3 szavas mondatokban tisztán, folyékonyan beszél és ugyan még mindig anyás korszaka van, a lenti leírásból ki is fog derülni, hogy ez miért tart még mindig, illetve miért volt ilyen intenzív eddig is. A gond velünk van, apával és anyával, a mi egészségünk megroggyant az utóbbi hetekben, hónapokban és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy összekaparjuk magunkat. Kezdem Apával. Nem gondolom, hogy ennél több munkahelye lehetne még, éjjel-nappal dolgozik megállás nélkül. Persze szeretne előteremteni mindent a családnak, de nagy igazság, hogy a szervezet egy idő után jelez, hogy itt a vége a tűrőképességének és kicsit lassítani kell, oda kell figyelni. Történt, hogy októberben ismét kiutaztunk Lipcsébe pár napra. Jól indult, élveztük, nem úgy éltük meg, mint amikor kint éltünk, hanem élmény volt visszatérni az "ismerős" közegbe, órákig sétáltam Dániellel a régi lakhelyünkön, nosztalgiáztunk, egy szóval minden szép és jó volt egészen a hazaútig. Már előtte nap is mondogatta Apa, hogy valami olyan furcsa vele, viszket a nyaka, de ráfogtuk az ingre, amit felvett (legendásan nem bírja) a vizsgáztatáshoz, biztos csak attól van. Éjjel már nem sokat aludt, folyamatosan fel kellett kelnie, a hazautat pedig úgy vezette végig, hogy rázta a hideg, de persze nem ült volna hátra pihenni. Itthon aztán a 9 órás út végén majdnem kiejtette Dánielt a kezéből, addigra olyan rosszul lett, hogy azt sem tudom, hogy jutott be a házba. Levetkőzve kiderült, hogy az egész teste tiszta kiütés, de erre szerintem nincs is szó, mert én ilyet még életemben nem láttam, ahogy festett. Hatalmas vérvörös hólyagok borították mindenhol, fázott, égett a bőre és még sorolhatnám. Azonnal hívtuk Dávidot, aki szegény este 8-kor autóba ült és eljött, egyből mondta, hogy allergiás reakció, ad intravénás szteroidot, attól jobb lesz. Így a konyhaszékünk és asztalunk tele lett fecskendőkkel, szorítókkal, fiolákkal, Apa meg kapaszkodott a székben, hogy lehetőleg ne menjen mellé a gyógyszer. A helyzet pár másodperc múlva még rosszabb lett, szegény a hálóba ment pihenni, majd zuhanyozott. Fél óra múlva lett csak jobban, addig én Dáviddal és Dániellel tv-t néztem a nappaliban, közben meg gyomorgörcsöt kaptam. A gyerek lefektetése után elbúcsúztunk Dávidtól teljes nyugalomban, hogy köszönjük, a dupla adag szteroid jó lesz, majd felhívjuk reggel. Közben beszúrom, hogy addigra az én "tüneteim" is előjöttek és épp az internetet bújtam félig zokogva, mire éjfél tájban kijött Apa, hogy valami nem stimmel vele, segítsek neki. Mind a mai napig nem értem, hogy nem ájultam el, vagy kaptam infarktust, ő ugyanis feldagadt arccal, totálisan bedagadt szemekkel állt előttem és egyből az futott át az agyamon, hogy be fog fulladni az allergiás sokktól. Dávidot újra hívtuk, mit csináljunk, ő meg rögtön mentőt küldött és mondott pár tippet. Én zokogtam, Apa próbált nyugodt maradni, és vártuk a villogó mentőautót vagy egyáltalán valakit, aki tud segíteni. Végül az ellátás a kocsiban történt, mert Dániel tuti felébredt volna a három pasi beszélgetésére és a történésekre, így fél órán keresztül az ajtófélfát támasztottam és bambultam magam elé, mi a fene történhet még?????? EKG, dupla kalcium, megint szteroid, majd instrukciók, mikor kell újra hívni őket és a figyelmeztetés, hogy a kitöltött papírt őrizzük meg, hátha kell még....Az éjszaka ezek után nyugalomban telt, bár én folyamatosan azt figyeltem, hallok-e még légzéshangokat, közben meg morfondíroztam a saját dolgaimon és csak csúsztam és csúsztam egyre mélyebbre abba a bizonyos gödörbe. Másnap Apának levelezős órái voltak, én könyörögtem, hogy ne menjen így be, de mivel reggelre elmúlt róla minden, úgy döntött, nincs semmi probléma, este találkozunk, ugyanis nálunk volt családi vacsora nagynénikkel, uncsitesókkal, névnapi ünnepléssel. Az egy dolog, hogy szegény este 7-re ért oda, de már az ajtóban láttam, hogy a jó ~@`˛° életbe, már megint nem stimmel vele valami. 8-kor végül a család unszolására elvittem az ügyeletre, ahol az ügyeletes egy huszadik féle injekciót vágott bele (oly módon, hogy nem bírt lábra állni), majd közölte, ez már csak jobb lesz innen, no problem, irány haza. Így vissza a gyerekért, este fél 10-kor haza, gyerek lefektet, majd a változatosság kedvéért kezdődött az előző napi forgatókönyv újra. Szemdagadás, zsibbadás, bőrégés.....mentőtárcsázás, hajnal fél kettőkor kórházból telefonálás, II-es belgyógyászat, teljes vérkép, vizelet, még két adag szteroid, még kalcium, branül be, infúzió, megfigyelés. És ha ezek után valaki úgy gondolja, hogy kiderült, mindez mitől volt, azt el kell keserítsem, mind a mai napig nem tudjuk. Az ügyeletes kórházi orvos szerint fűszerek okozhatnak ilyen allergiás reakciót, de mivel most annyi szteroid van benne, hogy képes lenne három maratont is lefutni mindenféle fájdalom nélkül, ezért várni kell pár hónapot és csak utána lehet allergiatesztre elmenni. De neeeeem, itt még nem ért véget a száguldásunk, mert egy-két hete olyan derékfájdalom kínozta, hogy beszedett 2 doboz antibiotikumot, mert felfázásnak hitte a dolgot, végül kikötöttünk Lacinál az urológián, aki kiderítette, hogy valószínű Apa hasi sérve is kiújult, amit huszonéves korában műtöttek, így ez még egy kis habcsók lett a torta tetején.

Nálam diagnosztizáltak egy gyógyíthatatlan autoimmun betegséget, amiről én már tudtam, illetve minden tünetem arra mutatott, de valahogy mégis reménykedtem, hogy csak valami fatális tévedés az egész. Nem fogok belehalni, illetve nem ebbe fogok, mert ez még az autoimmun betegségek legalja, de idegileg tönkrementem és amikor már a konyhában fetrengtem, a családom úgy döntött, itt az ideje orvosi segítséget kérni. Így tehát míg Apa a belgyógyászatra és az urológiára, addig én pszichiáterhez kerültem, amit bevallok, egyáltalán nem szégyellek. Szerintem nem írogatnék már itt, ha akkor azonnal nem kapok segítséget, mert abban a pillanatban úgy éreztem, hogy annak a bizonyos gödörnek nincs alja és nincs vége. Nem is írnék erről bővebben, mert jelenleg már látom a fényt az alagút végén, de rengeteg tanulságot szűrtem le ebből a pár hétből és csak a pozitív dolgokat igyekszem meglátni. Talán egyszer majd beszámolok róla, de kezelőorvosom szerint Dániel már kezdettől fogva érezte ezt az egészet és azért ragaszkodott hozzám ennyire, mert ő akart megmenteni. Hát, lehet, hogy valaki nem hisz ilyenekben, én igen, illetve aki átél ilyen dolgokat elkezd, vagy ÚJRA elkezd HINNI....

Akarat

Tulajdonképpen mostanában semmi új nem történt velünk. Az anya-korszak változatlan módon dúl, nem mondom, néha bizony leszívja az agyam teljesen, de aztán ki tud ellenállni annak, amikor kérek egy puszit és egy hatalmas cuppanósat kapok??? Majdnem elolvadok....Amitől viszont elsírom magam - én is - , hogy az eddig barátkozós fiamból egy kis félős nyuszi lett. Nem szekáljuk vele és nem hozzuk fel neki, de valamit hamarosan tennem kell az ügy érdekében, mert így ebből nem lesz bölcsi még tavasszal sem. Szerencsére nagyon sok hasonló korú kisgyerek lakik az utcában és elég sokszor találkozunk velük a délelőtti séták, motorozások, állatnézegetések alkalmával. A minap épp a zöld motorral rongyolt Dániel, amikor Anna és nagyszülei közeledtek felénk. A nagymama leállt velem beszélgetni, Anna pedig odasomfordált Dani mellé és megmutatta neki a diót, amit a papájától kapott. Én fél szemmel már vizslattam a gyereket, mert egyre többet forgolódott hátra, ott vagyok-e, aztán egyszercsak hatalmas sírásban tört ki, pedig szegény kislány hozzá sem ért, csak a szerzeményt szerette volna megosztani Dániellel. Hát nem volt mit tenni, felvettem, ő meg keserves sírás közepette kapaszkodott a nyakamba, ölelt, nehogy letegyem. Pár perc múlva aztán megnyugodott, de csak akkor volt hajlandó visszaülni a motorra, amikor szegény kis Anna már az utca végén sétált. Páááááfffff, hát nem tudok mit csinálni, pedig elmagyarázom neki, hogy senki nem bántja, itt mindenki csak játszani szeretne vele. Érdekes módon, vannak napok, amikor nincs semmi baja a többiekkel, Gergő és Ada kislánya, Mira pedig hatalmas kedvence, pedig ő 3 éves is elmúlt és hát azért valljuk be, ez ebben a korban nagy korkülönbségnek számít már. Kíváncsian várom mi lesz most szombaton, Dorináék és Laci babáék jönnek hozzánk házavatóra, márpedig ők aztán tényleg Dani-korosztály. Most bőszen keresek baba-mama klubot is, ahova el tudnánk járni, de elképesztő, hogy ebben a nagyvárosban milyen gyér a felhozatal, szóval aki tud valami jó kis társaságot Győrben, az írjon :-) szívesen csatlakoznánk.

A dackorszak is egyre jobban átszövi napjainkat, Dánielnek pedig amúgy is határozott természete van, szóval csatázunk egymással rendesen. A pelusozást már meg sem említem, bár most azt találtam ki, hogy hol a nagyszobai szőnyegen, hol a kanapén teszem tisztába, és ettől a kis változatosságtól most megint nyugi van...egy darabig. Az, hogy a bevásárló központban felállított autóból/repcsiből/törpéből nem tudom kicsalogatni, szinte fel sem tűnik, főleg, hogy előttünk is hasonló műsorszámok zajlanak, szinte minden 2 év körüli gyerek visítva, az anyja vagy apja karjaiban hagyja el a helyszínt. Engem már nem érdekel és zavar, hogy megnéznek, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy a gyerekem nem egyedi eset és az sem érdekel, amikor a nagyon bölcs öregasszonyok megjegyzik, hogy nem nevelem meg a gyerekemet. Igazából eleinte úgy gondoltam, hogy majd én is beszólok valami frappánsat, mint ahogy azt Ranschburg Jenő könyvében olvastam, de mára hagyom őket a fenébe. Néha el tudom terelni a figyelmét, hogy indulunk a Forddal, keressük meg a parkolóban, vajon hova álltunk, máskor meg hiába sorolom a repertoárom, kifogyok mindenből és akkor marad a kézbe fel és nyomás :-) Otthon rosszabb egyébként a helyzet, mert néha előjön a karmolás, ütögetés is. Szépen mindig elmondom neki, hogy én sem teszem ezt vele és attól még, hogy mérges, nem szabad ilyet csinálni, mert ez fáj anyának és ettől még nem engedem meg azt, amit amúgy sem szabadna. Na, érdekes módon ez eddig hatásos, mert visszajön szemlesütve és megsimogat, puszit ad, kérdés, majd meddig leszek ilyen meggyőző, de kitartunk amellett, hogy akármeddig tart a hiszti, inkább ott ülök mellette, beszélgetek hozzá, de nem engedek neki. Sokszor nekem jobban fáj.....

Bodó-nézés a dobozok között

Megkísérlem a lehetetlent, igyekszem utolérni magam az írásban.

A költözésről összefoglalóan annyit tudnék írni, hogy nagyon szép, nagyon jó új házban lakni, de baromi régen éreztem ilyenfajta fáradtságot, kimerültséget minden téren, mint az utóbbi hetekben. (Ez minden, amit a vietnami háborúról mondani tudok :P) Elkezdtem bőszen kapkodni a magnézium tablettákat, hogy megtépázott idegrendszeremet kicsit támogassam, de rájöttem, rajtam már csak a túladagolás segítene. Vagy az sem. A "bank" szivatása már csak hab volt a tortán, Murphy törvénye szerint minden összejött, nem egy nap volt, hogy csak ültünk és néztünk ki a fejünkből, mert már beszélgetni se volt erőnk/kedvünk a másikkal. Ebből ugye sajnos az is következett, hogy Dániellel sem voltam/tunk türelmesek, pedig szegénykém vagy ismét a költözés miatt, vagy amúgy is kijött volna, nem tudom, lényeg a lényeg második szeparációs szorongás korszakában van, ami ha lehet, durvább mint az előző. Tulajdonképpen teljesen úgy viselkedik, mint azt ilyen korban kell egy gyereknek, vagyis anya a minden, igen ám, csak ugye anyának most nem egy 50 nm-es lakást, hanem egy 100 nm-es házat kell rendben tartania, beleértve ebbe minden egyéb más dolgot is. Lassan egyébként kezdem elfogadni, hogy sosem fogom utolérni magam, főleg, hogy Apának ez a féléve valami borzadályra sikerült. Van, hogy este 9-re ér haza, szombaton is bent van, így tulajdonképpen egyetlen családi napunk marad, a vasárnap, mert kis túlzással a gyerek csak integet neki reggel, meg este látja fél órára és ennyi. Tudom, tudom, másnak 3 gyereke van és mégis meg tud mindent csinálni, köszönöm, én nem vagyok ilyen szuper-anyuka, de biztos tuti én csinálok valamit rosszul, beismerem, csak ezt ne kelljen végighallgatnom, mert a nem létező tököm is tele van az ilyen ősanyákkal :-)

Szóval anyás korszak! Hát, ha valamikor is az volt a szívfájdalmam, hogy Dániel nem bújós gyerek, akkor jelentem, tévedtem anno, illetve nem láttam előre a dolgokat. Nyilván a vadiúj környezet is rájátszik a dologra, de most nem túlzok, szó szerint kell érteni, hogy az első napokban az én kisfiam a nadrágomba kapaszkodva jött velem mindenhova. Szükségleteimet úgy intéztem, hogy őrzött a fürdőszoba szőnyegen csücsülve, nehogy letolt nadrággal mégis megszökjek valahova esetleg, közben pedig a wc papír gurigákat tekerte le-fel és hajtogatta össze apró darabokba. Egyetlen szerencsém talán az volt, hogy amerikai konyhás a nappalink, így a főzés simán ment. Azért ide is kellettek trükkök, ugyanis a bortartó fakkokat kiürítettük és azt találtuk ki, hogy az bizony autógarázs, így a borok ugyan a spájzban sorakoznak, de legalább minden (na jó, majdnem) kisautónak van helye a konyhaszekrényben. Konyhai kalandjaink új szavakat is hoztak az eddig sem elhanyagolható méretű szókincsbe, mint például "fősz", "hűtttőőőő", "kever", "süti". Meg kell zabálni, amikor előpakolja a műanyag dobozokat és bejelenti, hogy "Dana fősz", merthogy ő így hívja magát :-)))) Általában zene mellett kell főznünk vagy sütnünk, ennél kicsit fárasztóbb, ha a Bogyó és Babóca kell hogy menjen a háttérben. Mára eljutottunk oda, hogy nem ül és nézi - annyira - a mesét, hanem hallgatja egyéb tevékenységek közben, mellette pedig kommentálja - mivel kívülről tudja az össze sztorit - hogy épp mi történik. Kedvencei folyamatosan változnak, eddig Bodó volt a menő, utána jött Veeendeeeel, a szarvasbogár, ma kitalálta, hogy inkább Afffooo (Alfonz), a tücsök a legszimpibb bogár. Az agyát egyébként kimondottan irigylem :-), mert minden tudás úgy ragad ezekre a csöpp gyerekekre, mint a kosz :D

Apropó, kosz! Hát, az van itt falun kérem bőven, de para-anyu korszakom lassan de biztosan múlóban van, mert ha minden egyes akció után elvinném kezet mosni, akkor már elkoptak volna azok a kicsi praclik. Kerítés híján nálunk szinte minden háztáji állat megfordul, akik a közeli állatsimogatóban laknak, így az, hogy egy csacsi legel egy báránnyal egyetemben a bejárat mellett, ez olyan természetes dolog, mint hogy a fű zöld....már ahol....Gond csak akkor van, amikor Dániel kavicsgyűjtés közben a ház előtt játszva talál valamit a barika elpottyantott "dolgaiból". A múltkor kicsit fura arckifejezéssel ugyanis hozott nekem valamit, amit felém közeledve már nagy vigyorral mutogatott. Én naivan arra gondoltam, hogy valami szép kis kavics került a gyűjteménybe, de közelebbről megnézve és megszagolva kiderült, egy termetes báránykaka lapult a kezében. Hirtelen nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, aztán inkább egy alapos mosakodásnak vetettem alá a gyereket és megállapítottam, lehet, hogy minden kaka büdös, de a báránykaka a világ legbüdösebbje. :-)))

A boldog gyermek

Bár nem minden gondolatával értek egyet - miért kéne? - de azért érdemes elolvasni ezt a Vekerdy interjút....és megfogadni néhány dolgot....

Dani-köpés :-)

Dániel szókincséről már azért nem is írok külön, mert szinte minden nap tanul valami újat, amit elképesztő módon utána teljesen helyesen, a szituációnak megfelelően használ. Rengetegszer csodálkozom rá a saját gyerekemre, hogy a fenébe képes ennyi mindent  megjegyezni, összekapcsolni, nem hiába mondják, hogy az ember minél fiatalabb, annál jobban ragad rá a tudás, még akkor is, ha alig figyel oda. Dániel fiú létére nagyon korán kezdett beszélni, azóta pedig be sem áll a szája :-)) Pár napja kapott új ruhákat és amikor felöltöztettem, elégedetten mondtam neki, hogy milyen csini bennük. Na, ez a szó szöget ütött a fejében és a pólóját nézegetve mondogatta, hogy "csini, csini", míg oda nem értünk a Papáékhoz. Útközben megbeszéltük, hogy ezt akkor szoktuk mondani, ha valaki szépen felöltözik és jól néz ki, de aztán ennyiben is hagytuk a dolgot, azóta sem mondtam neki ezt a szót.

Ma ebéd közben elmeséltem neki, hogy jön délután vendégségbe egy néni hozzánk, aki nagyon aranyos, kedves, anya és apa jó barátja, meglátogat minket az új házban. /Azért beszéljük meg vele az ilyen  - mostanában viszonylag sűrűn előforduló -  látogatásokat, mert ahogy írtam, a szeparációs szorongás az bizony gőzerővel tombol nála és a hatalmas ordításokat elkerülendő, inkább felkészítjük az "idegenek" érkezésére, fogadására./  Elregéltem, hogy van egy szuper autója  is, amit majd ki lehet próbálni - itt már nagyon figyelt - és ismét dícsértem, hogy nagyon aranyos néni jön hozzánk. Erre a fiam letette a kanalat, felnézett rám hatalmas szemekkel és megkérdezte : "Csiniiiiii????"

Életemben nem nevettem ekkorát a gyereken, majd' megszakadtam, amilyen természetesen, lazán és magától értetődően megkérdezte :DDDD

Az előző részek tartalmából....

• beköltöztünk immár lassan két hete, minden oké, még kicsit kupi van, mivel a dolgozószobában nincs összeszerelve a szekrénysor, de rajta vagyunk az ügyön
• amióta falun élünk, valahogy elfoglaltabbak lettünk, de a kezdeti nehézségek után egyre jobban élvezzük. Vannak pozitív dolgok és persze van, amit lehet életünk végéig nem szokunk meg.
• a kilók úgy mennek lefelé rólam, hogy öröm nézni, igaz, ehhez hozzátartozik, hogy a töltés közelsége miatt én is elkezdtem futni és amennyire ódzkodtam, hogy jaj, nem fog menni, annyira megkedveltem
• Dánielen ismét előjött a szeparációs szorongás, a második felvonás valahogy durvábbnak tűnik mint az első hullám év elején, de szegénykém kénytelen mindkettőt egy-egy költözéssel megspékelve túlélni...erről majd részletesebben is írok

Ööööööö :-)

Pedig mindenki megfogadja....:P Katt a linkre!

Költözés

Bizony, eljött ez a nap is. Én totál szentimentális hangulatban vagyok, annyi sok szép emlékünk van ebben a lakásban.....Innen indultunk a kórházba, ide hoztuk haza Dánielt, itt volt az első karácsonyunk, itt rendeztük az első vacsoracsatánkat, sok-sok barátunk, ismerősünk járt itt és még sorolhatnám. Biztos jó lesz az új házban is, de nagyon nehezen hagyom itt a kis lakást. Sírni szabad?

Az első szülői értekezlet

Tegnap délután részt vettem életem első szülői értekezletén...a bölcsiben :-) Na, mondjuk legalább olyan izgatott voltam, mitha a fiam diplomaosztójára készültem volna, de szerintem ezzel nem voltam egyedül. Szinte minden anyuka vagy apuka szorongatta a jegyzetfüzetét, tollát a kezében, gyűrögették a papírt, toporogtak - velem együtt ugye - de azért voltak olyanok is, akik nagyon lazán és rutinosan ültek, nyilván ők nem először kerültek ilyen szituba. Egyébként mókás is volt a dolog, mert a hetven valahány gyerek szülőjének nem tudtak elegendő "nagy" széket keríteni, így többedmagammal a tettek mezejére léptünk és előhúzkodtuk a gyerekek számára készült ülőalkalmatosságokat. Hááááááát....lehet, hogy fogytam, de azért rendesen belepasszírozódtam a kisszékbe, mondjuk meg őszintén, ahogy belehuppantam, úgy ültem 60 percig, mert se jobbra, se balra nem tudtam megmozdulni :D Mire véget ért a vezetőnő beszéde, úgy álltam fel mint egy teknős és cipőkanállal hámoztam le magamról a miniatűr karosszéket.

A bölcsi nagyon aranyos hely - bár gondolom, minden bölcsit igyekeznek barátságossá és színessé varázsolni - a gondozónők is tündériek, mindenki mosolygott és úgy első blikkre szimpatikusak voltak mindannyian. Dániel úr  - figyelem kérem, nagyon komoly a dolog - a "cica" csoportba került Jutka nénihez és Kati nénihez. Két idősebb néni, de én örültem nekik, mert rutinosak lehetnek, inkább ilyen nagymama-féle gondozónőt képzeltem volna mindig is a gyerek mellé, de vannak nagyon kedves, aranyos, egészen fiatal bölcsis "nénik" is. Dani csak jövőre fog kezdeni, amikor a kettőt betölti, de hasznos volt minden információ és azt hiszem, addig lesz időm kicsit felvértezni magam. Hatalmas dilemma ez nekem, hogy jó-e, amit csinálok, mármint hogy bölcsibe adom, mindig kételyek vannak bennem, ahányszor belegondolok. Másrészről itt is elmondták, hogy anya és apa nagyon sok mindent meg tud adni egy gyereknek, de egy valamit nem: a kortárs csoport társaságát. Nyilván a sok pozitív dolog mellett rengeteg negatív hozadéka is van a gyerekcsoportnak: pl. csúnya beszéd, betegségek, de való igaz, ezektől nem lehet megvédeni a gyereket. Állítólag azok a gyerekek, akik bölcsibe jártak, sokkal könnyebben mennek óvodába és sokkal jobban alkalmazkodnak, követik a szabályokat, illetve hamarabb teszik mindezt. Ha lehetőségünk lenne rá és bevállalnánk egy második gyereket, akkor Dániel is itthon maradna velem, de erre sem anyagilag, sem agyilag nem vagyok/vagyunk felkészülve. Apának rengeteg munkája lett, sok helyre hívják és igyekszik mindent elvállalni, gyakorlatilag naphosszat egyedül leszünk megint. Persze most a háznál mindig lesz munka és program is, de nekem már hiányzik a felnőtt társaság, a munka világa. Minden tiszteletem azoké, akik hosszú-hosszú éveket maradnak otthon a gyerekekkel.... Én például sosem jártam bölcsibe, oviban kezdtem csak, de a szüleim mindig mesélték, hogy anyukámat tárt karokkal várták vissza, biztos állásuk volt mindkettőjüknek és meg lehetett élni az akkori GYES-ből, nem voltak anyagi gondjaink. Talán a mai "trendet" bizonyítja az is, hogy a hatvanvalahány férőhelyes bölcsibe 75 kisgyereket vettek fel idén, mert egész egyszerűen alig van szülő, aki másképp meg tudja oldani.

Mindenesetre addig kiélvezem Dániellel ezt a fél évet és bízom benne, hogy amennyire társaságkedvelő és nyitott gyerek, simán veszi majd az akadályokat. Majd bezzeg én.... :-))))

Távol a várostól

Ilyen szuper helyre költözünk :-) A házunktól kb 50 méterre van egy kisállatsimogató, ahol mindenféle háziállat lakik: bárányok, kacsák, tyúkok, kiskutyák, szamármama a kis csacsival, két ló, nyuszik és ráadásként egy kis csüngőhasú malacka. Az első fotón épp ő látható, amint Dániel kicsit kiképzi, de bátran, szó nélkül tűrte, szerintem megszokta már, hogy minden nap tizenvalahány kisgyerek mászik be hozzá játszani pár percre.

"Gasz, gasz" felkiáltással Dániel körbetisztította az egyik karámot, igaz, szalma volt az általa nem odavaló dolognak titulált növény, de nem baj, a szándék a lényeg. Hogy ezt a szót kitől tanulta, az rejtély számomra, de van egy tippem, hogy Apukámmal kertészkedett párszor és tőle hallotta, hogy a "gasz" bizony nem jó és alaposan ki kell szedni mindenhonnan. :-)))

 

 

Szívesen segítek a pakolásban....;-)

 

Igyekszem az írással, mivel a költözés itt van a nyakunkon és hamarosan le kell mondjuk a telefonvonalat, akkor pedig no net és halvány dunsztom sincs, hogy az új házban mikor lesz. Most már tényleg a finisbe értünk, jövő héten talán már ott is lakunk, egyébként úgy lett volna, hogy már most a hétvégén is, de hát sokat emlegetett mondásomat ismét átírva: ember tervez, mesterember végez......de mindegy, inkább haladjon kicsit lassabban, de legyen szép és igényes munka.

Vége van az olimpiának is, én sajnálom, még elnézegettem volna. Örültünk könnyes szemmel minden aranynak, drukkoltunk, büszkék voltunk és akadtak események, amiket Dániel is szívesen nézett. Még nagyon kicsi korában egyszer mondtam az apjának, hogy milyen jó lenne pl, ha evezne a gyerek, milyen szép izomzatot ad, főleg egy fiúnak, nála pedig a fölös energiákat valamivel úgyis le kell majd kötni. Ennyiben is hagytuk a dolgot, csak most az olimpia kapcsán beszéltünk róla újra, no meg annak apropójából, hogy a kánikulában Dánielt egyszerűen lehetetlen kirobbantani a vízből. Lebukik nyitott szemmel, fekszik a medencében, pancsol, búvárkodik, abszolút otthonosan mozog ebben a közegben, szóval a családi ismerős úszásoktató néni retteghet, pár év múlva visszük a kisördögöt. Az evezős számokat a sok magyar induló miatt mindig élőben néztük és mivel jó időpontban voltak, általában hárman szurkoltuk végig a futamokat. Dániel egyetlen számot se jegyzett meg annyira mint ezt, főleg a kajak jött be neki, azóta az "evesz" szó is szerepel a repertoárban, olyannyira, hogy ma felkelés után csak ennyit mondott: "Anya, evesz". Égi jel :-))))))) Isten őrizz egyébként, hogy versenysportoló legyen, nem akarom én hajtani semmibe, de nem szeretném azt sem, hogy olyan antitálentum legyen mint az anyja. Sajnos engem nem sok ilyen helyre vittek a szüleim, inkább "elméleti" különóráim voltak (német, angol, irodalom szakkör), aztán maradtam is ilyen bőőőőcccsész agyú :D. Szerintem a sportolás nagyon sok mindenre van pozitív hatással, a kezelhetetlen, nevelési tanácsadóba küldött unokaöcsémet például a karate húzta ki a gödörből (no meg a szigorú edzője). Olyan fegyelmet és tartást adott neki a küzdősport, hogy a pszihológusok csak lestek, hogy hú meg hááá, ezt nem is gondolták volna. A gyermek azóta 24 éves, remekül van, diplomája lett és máig vallja, hogy ez mentette meg képletesen. Szóval vizes sportban gondolkodunk, reméljük, az "eveszés" és a víz szeretete megmarad, főleg, hogy olyan városban élünk, ahol erre nagyon is kiváló lehetőségek vannak.

A múltkor írt válogatás azért megmaradt, de újra vannak napok, amikor Dániel mindent megeszik, amit elé teszünk. Életemben nem főztem például olyan sikeres borsófőzeléket mint a minap, két tányérral evett belőle, sőt, még vacsorára is ő maga kérte, hogy "bors" legyen, mindkétszer egy-egy  - természetesen Wiesbauer - virsli kíséretében. Figyelme és aktivitása eszméletlen, semmi nem kerüli el a figyelmét és szinte mindennek tudja a nevét. Ma mentünk autóval és a piros lámpánál megálltunk, egyszercsak megszólalt hátulról, hogy "venti" vagyis ventillátor. Mondom neki, ugyan Dániel, itt az utcán nincsenek ventillátorok. Egyébként már múltkoriban is megfogadtam, hogy nem mondok nemet neki, mert ezerszer több mindent vesz észre mint mi felnőttek..... Ő csak hajtogatja, hogy "venti, venti", mire rájöttem, hogy egy légkondi dobozát vette észre a falon, amiben pörgött a ventillátor és hát mivel olyan volt majdnem mint a miénk otthon, ezért az egy venti. Igaza volt. Ismét.
Aranyosan integet mindenkinek, puszit dob, szóba elegyedik a neki szimpatikus emberekkel és magyaráz nekik, teljesen logikus dolgokat, csak néha nem értik a nyelvezetet :-) Valamelyik nap egy eddig nem látott nénit fedezett fel a lépcsőházban és lelkesen üdvözölte, majd megjegyezte, hogy "néni szep", vagyis szerinte a néni nemhogy új, de még csinos is. Na, hát kinek kell ennél nagyobb bók, mint amit egy másfél éves adhat?  (Mostani kedvenc tv-s személyisége pedig Demcsák Zsuzsa "néni", aki szintén "szep")

Válogatás

No, nem aranyköpéseket fogok válogatni, hanem magáról A Válogatásról írok, ami elért minket is, persze miért mi lennénk a kivételek...Védőnéni jóslata jelentem betrafált, a másfél éves kor körüli ezt nem-azt sem szeretem napok itt vannak. Eddig überboldog voltam, hogy Dániel az örlőfogak kijövetele ellenére milyen jól eszik, nem is viseli meg, majd pár napja egész egyszerűen megint ételtologatás van. Apukám szerint a nagy meleg az oka, mert hogy ilyen pokoli hőségben mi sem eszünk úgy és annyit, de neeeem, a Papa hiába szépíti a dolgot, átlátok én a szitán, a gyerek egész egyszerűen válogat. Vannak örök (ezt le merjem egyáltalán írni???)kedvencek, vagyis a levesek, a répa, a paradicsom, az éééén abonettem (nem mintha egy másfél évesnek fogyóznia kellene) a kölesgolyó és néhány egyéb dolog jöhet bármikor és bármekkora mennyiségben, de más nem. A husik most feketelistán vannak, vagyis se rántott, se sült se semmilyen formában nem fogyasztja őket a főnök, kivéve egyet, a virslit. /Ezt a virsli-gént az apjától örökölte...mer' mit nem???!!!/ Gondoltunk egy nagyot és a múltkor vettünk neki mini-virsliket, aranyos kutyusos csomagolásban, pici kezekre szabva, magas husitartalommal...egyszóval igazi gyerek-csemege. Megfőztük, szépen tettem szószt is a tányérra, mert Dániel mártogat rendesen, paradicsomot, kis kiflit, majd lestük-vártuk a hatást. Hát, ez annyi lett, hogy elfogyott a szósz, a kifli fele és a paradicsom, a kis aranyos virslifalatkák meg ott árválkodtak. Ilyenkor átfut az agyamon az én szüleim keresztes háborúja, éveken át vívták ellenem, én pedig mindenre szépen mondtam, hogy nem szeretem, mert zöld/kerek/ovális/sárga...szóval ilyen érthető indokokat soroltam. Meg az is eszembe jut, hogy hányszor mondták, más gyerekek ezt milyen szívesen megennék. Persze, 30 éves fejjel értem én és most már engem is zavar, de mit tudtam én akkor az afrikai gyerekekről, meg hát sajnos nem is kell olyan messze mennünk....de mit mondjak egy másfél évesnek???? Főtt a fejünk, mert nem olcsó a kis virsli, drágább a kilóára mint a bécsié, de valószínű, hogy mi fogjuk eszegetni. Ma a kertből hazatérve vacsorához készülődtünk - Dániel csak húslevest evett tésztával, a répát elette mindenki elől és még egy barackot volt hajlandó betermelni - és Apa bejelentette, hogy ő bizony virslit eszik ma, de azért Dánielnek is bedob egyet, hátha. Nem akartam elkeseríteni, hogy szerintem hiába, de hát meg kell próbálni. Kísérletképp kapott a gyermek felkarikázva gyerekvirslit, a halomba belekeverve pedig Wiesbauer virslit is. Reklámfilme illő jelenetnek lehettünk szemtanúi, Dániel ugyanis elsőosztályú tesztelő lehetne, a gyerekvirslit kirakta a tányér szélére, a Wiesbauer karikákat viszont megette, egy egész nagy virslit eltüntetett. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem, apja szerint kiváló ízlése van ilyen téren, mert hogy a fűszeresebb, karakteresebb ízek sokkal jobban ízlenek neki, mint holmi gyerekvirlsi.....

Szóval most már márkák szerint is válogat az uraság!

Hamar telik a nyár, bár nekünk ez a mostani tulajdonképpen semmi másból nem áll, csak az építkezésből. Ha lenne időm és energiám, isten az atyám indítanék egy blogot az építkezés buktatóiról, amiről senki nem beszél és részletesen leírnám, melyek azok a cégek, bankok, amiket messze el kell kerülni. Egyet viszont idevések az utókornak, ha bárki olyan olvassa ezt a bejegyzést, aki tervezi a hitelfelvételt, azt kérve kérem, még véletlenül se az UniCredit Bankot válassza. Rózsaszín gyerekszobám emlékére nem kezdeném el minősíteni őket, legyen elég annyi, alig várom, hogy egy véleményező nyilatkozatot ki lehessen tölteni, vagy valahol megállítsanak és megkérdezzék, mi a véleményem a hazai bankokról. Soha nem szoktam leállni ilyen kérdezőbiztosoknak, de ez ügyben kivételt fogok tenni. Röhögőgörccsel kevert idegroham tör rám bármelyik reklámjuk láttán, az általuk támogatott "hiteles reklám és tájékoztatás" megtekintésekor pedig eret vágnék magamon, de legszívesebben azon az emberen, aki a szájába adta szerencsétlen betanított szereplőnek, miszeirnt "számomra legfontosabb, hogy gyorsan a pénzemhez jussak". Hetente találták ki, hogy milyen dokumentum hiányzik, hiába kértünk részletes listát arról, mit kell beadni, egyszer sem segítettek. Több emberrel is beszéltünk azóta és ezzel a bankkal valahogy mindenki megjárta, pedig az életben nem volt tartozásunk - még hitelünk sem - és nem több 10 millió forintról beszélünk. Szóval én itt most a negatív marketingkampányuk szószólójaként kijelentem: SOHA TÖBBET UNICREDIT.

Kellemes csalódás volt viszont a PannonVíz, akikről pedig pont az ellenkezőjét gondoltam, vagyis hogy náluk fog állni a dolog, ehelyett szimpatikus, segítőkész ügyintézőket és kedves szerelőket fogtunk ki, a visszautalt pénzt is megküldték időben, semmi fennakadás nem volt náluk.

Jelen pillanatban a festés indult el, utána jön a villanyszerelő, az ajtóbeépítő, a konyha, aztán valamikor, egyszercsak be lehet költözni......A kőgazdag szomszéd is kiakadt már, pedig zsebből csenget ki mindent, de teljesen el van keseredve, ő is megjárta mindenkivel, elszabták, amit el lehetett, a járólapjáról valami foltok nem jönnek fel, lényeg a lényeg, az ember tényleg belefásul szinte, mire örülni lehetne az új otthonnak.

Na, de jöjjenek a jó hírek. Tegnap megtudtam hivatalosan is, hogy kisbabát vár az unokahúgom, nagyon örültünk a hírnek. Február 24-re van kiírva, még akár 28. is lehet belőle és akkor pont két év lenne Dani és a bébi között :-)))) Sajnos Tirolban élnek, úgyhogy elég messze vannak, de azért egyszer majd meglátogatjuk őket, addig pedig drukkolunk, mert jelenleg még elég rosszul viseli szegényem a babavárást. Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott a család elkezdte kérdezni, hogy nálunk jön-e a kistesó, tervezzük-e, de szó sincs róla, majd pár év múlva csak. Én ismerem a saját korlátaimat, tisztában vagyok vele, hogy nem tudnék most két gyerekkel itthon maradni, anyagilag sem jönnénk ki és dolgozni is szeretnék már jövőre. Jöhetnek a szuperanyuk kövei meg tojásai, nekem szükségem van a felnőttek világára, még tanulni is szeretnék ősztől, szóval jelen pillanatban nem tervezünk újabb babát. Dániellel már egyre könnyebb, sok mindenben önálló lett, értelmes, szinte mindent meg lehet neki magyarázni, most ezt nem szeretném előről kezdeni, nyilván eljön majd az idő, mindenesetre annyit már tudunk, hogy ha a második is fiú lesz, akkor a neve már megvan :-)

Olimpiára

Gyűrűn "tornázó" kisfiú



Gyereknap Laciéknál :-)

Bodó és a kulináris élvezetek

Dániel nem egy nagy tv- és meserajongó, persze tudom, tudom, ez még változhat, mindenesetre nem szeretnénk, hogy a tv és a számítógép legyen a legjobb barátja. Anya-apa tervez, gyerek végez, ennek mindig ez a vége, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy inkább valami szabadidős tevékenységet találjon magának. Lipcsében ugyan elkövettük azt a hibát, hogy etetés (sírással járó kényszertáplálás, amikor majd' 1 kilót fogyott 3 hét alatt) közben a letöltött Halász Judit nénis és mondókás slágereket nézte, de szerencsére nem szokott rá. Mostanában hála istennek megint szenzációs étvágya van, pedig folyamatosan bújnak elő az őrlő fogai, de szinte semennyire sem viseli meg. Nála teljesen bejött az az elmélet, hogy az első hat fog kibújása jár a legnagyobb fájdalommal és kellemetlenséggel, a nagyobbacska fogacskák meg csak jönnek és jönnek, de semmi tünet. Leszokott a mindent megeszünk és szájba veszünk szokásról is, néha-néha próbálkozik csak ezzel, amikor valami olyan dolgot lát vagy tapasztal, ami ismeretlen volt addig. A múltkor például kimentünk az ikrényi strandra, szenzációs napunk volt, de Dániel úgy gondolta, hogy nem elég a tóparton ülni és sarazni, meg is kell azt kóstolni, így kiskutya módjára lehajolt és jó nagyot beleszürcsölt a vízbe. Én, para-anyu persze elájultam, de aztán felmosdattam magam és eszembe jutott, hogy jómagam hányszor kortyolgattam a Balatont és úgy döntöttem, a gyereknek sem lesz semmi baja. Letörölgettem, elmondtuk, hogy ez nem ivóvíz és láss csodát, semmi baja nem is lett tőle.

Visszatérve a tv-zésre. Általában ha egyedül vagyok vele és pont nem alszik, nekem pedig a konyhában van dolgom, bekapcsolom neki az apja pici laptopját és a YouTube-on néz mesét. Sok mindent kipróbáltunk, de legjobban a Bogyó és Babóca jött be. Nem tudom, miért fújolnak olyan sokan Bartos Erika meséire, én semmi kivetnivalót nem találok bennük, bár az Anna, Peti, Gergős sztorit bevallom, nem ismerem. Szóval ezek olyan 5 perces kis részek, tündéri animációval és Pogány Judit narrációja pedig olyan élvezetes, hogy én felnőttként is remekül szórakozom rajta. Dániel eleinte csak csendben nézte az egészet, mára eljutottunk oda, hogy hangosan kiabál, miszerint "Bodóóóó, Bodóóó" és lelkesen drukkol, hablatyol a szereplőknek. Elszontyolodik, amikor sírnak, tapsol, ha valami sikerül nekik és Bodón, alias Bogyón kívül nagy kedvencei is vannak, mint péládul a barlangi pók , Csiga Csaba (a csigák amúgyis nagy liblingjei), a Százlábú és a vízisikló, akinek sziszeg is. Rendszeres időközönként töltenek fel újabb részeket, így mindig van újdonság, de őt egyáltalán nem zavarja, ha például a Tengeri kaland című epizódot nézzük körülbelül tizedszerre :-)

A nagy étvágy pár hete jött újra elő nála, mindig vannak jobb és rosszabb időszakok, szerintem most növésben is van, mert a 80-as ruhák hirtelen szűkek és kicsik lettek, szóval jelen pillanatban mindent megeszik, ami az útjába kerül és hamm-hamm. Továbbra is imádja a nagymamák leveseit (meg mindenféle levest), a sárgarépát, paradicsomot, párolt zöldséget, főleg zöldbabot, borsót, kukoricát (kuko), minden mennyiségben jöhet a virsli (vííísi), sajtos párizsi, kenyérfajtákban viszont válogatós. Lenyalogatja a vajat róluk, de ennyi, alig csipeget belőlük. Míg a husik, zöldségek elfogynak, addig a kenyér, kifli, vagy bármilyen pékáru mindig ott árválkodik a tányérján. Az édességeket nem nagyon szereti, sütit, palacsintát például nem lehet belediktálni, fagyit (fadi) eszik pár kanállal és a Kinder tejszelet jöhet még, de ezzel ki is fújt. Aztán vannak olyan ételek, amikről álmunkban sem gondoltuk volna, hogy épp ezek fognak ízleni neki, de nem először fordul elő, hogy a markáns fűszerezésű dolgok igenis bejönnek. A minap valamilyen thai tésztát ettünk ebédre és Dániel - aki addigra túl volt a saját ebédjén és azt is megette az utolsó morzsáig - "jelentkezett", hogy esz, esz, így kapott a thai kajából is, amit először nézegetett, majd okosan megfújt, nehogy meleg legyen ugye, majd kézzel megevett az utolsó tésztaszálig. Végülis a múltkori gyros vacsorája után nem is nagyon kellene csodálkoznom ezen.

Boldog névnapot kívánunk, Dániel Úr!

Az első.....mamapapaéjszaka

Az előző posztban közzétett fotómontázson még mindig jót szórakozom, valahányszor megnézem...főleg az "ahogy a társadalom lát" -hoz tartozó fotón röhögcsélek, mert úgy, na úgy tuti soha nem fogok kinézni :-)))) Van egy kedves ismerősöm, aki egy 9 hónapos kisfiú anyukájaként pontosan ugyanígy fest - emberileg egyébként roppant mód kedvelem, vagány, belevaló anyuka - és mai találkozásunkkor egy kb 10 centi sarokmagasságú topánkát viselt, meg is kérdeztem tőle, hogy a fenében bírja. Simán. A múltkor "kiöntöttem lelkem" a pedikűrösömnek, hogy én már valószínű soha az életben nem fogom tudni felvenni a csini kis darabjaimat, mert már akkor fájdalmaim vannak, amikor rájuk nézek - pedig korábban szinte csak ilyenekben járkáltam - szerinte semmi gond nincs, csak elkényelmesedett a lábam és gyakoroljak otthon. Na, hazamentem, felkaptam az egyik szupi darabot, és elkezdtem grasszálni a lakásban, marha büszke voltam magamra, mert hát eltelt 5 perc, 10 perc és semmi kellemetlen lábfájás, zsibbadás...majd miután kiörömködtem magam és elkönyveltem szinte, hogy milyen ügyes vagyok, innentől gyerekjáték lesz "visszaszoknom", átestem a hálószoba küszöbén és eltaknyoltam a franciágy előtti placcon. Úgy néztem ki, mint egy felfordított, kalimpáló bogár, de ilyenkor elkezdem valahogy kívülről látni magam és olyan nevetés tört ki belőlem, hogy a fenekem/combom sajgása eltörpült emellett. Ott feküdtem házi nadrágomban, otthoni pólómban a kis dekoratív cipellőkkel a lábamon és a fejemet fogtam...vígjátékba illő jelenet volt. Majd mintha mi sem történt volna feltápászkodtam, levettem elegánsan a lábbeliket és visszahelyeztem őket a cipősszekrénybe. Azt hiszem, kicsit még várok a felvételükkel, mielőtt megint bridzsetdzsónsz-kodom egyet.

Ma egyébként "nagy nap" van. Dániel a mamánál-papánál alszik életében először.....mondanom sem kell, halál depis vagyok, itt ülök egy pohár alkohollal és ugyan Apa előtt próbálom tettetni a hű de jól vagyok, nincs semmi bajom című szerepet, de azért tudja ő, na.....Persze megvártam, míg elalszik a gyerek, settenkedtem a szobából, ami korábban az enyém volt, apukám meg nagy vigyorral ült a nappaliban és megjegyezte, hogy legjobb lenne, ha hazamennénk és nem aggodalmaskodnék már annyit, mert Dánielnek nem lesz baja és ha sír, akkor is tudják kezelni a helyzetet, egyébként meg akkor mi van!? Apa nyomatékosan megkért rá, hogy lehetőleg ha kiszállunk itthon a kocsiból, hagyjam abba a sírás-rívást és inkább nézzem meg, hogy van-e az IKEA-ban az az étekzőasztal, amit kinéztünk, holnap ugyanis korán reggel oda megyünk, előtte pedig egy konyhabútort nézünk meg, amit egy kedves ismerősünk tervezett a házba. Nyilván jobb Daninak is, hogy holnap nem cincáljuk magunkkal és ha éppen olyanja van, akkor elég későn kel fel, felébreszteni meg nem szeretem...szóval az eszemmel tudom én, hogy minden oké lesz (ha nem, azt sem tudnám meg, ebben biztos vagyok), meg soha nem szokott semmit csinálni, ha épp nem vagyunk vele, teljesen jól elvan mindenkivel. de akkoris bruhhhhaaaahhhaaaaaa, nincs itthon a kisfiaaaaaam :-( (iszom egyet) ;-)
....aki egyébként véglegesen kinőtte a 80-as ruhácskákat, bár márkára válogatja a dolog, mert a Scamp-ből már nem jók, de más márkából (Tesco-s pl) simán rámennek még. Imád rajzolni továbbra is, szereti, ha körberajzolhatja a kezem, persze ez inkább abból áll, hogy háromszor belémböki a filctollát, vagy ami épp nála van, de én lelkes modell vagyok! Elkezdődött a mász-mász-korszak, vagyis minden egyes fotel, szék, heverő, ágy, polc meghódítandó csúcs, amire mindenképp fel kell küzdenie magát. Egészségi állapotomra nincs épp jó hatással, hogy a legtöbbször sikerül is neki a mutatvány. Tudja ugyan, hogy kell lemászni, de azért nincs normál pulzusom olyankor, főleg, mert siet mindenhova és a nagy kapkodásban néha vannak apróbb málőrök. Dumája továbbra is szenzációs, bár kedvenc szava a "nem" lett, mindenféle formában és hangsúllyal tudja mondani, kiabálni és tulajdonképpen mi bármit szeretnénk, neki az mindig nem! Hihetetlenül könnyebb is azonban minden, amióta van akarata, például ha jól lakott és nem kér többet, akkor a "nem esz" mondat után átadja a tányérját, semmi gond, majd eszik később. "isz" a kifejezés, ha szomjas, és már megy is a vízért, kiszolgálja magát  Még csak most született (legalábbis én úgy érzem) és maholnap ott tartunk, hogy egyedül fog öltözni és egy laza pápá után bevonul majd az oviba játszani a haverokkal.....és akkor mi lesz veleeeeem??? (asszem megiszom a maradékot is)

Mert anya csak egy van! :-)))

Egyre nehezebben viseljük a nagy forróságot, gondolkodom rajta, hogy Afrikába kellene menni hűsölni kicsit ;-) Tegnap Dániel hajnali kettőkor aludt csak el, én már olyan voltam, mint egy zombi, Brad Pityu filmjébe se kellett volna sokat sminkelnem, "éjszakázó anyuka vagyok" felkiáltással felesleges körök nélkül is felvettek volna statisztának. Elszoktam már ettől na, megszoktam, hogy a gyerek gyönyörűen végigalussza az éjszakát, erre tegnap semmi nem volt jó. Már ott voltam, hogy kivittem a kis hintájába éjjel, hátha ott elszenderül, de semmi nem segített, szegénykém csak sírt, vagdalta magát össze-vissza, ide-oda. Kapott fájdalomcsillapítót is, de tuti nem a foga fájt, mert utána se lett jobban, csak már nem tudtam mire vélni a dolgot. Csak reménykedni tudok benne, hogy ma nem lesz ilyen....

Kicsit megváltozott most az élet több szempontból is, mivel újra vállaltam tanítványokat és egy nagy fordítási munkám is van, illetve Apával közösen csináljuk. Így aztán Dánielnek most vannak kimondottan apás napjai, amikor anya dolgozik, tanít és fordít. Ilyenkor ők már reggel elmennek és csak este jönnek haza - bevallom, rettenetesen hiányzik a rosszcsont fiam ilyenkor :-) Viszont azt le kell szögeznem, hogy sokkal jobb lett a fiúk kapcsolata, Daninak nagyon hiányzott szerintem már az apja, aki a sok utazás miatt szinte egy hónapig távol volt tőlünk. Tipikusan megfigyelhető, hogy vannak dolgok, amiket már csak Apával szeret csinálni, olyan "á, anya, te csak lány vagy" nézéssel figyel engem, amikor pl. próbálok tornyot építeni neki, mert ez fiús játék, ehhez a nők nem értenek. Vagy a kis rajztáblára is Apa rajzolja mindig a jobb és szebb kamiont, buszt, csigát, ja és persze a Papa. Na, valahogy így alakulnak ki szerintem ezek a sablonok a férfiaknál. A rajzolásra visszatérve, a héten járt nálunk a védőnéni is, már csak kéthavonta látogat meg minket és nem is tudom, ebben a lakásban fogunk-e egyáltalán még találkozni. Neki is megmutatta Dániel a rajztudományát, nagyon büszke voltam, mert azt mondta Mónika, hogy sajnos manapság kevés kisgyerek rajzol, pedig jót tesz a személyiségfejlődésnek (is) és örömmel látta, Dani milyen ügyesen fogja a ceruzát, tollakat. Jó, most még csak fűcsomók sikerülnek, meg pöttyök (azok nagyon!), de örömmel alkot és mindig mondja, hogy éppen mit szeretne rajzolni. Egyszer körberajzoltam a kezét és a kis lábát is, na azóta ezt minden nap meg kell ismételnünk vagy tízszer :-)
Ahogy telnek a hónapok, egyre jobban és többet lehet kommunikálni Dániellel, imádjuk, hogy be nem áll a szája, minden szót amit hall utánoz, olyan színpadiasan dob puszit mindenkinek, hogy a vörös szőnyegen tanítani lehetne és most már a fegyelmezést is jobban és könnyebben fogadja, nem sértődik meg mindenen. Jó, nem mondom, sokszor próbálkozik tiltott dolgokkal, de ha rászólok, minden további nélkül elmegy onnan, vagy abbahagyja, amit csinált. Újabb sztár a szívószál, mindent azzal szeretne inni, vizet, préselt gyümölcslevet, teát, kis segítséggel a pohárból való ivás is megy már, de az egyelőre nem olyan élvezetes, mint az előző alternatíva. Legnagyobb kedvence ugyanúgy a fürdés maradt (élete első hónapjaiban ezt azért nem gondoltuk volna), Halak jegyű gyerekehez "méltón" több órán keresztül pancsol a kerti medencében (most már minden nagyszülőnél van), szerintem ez az egyetlen tevékenység, amit képes akár órákig is élvezni úgy, hogy közben az ember feltett lábakkal végre olvashat egy fejezetet az épp aktuális könyvből.

Pihegünk

Megvagyunk, illetve lézengünk még ebben a forróságban, de hát nyár van, nyáááár :-) Cseppet nehezen viseljük, én például alig alszom valamit éjjel. olyan fülledt a levegő, de a két pasim legalább kipiheni magát. Dániel napközben már csak egyszer alszik, 1-másfél órát, mondjuk ebben a 40 fokban többet nem is nagyon tudna. Az első kánikulai napokon nagyon kis zizi volt, megviselte a forróság, szinte kezelhetetlen lett, de aztán ahogy megszokta, újra a "régi" lett. Nem akarom elkiabálni, de kicsit talán a napokban csökkentek a hisztirohamai, már nem sértődik meg a "nem" szóra, hanem próbál más elfoglaltság után nézni, amit vagy én ajánlok fel neki, vagy önállóan lép a tettek mezejére. Étvágya ismét visszaesett, alig csipeget valamit, ellenben rengeteget iszik, aminek most kicsit jobban is örülök. Apja présel neki mindig friss gyümölcslevet, amit szigorúan pohárból iszik szívószállal vagy csőrös pohárból egyedül. Merthogy az egyedül tevékenykedés manapság követelmény részéről, így csak arra figyelünk, nehogy valami veszélyes dolgot tegyen, de egyébként hagyjuk kísérletezni. Ennek a következménye, hogy pár kék-zöld-lila folt azért van a térdén, lábán, a legtöbbről tudomást sem vesz, ellentétben a családdal, Apukám például teljesen oda van, amikor meglátja, hogy a gyerek elesik, vagy beüti valamijét. Velem is ezt csinálta, de Dániel születése előtt megfogadta, hogy ő aztán nem lesz ilyen az unokájával, hát nem tudja nagyon betartani :-)))) Hiába mondom neki, hogy azért ne akarja már burokban nevelni meg hát fiú, eleven, nem elülős, soha nem is volt az, hát majd megtanulja, hogy például a csatornafedő meleg a napsütésben. Persze előtte hiába mondtam neki, hogy ne menjen rá, mert rásütött a nap, meleg lesz a lábának mezítláb, ő csak ráment, majd jött nyöszörögve. Azóta egyszer sem lépett rá, nagy ívben kikerüli és délután is először a kezével ellenőrzi, majd utána dönti el, rámenjen-e vagy sem. Sokkal több esze van mint azt gondolnánk, de melyik gyerek hallgat a szülőre az első szóra, főleg, ha meg van tiltva valami? :-) Az akkor tuti nagyon érdekes dolog lehet.

Szenzációsan dumál egyébként, mostanában kezdte el nevükön szólítani az embereket és nagyon tetszik neki a reakció. Nagynéném oda meg vissza van, hogy Dániel kiabál neki át a kertben, unokatesóm felesége szintúgy, amikor kis babanyelven felcsendül a Máááátaaaaa. Mi Mártinak szólítjuk, de Daninak ez valahogy nem jött be, így ő a hivatalos verziót szajkózza. Először mindenki azt hitte, hogy csak úgy mondja a neveket bele a nagyvilágba, de nem, világosan meg tudja különböztetni a családtagokat és a helyes keresztnevet használja náluk. Összeköt dolgokat, emlékszik sok mindenre, kifejezi, mit szeretne, ezerszer könyebb így vele, hogy kommunikál. A két szavas mondatok már szinte alap dolgok nála, apa fut, papa autó, mama nyit, nyilván nem ilyen tisztán kiejtve, de mindet helyesen használja. Határozott ízlése van az ételeknél, imádja a leveseket, a húslevesben a répát, zöldségeket, a vadast például, a paradicsomot, amit néha úgy eszik mint egy almát, gyümölcsből szinte mindent, örökölte apja virsli génjeit, amit akkor is befal, ha jönnek a fogai, vagy valami más baja van, ellenben eltolja a palacsintát, édességeket, sütiket, viszont szereti a Kinder szeletet (2 kockát kap naponta, de csak akkor, ha rendesen eszik előtte, ehhez én ragaszkodom) és vasárnap a Nagyinál kaphat kis zizit is ebéd után. Ezt szemenként csipegeti, szóval nincs marokszámra tömködés. Tudja, hogy ha nem evett rendesen, akkor nincs kölesgolyó (még mindig nagy sztár) és keksz. Nem tiltom egyébként semmitől, mert úgy gondolom, ha dugdosnánk előle az ilyen ételeket, akkor csak még jobban tömné őket később (lásd egyik ismerősünk gyerekét, aki 4 éven keresztül nem látott se csokit, se cukrot, most meg dugiban falja fel, amit talál másoknál), de ebéd előtt szigorúan tilos a nassolás és ebéd helyett sem kap ilyeneket. Ha éppen akkor nem éhes, akkor nem parázom most már túl, mindig bejött még eddig, hogy egy óra múlva ő maga jött hamm-hamm felkiáltással, miszerint most kér enni és rendesen meg is eszi a kitett ételt. Ebből soha nem fogok problémát csinálni, ha nem pont délben kér enni, hanem csak fél kettőkor. Visszatérve a zöldségimádatára, a fogyókúrám során (most már mínusz 6 kilónál járok, pedig csak néha tudok otthon tornázni, inkább az étkezési szokásaimon változtattam) nagyon sokszor látta, hogy a húsokhoz zöldségköretet ettem, vagy salátát, és rengetegszer evett bele ő is, remélem, nem múlik el ez a jó szokása. Nem vasgyúró gyerek, nem gurul, inkább kis sportos alkat, de hízik minden hónapban rendesen, most tartunk 10 kilónál.

El is felejtettem írni, hogy az oltástól végül kutya baja se lett, nagy kő esett le a szívemről, aggódtam, hogy ő is kiütéses lesz, vagy magas láza lesz.

:-)

Egy kedves FB ismerősöm, barátnőm tette közzé ezt a nagy igazságot. Persze sokszor eldurran az ember agya, de akkor jó mindig erre gondolni majd.

Nyáááár van, nyááááár

Anya, ezt ismerem, van ilyen a könyvben is :-)

Figyi Papa, nekem az a cseresznye kellene!

"Mász, mász" 

"Csüccs"

Halak jegyű kisfiú pancsol az Aranyparton

Dániel élete első körhintázásakor

Az összes gyerek közül ő élvezte a legjobban, végig sikongatta az egész menetet

Mama kiképzés alatt :D

Köszönöm!

Valaki - sajnos nem írta oda a nevét - írt egy jó megjegyzést a Hasfájás elleni csodaszerek című, még tavalyi posztomhoz. Ajánlom mindenkinek, akinek pocakfájós babája van, szerintem érdekes és jól megfogalmazott vélemény. Kár, hogy nem tudok többet az írójáról, érdekelne, hogy vajon ő is szülő-e, vagy esetleg olyan szakember, aki jártas ebben. Mindenesetre köszönöm!

Szeretnék valakinél reklamálni és aláírásokat gyűjteni, hogy ez a meleg nekem egy kicsit már sok(k). Meg a gyereknek is. Az elmúlt napokban se aludni, se élni nem tudtunk, egész egyszerűen mára véreresek lettek a szemeim, borzalmasan festek.

Az egy dolog, hogy Dániel elhagyta a délelőtti alvást, nem is erőltetem, úgy vagyok vele, hogy a szopizásról is maga szokott le, érzi ő, mennyi kell neki, ám legyen. Na de azért mégiscsak hiányzik neki az a másfél órácska, mert olyan de olyan hisztis, erőszakos és kiabálós lett, hogy egész egyszerűen nem ismerek a gyerekemre. Biztosan a nagy meleg is közrejátszik, habár itthon leengedem a redőnyöket és csak reggel szellőztetek illetve késő este, amikor elviselhetőbb az idő. Hozzájön ehhez az újabb fogzási roham kicsípett popsival, laza széklettel, átnyöszörgött éjszakákkal, öröm az ürömben csak annyi, hogy most épp többet eszik a megszokottnál legalább. Szóval két napja nem elég, hogy napközben alig alszik, még éjszaka is szenvedünk, kezdtük azzal, hogy két napja egész egyszerűen nem akart elaludni. Rá sem ismertem, mert eddig a macijával oldalra fordult és reggel 8 felé jelentkezett csak a reggeli tejciért, aznap pedig vagy ötször mentem vissza hozzá simizni, énekelni...stb. Ezzel nem is lett volna gond, de hajnali fél 3-kor elkezdődött a sírok-nyöszörgök koncert felváltva, mindezt olyan időzítéssel, hogy mire félálomban kómásan odacsoszogtam az ágyához, abbahagyta, így én visszamásztam az ágyamba, majd kezdődött mindez előről 5 percenként. A végén odavettem magam mellé, megivott egy egész pohár vizet, majd a digitális órának kezdett dumálni (egy bejegyzésben már asszem leírtam hogy kell ezt elképzelni). Mindezt tetézte azzal, hogy 5-kor újra elaludt, én viszont adigra már nem tudtam, így alvási időm felével kellett beérnem. Tegnap gondoltam én nagy naivan, majd jól kifárad a kertben, hajkurásztunk diót, fürdött, hintázott, tolta ezerrel a műanyag fűnyíróját....és láss csodát újra a megszokott módon, hang nélkül aludt el. Überboldog voltam, gondoltam, ez az, lesz egy átaludt éjszakám megint, de neeeeeem, mert Dániel 5 órakor úgy döntött, pont elég világos van ahhoz, hogy leapplikálja az ágyára tépőzárral felhelyezett kis tartót, kidobja a maciját, majd hanos óbégatással jelezze nekem, hogy mégis kell a maci, fáradjak oda és ha már ott vagyok, akkor vegyem ki és különbenis kéne a tejci. Ennek az lett a vége, hogy ő negyed 9-kor újra elaludt, szó szerint összecsuklott és kidőlt, én meg túl vagyok egy intravénás kávén, de amikor a gyerek tányérját dobtam ki a szemetesbe és a reggeli tejszelet papírját tettem a mosogatóba úgy gondoltam, talán el kéne vonulnom a fürdőbe kicsit. Hát nem mondom, hogy sokat dobott rajtam, de legalább látok és az imént ki tudtam nyögni két összefüggő mondatot a csempés pasasnak. A német újságom elolvasására viszont nem vállalkozom, mert jelen pillanatban örülök, ha magyarul le tudok írni egy épkézláb bejegyzést.

Szóval kérek esőt, kicsit hidegebbet és a 24 óra helyett mondjuk 26-ot. Köszöntem!

Kedden elmentünk Apa elé Sokorópátkára, aki épp a helyi panzióban vett részt egy kétnapos fejtágításon. Az időjárás nem volt épp kedvező, hol 30 fok volt, hol pedig orkán erejű szél, így szegény Dánielről is hol fel, hol le cincáltuk a ruhákat. A lényeg azonban az volt, hogy rengeteg állatot láttunk, etettünk répával lovakat, megnéztük a kiskacsákat és a tyúkokat, bekukkantottunk a csacsihoz, simogattunk kiskutyákat és a libikókát is kipróbáltuk, persze szülői és nagyszülői felügyelettel. Nagyon jól éreztük magunkat, Dániel folyamatosan csodálkozott (aranyosan mondja ilyenkor hangosan hogy "hűűűűű"), olyan érzésem volt, mintha el sem akarná hinni, hogy pédául léteznek lovak a mesekönyvön kívül....hehe, városi csávó :-) A kiskacsák és tyúkok már "kommerszek", azokból látott eleget élete folyamán, de a ló az valami nagyon különleges állat volt.

Azt kell írjam, természetesen megint egyedül vagyunk, Apa valahol az Atlanti-óceán felett járhat útban Atlanta felé. Lassan nekem az lesz sajnos a megszokott, ha nincs itthon :( Nagyon rosszkor jött ez az utazás, a ház befejezése a finisbe érkezett, így például holnap én megyek tárgyalni az ajtós emberrel és azon imádkozom, hogy úgy magyarázza a dolgokat, hogy a végére legalább azt tudjam fiú vagyok-e vagy lány, mert ez alapján kell megrendelni majd a nyílászárókat.

A fogzással még mindig hadilábon állunk, jelen pillanatban az alsó kisőrlők félig kint vannak, de naggggyon nem akarnak tovább bújni. Vígasztal azonban, hogy Dánielt nem viseli meg ezúttal szinte semennyire, eszik-alszik rendesen. Új kedvence a sárgarépa mellett a meggy és a cseresznye lett, úgy kell elvenni előle a gyümölcsöket, mert aggódunk a hasfájás miatt.  Apa Németországból hozott egy gyümölcscentrifugát, isteni leveket készítünk a kerti friss gyümölcsökből, Dani is issza, bár neki kis vízzel azért felhigítom. A szókincséről már nem is írok, mert minden héten tanul valami újat, ma például a hol voltunk kérdésre magától értetődően rávágta, hogy keeerbe (kertben). A múltkor hozzámbújt és mondtam neki, hogy anya szereti Dánielt, azóta emlegeti, hogy aaaaannaaaa szeeeeti. Aki nem kedveli a nyálas anyuka-blogokat, az a következő mondatot kérem ne olvassa: elolvadok a fiamtól ilyenkor :-) Persze azért vannak vadabb pillanatai is, ő alanyi jogon tart igényt olyan dolgokra, amik nem az övéi és/vagy veszélyesek, nem neki valók (pl. számítógép ház, modem doboz /nem tudjuk máshova tenni/...stb) és a nem szó hallatán általában legörbült szájjal nyávogni kezd /nem sír, nyávog/, de mivel már rájött, hogy nem jön be ez a módszer, így sértődött-Dániel alakítás van most soron, amitől nekem felettébb rossz anyának kellene magam éreznem, mármint a gyerek szerint. Persze papa-mamánál áldott jó gyerek, ők sosem értik, miért tudok néha kiakadni.....

Helyzetjelentés

Na, hogy is állunk akkor?

Hőemelkedés elmúlt, ahogy kijött egy fogacska, tehát megerősítést nyert, hogy mégis a fogzástól volt és nem betegségtől. Orrfolyás még mindig van, de az orrporszit Dániel egyre jobban tűri és bírja, talán kezdi megérteni és felfogni, hogy utána szelel a nózija, de lehet az is sokat nyom a latba, hogy a procedúra előtt kiporszívózhatja az én orromat és kárörvendve figyeli a reakciómat. Nekem inkább csikis az egész, de a gyerek boldogságáért mindent! :-) Oltási tünetek eddig nincsenek, ez lesz a 6. nap, de árgus szemmel figyelek mindenre. Megnéztem milyen a rózsahimlős kiütés, mert annyi féle-fajta van (mármint kiütésből), hogy anya legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni és állítólag ezt még a dokik sem tudják mindig eltalálni. Grapefruitmag-cseppünk ma érkezik - halleluja - úgyhogy el is kezdjük tuningolni magunkat vele, ránk fér....(Abszolút kellemes meglepetés volt a cégtől, hogy külön felhívtak megköszönni az utalásomat, tájékoztattak, hogy ma fogják kiszállítani a terméket a nyírfacukorral együtt és hogy remélik elégedett leszek. Továbbmegyek, még egy mailt is küldtek csomagszámmal együtt, hogy ha bármilyen kérdésem lenne a futárszolgálathoz, ne ott kelljen keresgélni a küldeményt. Szakmabeliként óriási pirospontot adtam nekik, nagyon tetszik az ilyen magatartás és sajnos ritka a mai világban, pedig az ilyen apróságokkal nagyon boldoggá lehet tenni egy vevőt. Nem is megyek máshová, ha a jövőben is rendelni szeretnék ilyen dolgokat.)

Ma végre valahára hazaér Apa is, hú, már nagyon várom, hiányzik. Abba nem szeretnék belegondolni, hogy itthon lesz pusztán 4 napot, aztán Atlantába repül, mert nem....de igyekszem nem szekírozni ezzel, sőt büszke vagyok rá, csak azért nagyon rossz nélküle. Németországból még csak-csak tudtunk skype-on beszélni, de Amerikában az időeltolódás miatt nem nagyon lesz lehetőségünk rá :-(
Fogyókúrám gőerővel folytatom, jelentem az elmúlt hetekben lement 4 kiló rólam, ugyanis nem bírtam megállni, apósom mérlegén megmértem magam ;-) Még kb ugyanennyitől kéne megszabadulnom és lánykori súlyomnál leszek, bár kétlem, hogy alkatilag is ugyanolyanná válok, de majd meglátjuk. Az ominózus farmer mindenesetre még mindig szűk, de már ezerszer jobban áll, mint két hete. Bevallom a legnehezebb az volt, hogy ne egyek fehér kenyeret/zsemlét/és egyéb péksütit, de mára kijelenthetem, hogy minden ingerenciám elmúlt és az sem zavar, ha mások előttem esznek ilyeneket. Az első napokban a falat kapartam, ekkor inkább elővettem egy almát és azt ettem, aztán szép lassan egyre jobb lett. Borzalmasan hozzá lehet szokni ezekhez és bár nem azt mondom, hogy az életben többet nem fogok ilyeneket enni, de tuti nem annyit, mint korábban. Ezt a kínszenvedést nem vagyok hajlandó elfelejteni. Ugyanígy elmúlt az esti nassolás iránti vágyam is, ekkor jött az Abonett (Dániel egy fél zacskóval meg tudna enni belőle, ha hagynám), úgy gondoltam, ez jó lesz chips helyett és valóban :D Most azért nem kell azt képzelni, hogy 200 kilós voltam és folyton zabáltam, amikor volt egy perc szaabdidőm, inkább olyan alattomosan kúsztak fel a kilócskák a szoptatás abbahagyása után. Addig minden OK, amíg valaki le/kiszívja azt a többletenergiát, de aztán amikor a gyerek már nem szopizik, a kedves anyuka pedig még mindig ugyanannyit eszik mint előtte, na, akkor jön egy pár deka ide, másik pár oda, aztán egy jóóó dundi homokóra lesz a végeredmény.

Jó öreg Murphy bácsi törvénye szerint az összes betegség akkor jön, amikor Para-anyu egyedül van otthon, mert hát miért is ne. Szó mi szó, egyre jobban bírom, de új tartalmat nyert szegény szüleim aggódása anno gyerekkoromban, amikor - igaz, nagyobbacska voltam - mindig szekíroztam őket, hogy mit aggódnak annyira értem.

De kezdjük az elejéről. Csütörtökö jelenésünk volt a körzetinél a 15 hónapos kötelező oltás (MMR) miatt, meg amúgy is esedékes volt megjelennünk a tanácsadáson. Előre mondom, hogy akinek a gyereke még nem kapta meg ezt az oltást, szépen kérem, NE olvasson el az interneten semmit róla. Én minden egyes alkalommal beleesek ebbe a hibába és mindig megbánom, mert olyan horror sztorik vannak fent, hogy az ember lánya az összes szál haját kitépi tőlük. Biztosan vannak köztük valós dolgok is, de azért tegyük hozzá, sokszor érzem, hogy a kedves szülő jóóól felfújta a sztorit, hogy eladhatóbb legyen. Tény, hogy ez az oltás viseli meg legjobban a babákat - már amelyiket, mert Dorinának pl az ég adta világon semmi baja nem lett tőle - hiszen élő kórokozó van a vakcinában, ráadásul egyszerre három is. A lappangási idő 5-10 nap, de akár 3 hét múlva is jöhetnek a tünetek, amik a három betegségre jellemzőek (mumpsz, rózsahimlő és kanyaró): kiütések testszerte, fültőmirigy-gyulladás és a nátha egyéb jelei. Természetesen jobb esetben ezek sokkal-sokkal enyhébbek, mint a valós betegség tünetei, de azért az ember persze nem szeretné, ha épp az ő gyereke kapná el őket. Doktornő azt mondta nekünk, hogy a gyerekek 5-10 %-nál fordulnak csak elő ilyenek és ha 39, vagy ennél még magasabb láza lenne Daninak, akkor feltétlenül vigyem vissza, mert akkor az nem az oltástól van. Hát jó.....

Csütörtökön alighogy hazaértünk, Dániel elaludt és ismét kezdődött a nem-eszem-semmit sztrájk. Sokszor írtam már, hogy az anyai megérzéseknek nincs párja, gyanús volt szegénykém, mert feltűnően sokat bújt, de hát az oltás azért nem hathat ilyen gyorsan, szóval abban biztos voltam, hogy ez valami mástól van. Aznap éjjel elég sokat nyöszörgött, de szerencsére vissza is aludt, így nem kellett felkelnem hozzá, de az ilyen éjjelek megteszik hatásukat. Ő visszaszenderedik, én meg forgolódom, fülelek, ergó reggelre zombi leszek. Hát péntekre olyan pocsék napja lett szegényemnek mint amilyen az időjárás volt. Semmi nem volt jó, nem aludt, nem evett, nem ivott, egy játék sem kellett, tiszta nyűg volt, mire Zsuzsiék ideértek hozzánk, de szegények nem nagyon tudtak vele foglalkozni, mert az esés-kelésen kívül más nem volt a palettán. Fektetés előtt már hőemelkedése volt, de nem volt vészes, nem is adtam neki semmit rá. Este 10-ig aludt is rendesen, majd ekkoa hatalmas visítással felébredt és hajnali kettőig nem is aludt vissza. Mikor először bementem hozzá, már akkor teljesen világos volt, hogy az eldugult nózija miatt nem tud aludni, így tengervizes orrspray elő, de azért azt tegyük hozzá, hogy az orr nyálkahártyájánakez ugyan nem árt, de a takonynak sem....így aztán második körben a Németországban felírt baba-orrcsepp következett. Dániel már a kis doboz láttán menekült, amerre szegényem a lábzsákban tudott, így nem volt mit tenni, elővettem a tartalék 100 kezemet és próbáltam le/megfogni, hogy ne a szájába öntsem. Ekkor éjfél volt, így elgondolkodtam azon is, hogy a felső szomszéd valószínűleg már tárcsázza a gyermekjóléti szolgálatot, de reménykedtem benne, hogy 4 gyerek után talán van tapasztalata az éjszakázásban. A cseppek végül hatottak, jól kifolyt minden, ami eddig bent ragadt, így visszatettem szegény beteget a kiságyba, fogtam a kezét, simogattam (derekam közben beállt rendesen), majd kiosontam. Amikor Dániel forgolódik, azt nem lehet nem hallani, így hogy ne zavarjam, kint dekkoltam a nappaliban. Néha-néha lekókadt a fejem, leesett a kezem, becsavartam magam egy gyerekplédbe és magamban röhögtem, hogy valahogy mindig ez a kép volt a fejemben, milyen is amikor egy anya éjszakázik. Kettőre csend lett, szegény Dániel szörcsögve ugyan, de azért elszenderült. Szombatra maradt a hőemelkedés, de mama-papa elvitte azért, mert nekem nagytakarítanom kellett és mivel az orrporszívózás után már egyre jobb kedve lett a gyereknek (nem, nem a procedúra miatt, csak végre kapott levegőt) úgy gondoltam, nem fog nyafogni. Így is lett. Halvány dunsztom sincs, hogy a nagyszülők hogy csinálják, de mindig extra jól érzi magát náluk Dániel, apukám elaltatta az erkélyen (!), ahol két órán keresztül horpasztott, bohóckodás nélkül megette a mama borsólevesét sárgarépával, husival, majd benyomott egy almát és nagy röhögve hazajött. Hőemelkedés semmi, kicsi orrfolyás maradt ugyan, de ma éjjel egy nyikkanás nélkül aludt végig, reggelre pedig már 36.5 volt a hője. Ha ez így is marad, akkor tudom, mi a ludas, ismét jönnek a fogai, mert ugyanezeket a tüneteket produkálta Lipcsében is előtte. Úgy látszik nála ilyen tünetekkel jönnek a fogacskák. Kicsit aggódom viszont amiatt, hogy a gyengébb immunrendszer hogy küzd így meg a szuris bacikkal, de hát befolyásolni úgysem tudom, szóval nincs is mit tenni, várunk....

Annyit tettem az ügy érdekében, hogy rendeltem neki eredeti grapefruitmag cseppeket, amit csak egy helyen lehet venni, boltban nem is kapható. Elég borsos ára van, de ez az egyetelen, amiben megbízom: nincs benne alkohol, lámpaolaj és egyéb oda nem illő méreg, terhesség, szoptatás alatt is szedhető, egyetlen ellenjavallata a citrusallergia, ami Daninak viszont nincs szerencsére.

Alul pedig a megviselt kisfiú látható egy kuriózumnak számító fotón: negyed órán keresztül üldögélt ebben a pózban a székében, amit tulajdonképpen kisbaba korában használtunk...volna...de az uraság akkor ki nem állhatta. Most viszont újra felfedezte és egy "csücccsss" kíséretében egyre többször használja is.